Emberfélék, mint gyomfajok

A gyom faj egy olyan faj, ami nagyon gyorsan képes elterjedni / elszaporodni. Bár elsődlegesen növényekre alkalmazzuk, de más élőlényekre is használhatjuk. És az a 7,6 milliárd ember, akik az egész Földet benépesítik egészen gyomszerűvé tesz minket. Az ismertetendő tanulmány a mellet érvel, hogy már távoli őseink az ausztralopitekuszoktól kezdve ilyen gyomfaj volt, s ebben segítette őket a monogámia elterjedése.

A probléma felvetését kezdjük onnan, hogy a jelenlegi emberfélék alcsaládjának (Homininae) tagjai egy kivétellel Afrikában élnek és igen csekély egyedszámuk miatt veszélyeztetettek. A gorillák, a csimpánzok és a bonobók egyedszáma csökken és a kihalás fenyegeti őket. Az alcsalád jelenleg élő egyetlen másik tagja viszont benépesítette az egész világot. S ez evolúciós szétválásunk óta így lehet. Bár az ausztralopitekuszok nem jutottak ki Afrikából, de azt teljes egészében belakták. Az ember nem (Homo) viszont kilépett a fekete kontinensről és Eurázsiát is birtokba vette (majd később a modern ember hódítja meg Amerikát és Ausztráliát). Mi tette ezt lehetővé?

Felegyenesedtünk és talán egy kicsit okosabbak lettünk (a 375–525 cm³ között agytérfogattal egy ausztralopitekusz agya kissé nagyobb egy csimpánz átlagosan 350 cm³ agytérfogatánál). Egyik sem magyarázhatja a sikerünket, hiszen a felegyenesedés bár lehetővé tesz nagyobb távolságok megtételét, de négykézláb is elég messze el lehet jutni és messze nem lettünk annyival okosabbak, hogy ez legyen a különbség oka. Adjuk ehhez hozzá, hogy a fákra egyre kevésbé tudtunk ügyesen felmászni, ami bizonyos élelemforrásokhoz – gyümölcsök – való hozzáférést nehézkesebbé tett.

Megváltozott viszont a szaporodásunk. A gyermekek közötti idő csökkent. Nem tudjuk pontosan mikor történt ez. A csimpánzok körülbelül 6 évenként szülnek, a bonobók 5,5 évente. Ezzel szemben a vadászó-gyűjtögető társadalmakban a gyermekek közötti átlagos idő 4 év (s ez csökken majd 2 évre a mezőgazdasággal). Ez önmagában segíthet a világ benépesítésében.

A makákók egy hasonlóan széles körben elterjedt, gyomfaj, mint az ember. A jégkorszakok előtt egész Eurázsiában elterjedtek voltak, mára "csak" Ázsiában (kivéve a Giblartáron és Afrikában élő berber makákót) jellemzőek. Városokban és vadon is csoportokban járkálnak (ajánlom a Majom királyság filmet megtekintésre), talán az egyik legismertebb majomfajták. A tanulmányban a rhesusmajomra (Macaca mulatta), a közönséges makákóra (Macaca fascicularis), a parókás makákóra (Macaca radiata) és a Ceyloni makákóra (Macaca sinica) fókuszálnak. Ezen fajok akár 10%-os évenkénti növekedési rátát képesek produkálni. Mauritiusra például a XVIII. század elején 10–15 makákót telepítettek. Mára lényegében kimeríthetetlen forrása a laborokban használt makákónak csak ez a populáció. Ez a jelentős növekedési pontenciál magyarázza, hogy bármely helyet képesek belakni, illetve rossz évek / katasztrófák követően újra belakni / elterjedni.


A demográfiai adatok elemzésével a kutatók arra jutottak, hogy nem az ivarérés korai kora (4–6 év) vagy a gyerekek nagy száma következtében lesz sikeres egy faj. A rhesusmajmok 15 éves korukra biztosan befejezik a szaporodást, olyan 8 évet élnek és az átlagos generációs idő 7 év. A közel rokon közönséges makákó később válik ivaréretté, de tovább is él. A növekedési rátájuk azonban közel azonos. Mindegyik makókófajban igen jelentős az első 5 évben a halandóság. Nagyjából 50% körüli (ami amúgy az emberi populációra is jellemző volt, és a csimpánzokban is hasonló figyelhető meg). Az igazán nagy populációnövekedés akkor figyelhető meg a makákóknál, amikor a fiatal nőstények túlélése valamiért (például jobb évek, amikor több az élelem) megnövekszik. A több szülőképes nőstény jelenléte teszi lehetővé a magasabb növekedési rátát.


Mi van az embernél, illetve tágabban az emberszabásúaknál? Egy alapvetően hosszú életű fajnál már az átlagos generációs idő is igen jelentős. Embernél és csimpánznál is nagyjából 22–24 év (fogamzásgátlót nem használó populációban). És ahogy előbb említettem, a gyerekkori mortalitás igen jelentős. Ennek csökkentése mellett a populáció növekedés jelentősebb. Ne feledjük, hogy az emberi populáció elmúlt két évszázadban tapasztalható exponenciális növekedésének az alapja is a gyerekkori mortalitás csökkenése. Magyarországon 1900-ban az 5 éves kort a születettek 65–70%-a érte el, míg 1976-ban ez 96-97%.


Mi lehetett az a változás őseinkben, ami lehetővé tehette a magasabb túlélést? A közlemény a szociális monogámiát azonosítja fő okként. A viselkedés nem mutatkozik meg a csontleletekben, viszont már az ausztralopitekuszoknak is visszafejlett a szemfoga, ami az egymással versengő hím csimpánzok esetében igen kifejezett. Ez utalhat arra, hogy bizony már ekkor sem volt jellemző az erős hím-hím versengés. Monogámiának ez a fő előnye számunkra, hímek számára. A nők viszont segítséget kaphatnak a gyermekek felnevelésében, ami javíthatja az apróságok túlélését. A cikk a mellett érvel, hogy a nőknek nem kellett vadászni elmenni, így biztonságban maradhattak, ebben nem biztos, hogy hiszek, de a monogámia túlélést javító hatásában igen. Újabb érv, hogy a monogámia régebben van velünk, mint szeretnénk gondolni.


Az embarszabásúak őse promiszkuus társadalomban élhetett, azaz minden hím, minden nősténnyel kapcsolatba kerülhetett. A gorillák háremtartása levezetett bélyeg lehet. A csimpánzok és bonobók  ilyen társadalomban élnek. Az ember pedig áttért a monogámiára. És ez sikeressé tette! Éljenek a családok!

 

Hivatkozott irodalom

• Meindl, R. S., Chaney, M. E. és Lovejoy, C. O. 2018. Early hominids may have been weed species. Proceedings of the National Academy of Sciences 115(6): 1244–1249
• Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország halandósági táblái, 1900/01-tól 1967/68-ig. Budapest, 1971, p. 54-105
• Human Life Table Database http://www.lifetable.de

Már megint újra kell írni az ember evolúciós történetét?

Röviden: Nem.

Valamikor még a nyáron (2017) jött a hír, hogy megint újra kell gondolni az ember evolúciójáról alkotott képünket. Szerencsére a magyar hír címe óvatos, "Egy új felfedezés megváltoztatja, amit a modern emberről gondoltunk". Szinte minden felfedezés megváltoztatja azt, amit eddig gondoltunk, de gyökeresen ritkán írja újra a világszemléletünket.

Az emberi evolúcióról való gondolkodásunk gyökeres változása akkor következett be, amikor elvetettük, hogy egy szép láncolatra húzzuk fel a leleteket, amelyek egyre inkább hasonlítanak a mai emberre. Nem minden lehet közvetlen elődje az mai embernek, de az oldalágak – mint a neandervölgyi – is hagyhatnak örökül géneket számunkra. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szorosan értelmezett faji elkülönülés nem történt meg. Megtanultuk iskolában, hogy a faj az, amelynek egyedei egymással termékeny utódokat képesek létrehozni. Amennyiben a neandervölgyiek genetikai hagyatéka az európai és ázsiai emberpopulációkban kimutatható, de az afrikaiban sem, az azt jelenti, hogy a modern ember (Homo sapiens) és a neandervölgyi ember (Homo neanderthalensis) egymással sikeresen szaporodott. Akkor miért nevezzük külön fajnak? Mert olyat mégsem mondhatunk, hogy olyanok vagyunk, mint a neandervölgyiek. Valahogy nem venné be a gyomrunk. És persze megtanuljuk, hogy mennyire máshogy néztek ki (hátrafelé álló, de a mienknél nagyobb agykoponya, erős szemöldökeresz, stb.). De, ha jönne velünk szembe egy a körúton, akkor legfeljebb migránsnak néznénk (valószínűleg sötét bőre volt, sok rekonstrukcióval ellentétben), s nem egy másik fajnak.

Az előbbieket szem előtt tartva értékeljük az új leleteket amelyek a Jebel Irhoud-nak nevezett ásatási helyszínről kerültek elő. Az ásatási helyszínt az 1960-as években tárták fel először, amikor már találtak (ős)emberi maradványokat (egy majdnem teljes koponya, egy felnőtt agykoponya, egy gyermeki állkapocs, medencecsont és végtagcsontok). A korukat először 40 ezer évesre tették, majd 160 ezer évesre. Ez bele is illet a korábbi elképzelésbe, hogy az ember valamikor 200 ezer éve jelent meg Kelet-Afrikában, s utána terjedt szét előbb Afrikában, majd Eurázsiában.

A jebel irhoud-i (Marokkó) ásatási helyszín. A bal fenti kis térkép mutatja az ásatás helyét, a fényképek pedig a tényleges ásatási helyszínt.

Az új leletek között egy majdnem teljes állkapocs és egy töredékes arc és agykoponya található. A leleteknek a koponyája még kissé hátrafelé áll, s némi szemöldökeresz is kimutatható, de a korábbi ősemberleletekhez képest az arc laposabb (nem előreugró). Az állkapocs nem olyan robosztus, mint a korábbi emberősöké, de továbbra is szétálló (V alakú), míg a mai embernek a szárak végei egy kicsit egymás felé hajlanak. Ezen a koponyán nincs állcsúcs, ami jellemzi a mai embert. A leleteket modern emberként értelmezték a szerzők, bár egyértelmű, hogy archaikus és modern jellegek keverékét viselik magukon.

Az új leletek: (bal) arckoponya (sárgás rész) a korábban talált koponya alapján készült rekonstrukcióra vetítve (kékes rész). Illetve (jobb) az állkapocs.

 A leletek datálásához az új feltárásnál talált kovakövek termolumineszcenciás kormeghatározását alkalmazták. Az azonos rétegben talált kőeszközök minden bizonnyal az ott élőktől származnak. Koruk így megegyezik a maradványok korával. A kormeghatározás elvi alapja, hogy a felmelegített kristályok (a kova is, ami előszeretettel melegítettek őseink) elektronokat fognak be, minél régebbiek, annál többet. A tárgyat újra felmelegítve az elektronok fény formájában felszabadulnak. Az utolsó felmelegítéskor feltesszük, hogy minden elektron kiszabadult, s minden most felszabadítható elektron azóta került a kristályrácsba. Ez alapján körülbelül 300 ezer évesre teszik a leleteket (a szórás igen jelentős: 383–247 ezer évvel ezelőtti a lelet).

Ez az igen tekintélyes kor korábbi, mint az modern ember megjelenésének 200 ezer évvel ezelőttre tett kora, illetve helyileg sem ott van, hanem Észak-Nyugat Afrikában. És innen jön az ember evolúciójáról való gondolkodás átírása: lehet, hogy korábban és máshol jött létre a modern ember? Esetleg egész Afrikában egyszerre, és Kelet-Afrika nem kitüntetett?

Senki nem születik úgy, hogy "én egy másik fajba tartozom kedves szüleim", a modern ember sem varázsütésre jött létre. Mint ezekből a leletekből is látszik, az a jellegegyüttes, amit modern embernek nevezünk, fokozatosan jött létre. Egyes elemei már ebben a 300 ezer éves leletben is megvannak. De nem minden. Így az a kijelentés, hogy biztosan modern emerről van szó és nem archaikus formáról, is vitatható. Azt sem vitatta senki, hogy emberszerű élőlény élt egész Afrikában, sőt a neandervölgyiek és a gyeniszoviaiak Eruázsiában is széles körben elterjedtek. Szóval három kontinensen már egy ideje volt egy nagyjából emberszerű lény (a Homo nemzettség tagja). Azt, hogy pontosan hova rakjuk a faji határokat önkényes. Természetesen jobban hangzik, s jobb publikációt eredményez egy korábbi lelet, amit eladhatunk emberiként, mint egy későbbi. Pedig a lelet és a kormeghatározás azt is megengedné, hogy 247 ezer éves archaikus emberformának nevezzük a leleteket és akkor, nem is olyan meglepő az egész.

Fontosak ezek az új leletek. Finomítják az elképzelésünket saját fajunk evolúciójáról. Nagyon meglepőt a recens történetről azonban én már nem várok.

Hivatkozott irodalom

• Hublin, J.-J., et al. 2017. New fossils from Jebel Irhoud, Morocco and the pan-African origin of Homo sapiens. Nature 546: 289–292.
• Richter, D., et al. 2017. The age of the hominin fossils from Jebel Irhoud, Morocco, and the origins of the Middle Stone Age. Nature 546: 293–296.

A neandervölgyiek és a kultúra

A neandervölgyieket csapott homlokú, nagydarab és buta ősembereknek tartjuk. Tökéletes példái az erős, de buta embernek. Alakjuk tényleg zömökebb volt a filigrán modern emberhez képest, magasabbak is voltak, s minden bizonnyal erősebbek is. S tényleg csapottabb volt a homlokuk. A kisebb homlok - legalábbis modern emberben - kisebb agykoponyát, azaz kisebb agyat jelent. A szemünk feletti nagy csupasz felület az okosság és a bölcsesség jele a mai napig is. A kisebb agy szerényebb mentális képességekre utal. S itt jön a probléma. A neandervölgyinek általában nagyobb az agytérfogata, mint az anatómiailag modern embernek (nekünk). Nekik átlagosan 1200-1750 cm³-s az agyuk, nekünk átlagosan 1400 cm³. A neandervölgyiek agya hátrafelé nyúlt meg és nem felfele, mint a mienk.

Neandervölgyi arcrekonstrukció.

A tárgyi kultúra leginkább fennmaradt leletei a kőeszközök. Ezek igen lassan változtak az évszázezrek alatt. Az elmúlt pár tízezer évből már csont eszközök is fennmaradtak. Ezek közül több egyértelműen ékszer. Például az átfúrt karmok és fogak nem nagyon lehetnek mások.

Grotte du Renne-ben (Franciaország) talált 40.000 éves csont leletek. A felsők fúrók, árak és tűk. Az alsó sorban átfúrt fogak vannak, amit ékszerként használhattak. (Higham et al. 2010-ből)

Ezek olyan időszakból (40.000 évvel ezelőttről) kerültek elő, amikor a neandervölgyi és az anatómiailag modern ember is lakta a vidéket. S bár maguk a leletek többször neandervlgyi leletekkel együtt vannak, van egy nehezen változó kép, hogy ilyen fejlett tárgyi kultúrával a neandervölgyiek nem rendelkezhettek.


Ez a nézetet egyre inkább át kell értékelnünk. A barlangban talált csontok egy részét az alakjuk alapján neandervölgyitől eredőként azonosították. Viszont vita tárgya, hogy magukat a tárgyakat a neandervölgyiek készítették és használták. Van, aki szerint a neandervölgyi legfeljebb átvehette a modern embertől a tárgyakat. Van aki szerint a tárgyak egy felsőbb rétegből kerültek oda. A vitához nyújt újabb adalékot egy a PNAS-ban megjelent friss tanulmány, amelyben csontok fehérjetartalma alapján lehet megállapítani, hogy az milyen állathoz (emberhez) tartozik. A fehérjék aminosav-összetétele jellemző az adott élőlényre. Olyannyira, hogy az emberi és a neandervölgyi kollagének (kötőszöveti rostok) különböznek. A mienk aszparaginsavban gazdag, míg a neandervölgyieké aszparaginban. Ez alapján a kisebb csontszilánkokról is megállapítható, hogy milyen embertől származtak. S bizony a tárgyak mellett csak neandervölgyitől származó csontokat lehet találni. A legegyszerűbb magyarázat erre, hogy bizony ők használták ezeket a tárgyakat. Tehát tárgyi kultúrájuk lényegesen fejlettebb volt, mint ahogy hittük.


Az absztrakt gondolkodás egyik jele a művészet megjelenése. Ilyen időtávból leginkább "karcolatok" maradhatnak fent. Egy 2014-ben publikált lelet ebben a tekintetben különösen érdekes. Egy Giblartári barlangban egymást metsző vonalakból álló "ábrát" találtak.

Neandervölgyi "karcrajz". Az egymást metsző vonalakat sok, óvatos mozdulattal lehet csak megalkotni.

Ugyan azon fajta kövön a kutatók megvizsgálták, hogy ugyanilyen mély karcolatokat mivel és hogyan lehet elérni. Egyszeri karcolással, tehát lényegében véletlenszerűen ilyen mély bevésődést nem lehet elérni. Oda-vissza vásve egy kővel annak formája lesz más. Tehát egy irányba kellett többször végighúzni rajta egy másik követ. Az egész műhöz 200-300 mozdulatra volt szükség. A lelet olyan időszakból származik, amikor az Ibériai-félszigeten még nem jelent meg az anatómiailag modern ember, de a neandervölgyi már régóta itt élt. Csak ez utóbbitól származhat, s mutatja, hogy absztrakt gondolkodásra képes emberősről van szó.


Egy szó mint száz a neandervölgyieknek már volt saját tárgyi kultúrájuk és képesek voltak az absztrakt gondolkodásra. Ez sem olyan jellemző, ami csak a mi fajunkra lenne jellemző.

Hivatkozott irodalom

• Wade, L. 2016. Neandertals made jewelry, proteins confirm. Science 353(6306): 1350-1350
• Higham, T., Jacobi, R., Julien, M., David, F., Basell, L., Wood, R., Davies, W. és Ramsey, C. B. 2010. Chronology of the Grotte du Renne (France) and implications for the context of ornaments and human remains within the Châtelperronian. Proceedings of the National Academy of Sciences 107(47): 20234-20239
• Welker, F., Hajdinjak, M., Talamo, S., Jaouen, K., Dannemann, M., David, F., Julien, M., Meyer, M., Kelso, J., Barnes, I., Brace, S., Kamminga, P., Fischer, R., Kessler, B. M., Stewart, J. R., Pääbo, S., Collins, M. J. és Hublin, J.-J. 2016. Palaeoproteomic evidence identifies archaic hominins associated with the Châtelperronian at the Grotte du Renne. Proceedings of the National Academy of Sciences, DOI:10.1073/pnas.1605834113
• Rodríguez-Vidal, J., d’Errico, F., Pacheco, F. G., Blasco, R., Rosell, J., Jennings, R. P., Queffelec, A., Finlayson, G., Fa, D. A., Gutiérrez López, J. M., Carrión, J. S., Negro, J. J., Finlayson, S., Cáceres, L. M., Bernal, M. A., Fernández Jiménez, S. és Finlayson, C. 2014. A rock engraving made by Neanderthals in Gibraltar. Proceedings of the National Academy of Sciences, USA 111(37): 13301-13306
   

Mennyi az emberi generációs idő?

Hány év telik el két emberi generáció között? Erre a legtöbben valahol 20 és 25 év közötti értéket mondanának. Családfák és genomok analízise alapján viszont nők esetében 25-30 év között van egy generáció, míg férfiaknál 30-35 között.

Általános, hogy kb. 20 éves emberi generációs idővel számolunk. Néha pironkodva hozzátesszük, hogy mostanság több, mert később szülnek a nők. Viszont az átlagos generációs idő nem azonos az első szülés idejével (első gyermek születésekori korral)! Az a legrövidebb generációs időt adja meg, de a későbbi gyerekek esetében a generációs idő egyre hosszabb. Elsőszülött lányomtól 27,3 év választ el. Elsőszülött fiamtól 28,6 év, míg a második fiamtól 35,2 év. Átlagosan tehát 30,37 év a generációs idő köztem és a gyerekem között. Mint látni fogjuk ezzel még inkább a csekély átlagos generációs időt erősítem.

Az egyházi feljegyzések, amelyek a házasságok, születések és halálok dátumát jó pár száz évre visszamenőleg is jegyzik, csodálatosan gazdag információforrások a demográfiát kutatóknak. Izlandi és Kanadai (Quebec) feljegyzések alapján meg lehetett állapítani az utóbbi 200-300 évre a generációs közötti különbséget. Az Izlandi adatok alapján a nők között átlagosan 28-29 év telik el. A férfiak között 31-32 év. A Kanadai adatok alapján nőknél 30, férfiaknál 34 év az átlagos generációk közötti idő. XX. századi információk alapján a teljes világ fejletlenebb részére ezek a számok 28,3 év és 31,8 év nők és férfiakra. Európában 1960-2000-es időszak átlagára 27,3 év nőknél és 30,8 férfiakra. A fejlettebb országokra itt alacsonyabb átlag jön ki, ami viszont nem jelenti, hogy előbb vállalnának gyereket, sokkal inkább, hogy nem túl hosszú ideig.

A fenti adatok esetében még mindig lehet azt mondani, hogy ez a "fejlett" XIX. és XX. század (igaz egyes adatok a XVIII. századra nyúlnak vissza) és a világ fejlettebb része (meg amikor nem). Vadászó gyűjtögető népekre (igaz az XX. századi adatgyűjtés) 25,6 éves és 31,5 éves generációs idők jöttek ki (nő/férfi). Tehát ez sem tér el nagyon a fentiektől.

Egy friss cikk viszont megpróbálja a generációs időt sokkal hosszabb időtávban megállapítani, egészen az elmúlt 45 ezer évre! Az alkalmazott elv az, hogy amikor az európaiak keveredtek a neandervölgyiekkel, akkor viszonylag nagy DNS darabok kerültek tőlük a mi genomunkban. Az évek során ezek a gének rekombinálódtak az emberi génekkel, s így egyre rövidebbek lettek. A rekombinációs valószínűség is viszonylag állandó, s így rekombinációs események száma megmondhatja, hogy hány generáció telt el két időpont között. Persze ehhez ismerni kéne a generációs időket. Bizonyos időpontokat az ősmaradványokból ismerhetünk.

Radiokarbon kormeghatározás és a neandervölgyiekkel való keveredés óta eltelt idő (generációkban) összefüggése. A két kormeghatározási módszer jó egyezést mutat (egymást erősíti). Az adatpontok különböző ősi maradványokból vett DNS genomok (a CEU az 1000 emberi genom projekt európai részét jelenti).

Ezekhez illeszthetjük a genetikai adatokat különböző generációs időket feltételezve. Az a generációs idő a "nyerő", amely mellett a legjobban illeszkednek az adatok. A bonyolult szimulációs módszerek részleteitől magamat is megkíméltem (a nyájas olvasókat pláne!). A megfelelő illeszkedés 26-30 éves átlagos generációs időkkel kapták meg. Ez ugye arra enged következtetni, hogy a reproduktív kor egésze nem nagyon változott az évtízezredek során. Direkt reproduktív kort és nem első gyermek születésének idejét, gyerekek közötti időt vagy gyerekszámot írtam. Az minden bizonnyal változott. Az átlag generációs idő viszont nagyjából az első gyerek születése és az utolsó gyerek születése között van. Természetes fertilitású populációkban (ez a szép megfogalmazása annak, hogy nem használnak fogamzásgátlót, tehát amint lehet a nő teherbe esik) e két időpont között elég egyenletesen születnek a gyerekek.

Szóval több idő telik el két generáció között, mint ahogy azt általában feltételezzük. Nyugodjunk meg a 20-25 éves feltételezést a tudós társadalom is rutinosan alkalmazza, annak ellenére, hogy ezzel ellenkező adatok már egy ideje rendelkezésre állnak.

A kedves biológushallgatók figyelmét felhívom arra, hogy itt lényegében koeleszcencia számításokról van szó, amelynek alapjait evolúcióbiológia előadáson a sodródás tárgyalásakor elmondtam. Ez is egy alkalmazási lehetősége. Ott általában adottnak vett generációs idők mellett időpontokat szeretnénk meghatározni, itt most ismert idők alapján generációs időt számoltak.

Hivatkozott irodalom

• Tremblay, M., Vézina, H., 2000. New estimates of intergenerational time intervals for the calculation of age and origins of mutations. The American Journal of Human Genetics 66, 651-658
• Helgason, A., Hrafnkelsson, B., Gulcher, J. R., Ward, R., Stefánsson, K., 2003. A populationwide coalescent analysis of Icelandic matrilineal and patrilineal genealogies: Evidence for a faster evolutionary rate of mtDNA lineages than Y chromosomes. The American Journal of Human Genetics 72, 1370-1388 
• Fenner, J. N., 2005. Cross-cultural estimation of the human generation interval for use in genetics-based population divergence studies. Am J Phys Anthropol 128, 415-423
• Moorjani, P., Sankararaman, S., Fu, Q., Przeworski, M., Patterson, N., Reich, D., 2016. A genetic method for dating ancient genomes provides a direct estimate of human generation interval in the last 45,000 years. Proceedings of the National Academy of Sciences 113, 5652-5657

A depressziót fogjuk a neandervölgyire!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a Neandervölgyi ősember, akinek amióta ismert a genomja (DNS szekvenciája) már sejthető, hogy egyrészt együtt élt az anatómiailag modern emberrel (a mai ember), keveredtek is, s bennünk Európaiakban és Ázsiaiakban maradt is a genetikai állományukból. Korábban inkább azt keresték, hogy milyen előnyös tulajdonságokat kaptunk tőlük. Most azt nézték meg, hogy milyen betegségekre való hajlamot örököltünk ettől az emberelődtől. A depresszió, a gyorsabb véralvadás (ami viszont a vérrögök képződését is elősegíti), bőrléziók vagy a koronaerek meszesedése lehet, hogy az ő bennünk továbbélő génjeikkel függ össze.

Neandervölgyi ember rekonstrukció

Megszoktuk, hogy mi vagyunk az egyetlen emberfaj a Földön. Nem volt mindig így ez. Az Európában és Ázsiában élő neandervölgyiekkel az Afrikából kiáramló anatómiailag modern ember találkozott. Sőt, ha találkoztak az nem csak egymás gyilkolásáról szólt (bár sokan úgy gondolják, hogy az ember tevékenyen részt vett a testvérfaj kiirtásában), hanem bizony a keveredésről is. Becslések szerint 1.5-4% a genomunknak neandervölgyi eredetű. Ezek a gének segítettek az új környezethez való alkalmazkodásban, úgy a helyi kórokozók elleni védelemben, zsírok (lipidek) lebontásában, vagy az új bőr- és szőrjelleg kialakításában (nem véletlen, hogy fehérnek ábrázolják a neandervölgyit, míg az Afrikából kirajzó ember fekete volt).

No de okozhatnak-e most valami kalamajkát ezek a gének? Ez egy fura kérdés. Egyrészről egyértelmű, hogy bizonyos genomrégiókból feltűnően hiányoznak a neandervölgyiek genetikai öröksége, ezek valószínűleg sterilitást okoztak a férfiakban, s így gyorsan kiszelektálódtak. Hasonlóan bármi olyan, ami alapvetően inkompatibilis lett volna az emberi működéssel vagy szelektív hátrány okoz kiszelektálódott volna. Ellenben vannak olyan tulajdonságok, amelyek alapvetően pozitívak, de hajlamosíthatnak idősebb korban bizonyos betegségekre. Vagy általában jók, csak más génekkel párosítva nem azok. És hogyan szűrnek erre? Hát megnézik sok ember genomját (nem a teljeset, csak egyfajta mintázatát), s ezt próbálják összefüggésbe hozni az egészségügyi történetükkel.

Ez alapján elsősorban a depressziót hozták ki, mint jellemzően a neandervölgyi elemekkel összefüggő betegséget. Ezen kívül egy bőrbetegség, az elhízás, gyorsabban rögösödő vér és bizonyos érelmeszesedések hozhatók összefüggésbe a neandervölgyiekkel. A bőrbetegség esetleg érthető, bőrünk több tulajdonságát a neandervölgyiektől vettük át. Az elhízás is implikálható a lipidanyagcsere változásával. A véralvadásra vannak ötletek, például, hogy több nagyvadat kellett vadászni, nagyobb volt a sérülés esélye, s így jól jött a hatékonyabb véralvadás. De ez így önmagában csak egy történet, ami elég jól hangzik, de nem ismert, hogy inkább sérültek volna az emberek Európában és Ázsiában, mint Afrikában (ahol szintén elég sok nagyvad él még, s élt is). A depressziót meg elég nehéz bárhova tenni.

A neandervölgyiek genetikáját vizsgáló kutatások csodálatosak, ez a milyen betegséggel lehetnek összefüggésben kevésbé. A betegség - genetika összefüggés vizsgálatoknak megvan a maguk problematikája. A genetika jól ismert és az adatok pontosak lehetnek. A betegségeknél van a probléma. Az adatbázisok ugyanis azt tartalmazzák, hogy ki mivel fordult orvoshoz. Azt nem amivel nem fordult, s azokat, sem akiknek amúgy volt problémájuk, de nem mentek vele orvoshoz. Az adatbázis ráadásul Európai ősökkel rendelkező (fehér) személyeket gyűjt, akikben eleve vannak neandervölgyi gének. Szóval - szerintem - óvatosnak kéne lenni! Lehet, hogy csak annyi mond, hogy a neandervölgyi gének rendelkezők (Európaiak) inkább mennek depresszióval orvoshoz. Vagy elhízottak (Amerika nagy része az), vagy van valamilyen érrendszeri problémája.

A The Atlantic-ban jelent meg egy cikk decemberben, ami felhívja a figyelmet a genetikai asszociációs vizsgálatok veszélyeire. Szomorú, de olyan génekre (genetikai jelekre) is sikeresen kihozták, hogy borzalmas betegségekre predesztinálják az embert, amiről később kiderült, hogy nagyon gyakori az emberi populációban. Ha meg gyakori, akkor nem lehet gond vele. Ez körülbelül az, hogy minden halálos betegségben szenvedőben találunk H₂O-t.

Hivatkozott irodalom

• Sankararaman, S., Mallick, S., Dannemann, M., Prufer, K., Kelso, J., Paabo, S., Patterson, N. és Reich, D. 2014. The genomic landscape of Neanderthal ancestry in present-day humans. Nature 507(7492): 354-357
• Vernot, B. és Akey, J. M. 2014. Resurrecting surviving Neandertal lineages from modern human genomes. Science 343(6174): 1017-1021
• Green, R. E., Krause, J., Briggs, A. W., Maricic, T., Stenzel, U., Kircher, M., Patterson, N., Li, H., Zhai, W., Fritz, M. H.-Y., Hansen, N. F., Durand, E. Y., Malaspinas, A.-S., Jensen, J. D., Marques-Bonet, T., Alkan, C., Prüfer, K., Meyer, M., Burbano, H. A., Good, J. M., Schultz, R., Aximu-Petri, A., Butthof, A., Höber, B., Höffner, B., Siegemund, M., Weihmann, A., Nusbaum, C., Lander, E. S., Russ, C., Novod, N., Affourtit, J., Egholm, M., Verna, C., Rudan, P., Brajkovic, D., Kucan, Ž., Gušic, I., Doronichev, V. B., Golovanova, L. V., Lalueza-Fox, C., de la Rasilla, M., Fortea, J., Rosas, A., Schmitz, R. W., Johnson, P. L. F., Eichler, E. E., Falush, D., Birney, E., Mullikin, J. C., Slatkin, M., Nielsen, R., Kelso, J., Lachmann, M., Reich, D. és Pääbo, S. 2010. A draft sequence of the Neandertal genome. Science 328(5979): 710-722
• Abi-Rached, L., Jobin, M. J., Kulkarni, S., McWhinnie, A., Dalva, K., Gragert, L., Babrzadeh, F., Gharizadeh, B., Luo, M., Plummer, F. A., Kimani, J., Carrington, M., Middleton, D., Rajalingam, R., Beksac, M., Marsh, S. G. E., Maiers, M., Guethlein, L. A., Tavoularis, S., Little, A.-M., Green, R. E., Norman, P. J. és Parham, P. 2011. The shaping of modern human immune systems by multiregional admixture with archaic humans. Science 334(6052): 89-94
• Khrameeva, E. E., Bozek, K., He, L., Yan, Z., Jiang, X., Wei, Y., Tang, K., Gelfand, M. S., Prufer, K., Kelso, J., Paabo, S., Giavalisco, P., Lachmann, M. és Khaitovich, P. 2014. Neanderthal ancestry drives evolution of lipid catabolism in contemporary Europeans. Nat Commun 5:3584
• Simonti, C. N., Vernot, B., Bastarache, L., Bottinger, E., Carrell, D. S., Chisholm, R. L., Crosslin, D. R., Hebbring, S. J., Jarvik, G. P., Kullo, I. J., Li, R., Pathak, J., Ritchie, M. D., Roden, D. M., Verma, S. S., Tromp, G., Prato, J. D., Bush, W. S., Akey, J. M., Denny, J. C. és Capra, J. A. 2016. The phenotypic legacy of admixture between modern humans and Neandertals. Science 351(6274): 737-741