Túlélhetnek a fogyatékkal élő vagy súlyosan sérült főemlősök?

Mozu egy japán makákó (Macaca fuscata), aki fejlődési rendellenességgel született. Keze és lábfeje deformált, használható ujjai nem voltak. Az gondolnánk, hogy ez az állapot nem összeegyeztethető az élettel és gyorsan a kis makákó halálához vezet. Sokszor ez is történik, de az anyjuk életben tudja tartani az ilyen fejlődési rendellenességgel született kis makákót.

Mozu is megélte a felnőttkort. Sőt több gyereke is született, akiket fel tudott nevelni. Sohasem tudott fára mászni. Könyökén és térdén kúszva közlekedett a legnagyobb hóban is.

Gondolom sokan belefutottak abba a pátosszal teli írásba, hogy az első olyan lelet, ami súlyosan sérülést embertől származik és, ami azt mutatja, hogy a sérülést túlélte, mutatja, hogy az ember mennyire kiemelkedik az állatok sorából: egyedül mi és az általunk kialakított társadalom képes a sérült vagy egyéb testi kihívásokkal rendelkező egyének túlélését biztosítani.

A főemlősök megfigyelése ezt nem támasztja alá. Súlyos sérülésekkel és fejlődési rendellenességekkel élnek majmok. A csoportjuk elfogadja őket és az ilyen nőstények képesek sikeresen felnevelni saját gyerekeiket.

Az Awajishima majomcentrum Japánban a Awaji-szigeten található. Az itt élő makákókat az év nagyobb részében etetik és kóbor kutya támadásokat leszámítva nincs ragadozójuk. Ez persze előnyösebb körülmény, mint általában a vad populációké. Az itt élő populációban viszonylag gyakoriak a végtagokat érintő fejlődési rendellenességek (Turner et al., 2008): az újszülött majmocskák 13,7%-a szenved valamilyen leváltozásban, a 2004-es számláláskor a csoportban levő 199 majom 17%-a (34) egyed. A felnőttek között is bőven találunk deformitásokkal élőket, azaz túlélnek, sőt utódaik lehetnek.

A testi fogyatékkal élő nőstények szociális életét összehasonlítva egészséges társaikéval megdöbbentően kevés különbséget találtak (Turner et al., 2014). A testi fogyatékkal élők többet pihentek, és így kevesebbet tudtak szocializálódni. Valószínűleg a mindennapi tevékenységek számukra több energiát emésztenek fel, így többet kell pihenniük. Kevesebbet kurkásztak másokat, de őket ugyanannyira kurkászták, mint épp társaikat. Számukra a sérült/deformálódott végtagjaik miatt a kurkászás nehezebb. Kevesebb kurkászópartnerük volt, mint az egészséges társaiknak, de azok kompenzáltak, hogy ugyanannyi kurkászást kapjanak. A segítség és a szociális támaszt leginkább a jelen levő nőrokonok nyújtják és számuk erősen és pozitívan befolyásolja a szociális életüket. (Fontos megjegyezni, hogy a makákóknál a felnőtt hímek elvándorolnak a csoportból, így azok nem tudnak segítséget nyújtani.)

A fogyatékkal élőket általában kevésbé kergették meg és kevésbé harapták őket az agresszív összetűzés során. Ezt alapvetően pozitívan kell értékelni. Felmerül, hogy azért élhettek túl, mert az egész csoport segíti őket vagy annak ellenére.

Egészen súlyos deformitásokkal is lehet létezni. Egy anubisz-pávián (Papio anubis) nőstény a Kibale Nemzeti Parkból (Uganda) felső állkapocs nélkül is túlélt és gyerekei voltak. A nőstény felső állkapcsa nagyobb részt szimmetrikusan hiányzott, azaz a deformitás feltehetőleg születési rendellenességből és nem sérülésből fakadó. A felső állkapocs hátsó részén a nagyőrlők megjelentek, így valamilyen mértékben képes volt rágni. A megfigyeléskor (2010) egy fiatal egyedet szoptatott és valószínűleg terhes is volt. A megfigyelés alapján a csoportnak nem a perifériáján volt és teljesen integrált lehetett abba. (Struhsaker et al., 2011)

A felső két ábra a fejlődési rendellenességgel született páviánt mutatja, míg az első épp páviánokat.

Egy recens áttekintő tanulmány (Stewart et al., 2025) alapján a többiek általában semlegesen a fogyatékkal élőkkel szemben. Nem segítik őket, de nem is akadályozzák. A segítés – ahogy írtuk, és ez több főemlősfajta is igaz – inkább a nőrokonoktól várható. A tolerálás és a csoportos élet előnyei viszont az túlélést jelentheti ezen élőlények számára.

A fogyatékkal élő főemlősök a viselkedésük megváltoztatásával kompenzálnak. Máshogy haladnak, másznak, kapaszkodnak. Máshogy fogják meg (amennyire tudják) az élelmet. Ez lehet energiaigényesebb, de többnyire képesek követni fajtársaikat. A meglevő, a többiektől tanult, viselkedési sémákat alkalmazzák úgy, ahogy a tesi képességeik engedik (Stokes & Byrne, 2001).

Bár nem általános, de van rá példa az irodalomban, hogy a csoporttársak segítik a fogyatékkal élő társaikat. Lényegesen több ilyen megfigyelés van, mint az ellenkezőjére, azaz, hogy negatívan kezelnék őket (Stewart et al., 2025). Az awajishima-i makákók egyike, egy felnőtt hím (Maki) adoptált egy hét hónaposan megárvult kismakákót (Meg). Maki később a csoport legmagasabb rangú hímjévé vált és továbbra is tolerálta, hogy Meg körülötte az ételéből egyen, amit más majommal szemben sohasem engedett volna meg (Turner et al., 2014).

Hivatkozott irodalom

• Turner, S. E., Fedigan, L. M., Matthews, H. D., Nakamichi, M., 2014. Social consequences of disability in a nonhuman primate. J Hum Evol 68, 47–57, doi:https://doi.org/10.1016/j.jhevol.2014.01.002.
• Struhsaker, T. T., Chapman, C. A., Pope, T. R., Marcus, J. R., 2011. Healthy baboon with no upper jaw or nose: an extreme case of adaptability in the Kibale National Park, Uganda. Primates 52, 15–18, doi:10.1007/s10329-010-0224-4.
• Turner, S. E., Fedigan, L. M., Nobuhara, H., Nobuhara, T., Matthews, H. D., Nakamichi, M., 2008. Monkeys with disabilities: prevalence and severity of congenital limb malformations in Macaca fuscata on Awaji Island. Primates 49, 223–226, doi:10.1007/s10329-008-0083-4.
• Stokes, E. J., Byrne, R. W., 2001. Cognitive capacities for behavioural flexibility in wild chimpanzees (Pan troglodytes): the effect of snare injury on complex manual food processing. Animal Cognition 4, 11–28, doi:10.1007/s100710100082.
• Stewart, B. M., Joyce, M. M., Creeggan, J., Eccles, S., Gerwing, M. G., Turner, S. E., 2025. Primates and disability: Behavioral flexibility and implications for resilience to environmental change. Am J Primatol 87, e23579, doi:https://doi.org/10.1002/ajp.23579.