2016. október 25., kedd

Tudom, hogy te rosszul tudod

A tudatelmélet (Theory of Mind) valami olyasmi, hogy tudjuk, hogy a másik mire gondolhat, mit érzékel és ez különbözhet attól, amire mi gondolunk vagy mi érzékelünk. Ez nem gondolatolvasás, hanem a másik fejével való gondolkodás. Mi emberek képesek vagyunk rá, és sokáig úgy gondoltuk ezzel egyedül vagyunk. Nem.


Egy ideje más ismert, hogy az emberszabásúak elég jól boldogulnak az ilyen feladatokkal. Például tudják, hogy a velük szemben levő ember mit láthat és mit nem (átlátszó és át nem látszó akadályok vannak köztük). Vagy rájönnek, hogy mit akarhatott valaki, akkor is, ha az neki nem sikerült (mondjuk nem ért el valamit). Különösen érdekesnek tartom az a kísérletet, amikor utánozniuk kellett egy kapcsoló felkapcsolását. Van, akinek úgy mutatták meg, hogy az ember bejön és a lábával felkapcsolja a kapcsolót (ami azért fura, legyünk őszinték). Másik esetben az ember bejön, valami nehezet cipel két kezében és lábban felkapcsolja a kapcsolót. Az első esetben lemásolták a lábbal való kapcsolást, de a másikban kezükkel kapcsolták fel a kapcsolót. Tudták, hogy az ember nem tudta használni a kezét, s valószínűleg ezért folyamodott a fura cselekedethez. A másik esetben viszont használhatta volna a kezét, mégsem tette. Akkor annak biztos oka volt, s a csimpánzok is ennek megfelelően viselkedtek.


Van viszont egy feladat, amiről eddig azt hittük rokonaink nem képesek véghezvinni. Ez annak a tudása, hogy a másiknak rossz információi vannak valamiről. Nem nincs információja valamiről, hanem amit tud az nem igaz. Legyen A és B jelen, amikor elrejtünk egy tárgyat. B ezt követően elmegy. A tárgyat áthelyezzük valahova. B visszajön és megkérdezzük A-t szerinte B hol fogja keresni a tárgyat. A tudja, hogy hol a tárgy, de a kérdés nem erről szól, hanem arról, hogy tudnia kell, hogy B szerint az még az eredeti helyén van. Egészen apró gyerekek (csecsemők) már szemükkel arra a helyre néznek, ahova B-nek mennie kéne, mert azt várják, hogy B így cselekedjen. Egy nemrég közölt tanulmányban pontosan a tekintet mozgását használták ki, hogy emberszabásúakkal teszteljék a fenti problémát. Azt korábban is tudtuk, hogy ha valakiről az várják, hogy ide vagy oda megy, akkor a célra fognak tekinteni az emberszabásúak (ahogy mi is).


Az emberszabásúaknak (csimpánz, bonobó és orángután) filmeket mutattak. Az "ember" kivesz a ketrecből egy követ. Mielőtt sikerülne neki egy majomnak (King Kong) öltözött személy az ellopja, majd az egyik doboz alá rejti. Az ember mindig sikeresen kiveszi a megfelelő doboz alól a követ. Mi van akkor, ha a "tolvaj" eldugja az egyik doboz alá. Az ember kimegy. A majom berakja a másik doboz alá. Majd kiveszi onnan is és elviszi a követ. Az ember visszajön. Itt nagyjából vége a filmnek. Azt vizsgálták, hogy hova néznek a tesztalanyok. Arra a dobozra ahol utoljára volt a kő, vagy oda ahol utoljára látta az "ember"?


A másik kísérlet még viccesebb. Egy "majom" megtámadja az "embert" (na ilyet még nem látott egyetlen emberszabású sem a vizsgáltak közül). Az ember kimegy egy nagy botért. A majom bemenekül egy szénakazalba. Az ember jól megpaskolja a majmot rejtő szénakazalt. Az éles helyzetben az ember kimegy a botért, s ez alatt a majom előbb átmegy a másik szénakazalba, majd kimegy a képből. Az ember besétál.


 Az emberszabásúak inkább néztek oda ahova várták az ember mozdulatát (dobozért nyúlás vagy ütlegelés a bottal), mint a másik irányba. Mindhárom faj azonosan jól viselkedett. Ebből arra következtetnek, hogy az emberszabásúaknak képesek a másik helyébe képzelni magukat, s tudni, hogy a másik mit tud és mit nem tud (miről van hamis elképzelése).


Ezek a kísérletek nehezek. Nem annyira a kivitelezésük, mint a megtervezésük. Az emberszabásúakat nem tudjuk egyszerűen megkérdezni, hogy mit gondolnak. Csecsemőket se, ezért náluk is ilyen tekintetkövetést vizsgálunk. Az embergyereknél viszont legalább sejtjük, hogy mi fontos neki, mire fog reagálni. Például játékokra vagy hozzá közel álló emberekre. A majmoknál (más állatnál) ez problémás. Nemcsak meg kell értetni velük a kísérletet érdekelnie is kell őket a kísérlet. Ebben is volt emberszabású, aki lényegében egyenesen bámult maga elé. Értékelhetetlen volt a "teljesítménye". Ezért szórakoztak a beöltözött majomemberrel, hogy hátha így jobban érdekli a történet a kísérlet alanyait. Azért bejött a dolog, mert volt elég értékelhető eredmény.


Szóval az emberszabásúak jók az "elmeolvasásban". S magunknak is gratulálhatunk! Lehet, hogy újabb dologról derült, ki, hogy nem csak mi vagyunk rá képesek (s így a lista vészesen csökken), de egyben bizonyítottuk, hogy egyre jobban vagyunk más élőlény elméjének olvasásában. Ezek a kísérletek ugyanis minket is tesztelnek. Képesek vagyunk-e felülemelkedni az embercentrikus világképünkön, s valahogy megérteni más élőlényeg gondolkodását. Az elmúlt évtizedekben egyre többet tudunk erről is. A tudásunk gyarapszik, s ez fontosabb, mint a csak ránk jellemző tulajdonságok fogyatkozása.

 

Hivatkozott irodalom

Call, J. és Tomasello, M. 2008. Does the chimpanzee have a theory of mind? 30 years later. Trends in Cognitive Sciences 12(5): 187-192
Krupenye, C., Kano, F., Hirata, S., Call, J. és Tomasello, M. 2016. Great apes anticipate that other individuals will act according to false beliefs. Science 354(6308): 110-114










2016. október 14., péntek

Milyen migránst szeretnénk?

A migráció kérdése nem csak országunkat érdekli. Sőt, egyértelmű, hogy a közeljövő fontos kérdéséről van szó. Ezért is fontos, hogy pontosan értsük saját hozzáállásunkat a kérdéshez. A válasz pedig rémségesen egyszerű: nem szeretjük az idegeneket!
Veszélyesek, az életünkre törnek, elveszik a virágzó bányakolóniákat, s ezek válogatás nélkül megerőszakolnak mindenkit, aki az utukba kerül.
Mondtam, ugye?
Az idegengyűlölet univerzális emberi tulajdonság. Pontosan ezért volt értelmetlen a népszavazásban feltett kérdés. A népvándorlások és beolvasztások kérdése mindig történelmi távlatból értékelhetőek. Mielőtt elkezdjük félteni a magyarságot egy kicsit emlékezzünk már mit tanultunk (tanítottak) magyar történelemből! Túléltük a tatárt, túléltük a törököt, túléltük a Habsburgokat, túléltük a szovjet megszállást. A XXI. századot is túl fogjuk élni. Pláne, hogy kisebb eltévelyedéseket leszámítva egy nagyon befogadó nép vagyunk. Számomra mindig is ezt jelentette magyarnak lenni. Az a nép, aki képes más népeket befogadni. Számomra a történelmünk is mindig ezt jelentette: az etnikailag és vallásilag diverz (az ősi magyar vallás mellett zsidók, muzulmánok és keresztények is biztosan voltak közöttük) honfoglalástól kezdve, a vallási tolerancia bástyáján át (mi nem háborúztunk azon, hogy az ország egyik fele református a másik katolikus, sőt nagyon sok kis keresztény egyház itt húzta meg magát, mint az unitárius) a viharos XX. század menekültjeiig (lengyelek, görögök, bolgárok, hogy csak párat említsek).


Most dolgoznak az agyunkon, hogy ezt felejtsük el. Elfelejtettük István királyunk intelmét az egynyelvű és nemzetiségű országok gyengeségéről. Elfelejtettük, hogy amikor emberként bántunk nemzetiségeinkkel, az fellendülést hozott az országnak (Európa legliberálisabb zsidótörvényei – értsd: ugyanazok a jogok illették meg őket, mint mindenki mást – a mienk a XIX. századba, amit el szoktunk felejteni, mert a XX. század első felében a legelső diszkrimináló zsidótörvény is a mienk volt :( ). Elfelejtettük, hogy a II. Világháború elején volt még gerinc a magyar vezetésben, s nemet mondtuk az országunk területéről indítandó, Lengyelország ellenes offenzívára, sőt a menekülőket átengedtük. A görög polgárháború elől menekülőket is befogadtuk. Egy szétbombázott és kirabolt Magyarország tisztességesebben helyt tudott állni, mint a jobban teljesítés Magyarországa.


Mindig féltünk az idegenektől. Emlékszem, hogy gyerek voltam, amikor a Balaton közepére építendő szigetről szóltak a hírek, ahova milliószám telepítenének kínaiakat. A sziget nem épült meg. A kínaiak bejöttek. A magyar nemzet nem omlott össze. A térség legnagyobb kínai kolóniája él nálunk. Kb. 20 ezer fő, pontos számot senki nem tud. Rettegünk az "araboktól", de 70-es 80-as években a baráti baloldali arab és közel-keleti államokból sokan tanultak Magyarországon egy részük itt is maradt. Egyetemi oktatóként szinte minden évben találkozok valakivel, akinek a családneve vagy a kinézete alapján egyértelmű, hogy egyik szülője (vagy nagyszülője) nem magyar. Ők magyarok. Magyar az anyanyelvük. Él itt pár ezer "muszlim" is, közösségeiknek még egyházi státusza is van (vagy volt).


15 európai ország 18.000 szavazókorú lakosát kérdezték meg, hogy bizonyos tulajdonságokkal rendelkező migránsot befogadna-e vagy sem. Ezzel próbálták kiszűrni, hogy milyen jellemzőket tartunk elfogadhatónak, s milyeneket nem. Amikor először halottam a tanulmányról lényegében olvasatlanul tudtam a választ: fiatal, magasan képzett, keresztény nő. Így lehet jellemezni az ideális migránst. Az eredmény minden országban, minden társadalmi rétegben, minden iskolázottság és minden politikai beállítottság mellett ugyanaz volt. Még egyszer, mert ez fontos: nincs különbség a preferenciák terén Európa (vizsgált) országai között, pedig amúgy elég sok különbség van ezen országok között. A balos és a jobbos szavazók is ugyanúgy gondolkodnak. A szegények és a gazdagok is ugyanúgy gondolkodnak.
Mégis lehetett egy sorrendet alkotni, hogy mely országok mennyire elutasítóak. Az előkelő 3. helyet érdemeltük ki (hátulról).
Az angolok elutasítása így a Brexit után nem meglepő. A franciáké sem. A cseheké azért meglepett.

Az ország lakosságához képest hány menedékkérelmi kérést adtak be. Nagyjából látszik is a migrációs útvonal Magyarországon át, Ausztria és Németország vagy Skandinávia céllal.
Azért lepett meg, mert a csehek nem is nagyon láthattak migránst. Elkerülte őket. A spanyolok viszont befogadóbbnak tűnnek, bár ők sem találkoztak a migrációval most élesben. Viszont a nagyon is érintett Olaszország, Görögország és Németország lakossága befogadóbb.

Minden migráns profil az ábrán látható elemekből építkezett, s kérdezték, hogy elfogadna-e egy ilyen migránst vagy sem. Az ábrán az látható, hogy egy adott tulajdonság csökkenti vagy növeli az elfogadás valószínűségét. Nem meglepő módon azt szeretnénk, ha őszintén bevallanák, hogy miért kérnek menedéket (asylum testimony no inconsistencies). Nem szeretjük, ha valaki hazudik. Menedéket akkor kérjen ha üldözik politikai nézetei, vallása vagy nemzetisége okán (Reason for migration: political persecution, religous persecution, ethnic persecution). S ezeken kívül, amit jósoltam: legyen nő (Gender: female), magasan képzett (previous occupation: doctor, teacher), keresztény (religion: Christian), fiatal (age: 21 year) és beszéljen valamilyen európai nyelvet (language skill: fluent).


Nem szeretjük az idegeneket. Ha már idegen, akkor legyen olyan, mint mi (vallásában, nyelvében, kinézetében). Ha valami hiányszakmát művel, akkor megbocsátunk neki ezt-azt, orvosból rosszul állunk (vitatkozhatunk, hogy igen vagy sem, de ezt érzi mindenki). És persze legyen nő. A nők az élet alapjai és nem akarnak háborúskodni, pláne elfoglalni egy országot. Mert hát a férfi hordáktól félünk, s nem a nőktől. Most persze mondhatnátok, hogy nők nem jönnek. Tényleg kevesen jönnek, de ugye a városnyi (1000) migráncsunkat azzal tölthetnénk fel, akivel akarjuk. A másik, hogy nem igaz, hogy a nők otthon ülnek és nem járnak a világban. Azt hiszem sokan nagyon elmaradott nézeteket vallunk és várunk el más országoktól is. Bevallom én sem gondoltam, hogy a Tempus közalapítvány Stipendium Hungaricum ösztöndíjával mesterképzésre az ELTE-re jövő biológus hallgatók mindegyike hölgy. Igen, van közöttük muszlim országból érkezett is.


Elnézést, hogy ebben a bejegyzésben több személyes vélemény is volt (s kevesebb száraz tudomány). Az adatgyűjtés rávilágít arra, hogy hogyan látjuk a világot (s arra, hogy mennyire hasonlóan). De az idegenek (a savat nyáladzó, belénkpetéző részét nem számítva) esetleg nagyon mást jelentenek annak, aki sohasem látott idegent, s annak, akinek napi élménye, hogy nem-magyarokkal kommunikál. Nagyon mást jelent maga az Európai Unió és a globalizáció annak, aki reggel beköszön Skype-on a világ minden tájáról verbuválódott baráti társaságának (egy projekt miatt kerültünk egybe, közös érdeklődés és hobbi), délután angolul ad elő 4-5 országból jött diákoknak, s közben tervezi a következő konferenciára az előadását. Ami valahol Európában lesz. Ahol – az őrület előtt – csak átgurultam autóval az egyik országból a másikba, ahol a normálisabb országokban ugyanazzal a pénzzel lehet fizetni, s nem húznak sápot a bankok az állandó váltogatásból. Ahol a norvég professzor lehet, hogy Algériából származik, az angol egyetemen dolgozó kollégával németül lehet társalogni (no nem mert egy brit megtanult az angolon kívül más nyelvet), s a holland prof panaszkodik, hogy a laborjában évek óta ő az egyedüli holland (magyar posztdoktora és doktorandusza van/volt).


Egy sokszínű világban élünk. A pizza, a gyros, a szushi és az édes-savanyú mártás idegen kultúrák betüremkedései hagymából, szalonnából és paprikából álló univerzumunkba. És szeretjük őket! A paprika is magyar lett, pedig Amerikában őshonos. Az idegeneket nem szeretjük. Az a kérdés, hogy egymást itt Európában, ami nem egy túl nagy kontinens, nem túl sok emberrel, idegennek látjuk vagy sem. Mert a migráncsozás nem a szír polgárháborúról, nem Afrika elsivatagosodásáról és nem Dél-Ázsia túlnépesedéséről szól (ezek mind okok a migrációra). Brexitben sem a pakikat akarták elküldeni, hanem a Kelet-Európaiakat (minket magyarokat is). Európát nem külső hatalmak veszélyeztetik, hanem a belső métely, amely újból a széthúzás felé viszi a kontinens. A mostani világban Európa apró kis államai egymagukban senkik. Együtt lehet esélyünk.

Hivatkozott irodalom

Bansak, K., Hainmueller, J. és Hangartner, D. 2016. How economic, humanitarian, and religious concerns shape European attitudes toward asylum seekers. Science 354(6309): 217-222

2016. október 7., péntek

Meddig élhetünk?

Régóta foglalkoztat minket, hogy meddig tolhatjuk ki az emberi életkort. Az elmúlt évtizedekben a várható élettartam jelentősen megnövekedett. Mégis úgy tűnik, hogy 115 évnél többet nem nagyon élhetünk.


Egyre tovább élünk. Ez jó. Sőt egyre tovább élünk egyre egészségesebben. A XX. század vívmánya volt, hogy a gyermekhalandóság jelentősen lecsökkent. A XIX. században Semmelweis Ignác a bécsi kórházakban még 5-30%-os anyahalandóságot mért, s az első 5 évben 40-60% is lehetett a halandóság a gyermekek körében. A nagyszüleink - dédszüleink generációjában még igen jellemző volt, hogy nem minden gyermek élte meg a felnőttkort. Az átlagos életkor növekedésének legnagyobb komponense ez. A kérdés, hogy hogyan tovább? Hogyan éljünk egyre tovább és természetesen egyre jobb minőségben? Mindenki az orvostudományban bízik, bár egyre többen arra is rájönnek, hogy bizony nekünk is tenni kell érte (aktívabb életmód, sport, odafigyelés a táplálkozásra, szűrések).

Ez az ábra foglalja össze, hogy hogyan is nőt az életkor és a túlélés az elmúlt évszázadban. Az (a) paenelen a várható életkor változását látjuk 1900 és 2000 között. 45-50 körülről kúszik fel 75-80 környékére. A két világháború is jól látszik, s a hatása a férfiak várható élettartamára (kék vonal). Ez amit eddig is tudtunk.
A (b) panel azt mutatja, hogy 100.000 ezer emberből hány éli meg a 70-110 éves kort. Míg 1900-ban szinte senki nem élte meg a 110 éves kort, addig mára 4-5 ember várhatóan megéli (az Y tengely logaritmikus, s amúgy be kellett volna rakni a kis vonalkákat is a jobb olvashatóságért). A 70 éves kort régen is megélte az emberek 10-20%-a (100 ezerből 10-20 ezer), most több, 30% körüli. Itt nincs meredek javulás. Ellenben 105-100 éves kor megélésének valószínűsége meredeken emelkedett az elmúlt 100 évben. A 115 éves kor megélésének valószínűsége viszont nem. A (c) és (d) panel ugyan ezt mutatja csak kicsit máshogy. Mennyivel nőtt a megélés valószínűsége (fura mértékegységben) 1900 óta. S egy meredek csúcs van 100 éves kor körül. Hírtelen sok nagyon öreg ember lett, Japánban kimondottan. De mégsem lett sokan 115 vagy még öregebb. A (d) ábra tanulsága is ez: melyik korosztály túlélése nőtt meg. Az elmúlt évtizedekben ez nem növekedett tovább. Még mindig a 90-100 évesekből lesz egyre több, de az ennél öregebbekből nem.


A leghosszabb ideig élt ember Jeanne Clement (1875-1997) volt, aki 122 éves korában hunyt el. Tehát elvileg akár 122 éves korunkig is élhetünk. A fenti statisztikák azonban inkább arra engednek következtetni, hogy a 115. életévünk környékén valahogy minden összeomlik, s hiába minden tovább nem tudjuk kitolni az emberi életet. Az öregedésről szóló evolúciós elméletek is azt jósolják előre, hogy van egy ilyen korlát, amikorra lényegében minden szervünk felmondja a szolgálatot.


Ez a cikk most szerintem be fogja járni a médiát, s elcsámcsoghatunk rajta, hogy, akkor most kevés vagy sem az a 115 év. Persze látszik, hogy 100,000 emberből ma is alig 1-2 remélheti, hogy ilyen szép kort megél. Szerintem sokkal fontosabb a 70-80-90-es korosztály egyre jobb túlélése. Ez vetíti előre, hogy bár öregedik a társadalmunk az évek számát tekintve, de nem szükségszerűen válik inaktívvá azonnal. Az orvostudomány közeljövőbeli feladata sem az, hogy mi van a 115 évesekkel, hanem, hogy azt a 60-70-et stabilan megéljük, s ne vigyen el valami megelőzhető nyavalya korábban.


Hivatkozott irodalom

Dong, X., Milholland, B. és Vijg, J. 2016. Evidence for a limit to human lifespan. Nature doi:10.1038/nature19793

2016. október 1., szombat

A neandervölgyiek és a kultúra

A neandervölgyieket csapott homlokú, nagydarab és buta ősembereknek tartjuk. Tökéletes példái az erős, de buta embernek. Alakjuk tényleg zömökebb volt a filigrán modern emberhez képest, magasabbak is voltak, s minden bizonnyal erősebbek is. S tényleg csapottabb volt a homlokuk. A kisebb homlok - legalábbis modern emberben - kisebb agykoponyát, azaz kisebb agyat jelent. A szemünk feletti nagy csupasz felület az okosság és a bölcsesség jele a mai napig is. A kisebb agy szerényebb mentális képességekre utal. S itt jön a probléma. A neandervölgyinek általában nagyobb az agytérfogata, mint az anatómiailag modern embernek (nekünk). Nekik átlagosan 1200-1750 cm3-s az agyuk, nekünk átlagosan 1400 cm3. A neandervölgyiek agya hátrafelé nyúlt meg és nem felfele, mint a mienk.
Neandervölgyi arcrekonstrukció.
A tárgyi kultúra leginkább fennmaradt leletei a kőeszközök. Ezek igen lassan változtak az évszázezrek alatt. Az elmúlt pár tízezer évből már csont eszközök is fennmaradtak. Ezek közül több egyértelműen ékszer. Például az átfúrt karmok és fogak nem nagyon lehetnek mások.
Grotte du Renne-ben (Franciaország) talált 40.000 éves csont leletek. A felsők fúrók, árak és tűk. Az alsó sorban átfúrt fogak vannak, amit ékszerként használhattak. (Higham et al. 2010-ből)
Ezek olyan időszakból (40.000 évvel ezelőttről) kerültek elő, amikor a neandervölgyi és az anatómiailag modern ember is lakta a vidéket. S bár maguk a leletek többször neandervlgyi leletekkel együtt vannak, van egy nehezen változó kép, hogy ilyen fejlett tárgyi kultúrával a neandervölgyiek nem rendelkezhettek.


Ez a nézetet egyre inkább át kell értékelnünk. A barlangban talált csontok egy részét az alakjuk alapján neandervölgyitől eredőként azonosították. Viszont vita tárgya, hogy magukat a tárgyakat a neandervölgyiek készítették és használták. Van, aki szerint a neandervölgyi legfeljebb átvehette a modern embertől a tárgyakat. Van aki szerint a tárgyak egy felsőbb rétegből kerültek oda. A vitához nyújt újabb adalékot egy a PNAS-ban megjelent friss tanulmány, amelyben csontok fehérjetartalma alapján lehet megállapítani, hogy az milyen állathoz (emberhez) tartozik. A fehérjék aminosav-összetétele jellemző az adott élőlényre. Olyannyira, hogy az emberi és a neandervölgyi kollagének (kötőszöveti rostok) különböznek. A mienk aszparaginsavban gazdag, míg a neandervölgyieké aszparaginban. Ez alapján a kisebb csontszilánkokról is megállapítható, hogy milyen embertől származtak. S bizony a tárgyak mellett csak neandervölgyitől származó csontokat lehet találni. A legegyszerűbb magyarázat erre, hogy bizony ők használták ezeket a tárgyakat. Tehát tárgyi kultúrájuk lényegesen fejlettebb volt, mint ahogy hittük.


Az absztrakt gondolkodás egyik jele a művészet megjelenése. Ilyen időtávból leginkább "karcolatok" maradhatnak fent. Egy 2014-ben publikált lelet ebben a tekintetben különösen érdekes. Egy Giblartári barlangban egymást metsző vonalakból álló "ábrát" találtak.
Neandervölgyi "karcrajz". Az egymást metsző vonalakat sok, óvatos mozdulattal lehet csak megalkotni.
Ugyan azon fajta kövön a kutatók megvizsgálták, hogy ugyanilyen mély karcolatokat mivel és hogyan lehet elérni. Egyszeri karcolással, tehát lényegében véletlenszerűen ilyen mély bevésődést nem lehet elérni. Oda-vissza vásve egy kővel annak formája lesz más. Tehát egy irányba kellett többször végighúzni rajta egy másik követ. Az egész műhöz 200-300 mozdulatra volt szükség. A lelet olyan időszakból származik, amikor az Ibériai-félszigeten még nem jelent meg az anatómiailag modern ember, de a neandervölgyi már régóta itt élt. Csak ez utóbbitól származhat, s mutatja, hogy absztrakt gondolkodásra képes emberősről van szó.


Egy szó mint száz a neandervölgyieknek már volt saját tárgyi kultúrájuk és képesek voltak az absztrakt gondolkodásra. Ez sem olyan jellemző, ami csak a mi fajunkra lenne jellemző.

Hivatkozott irodalom