2017. december 31., vasárnap

Már megint újra kell írni az ember evolúciós történetét?

Röviden: Nem.


Valamikor még a nyáron (2017) jött a hír, hogy megint újra kell gondolni az ember evolúciójáról alkotott képünket. Szerencsére a magyar hír címe óvatos, "Egy új felfedezés megváltoztatja, amit a modern emberről gondoltunk". Szinte minden felfedezés megváltoztatja azt, amit eddig gondoltunk, de gyökeresen ritkán írja újra a világszemléletünket.


Az emberi evolúcióról való gondolkodásunk gyökeres változása akkor következett be, amikor elvetettük, hogy egy szép láncolatra húzzuk fel a leleteket, amelyek egyre inkább hasonlítanak a mai emberre. Nem minden lehet közvetlen elődje az mai embernek, de az oldalágak – mint a neandervölgyi – is hagyhatnak örökül géneket számunkra. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szorosan értelmezett faji elkülönülés nem történt meg. Megtanultuk iskolában, hogy a faj az, amelynek egyedei egymással termékeny utódokat képesek létrehozni. Amennyiben a neandervölgyiek genetikai hagyatéka az európai és ázsiai emberpopulációkban kimutatható, de az afrikaiban sem, az azt jelenti, hogy a modern ember (Homo sapiens) és a neandervölgyi ember (Homo neanderthalensis) egymással sikeresen szaporodott. Akkor miért nevezzük külön fajnak? Mert olyat mégsem mondhatunk, hogy olyanok vagyunk, mint a neandervölgyiek. Valahogy nem venné be a gyomrunk. És persze megtanuljuk, hogy mennyire máshogy néztek ki (hátrafelé álló, de a mienknél nagyobb agykoponya, erős szemöldökeresz, stb.). De, ha jönne velünk szembe egy a körúton, akkor legfeljebb migránsnak néznénk (valószínűleg sötét bőre volt, sok rekonstrukcióval ellentétben), s nem egy másik fajnak.


Az előbbieket szem előtt tartva értékeljük az új leleteket amelyek a Jebel Irhoud-nak nevezett ásatási helyszínről kerültek elő. Az ásatási helyszínt az 1960-as években tárták fel először, amikor már találtak (ős)emberi maradványokat (egy majdnem teljes koponya, egy felnőtt agykoponya, egy gyermeki állkapocs, medencecsont és végtagcsontok). A korukat először 40 ezer évesre tették, majd 160 ezer évesre. Ez bele is illet a korábbi elképzelésbe, hogy az ember valamikor 200 ezer éve jelent meg Kelet-Afrikában, s utána terjedt szét előbb Afrikában, majd Eurázsiában.

A jebel irhoud-i (Marokkó) ásatási helyszín. A bal fenti kis térkép mutatja az ásatás helyét, a fényképek pedig a tényleges ásatási helyszínt.
Az új leletek között egy majdnem teljes állkapocs és egy töredékes arc és agykoponya található. A leleteknek a koponyája még kissé hátrafelé áll, s némi szemöldökeresz is kimutatható, de a korábbi ősemberleletekhez képest az arc laposabb (nem előreugró). Az állkapocs nem olyan robosztus, mint a korábbi emberősöké, de továbbra is szétálló (V alakú), míg a mai embernek a szárak végei egy kicsit egymás felé hajlanak. Ezen a koponyán nincs állcsúcs, ami jellemzi a mai embert. A leleteket modern emberként értelmezték a szerzők, bár egyértelmű, hogy archaikus és modern jellegek keverékét viselik magukon.

Az új leletek: (bal) arckoponya (sárgás rész) a korábban talált koponya alapján készült rekonstrukcióra vetítve (kékes rész). Illetve (jobb) az állkapocs.
 A leletek datálásához az új feltárásnál talált kovakövek termolumineszcenciás kormeghatározását alkalmazták. Az azonos rétegben talált kőeszközök minden bizonnyal az ott élőktől származnak. Koruk így megegyezik a maradványok korával. A kormeghatározás elvi alapja, hogy a felmelegített kristályok (a kova is, ami előszeretettel melegítettek őseink) elektronokat fognak be, minél régebbiek, annál többet. A tárgyat újra felmelegítve az elektronok fény formájában felszabadulnak. Az utolsó felmelegítéskor feltesszük, hogy minden elektron kiszabadult, s minden most felszabadítható elektron azóta került a kristályrácsba. Ez alapján körülbelül 300 ezer évesre teszik a leleteket (a szórás igen jelentős: 383–247 ezer évvel ezelőtti a lelet).


Ez az igen tekintélyes kor korábbi, mint az modern ember megjelenésének 200 ezer évvel ezelőttre tett kora, illetve helyileg sem ott van, hanem Észak-Nyugat Afrikában. És innen jön az ember evolúciójáról való gondolkodás átírása: lehet, hogy korábban és máshol jött létre a modern ember? Esetleg egész Afrikában egyszerre, és Kelet-Afrika nem kitüntetett?


Senki nem születik úgy, hogy "én egy másik fajba tartozom kedves szüleim", a modern ember sem varázsütésre jött létre. Mint ezekből a leletekből is látszik, az a jellegegyüttes, amit modern embernek nevezünk, fokozatosan jött létre. Egyes elemei már ebben a 300 ezer éves leletben is megvannak. De nem minden. Így az a kijelentés, hogy biztosan modern emerről van szó és nem archaikus formáról, is vitatható. Azt sem vitatta senki, hogy emberszerű élőlény élt egész Afrikában, sőt a neandervölgyiek és a gyeniszoviaiak Eruázsiában is széles körben elterjedtek. Szóval három kontinensen már egy ideje volt egy nagyjából emberszerű lény (a Homo nemzettség tagja). Azt, hogy pontosan hova rakjuk a faji határokat önkényes. Természetesen jobban hangzik, s jobb publikációt eredményez egy korábbi lelet, amit eladhatunk emberiként, mint egy későbbi. Pedig a lelet és a kormeghatározás azt is megengedné, hogy 247 ezer éves archaikus emberformának nevezzük a leleteket és akkor, nem is olyan meglepő az egész.


Fontosak ezek az új leletek. Finomítják az elképzelésünket saját fajunk evolúciójáról. Nagyon meglepőt a recens történetről azonban én már nem várok.

Hivatkozott irodalom




2017. október 26., csütörtök

Képes-e etetni magát Afrika?

A rövid válasz az, hogy nem. Afrika jelenleg sem képes elég élelmet termelni, s ez a közeljövőben sem fog jelentősen változni. Pedig lehetne elég élelmet termelni Afrikában.


Körülbelül két éve írtam arról, hogy globálisan megduplázható a mezőgazdasági termelés. Annak a tanulmánynak a konklúziója, hogy Afrikával gond van. Afrika népessége megkétszereződik vagy megháromszorozódik a következő évtizedekben. És jelenleg sem termel elég élelmet, hogy ellássa önmagát. Azaz élelemből behozatalra szorul.

A Szaharától délre fekvő államokból vizsgáltak tízet (van Ittersum et al. 2016). Ez Fekete-Afrika vagy Szubszaharai Afrika, s általában, amikor Afrikáról szólunk, akkor ezt értjük Afrika alatt. Észak Afrika inkább tartozik a Meditterániumhoz. A vizsgált államok Burkina Faso, Ghána, Mali, Niger, Etiópia, Nigéria, Kenya, Tanzánia, Uganda és Zambia.
Szubszaharai Afrika (szürkített országok) és a 10 vizsgált ország (feketével).

Ország Népesség (2017) Népesség 2050-ben

(millió fő)
Népességnövekedés
2010-hez képest
Gabonaszükséglet

2010-hez képest

2050-ben
Gabona a megművelt területek %-ban
Burkina Faso
20
43
2,75x
3,04x
74
Ghána
29
50
2,06x
3,72x
34
Mali
18
45
3,25x
3,65x
60
Niger
20
72
4,54x
5,08x
70
Etiópia
102
188
2,5x
3,14x
48
Nigéria
186
399
2,16x
2,37x
40
Kenya
48
96
2,33x
3,46x
45
Tanzánia
55
137
3,05x
3,81x
44
Uganda
41
102
3,00x
3,96x
25
Zambia
16
43
3,25x
5,19x
35


Az önellátás képességét gabonafélék tekintetében nézték. A gabonafélék ebben az esetben a kukorica, a rizs, a búza, a köles és a cirok. A napi kalóriabevitel több mint felét gabonákból biztosítják ezeken a vidékeken (máshol is). a gabonák tekintetében Afrika önellátó képessége 80%, azaz nem termeszt elég gabonát, hogy szükségleteit ellássa. Afrika népessége meg fog kétszereződni vagy megháromszorozódik a következő évtizedekben. Tehát hasonló termelés – termelés növekedés – mellett egyre kevésbé képes etetni a saját népességét. Az előrejelzés szerint 33–48%-ra csökken az önellátási képesség

Az egyes kontinensek (A) és a vizsgált országok (B) önellátási képessége. 1-es értéknél önellátó egy kontinens/ország. Észak- és Dél-Amerika, Európa és Ausztrális & Új Zéland önellátó. A többi kontinens nem. Afrika és Közép-Amerika a legkevésbé önellátó. A vizsgált országok közül is van, amelyik képes elég gabonát termelni (Mali, Zambia, Niger, Burkina Faso) és a többség nem.


A tanulmányban először azt nézték meg, hogy a jelenlegi megművelt területeket nézve elérhető-e magasabb termelés. Igen. Öntözés nélkül is 20–50%-al növelhető a hozam a megfelelő vetőmagok, művelési technikák és műtrágyázás mellett. Az elérhető elméleti maximum hozam 80%-nak elérésével (e felett már nagyon nem éri meg a termelésnövelés) – ami a jelenlegi trendek mellett nem lesz meg – Burkina Faso, Etiópia és Mali önellátóvá, sőt exportőrré lép elő, de Uganda és Tanzánia még 75%-át sem termelné meg a szükséges gabonának.


Tehát új területeket kell művelés alá venni. Ez sajnos általában erdők kivágását jelenti, tehát környezetvédelmi szempontból nagyon rossz megoldás. Sőt, egyes országokban nincs elég új terület, hogy az önellátás megoldható legyen. A legjobb mezőgazdasági területeket már művelés alá vették. Amelyek maradtak, azok kevésbé jó területek, amelyeken kisebb termelékenység érhető el.


Lehetőség van még a gabonatermelés szerkezetének megváltoztatására. A kukorica adja a legnagyobb kalória/hektár termelésének lehetőségét, tehát a többi gabona rovására növelnék a kukorica részarányát

  • A tanulmány nem vette figyelembe a klímaváltozás hatását, ami a terület jó részén negatív lesz. Az extrém melegek és a szárazságok külön-külön 10-10%-al csökkenthetik a gabonatermelést (Lesk et al. 2016). A klímaváltozás hatására az ilyen extrém időjárási események egyre gyakoribbá válnak, ezzel növelve a mezőgazdaság kockázatát és csökkentve a termelést.
  • A trópusi / forró éghajlatú országokban olyan mezőgazdasági termékek is előállíthatóak, amelyek máshol nem (vagy kevésbé). Ilyen a kávé, a kakaó,  a gyapot és az olajos magvak. Anyagi szempontból ezeket érdemes termeszteni, ami csökkenti a rendelkezésre álló földterületet a gabonák számára. Viszont az így megtermelt jövedelemből importálható máshonnan gabona.
  • A terményeknek stabil felvevőpiacra van szükség. Sőt lehet, hogy védővámokra is. A farmerek nem azért fognak termelni, hogy elérjenek valami globálisan jó célt, hanem, mert megéri nekik.
  • Bár elméletileg jócskán növelhető a termelékenység, ehhez szükséges egy megfelelő kutatóbázis és megfelelő intézményi háttér, hogy az eddigiekhez képest gyorsabb fejlesztés megtörténjen. Ennek a megléte igencsak kérdéses. Pedig a mezőgazdaság fejlesztése minden érintett országnak elemi érdeke. A városállamok, mint Szingapúr, kivételével nem lehet úgy gazdaságilag jelentősen fejlődni és iparosodni, hogy előbb nem fejlődik a mezőgazdaság. Nem lehet átugrani a mezőgazdasági állami létet. Amikor elég élelmet termel egy ország, onnantól kezdhet majd iparosodni. Így Afrika felemelkedésének az egyik kulcsa a mezőgazdaság javítása.

A konklúzió az, hogy az elvi lehetőség megvan arra, hogy Fekete-Afrika ellássa saját magát. Ez viszont valószínűleg nem fog realizálódni. Így behozatalra szorul, amit viszont nem tud kifizetni (ha igen, akkor az meg iszonyú környezetszennyezéssel jár). Az éhezés így maradni fog Afrikában, ami az egyik oka a migrációnak. Szóval nem várható, hogy javulna a helyzet.

Hivatkozott irodalom


2017. szeptember 30., szombat

Maci a bodzásban nem eszi a halat

A történet három szereplője a kodiak-medve (Ursus arctos middendorffi), a vörös lazac (Oncorhynchus nerka) és a fürtös bodza (Sambucus racemosa). A szárazföld legnagyobb ragadozójaként ismert, kodiak-medve a barna medve egyik alfaja. Méretéhez képest nemcsak a lazacot nem veti meg, de a bodza bogyós termését sem. A málnásban habzsoló medve nem kitaláció.


Az Alaszkához tartozó Kodiak-szigeten a medvék július - augusztusban a több százezer felfele úszó lazacból lakmároznak (akkor finomak, amikor még nem ívtak), majd az ősz elején az akkor érő bodzát eszik. Így lényegében mindig van mit enniük.


A globális felmelegedés megzavarja a szokásos táplálkozási mintázatot.


Az egyre melegebb tavaszok következtében a bodza érése korábbra húzódik, s az utóbbi  évtizedekben egyre jellemző, hogy a lazacok felúszása és a bodza termésének érése átfed. Ez régebben igen ritka esemény volt. A medvék pedig, ha választhatnak, akkor a bodzát választják.


Ez önmagában érdekes, hiszen a bodza messze nem olyan energiadús élelem, mint a lazac. S bár a bodza nem megy sehova, de a lazacot sem túl nehéz elkapni a sekély patakokban, amikor felfele úsznak.


Miért eszik mégis a bodzát? Abban több a szénhidrát, s arra nagyobb szüksége van a medvéknek, mint a fehérjedús lazachúsra. A gond az, hogy így nem biztos, hogy lesz mit ennie a medvéknek szeptemberben. A kétféle élelemforrás jól kiegészítette egymást, ami a környezet változásával megszűnhet.


A tanulmány közvetlen eredményét nagyon egyszerű elmondani (alátámasztani már nem volt olyan egyszerű, jó pár évtizednyi megfigyelés áll mögötte). Viszont ennél sokkal többről van szó. Rávilágít kevésbé ismert ökológiai összefüggésekre és a klímaváltozás problémáira is.


Az ökológiában az elsődleges, közvetlen populációk kölcsönhatásokról mindenki hallott: ragadozás, versengés, parazitizmus, stb. A közvetett hatásokról viszont nem. A medve és a lazac kettősét figyelve azt látnánk, hogy a medve egyszer csak nem eszi azt a rengeteg élelmet, ami szó szerint a szájába repül (ugrik). És hosszan gondolkodhatnánk, hogy mi változott a medvével vagy a lazaccal. Semmi. A bodza változott meg. Egy harmadik faj alapvetően felforgatja a medve-lazac páros kölcsönhatását. Ez a tanulmány egy csodálatos példája egy közvetett kölcsönhatásnak. A lazac szemszögéből a bodza ugyanis életmentő, bár fizikailag sohasem találkoznak.


A másik tanulság pedig, hogy a klímaváltozás egy összetett folyamat és a hatásait nem tudjuk jósolni. Messze nem arról van szó, hogy a tengerszint felemelkedik és New Yorkot elönti a víz. Ez is lehet, de nagyon valószínűtlen. Florida elöntése az egyre gyakoribb hurrikánok miatt már egy valóságosabb veszély. Ezek azok a veszélyek, amelyekkel könnyen lehet riogatni az embereket. Vannak kevésbé grandiózus, de hasonlóan drámai veszélyek: a megváltozott ökológia környezet következtében tovább gyorsulhat a fajok kihalása. Mi lesz a medvével, ha szeptemberben nem lesz mit ennie? A több túlélő lazac ugyanúgy meg fog halni útja végén, s trágyázni fogja a folyót és a part menti földeket. Mely növények fognak elterjedni ennek hatására? Nincs veszélyben a bodza maga?


Miért gond a fajkihalás? Miért gond, ha megváltoznak az ökológiai kölcsönhatások? Nem ez a világ természetes rendje? Ez volt a Föld történetében mindig. Igen. Voltak kihalások, voltak környezetváltozások (melegedések és lehűlések is). Mi viszont azt tudjuk, hogy ebben a környezetben megél az ember és a civilizációja. A más környezetekről ezt nem tudjuk. Ökológiából az egyik oktatóm mindig a következő hasonlattal magyarázta problémát: egy nagy hajón vagyunk mi emberiség. Most éppen nagy elánnal dobáljuk ki a hajó alkatrészeit. Nem tudjuk melyik mire jó. Egyelőre még megy a hajó. Meddig? Mikor dobunk ki valami olyasmit, amitől összedől az egész?


Hivatkozott irodalom

Deacy WW, Armstrong JB, Leacock WB, Robbins CT, Gustine DD, Ward EJ, Erlenbach JA, Stanford JA. 2017. Phenological synchronization disrupts trophic interactions between Kodiak brown bears and salmon. Proceedings of the National Academy of Sciences 114(39):10432–10437.

2017. szeptember 27., szerda

A magyarság őstörténetéről

A HVG hozta le a hírt (egy áprilisi tanulmányra hivatkozva), hogy lehetséges, hogy honfoglaló őseink nem is beszéltek magyarul, azt az itt élő avarok (?) beszélték. A honfoglalók viszont tényleg hunok lehettek.


A magyarság őstörténete egy ideje már heves viták tárgya, amiben nem kevés összeesküvéselmélet, halszagú rokonok, áruló tudósok, stb. vegyül. Amennyiben az ember józanul átolvassa a rendelkezésre álló ismereteket rájöhet, hogy a probléma az általános gondolkodásban a következő:


Elvárnánk, hogy egy magát magyarnak nevező, magyarul beszélő népcsoport jött a Kárpát-medencébe, amelynek az utódai vagyunk mi, jelenkori magyarok.


Mindeközben a nyelvünk finn-ugor. Kár tagadni, az. A mai magyarság genetikailag tökéletesen beleillik a környezetébe: Közép-Európaiak vagyunk. A történelmi emlékezetünkben viszont hunok rokonai vagyunk, egy keleti (inkább törökös) lovas nomád nép. Hogy lehet ez?


Egy lehetséges forgatókönyv, hogy egy kis számú törökös/hunos népcsoport elfoglalta a Kárpát-medencét és uralma alá hajtotta az itt levő "magyarul" beszélő népcsoportot, nyelvét átvette. Furán hangzik? Lehet, de nem példa nélküli az ilyen őstörténelem. A bolgárok népnevüket egy török népcsoporttól kapták, miközben az ma egy szláv nyelvet beszélő, szlávos népet jelöl. A lappok (számik) nagy valószínűséggel lecserélték nyelvüket egy finn-ugor nyelvre.


Egy ideje ismert, hogy antropológiailag a honfoglaló urak (magasabb rangúak, Árpád-házi királyok) más néphez tartoztak, mint a köznép. Ezt később genetikai vizsgálatok is alátámasztották (Raskó István és kutatótársainak tanulmányai, pl. Tömöry et al. 2007). Az ősi / történelmi embermintákból származó genetikai anyag vizsgálata sok népvándorlási kérdést megválaszolhat (nyelvészetit viszont nem). Ilyenről írtam nagyjából egy évvel ezelőtt. A most felkapott tanulmány is ilyen mintákat elemez (Neparáczki et al. 2017).


Maga a tanulmány egy elég száraz technikai cikk (ez nem von le semmit az értékéből!), amelyben újabb technikákkal újraelemeznek mintákat és azoknak a mitokondriális haplotípusát újból vagy pontosabban meghatározzák. A haplotípus egy-egy anyai leszármazási vonalra jellemző génváltozat, ami segíthet megfejteni, hogy milyen népcsoporthoz tartozott az illető. A tanulmány nem foglalkozik a magyarság őstörténetével. A történetnek azon részét a kutatók rakták hozzá eredményeikre támaszkodva.


Az alábbi táblázat a tanulmányban található, én hozzátettem a haplotípus előfordulásáról fellelhető információt. A tanulmány első szerzőjének (Neparáczki Endre) doktori disszertációjából szedtem a negyedik oszlop információját, ahol az adott temetőben levők hovatartozását próbálták megállapítani.


MintaHaplotípusMely népcsoportra jellemzőNépcsoport
Magyarhomoróg/120/anc2H84Európa, Dél-nyugat Ázsia és Közép-ÁzsiaKaukázus (Közel-Kelet)
Orosháza-Görbics tanya/2/ anc3N1a1a1a1aDél Szibériaázsiai hun
Szabadkígyós-Pálliget/7/anc4N1a1a1a1Dél Szibériaázsiai hun
Szegvár-Oromdűlő/412/anc5K1c1dEurópában gyakori haplotípus, Nyugat-Ázsiában alakulhatott kiskandináv-germán
Szegvár-Oromdűlő/593/anc6U5a2a1bÉszak Európában, főleg Finnországban előforduló haplotípusegyéb európai
Sárrétudvari-Hízóföld/5/anc10I5a1aÉszak Kaukázus, Dél- és Közép-Európa, Ibériai félszigetskandináv-germán
Sárrétudvari-Hízóföld/118/anc12T2f1a1Kelet- és Közép Európában gyakori, de Közép-Ázsiában is előfordulskandináv-germán
Sárrétudvari-Hízóföld/213/anc13J1c3gÉszak-Nyugat Európa és Oroszországskandináv-germán
Harta-Freifelt/10/anc25H5e1aAnglia, Németország, Szerbia és Oroszország területén találhatóegyéb európai
Karos III/1B4d1Dél-Kelet Ázsiai haplotípus, egyes dél szibériai népekben is megtalálhatóázsiai hun
Karos III/3H6a1bSztyeppei népeknél fordult elő a bronz korbanskandináv-germán
Karos III/4J1c7aKözel-Keleti és M.o. jelenleg is jellemző haplotípus a J1skandináv-germán
Karos III/5B4d1Dél-Kelet Ázsiai haplotípus, egyes dél szibériai népekben is megtalálhatóázsiai hun
Karos III/6B4d1Dél-Kelet Ázsiai haplotípus, egyes dél szibériai népekben is megtalálhatóázsiai hun
Karos III/8U2e1bNyugat és Közép-Európában találhatóázsiai hun
Karos III/10H5e1Anglia, Németország, Szerbia és Oroszország területén találhatóskandináv-germán
Karos III/11X2fAvarokban az európai átlagnál gyakoribb, ma a drúzoknál a leggyakoribb (de ott is 5-7%)skandináv-germán
Karos III/12A12Kelet Ázsiai haplotípusázsiai hun
Karos III/14T1a1bEurópa, Dél-Kaukázus, Irán, India, Közel-Keletskandináv-germán
Karos III/15J2a1Mára csak Európában jellemző, tipikusan északabbra (Németország, Dánia)egyéb európai
Karos III/16U5a1a2aEurópai középső kőkorszakban igen jellemző haplotípus, Közép-Európában ma is megtalálhatóázsiai hun
Karos III/17H6a1aSztyeppei népeknélskandináv-germán
Karos III/18T1a10aKözel-Keleti haplotípusskandináv-germán
Karos III/19T1a10aKözel-Keleti haplotípusskandináv-germán


Hunokra ebben a tanulmányban nincs utalás. Egyes Európában nagyon ritka vagy ismeretlen haplotípus viszont érdekes. azonban a hunokról is több információ van. Nagyobb mintát elemezve több vélhetőleg Kelet Ázsiai felmenőkkel rendelkező személyt találtak. Ők lehetnek ázsiai hunok. Egy helyütt nem csak őket, de más népcsoportokat is találunk. Honfoglaló őseink biztosan nem voltak homogének.


Milyen kép rajzolódik ebből?


Egy hun / török / egyéb népekből álló katonai elit telepedett az itt levő népességre. Nevét (Magyar) és legendáinak egy részét ráhagyományozta az itt levőkre, miközben nyelvüket (amit ma magyarnak hívunk) átvette.


Ezzel szerintem mindenki együtt tud élni. A nyelvészek is, mert nem kell kétségbe vonni a finn-ugor származását a nyelvnek (amely népek sokkal gyakoribbak lehettek itt Kelet-Európában az i.e. első évezredben, mint most), és a honfoglalók hun/törökös volta is bizonyítható.

Hivatkozott irodalom


2017. június 5., hétfő

A rossz emberi szaglás egy XVIII-XIX. századi mítosz

Az emberek szaglása borzalmasan rossz, szinte alig van. Ugye? Így tanuljuk ezt mindenhol. S persze a kutyák azok nagyon jók, s bármit kiszagolnak, miközben mi erre képtelenek vagyunk.



Paul Broca neuroanatómus az embert "nem szaglóként" osztályozta, ami esetében azt jelentette, hogy a szagok nem indítanak be nálunk ösztönöket, mert ezen felülemelkedtünk. Az állatokat (szerintem alapvetően emlősökről írt) alapvetően szaglókra (ez a legtöbb emlős) és nem szaglókra bontotta. Ez utóbbi kategóriába kerültek az emberszabásúak és a tényleg nem szagló cetek*. Anatómiailag ezt a besorolást az indokolta, hogy a homloklebenyünk olyan fejlett, hogy hozzá képest a szaglóhagyma igen apró (a teljes agytérfogat 0,01%-a). Más emlősökben, például egérben, a szaglóhagyma jól látható és tekintélyes részét képezi az agyuknak (2%-át). Ehhez jött hozzá Sigmund Freudnak az elképzelése, hogy a szagló, tapintó, ízlelő csecsemőkor egy korábbi állatias stádium, amit a felnőttkorra levetkőzünk. Így alakul ki, hogy a szaglás az valami primitív, ami az emberlétnek már nem sajátja. Na ez a mítosz él velünk a mai napig.

(A) az emberi agy és a szaglóhagymát is tartalmazó rész kinagyítva (B). A szaglóhagyma (olfactory bulb) méretében nagyobb, mint az egérben (C), igaz relatíve kisebb.


Először is a hatalmasra duzzadt nagyagyunk, főleg a homloklebeny mellett minden más agyrész relatíve fejletlennek tűnik. Erre nem érdemes alapozni a szaglásunk fejlettségét. Érdekes, hogy az idegsejtek száma meglepően azonos a szaglóhagymában: minden emlősben körülbelül 10 millió idegsejt található itt (az eltérés a legkisebb és legnagyobb érték között egy nagyságrend). A mi szaglóhagymánkban az átlagnak megfelelő számú neuron van. Ez azért már elgondolkodtató.



Továbbá, bár a szaglóhám receptorainak jelét azonos számú neuron fogadhatja, a szagok feldolgozására egy tekintélyes agyrészünk van. Shepherd (2004) az emberi szaglásról írt összefoglalójában a hallás és a nyelv viszonyához hasonlítja ezt. Nincs sokkal több hallóidegünk, mint egy macskának. A beszédhez hallani kell (a nyelvhez nem, de ez egy másik kérdés). Nyelvkészségünket mégsem ez alapján ítéljük meg. A szaglóképességünket sem kéne, aminek része az is, hogy hány illatra emlékezünk, s ezekkel össze tudjuk-e hasonlítani az éppen érzettett.


A szaglással kapcsolatban mindig az jut eszünkbe, hogy a kutyák képesek szag alapján követni embereket, vagy veszélyes anyagokat kiszagolni. Mi meg nem, vagy legalábbis nem tesszük. Ne feledjük azonban, hogy a táplálékunk "íze" sokkal inkább az illata, sem mint a nyelvünkkel érezhető 5 alapíz. Elég sokféle ételt el tudunk különíteni pusztán az illatuk alapján. Hányszor volt, hogy hazaérve pontosan meg tudtuk mondani mi lesz vacsorára, a lakásban terjengő illat alapján? A borkóstolás is jobbára a bor illatáról szól. Sőt, aki már próbált a kedvesének parfümöt választani az tudja, hogy mennyiféle illat létezik. Minderre képes a szaglószervünk.



A berögzött bölcsesség szerint 10.000 különféle illat elkülönítésére vagyunk képesek. Egy 2014-es tanulmány ennek járt utána (Bushdid et al. 2014). 10, 20 és 30 szagkomponens elegyeit szagoltatták meg kísérleti alanyokkal (egy illat több vegyületből áll össze). Azt jegyezték fel, hogy mekkora különbségnek kell lennie két összetétel között, hogy meg tudjuk különböztetni. 90% feletti átfedés esetén senkinek sem sikerült megkülönböztetni az illatokat. 7590% között párnak, és 75% alatt az alanyok legalább felének. Ez igen jó elkülönítő képesség. A lehetséges kombinációk és azok elkülönítését véve alapul így akár 1 billió (1012) különböző illatot is érezhetünk.


Ezek után talán az sem meglelő, hogy nem minden szag érzésében jobbak a kutyák sem. Molekuláról-molekulára változhat, hogy mely fajok érzékenyek rá. Ez nem meglepő, hiszen más fontos egy kutyának, egy egérnek és egy embernek.
Különböző hosszúságú szerves savak szaglásának alsó koncentrációja különböző fajokban. Az öt vagy a nyolc tagú szénláncból álló savra az emberek bizonyultak a legérzékenyebbnek. (Can Güven és Laska 2012.)

És hogy teljesen leromboljuk a évszázados mítoszt, azzal is le kell számolnunk, hogy ránk nem hatnak az illatok. Születésünk után nem sokkal megtanuljuk édesanyánk illatát, s felismerjük azt. Ez még a látásunk tökéletesedése előtt megtörténik (az újszülöttek látása elég gyenge). Az anyák szinte azonnal képesek babájukat az illata alapján felismerni. Párunkat szaguk alapján is választjuk. Egy nő vagy férfi tetszésében annak illata van olyan fontos, mint a látványa (és a kettő korrelál). Nem tudatosan, de az emberek érzelmei is tükröződik a szagukban, amit a többi ember érez is, sőt reagál rá (de nem tudatosan). Itt még sok kísérletre van lehetőség, mert elég keveset tudunk a szagok viselkedésre gyakorolt hatásáról. (Lübke és Pause 2015)


Szóval egészen jó szaglásunk van, nem kell lenéznünk magunkat.


* A fogascetekben (Odontoceti) a szaglóhagyma tényleg vagy nem létezik vagy nagyon fejletlen (Oelschläger et al. 2010). A leginkább vizsgált cetek a fogascetek közé tartozó delfinek és ámbráscetek, akiknek anatómiailag hiányos a szaglóképessége. A sziláscetekben (Mysticeti) viszont a szaglóhagyma megtalálható, s valamilyen mértékű szaglásuk is van (Kishida et al. 2015). Szóval a felosztás ezen vonatkozásban is téves.


Hivatkozott irodalom


2017. május 8., hétfő

Az eszünket anyánktól örököljük?

Még tavaly (2016) keresett meg egy kedves ismerősöm, hogy mit szólok ahhoz a cikkhez, hogy "Megvan, anyja intelligenciáját örökli a gyerek". A kutatás nem volt új, de valamiért elővette az Independent és onnan a Házipatika. Az ilyen kijelentések nagyon jó klikvadászok, mert tényleg szeretnénk tudni, hogy saját és párunk tulajdonságaiból mi is fog a gyerekbe kerülni.


A kérdéskör tisztázásához egy adag fogalmat/jelenséget tisztáznom kell. Próbálok rövid lenni, tartsatok velem!


Örökölhetőség

Az evolúciógenetikában ismert az örökölhetőség vagy heritabilitás fogalma. Ez mutatja meg, hogy egy tulajdonság varianciájáért hány százalékban felelős a genetika. A variancia hányad részért felelős, s nem az átlag hányad részéért. Az intelligencia heritabilitása 0,3–0,8 között mozog. Például egy 2014-es brit felmérésben 0,6-os értéket kaptak (Krapohl et al. 2014). Ez azt jelenti, hogy az egyes 16 éves diákok közötti különbségek 60%-áért a genetika volt felelős. A többiért a környezet (az oktatás a környezet része). És nem azt jelenti, hogy egy 100-as IQ 60 pontjáért a genetika felelős, és 40-et rakott hozzá a környezet. Tehát még egyszer: a variancia, azaz az emberek közötti átlagos különbségek hányad részéért felelős a genetika.


Az intelligenciának tehát van genetikai háttere. Az heritabilitás adott populációra és adott környezetre igaz. A brit adatok tehát nem alkalmazhatóak ránk magyarokra. Nálunk lehet más ez az érték. Ez nem azt jelenti, hogy nálunk – vagy bárhol máshol – más a genetika, hanem más a környezet. Amennyiben a környezet – az oktatás – más, úgy változik ez az érték is.


A heritabilitás fogalmával azért is fontos tisztában lenni, mert minden cikk, amiben "megtalálták valaminek a génjét" alapvetően egy heritabilitás érték becslésre vezethető vissza. Amennyiben ez nem 0, úgy van valami genetikai háttere az adott tulajdonságnak.*

Betegség vagy okosság

Egy-egy gén hatását általában úgy tudjuk megismerni, hogy elromlik és látjuk mi történik az egyeddel. Viszont így csak azoknak a géneknek és csak azon hatásait érzékeljük, amik valamit nagyon elrontanak. A gének, amelyekről az intelligencia kapcsán a tanulmányok írnak olyan gének, amelyek elromlásával súlyosan értelmi fogyatékos lesz az illető. Az egyedfejlődés bizonyos részeit szabályozó génekről van szó, amelyek normális állapotban biztosítják, hogy kialakuljon az emberre jellemző agy. Ezekben elromlik valami, az nagy problémát okoz.


Egy 2009-es összefoglaló külön kijelenti, hogy nem ismert olyan gén, ami a normál értékű intelligencia változásáért lenne felelős (valószínűleg van ilyen, de valószínűleg sok és igen kis hatású) (Deary et al. 2009). Amikor az intelligenciáról beszélünk, akkor nem az érdekel, hogy kitől és hogyan örököljük azokat a géneket, amelyektől egészségesen fejlődünk, hanem azt szeretnénk tudni, hogy mitől leszünk szuperokosak. Na ezt nem tudjuk.


Az értelmi fogyatékosságért felelős gének körülbelül 20%-a az X kromoszómán van, míg az összes génnek csak a 3,4%-a (Zechner et al. 2001, Deary et al. 2009). Tehát az X kromoszómán arányaiban több olyan gén van, ami az egészséges agy kialakításában vesz részt, mint más kromoszómákon. X kromoszómát viszont a fiúk csak az anyjuktól kapnak (apától ugye Y-t, ezért lesznek fiúk). Közeledünk a bejegyzés témájához: egészséges agyunk egy részéért anyukánk egészséges génjei felelősek.


Az X kromoszóma génjei nagyon konzerválódtak, nem sok variancia van bennük (Ross et al. 2005, Ross et al. 2006). Ez is alátámasztja, hogy ami az X kromoszómán van annak ott kell lennie az egészséges egyedfejlődéshez.

Genetikai bevésődés

Végül eljutunk oda, hogyan lehet valamit csak az anyától örökölni mindkét nem számára. Anyától és apától is kapunk ugyanannyi génállományt (az XY kivételével). Az egyedfejlődés során azonban bizonyos sejtekben/szövetekben csak az egyik érvényesül. Genetikai bevésődésnek (genetic imprinting) hívjuk azt a jelenséget, hogy az anyától és az apától kapott génkészlet megkülönböztethető, s máshogy érvényesülnek. A géneknek egy igen kis része ilyen (100–150), a legtöbb gén egyformán érvényesül, függetlenül, hogy melyik szülőtől kaptuk. A bevésődött apai gének, ha egyedül hatnának, akkor igen nagy lenne az embrió, s jól fejlett izmai lennének. A bevésődött anyai gének pedig a kültakaró és az agy fejlődésében vesznek részt (az idegszövet lényegében kültakaró – ektoderma – eredetű). Főleg a kezdeti embrionális fejlődésben fontos ez, más a hatásuk, s amennyiben egyik nincs, úgy a fejlődésben mindenféle problémák lesznek (ez a fő oka, hogy kötelezően szexuálisak az emlősök). Egerekben is jellemző, hogy az egyik génkészlet nélkül az embriók abortálódnak (ez emberben is igaz, de embereken nem kísérletezünk).


Az anyai és az apai gének nem alapvetően mások, hanem mások vannak bekapcsolva, s így más a hatásuk. Én minden gyerekemnek apai géneket adok tovább. Ők az unokáimnak ezeket továbbadhatják. Ha a fiaim adják tovább, akkor azok apai gének a leendő unokáimban, de ha a lányom adja tovább, azok már anyai gének azokban a leendő unokákban. Tehát pontosan ugyanazok a gének apaiként és anyaiként máshogy viselkednek (vájt fülűeknek: epigenetikáról van szó).


Szóval az agy fejlődésének jó részén az anyai gének hatnak. Nem kizárólagosan és nem mindenütt, de tényleg jobbára igen. Ezt egereken mutatták ki (Allen et al. 1995). Nincs okunk feltételezni, hogy emberben nem így lenne, illetve szexkromoszóma rendellenességek (XXY, XXX és társaik) ennek megfelelő elváltozásokat produkálnak (X-en sok agyfejlődésben fontos gén van, ahogy fentebb írtam).


Nem értjük miért pont az agy fejlődésében hatnak anyai gének és ezek miért különlegesek, ha különlegesek, az emberben. Egyelőre emberben és egérben vizsgálták a kérdést, de a teljes képhez majmokon és más emlősökön végzett kutatások is szükségesek. Ezekkel együtt talán már tisztábban láthatunk. Keverne (2015) és Isles és Wilkinson (2011) összefoglalóit ajánlom olvasásra, akik részletesebb információra vágynak.



Akkor most az anyánktól örököljük az eszünket vagy sem? Szerintem nem. Az eredmények azt mutatják, hogy az agy fejlődésének egy fontos és korai szakaszában az anyai gének fontosak, s nélkülünk nem lesz egészséges emberi agyunk. Nem tudjuk kitől és hogyan örököljük azokat a géneket, amelyek okosabbá teszik az egyik egészséges embert a másik egészséges embertől.

A Bernard Shaw anekdota azért elgondolkodtató:
Isadora Duncan táncosnő Bernard Shaw írónak:
– Nem lenne csodálatos, ha gyermekünk lenne, aki az én szépségemet és az ön eszét örökölné?
Az író így válaszolt:
 – Igen, de mi lenne, ha az én szépségemet és az ön eszét örökölné?


Hivatkozott irodalom

  • Keverne, E. B., Fundele, R., Narasimha, M., Barton, S. C. és Surani, M. A. 1996. Genomic imprinting and the differential roles of parental genomes in brain development. Developmental Brain Research 92(1): 91–100
  • Krapohl, E., Rimfeld, K., Shakeshaft, N. G., Trzaskowski, M., McMillan, A., Pingault, J.-B., Asbury, K., Harlaar, N., Kovas, Y., Dale, P. S. és Plomin, R. 2014. The high heritability of educational achievement reflects many genetically influenced traits, not just intelligence. Proceedings of the National Academy of Sciences, USA 111(42): 15273–15278
  • Deary, I. J., Johnson, W. és Houlihan, L. M. 2009. Genetic foundations of human intelligence. Human Genetics 126(1): 215–232
  • Zechner, U., Wilda, M., Kehrer-Sawatzki, H., Vogel, W., Fundele, R. és Hameister, H. 2001. A high density of X-linked genes for general cognitive ability: a run-away process shaping human evolution? Trends in Genetics 17(12): 697–701
  • Allen, N. D., Logan, K., Lally, G., Drage, D. J., Norris, M. L. és Keverne, E. B. 1995. Distribution of parthenogenetic cells in the mouse brain and their influence on brain development and behavior. Proceedings of the National Academy of Sciences, USA 92(23): 10782–10786
  • Ross, M. T., et al. 2005. The DNA sequence of the human X chromosome. Nature 434(7031): 325–337
  • Ross, M. T., Bentley, D. R. és Tyler-Smith, C. 2006. The sequences of the human sex chromosomes. Current Opinion in Genetics & Development 16(3): 213–218
  • Isles, A. R. és Wilkinson, L. S. 2011. Genomic imprinting effects on brain and behavior: Future directions. - In: A. Petronis és J. Mill (szerk.), Brain, Behavior and Epigenetics. Springer, old. 169–184
  • Keverne, E. B. 2015. Genomic imprinting, action, and interaction of maternal and fetal genomes. Proceedings of the National Academy of Sciences 112(22): 6834–6840



* Mondok egy furcsát: a 0 örökölhetőség még nem jelenti, hogy nincs az adott tulajdonságnak genetikai háttere. Például a végtagjaink számát egyértelműen a genetika határozza meg. Örökölhetősége mégis 0. Mert a végtagszámban való variancia, azaz, hogy van, akinek kevesebb végtagja van, az mind a környezetre vezethető vissza (betegség, baleset, fejlődési rendellenesség) és nem a genetikára.

2017. március 17., péntek

Mezőgazdaságot családok hozták, a sztyeppéről férfiak törtek be Európába

Európa benépesítése több hullámban történt. Az első hullámmal vadászó-gyűjtögető emberek érkeztek ide éztízezrekkel ezelőtt. A mezőgazdaság kifejlődésével (9000 évvel ezelőtt) a Közel-Kelet felől elindult egy újabb migrációs hullám, amely jelentősen átírta Közép-Európa genetikai térképét. Végül úgy 5000 éve a sztyeppékről jött egy újabb emberhullám. Sokan az indo-germán törzsek európai megjelenését teszik erre az időpontra.


Felmerül a kérdés, hogy főleg férfiak jöttek ezekkel a vándorlási hullámokkal, vagy nők is. A kérdés megválaszolásához egyrészt sok régi DNS-re van szükség, másrészt elég komoly populációgenetikai számolásra. Itt az alapok megtanításához is több táblányi - amúgy egyszerű - képletet kell levezetni, s általában nem kedvelik a hallgatók. Pedig az utóbbi évek izgalmas eredményeihez ezekre is szükség van, csakúgy, mint az egyre jobban fejlődő DNS szekvenálási technikákhoz.


A kérdés boncolgatásához az X kromoszómákat és autoszómákat (nemet meg nem határozó kromoszómák) hasonlítottak össze populációk között. Az elgondolás a következő: a X kromoszómát főleg az anyák adják tovább. Egy fiúnak bizonyosan, hiszen ők az apjuktól Y-t kapnak. A lányok mindkét szülőjüktől kapnak X-et. Autoszómákat viszont mindig mindkét szülőtől kapnak az emberek. Amennyiben nagyjából egyenlően jönnek egy helyre férfiak és nők, úgy egy másik populációhoz képest mind az X, mind az autoszómák összetételében hasonló változást várunk (nem mutációkról beszélünk, hanem egyes variánsok gyakoriságának a megváltozásáról). Viszont, ha mondjuk zömében férfiak jönnek az adott helyre, akkor az X kromoszóma inkább a helyiekét tükrözi, s kevésbé változik populációs átlagban, míg az autoszómák jelentősebben keverednek.


Bár korábban a mezőgazdaság megjelenését követő bevándorlással kapcsolatban is felmerült, hogy főleg férfiak hozták be az új technológiát, ez a tanulmány az ellenkezőjét állítja: 1:1 arányban jöttek férfiak és nők. Azaz teljes családok, népek vándoroltak új helyre.


A sztyeppei nomádok beáramlásakor viszont inkább férfiak jöttek, s terjedtek el új Y kromoszómás haplotípusok (R1a és R1b).


Az genetikai adatok ÉS a populációgenetikai számolások egyre többet segítenek az ember korai történelmének feltárásában. Hangsúlyozom ez utóbbit. A bonyolult gépek mindig jobban megfogják az ember fantáziáját, s ezért érezzük azt inkább tudománynak. De a molekuláris biológia csak nyers adatokat szolgáltat. A száraznak tűnő számolások nélkül az adatokból sohasem lesz megértés, új ismeret.

Hivatkozott irodalom

Goldberg, A., Günther, T., Rosenberg, N. A., Jakobsson, M. 2017. Ancient X chromosomes reveal contrasting sex bias in Neolithic and Bronze Age Eurasian migrations. Proceedings of the National Academy of Sciences 114(10): 2657-2662.

2017. január 1., vasárnap

A víz – az emberiség bölcsője és éltetője

A múlt év (2016) novemberében egy az Akadémia által rendezett előadóülésen vettem részt. A címe "Oknyomozó tudomány: A víz – az emberiség bölcsője és éltetője". Hogyan keveredtem oda? Az élet keletkezésének van némi köze a vízhez, s ezért olyan fura bogarakat is elhívtak, mint én. A Miskolci Egyetem inkább alkalmazott tudománnyal foglalkozik, ami az előadóülés többi előadásában is tükröződött. A víz globális és helyi helyzetével kapcsolatban hallgathattam előadások, amelyek tanulságaiból szemezgetek tudományos ismeretterjesztő blogom negyedik évadának nyitányaként.


Prof. Szöllősi-Nagy András az UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Programjának vezetője nyitotta az előadóülést a vízválságról tartott átfogó bemutatóval. Bár víz igen gyakori vegyület a Földön, de ennek a víznek csak egy elenyésző része (0,007 része) hozzáférhető édesvíz. Nekünk viszont inni, földjeinket locsolni édesvíz kell, s a tengerekben nagy mennyiségben elérhető tengervíz nem megfelelő. Márpedig egyre több vízre van szüksége az iparnak (pl. hűtővíz), a mezőgazdaságnak (locsolás) és persze nekünk embereknek is (inni, tisztálkodni, mosni, stb.). A XX. század elejéhez képes majdnem megnyolcszorozódott a felhasznált víz mennyisége a világban. Ez önmagában fenntarthatatlan.


Ehhez jön hozzá, hogy a klímaváltozás megváltoztatta a globális vízkörforgalmat. Az esőzések kiszámíthatatlanok: hol egy hónapi eső leesik egy nap alatt, hol hónapokig egy csepp sem esik. Ez az elmúlt években nálunk is megtörtént párszor. Egyre több áradás okoz jelentős anyagi károkat, miközben egyre nagyobb területek sivatagosodnak el.

Az, aki megoldja a világ vízproblémáit két Nobel díjat érdemel: egyet tudományért és egyet a békéért.
John. F. Kennedy

A vízproblémák már most is egyre inkább okai a helyi konfliktusoknak (von Uexkull 2016), s ez egyre inkább így lesz. Az Afrikából jövő migrációs hullám hátterében nem polgárháborúk vannak, hanem gazdasági okok, amelyek visszavezethetőek a vízre. Ezek mindig több lépcsős ok-okozati összefüggések, ezért sokszor el lehet őket bagatelizálni. De gondoljunk bele, hogy a mezőgazdaság az alapja az emberek élelmezésének, s a fejletlenebb országokban ma is a legtöbb ember számára a mezőgazdaság biztosítja a megélhetést. Viszont a mezőgazdasághoz ugye szükség van vízre. Ha nincs víz, akkor csökken a termés. Csökkenő termés mellett éhínségek és növekvő elszegényedés várható. Az emberek ezért indulnak útnak. A vízprobléma megoldása azért vezethet békéhez is.


Az előadás a problémák felsorolása mellett (az árvizekről igen sok szó esett) a megoldás felé vezető útról is szólt. Az egyik fontos és ma is elérhető lehetőség a rendszereink ellenálló-képességének növeléséhez a víztározók építése. Ezzel ugye szabályozni lehet az elérhető vizet. Feltölteni, amikor túl sok van, s felhasználni, amikor aszályos az időjárás. Az USA az elmúlt 200 évben rengetek tározót épített, ez a világ más részein is igaz, bár kisebb mértékben (ezért van annyi hiba a történelematlaszban, mert mai térképeken alapul, amelyek tele vannak víztározókkal). Ehhez - mint minden más megoldáshoz - politikai akarat és pénz kell. A tudományos megoldások önmagukban nem elegek, azokat alkalmazni is kell. A professzor úr felhívta továbbá a figyelmet a mérések fontosságára. Lehet, hogy valakinek feleslegesnek tűnhet a világról gyűjtött adatok (nem a google és a facebook rólunk gyűjtött adataira gondolok), de ezek teszik lehetővé, hogy megértsük a világot. Jelenleg a problémákat még elszigetelt jelenségként kezeljük. Hogyan tudjuk a Római-parton megoldani az árvízvédelmet? Hogyan lesz locsolás az Alföldön? Hogyan kerüljük el az áradásokat vagy mérsékeljük hatásukat Kínában? De mindezek a globális vízkörforgás megváltozása miatti kérdések. Meg kell értenünk a globális vízkörforgást, ami sokkal összetettebb annál, hogy a víz valahol elpárolog, s máshol leesik. Tudnunk kell például, hogy az egyre jelentősebb urbanizációnak mi a hatása a körfolyamatokra (a városi környezet a helyi mikroklímát is megváltoztatja). Ezek a kutatások közvetlen, rövid távú pénzbevétellel nem fognak szolgálni. De lehetővé teszik, hogy középtávon még legyen gazdaságunk!



Prof. Mika János az Eszterházy Károly Főiskola egyetemi tanára a víz körforgásáról beszélt a klíma és a klímaváltozás fényében. Ezzel a bevezető előadás egyik témáját fejtette ki részletesebben. Szintén felhívta a figyelmet az árvizek veszélyére, amely több emberáldozattal járt, mint a földrengések (amelyek viszont nagyobb anyagi kárt okoznak). Magyarországon a vízhozam folyamatos csökkenése tapasztalható és várható is. Ezt súlyosbítja a vízhozam ingadozásának növekedése, azaz az aszályos és a heves esőzések gyakoriságának növekedése.


"A globális felmelegedés feltételezett folytatódására készült éghajlati modell-számítások szerint a mérsékelt öv nagy hányadán, így hazánkban is a vízmérleg további átlagos romlása várható, de az eseti nagy csapadékok vízhozama is fokozódik."
Mika János

Az árvízvédelem modern lehetőségeit Dr. Krámer Tamás a BME egyetemi docense mutatta be. Rámutatott, hogy az árvízvédelem messze nem azt jelenti, hogy a part mellé ide-oda magas falakat (gátakat) építünk. Ez ugyanis egyszerűen nem megvalósítható. Elvileg mindig lehet magasabb vízszint. Milyen vízszintre kell felkészülni? Milyen kockázatok vállalhatóak (pláne, hogy ártérbe engedtek építkezni)? Ehhez az árvizek lefolyását modellezni kell. Egyre jobb fizikai modellek érhetőek el, amelyekkel megadható, hogy a folyó mely szakaszán mekkora vízszint-emelkedés várható. Ez azért fontos, mert így oda lehet a gátakat építeni, ahol tényleg számít. Természetesen ezek a számítások rendszerben vannak Magyarországon, s az árvízvédelmi rendszerünkben alkalmazzuk eredményeit. Jó látni a modellezés alkalmazását!

Sallai Ferenc az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség főtanácsosa a felszíni vizeink állapotáról számolt be különös tekintettel a Sajó és Tisza állapotáról a szennyeződéseket követően (ipari szennyezések). A vízállapot meghatározása vizeink mérését és az azokat követő osztályzását jelenti. Ezek az állapotfelmérések kémia összetétel (pl. szennyezők jelenléte) mellett igen jelentős hangsúlyt fektetnek a biológiai állapotra (plankton diverzitása, halak jelenléte, stb.). A fentebb említett Sajó az 50-60-as évek iparosítása következtében, míg a Tisza a 2000-es ciánszennyezés következtében vált holt vízzé. A megfelelő vízgazdálkodással ezen folyók állapota javítható volt. A Sajó a 2000-es évekre újból élő folyóvá vált, sőt menedékként szolgált a ciánszennyezéskor, s innen (is) települtek vissza a halak a Tiszába. Mivel több folyón mentén ma is van ipari termelés, s a kommunális szennyvíz egy része is a folyókba kerül, így elengedhetetlen a folyamatos monitorozás. Így tudható, hogy hogyan és mikor érdemes beavatkozni a vízminőség javítása érdekében.
 

Prof. Tamás János (Debreceni Egyetem) a precíziós vízgazdálkodásról beszélt. Ez azt jelenti, hogy tudjuk hol mennyi vízre van szükség, s oda és akkor viszünk vizet, ahova és amikor kell. Ehhez mindenhol az adott helyen megfelelő öntözési technikákat kell alkalmazni (megdöbbentően sokféle öntözési rendszer van, mindnek más a jellemzője). Ezek technológia kérdések, amelyek adatgyűjtést, adatelemzést és ezeken alapulóan technológiák üzemeltetését jelentik.

"A területi vízgazdálkodásban megbízható adatok alapján, szakszerű módszerekkel, összehangolt interdiszciplináris munkával, gazdasági és társadalmi támogatottság mellett,  valamint megfelelő szaktudással lehet áttörést elérni."

Az ország GPD-je ma is jelentősen függ a mezőgazdaságtól. Jó adottságaink vannak ezen a téren, de legjobb termőterületeink az Alföldön egyben aszálynak kitettek. A vízhozam a jelenlegi nem túl hatékony öntözés következtében (illetve annak hiánya okán) igencsak ingadozik. Ez az ingadozás jelentősen csökkenthető a megfelelő vízgazdálkodással.


Prof. Szűcs Péter (Miskolci Egyetem) előadása a pozitívak közé tartozott. Országunk bővelkedik a vízhez kapcsolódó kincsekben: kiváló ásványvizeink és gyógyvizeink vannak. A felszín alatti vizeink állapotáról és hasznosításukról szóló előadásában rámutatott, hogy milyen jelentős kinccsel rendelkezünk. Ennyi kiváló ásványvíz és gyógyvíz kevés helyen van még a világban. Ezek turisztikai kihasználása folyamatban van (van ahol jelentősebb, gondoljunk csak a Gellért gyógyfürdőre vagy a nyugati országrészeken levő termálfürdőkre), de lehetne még hova fejlődni. A termálvizekben rejlő geotermikus energiatermelés kihasználásának viszont még csak a kezdetén tartunk. A geotermikus energiára épülő fűtési kapacitás 250 MW. Geotermikus erőmű nem üzemel még hazánkban.


Dr. Szeredi István a Magyar Villamos Művek szakértője a tágabban értelmezett vízenergia hasznosításának hazai lehetőségeit boncolgatta. Világviszonylatban a teljes áramtermelés 16,6%-át adja a vízenergia, a megújuló villamos energia 70% jön ebből a forrásból. Alapvetően háromféle vízerőmű van (a tengeriekről most nem emlékezem meg): az átfolyó, a tározós és a szivattyús. Az átfolyós rendszerű vízerőműveknél az érkező víz folyamatosan hasznosul a turbinákon majdnem állandó vízesés mellett. A tározós rendszerű vízerőműveknél valamilyen víztározóban összegyűjtött vizet általában csúcsidőben (csúcserőmű) hasznosítják. A szivattyús erőmű ennek egy alfaja, amelyben a tározóba energia felhasználásával szivattyúzzák a vizet, amikor villamosenergia többlet van, s energiát nyernek ki általa, amikor szükség van rá. Ez a rendszer energiatárolásra használható. Ez a kiegyenlítő szerep nagyon fontos. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a rendszerirányítás milyen fontos. Nem elemekből veszünk áramot, hanem áramtermelő egységekből (erőművek), amelyek villamos energia termelése nem biztos, hogy gyorsan változtatható. Az energia felhasználás viszont akár igen gyorsan is változhat, hiszen - főleg így télen - reggel és este világítunk, napközben viszont alig vagyunk otthon. Ehhez jön, hogy nappal az egyre elterjedtebb napelemek energiát termelnek (viszont amikor nagy a fogyasztás, akkor ezek pont nem termelnek energiát). Ezt a fluktuációt lehet hatékonyan kezelni a szivattyús vízerőművekkel.


"A vízenergia rugalmas és megújuló energia forrás, amely képes megfelelni base load követelményeknek, valamint csúcsigények és a váratlan hiány biztosításának."
Szeredi István

 
Mindezen felvezető után sajnos elmondhatjuk, hogy Magyarországon a "vízerőmű" tabutéma. Mindez a Bős-nagymarosi vízlépcső miatt van. A Magyarországon tiltakozást kiváltó építkezés leállítása a rendszerváltó értelmiség és akkori politikai ellenzék közös győzelme. Ezért azóta nemhogy annak a húzódó problémának a megoldását, de semmilyen vízerőmű telepítését nem tűzte napirendre egyetlen politikai fél sem. Ennek semmilyen szakmai oka nincs. A vízenergia hasznosítása környezetkímélő, segítene az ország energetikai függésének csökkentésében és még olcsó is. Ez újabb szomorú példája annak, hogy a tudomány a megoldással előállt (s a környező országok alkalmazzák is), de politikai okokból a tudás hasznosulása elmarad.


Közhely, hogy a víz fontos. Nélküle gyorsan szomjan halnánk. Viszont talán nem annyira közismert, hogy mennyi vele kapcsolatos aktuális kutatás folyik akár hazánkban is. A fentiekben ebből mutattam be néhányat. Egyik sem a szakterületem. Érdeklődő kívülállóként hallgattam az előadásokat. Fontos, hogy olyanról is tájékozódjunk, ami kívül esik a megszokott szakmai érdeklődésünkön! A jelen problémái több szakma összefogásával oldhatóak meg. Külön-külön próbálkozva a megoldásokkal vagy félmegoldások keletkeznek, vagy eleve kudarcra vagyunk ítélve. Együtt, összefogva, viszont sikerülhet az előttünk álló problémák leküzdése. Ehhez viszont ismernünk kell, hogy mi van még a világban a mi tudományunkon kívül.


Hivatkozott irodalom

von Uexkull, N., Croicu, M., Fjelde, H. és Buhaug, H. 2016. Civil conflict sensitivity to growing-season drought. Proceedings of the National Academy of Sciences, USA 113(44): 12391-12396