2019. november 28., csütörtök

A zsarnokok nem emelik az együttműködés szintjét

Az előző bejegyzésben a választott vezetők és a jó példával előljárás együttműködést emelő hatásáról írtam. Most egy tanulmány (Cox et al. 2013) alapján a zsarnokok hatását mutatom be. Sejteni lehet, hogy nem tesznek jót az együttműködésnek.


A szociológiai / közgazdasági kísérletek azért rendkívül hasznosak, mert valamennyire el lehet vonatkoztatni velük aktuális politikai vagy gazdasági eseményektől. A szituációban ugyanis sohasem az a kérdés, hogy szereted-e a főnöködet vagy mennyi pénzt adnál egy politikai vezetőnek, hogy ő rendelkezzen felette. Döntéseket kell hozni egy jól definiált szituációban, amely befolyásolja, hogy mennyi pénzt vihet haza az illető a kísérletből.


A közjó játékok olyanok, amelyekben mindenki dönthet, hogy a rendelkezésére álló összegből mennyit ad be a közösbe. A közösbe beadott összeg felszorzódik és mindenki között egyenletesen elosztásra kerül. A játékosok több pénzt vihetnek haza, ha mindenki befektet, de még többet, ha a többiek befektetnek a közjóba, de az egyén nem. A rideg közgazdasági haszonelemzés alapján nem érdemes közjavakra költeni.


A vizsgált négyfős csoportokban, amennyiben mindenki egyszerre dönt a beadásról egészen magas befektetési hajlandóságot mértek (70,95%). Tehát az emberek – ahogy más kísérletekben is – alapvetően hajlandóak együttműködni.

Amíg nem éltél vissza vele, nem is igazán ízlelted meg a hatalmat!

A főnök és a király


Mi van akkor, ha megváltoztatjuk a szabályokat és lesz, aki a többiek után fog csak dönteni? A főnök (boss) egyszerűen csak a másik három játékos után dönt. A király a többiek után dönt és még el is veheti a közösbe beadott forrásokat.


Valahogy érezzük, hogy ez nem segíti az együttműködést, pedig nem változtatja meg a játék dinamikáját abból a tekintetből, hogy még mindig nem éri meg semmit beadni. De talán még inkább egyértelmű mindenkinek ez. A főnök látja, hogy a többiek mennyit adtak be. Amennyiben keveset, úgy ő sem kapna vissza sokat, ha beadna mindent, veszteség érné. Ha sokat adtak be a többiek, akkor persze tovább növelhetné a közösből fakadó előnyöket, de egyben a saját bevételét még inkább növelheti, ha nem ad be semmit. Ezt persze a többiek is tudják.


A király esete még rosszabb. Ugyanis neki érdemes mindenkinek a beadását elvennie (hiszen megteheti), ezzel a saját "kincstárát" növeli, igaz egyben arra sarkallja a "jobbágyait" (bocs, a tanulmány tényleg ezeket a címkéket használta), hogy azok ne is próbáljanak semmit beadni a közösbe.


Érdekes, hogy a fentiek ellenére is beadnak a játékosok a közösbe, de kevesebbet, mint amikor mindenki egyszerre dönthetett. Sőt a főnökök sem nullázták a beadásukat, igaz lényegesen kevesebbet adtak be, mintha nem lettek volna kitüntetett helyzetben.


Beadni a közösbe vagy kivenni a közösből?


A játékban volt még egy csavar. A közjójátékot általában úgy játsszák, hogy a közjóhoz hozzájárulhatnak a játékosok, azaz a pénz sajátként kezd és ebből lehet a kezdetben üres közös kasszába helyezni. A közlegelők dilemmája, ami az első leírása a közjó szituációnak viszont olyan helyzet, amikor a közösben van az érték és ebből vesznek ki az érintettek. A történetben ugye a közös legelő fűhozamából vesznek el a teheneik számára. Minél több a tehén, annál kisebb az egy tehénre jutó tejhozam, de akinek több tehene van, az így is több profitot könyvelhet el.


Ez a kétfajta megközelítés a történetben az egyszerre döntés esetében nem okoz különbséget (ezt más tanulmányok is alátámasztják). Viszont a király esetében, aki mások beadását vagy benthagyását is elveheti, a különbség óriási. Míg, amikor a játékosoknak be kell adni, akkor a király átlagosan nem ad be semmit. Viszont, amikor a játékosok egy közös pénzmennyiségből vehetnek ki maguk számára, akkor a király nemhogy csak a saját részét (a közös negyede) veszi ki, hanem a többiek benthagyását is jócskán dézsmálja.


Mi a különbség a két szituációban? A nyerhető pénzek tekintetében semmi. Viszont mégis máshogy érzékeljük a kettőt. Az egyikben a beadás egy alapvetően önzetlen viselkedés, míg a másikban a kivétet lehet önző viselkedésnek tekinteni. Szóval, ha 10 dollárból 5-öt bead valaki, az önzetlen, de ha bent levő, rá eső 10-ből 5-öt kivesz az önző.


Az üveg félig teli vagy félig üres szituáció bizony különböző!


Mit mond ez nekünk? Azt, hogy egy szituáció, ami közgazdaságilag teljesen azonos, teljesen más lehet abból a tekintetből, hogy mi hogyan látjuk. Vagy éppen hogyan látják a vezetőink. Például az ország büdzséjét úgy tekintik, mint mindannyiunk hozzájárulását vagy úgy mint az ország (akármit és akárkit is jelentsen az) jussát, amiből a fránya emberek mindenféle okból (klímavédelem, egészségügy, oktatás, közlekedés, stb.) csak kivesznek maguknak.

Hivatkozott irodalom

Cox, J. C., Ostrom, E., Sadiraj, V., Walker, J. M., 2013. Provision versus appropriation in symmetric and asymmetric social dilemmas. Southern Economic Journal 79: 496–512.