Hallucinogén mellékhatása: evolúciót okozhat

Az elmúlt évezredekben is volt szelektív nyomás a különböző emberi populációkon. Ezek általában a táplálkozással vagy a helyi betegségekkel kapcsolatos szelektív nyomások és így helyről-helyre különbözőek lehetnek. A táplálkozással kapcsolatos evolúciós nyomások azért különösen érdekesek, mert több esetben a kultúra változása okozza a génekre ható szelekciós nyomást.

A vallási szertartásoknak gyakorta része a hallucinogének fogyasztása. Ezek azonban terhes nőknél születési rendellenességet, gyerekeknél fejlődési problémákat okozhatnak. Tehát lehetne szelekció arra, hogy a hallucinogéneket rendszeresen fogyasztó populációk valamellyest védettebbek legyenek a negatív hatásokkal szemben.

Dél-Amerikában az Andok mentén többféle hallucinogén kaktusz fogyasztanak az indiánok szertartásaik során. A fogyasztott kaktuszok jöhetnek például a Trichocereus nemzetségből, amelyek nevezetesek a magas meszkalin szintjükről. Ez a hallucinogén 1-2 órát követően fejti ki hatását és 4–12 órán át hathat.

A hallucinogén kaktuszokat főzetként, szárítva, nyersen, szivarként elfüstölve, beöntésként vagy bizonyos csigák fogyasztásával viszik be a szervezetbe. A Scutalus nembe tartozó csigák a kaktuszokkal táplálkoznak és szervezetükben felhalmozódnak az alkaloidok koncentrációja. Ilyen csigák házát több ásatásnál megtalálták, azaz korábban is fogyasztották ezeket.

A hatás tehát megvan, de hogyan lehetne utánajárni, hogy milyen gének vesznek részt a hallucinogén negatív hatásának csökkentésében és ezekre van-e szelekció az Andok középső részén élőkben?

Embereken elég nehéz kísérletezni és mivel alapvetően drogokról van szó, így adatot gyűjteni sem egyszerű. Így a kutatók állatmodellhez folyamodtak. Ez esetben a genetika egyik széleskörűen használt modellállatához az ecetmuslincához (Drosophila melanogaster). Illetve majdnem, mert végül a kaktuszokat fogyasztó Drosophila buzzatii-t használták. Ez a faj a vizsgálatban alkalmazott Trichocereus terscheckii kaktuszt is fogyasztja, ami Argentínában és Bolívia déli részén fordul elő.

Trichocereus terscheckii

Mivel az ecetmuslincát genetikusok már igen régóta kutatják, így ismert, hogy génjeik egy igen jelentős része bennünk is megtalálhatók. Pont ezt használták ki az éppen ismertetett kutatásban (Padró et al. 2022). Az összehasonlításban azt keresték, hogy mely gének fejeződnek ki inkább (vagy kevésbé), amennyiben a muslincának alkaloiddús étrendet kell elviselnie. Egyrészt megnézték a szokásos tápnövényén, a fügakaktuszok közé tartozó Opuntia sulphurea-n nevelkedett muslincákkal való összehasonlításban, másrészt az alkaloidot kétszeres koncentrációban tartalmazó oszlopkaktuszon.

Nem meglepően a magasabb szinten kifejeződő gének között a méregtelenítésben, lebontásban és neuroátvitelben szerepet játszó géneket találunk. Ezen génekkel ortológ, azaz azonos funkciójú és evolúciósan azonos eredetű emberi géneket kerestek. Egy adagot találtak is, amelyek szintén az előbb említett funkciókkal rendelkeztek. A kifejeződés növekedett a neurotranszmitter szabályzásban (ATF4, ASIC1), idegrendszer fejlődésében (ATF4, ATP2A1, PARD3, LSAMP, DSCAM, TENM3, EEF2, CTSV, CTSF), oxidatív stresszben (ALDH2, HPGD, DHRS11, PHYHD1, HMOX2, PRDX1), idegen anyagot lebontó folyamatokban (CYP4B1, EPHX1, GSTT1, GSTT2B, TBXAS1), alkaloid méregtelenítésben (CYP3 és CYP4 családba tartozó gének), általános anyagcserében (FADS1, HPGD) és narkotikumokkal kapcsolatos válaszreakciókban (ALDH2, ASIC1) részt vevő génekben. Az kevésbé kifejezett gének között szintén találunk neurotranszmitter szabályzókat (ACTB, PEBP1, DBI) és idegrendszer fejlődéséért felelőseket (APOB, ATP2A1, DSCAM, RIDA, SPINT2), de van izomösszehúzódásért felelős (ATP2A1, TPM1), mérgező vegyületekre való válaszreakciók (COX5A, LDHA, PEBP1, RIDA). Szóval az állatmodell bejött.

(Aki azonos génnevet (ATP2A1, DSCAM) talál a jobban és kevésbé jobban kifejeződő gének listájában az jól látja a dolgot. Amúgy a ATP2A1 a kalcium-ion szint fenntartásában vesz részt, ami fontos lehet az alkaloidok szívritmuszavart okozó hatásának csökkentésében. A DSCAM az idegrendszer fejlődésében vesz részt, a Down-szinfróma kialakulásában is lehet szerepe.)

Innentől viszont lehet emberi genomokban keresgélni. Alapvetően dél-amerikaiak örökítőanyagát nézték. Olyanokét, akik a hallucinogén kaktuszt fogyasztók leszármazottai lehetnek (Quechua és Aymara népcsoport) és olyanokét, akik messzebb élnek így ennek a szelekciós hatásnak nem voltak kitéve (például a Karib-tenger mellett élő Yukpa és Barí népcsoport tagjai).

A hallucinogén oszlopkaktuszok előfordulása az Andok mentén és a genetikai összehasonlításban alkalmazott populációk Dél-Amerika térképére vetítve.

A recens, azaz az utóbbi pár ezer évben történt erős szelekciót a homozigócia hosszával és a levezetett változat gyakori megjelenésével azonosítjuk. A homozigócia azt jelenti, hogy az apától és az anyától eredő kromoszómán is azonos változat van (azaz ugyanazt kapta mindkét szülőjétől). Amennyiben egy hosszabb kromoszómaszakaszon érzékeljük, hogy azonosak a változatok, de amúgy beltenyésztésnek nincs jele, úgy az erős szelekcióra utal. Erős a szelekció, mert mindig egyben adódott át az adott kromoszómaszakasz és a rekombináció nem tudta szétzilálni még. A közeli, de kaktuszt nem fogyasztó népekkel való összehasonlítással pedig ki lehet zárni, hogy esetleg valami másra való szelekciót találjunk.

Végül a következő génekkel kapcsolatban találtak pozitív szelekció nyomát: CYP3A43, CYP3A4 (alkaloid méregtelenítés), ALDH2 (oxidatív stressz, narkotikum anyagcsere), COX5A, LDHA (mérgező vegyületekre adott válaszreakciókban), HPGD, FADS1 (általános anyagcsere), TPM1 (izomösszehúzódás), ATP2A1, CTSF (idegrendszer fejlődése).

Összességében az allélgyakoriságokban tapasztalható szignifikáns elmozdulás arra enged következtetni, hogy az évezredeken át tartó hallucinogén-kaktuszfogyasztás bizony szelekciós hatást fejtett ki az ott élőkre.

Hivatkozott irodalom

• Padró, J., De Panis, D. N., Luisi, P., Dopazo, H., Szajnman, S., Hasson, E. és Soto, I. M. 2022. Ortholog genes from cactophilic Drosophila provide insight into human adaptation to hallucinogenic cacti. Scientific Reports 12(1): 13180

Az alfa farkas mítosza

Mindannyian hallottunk már az alfa farkasról, ugye? Az alfákat szeretjük emlegetni és hosszú biológiai-filozófiai-társadalomelméleti fejtegetésekbe bonyolódni arról, hogy miért is jó vagy éppen rossz, hogy úgy a farkasoknál, mint az embereknél van a falkavezér, az alfa hím. Ha egy kicsit többet tudunk a farkasokról, akkor lehet, hogy azt is tudjuk, hogy van alfa nőstény is. Aki természetesen az alfa hím párja. De mennyi igaz ebből?

Nem sok.

Az egész úgy kezdődött, hogy Rudolf Schenkel 1947-es cikke egy állatkerti farkascsoport megfigyelése alapján egy igen komplikált hierarchiastruktúrát tárt fel. A tanulmány elején a szerző kitér arra, hogy kevés dokumentált ismeret áll rendelkezésre a vadonból és írók leírásaira utal (pl. Jack Londonéra). Van mesébe illő elképzelésünk a „farkasordító hidegben” összeverődő óriási farkasfalkákról, amelyek vörösen izzó szemmel, vértől és savas nyáltól csöpögő agyarakkal, hörögve közelednek az emberi települések felé, hogy az ottlakókat felfalják. A világvégét is a Fenrir-farkas fogja elhozni (kivéve persze, amikor Hulk lebirkózza).

Az állatkertek viszont nem kimondottan természetes környezetek és az élőlények igen máshogy képesek viselkedni bennük, mint a természetben. A XX. század közepén (a vége felé is) az állatkertek inkább fura múzeumok voltak, élő kiállítási tárgyakkal. Egy „farkaskiállításhoz” sok helyről összeszedett farkast raktak össze. Ezen kényszerből kialakult csoportban tényleg kialakult egy rangsor. Tehát volt alfa hím és alfa nőstény, és volt béta hím és béta nőstény, és így tovább a görög ábécén. Schenkel már a tanulmány megjelenésének évében jelezte, hogy lehet, hogy a természetben máshogy van (a cikk alapjául szolgáló megfigyelést 1934–1942 között végezte).

Dave Mech 1970-ben megjelent „A farkas: Egy veszélyeztetett faj ökológiája és viselkedése” című könyve még tartalmazta az alfa farkas koncepcióját. A könyv óriási sikere okán újra és újranyomtatták, még akkor is, amikor a szerző már kérte, hogy ne tegyék, mert sok mindenről már régen nem úgy gondolkodik, mint a könyv írásakor. Dave Mech a farkaskutatás nagy öregje. Egy 1999-es cikkében (Mech 1999) szépen összefoglalja az ismereteket, amelyek igen más képet mutatnak.

A „farkasfalkák” inkább farkascsaládok, amelyekben a szülők és gyermekeik vannak

Leggyakrabban egy szülőpár és éppen felnevelés alatt álló kölykeik vannak egy falkában. Van, hogy a kölykök, akik egy éves korukra elvileg ivarérettek, egy-három évig a szüleikkel maradnak. Ekkor a falka lehet nagyobb is.

Egy családban a hierarchia elég egyértelmű: a szülők a kölykök felett állnak. Nem igazán szokta egyetlen apa sem alfahímnek nevezni magát csak azért, mert gyermeke született. A rang alapvetően az élelemosztásnál játszik szerepet. A szülők, amennyiben hiány van, úgy az azévi kölykök felé terelik az élelmet. A kölykök születése utáni pár hétben majdnem minden élelem a nősténynek jut, hogy tudja etetni a kisfarkasokat.

A közös vadászat is alapvetően a pár vadászatát jelenti, de ehhez a már vadászni képes idősebb kölykök csatlakozhatnak. Úgy tűnik, hogy a nagyobb falkák nem jelentik, hogy egy farkasra vonatkozóan több élelmet tudnának szerezni (Schmidt és Mech, 1997) és a vadászat sikeressége sem függ a csoportmérettől (Sand et al., 2006).

Egyes helyeken, ahol vagy emberi beavatkozás vagy igen jelentős forráskoncentráció okán lehetnek nagyobb, nem rokonokat is tartalmazó csoportok. Ezek működése ettől eltérő. De ezek inkább kivételek, mintsem a jellemző viselkedés.

És miért írok erről? Mert nekem is új volt. Egy facebook csoportban láttam berakva az angol cikket, ami az ismereteket összegezte. Gondolom, ha nekem új, akkor megosztom magyarul másokkal is. Tanulni jó!

Hivatkozott irodalom

• Mech, L. David 1999. Alpha status, dominance, and division of labor in wolf packs. Canadian Journal of Zoology 77:1196–1203
• Paul A. Schmidt és L. David Mech. 1997. Wolf pack size and food acquisition. The American Naturalist 150(4): 513–517
• Sand, H., Wikenros, C., Wabakken, P. és Liberg, O. 2006. Effects of hunting group size, snow depth and age on the success of wolves hunting moose. Animal Behaviour 72(4): 781–789

COVID-19 kutatási összefoglaló 2023. január

A SARS-CoV2 vírus és az általa okozott COVID-19 betegség hiába van velünk már harmadik éve, rengeteget kell kutatni, hogy jobban megismerjük és jobb védekezést tudjunk ellene nyújtani. Szerencsére a súlyos betegséget az oltások meg tudják akadályozni, de a járvány attól még köszöni szépen jól van.

Az összefoglalók – némi kiegészítéssel – Dr. Katelyn Jetelina járványtanász blogjáról származnak.

A Moderna oltása jobban teljesít a Pfizeréhez képest

Amit tudunk: Annak ellenére, hogy a Moderna és a Pfizer egyaránt mRNS-oltás, határozott mikro-különbségekkel rendelkeznek. Ezeknek a különbségeknek az immunvédelemre gyakorolt hatása vita tárgyát képezi.

Új információ: Egy tanulmány (Dickerman et al. 2023) megerősítette, hogy a Moderna jobb első védekezést váltott ki (fertőzések elleni védelem). Ezenkívül (és most először) azt látjuk, hogy nagyobb T-sejtes választ (vagyis másodlagos védelmet) generált, mint a Pfizer. A tanulmány 65196 Pfizer és ugyanennyi Moderna oltással háromszor oltott amerikai veterán katonát követett. A főleg idősebb (70 éves medián kor) férfiakból álló populációk egymással hasonlók voltak, de nem reprezentatívak a teljes populációra. Ez amúgy nem biztos, hogy rossz, az idősebb férfiak tipikusan a veszélyeztetett része a társadalomnak.

Megfertőződés komulatív gyakorisága a megfigyelési időszakban

A különbség a megfertőződés és a tünetes betegségnél volt szignifikáns. Szerintem, bár ez a cikk máshogy értelmezi, a súlyos betegség, kórházba kerülés és halál esetében nincs szignifikáns különbség köztünk. Mindegyik esetben több volt a Pfizerrel oltottak körében. A statisztika viszont az mondja, hogy a nincs különbség is benne van a 95% valószínűségben.

Miért számít ez? Tekintettel erre a tanulmányra és a korábbiakra, az 50 év felettiek számára előnyben kell részesíteni a Modernát a Pfizerrel szemben. Ez különösen fontos az idősebbek számára, mivel gyengébb az immunrendszerük.

Nyolc hónap immunitást ad az oltás és a korábbi fertőzés, így jósolhatóan szezonálissá fog válni a COVID-19 járvány

Amit tudunk: 30+ tanulmányunk van, amelyek azt mutatják, hogy a hibrid immunitás (oltás + fertőzés) erős. Azt azonban nem tudjuk, mennyire tartós a védelem, mivel az Omicron folyamatosan mutálódik.

Új információ: Egy Lancet-tanulmány (Malato et al. 2023) felmérte az Omikron BA.5-fertőzés valószínűségét egy BA.1-fertőzés után. A hibrid immunitás 35 hétig (8 hónapig) stabil volt. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne lehetőség a korábbi újrafertőződésre. Viszont a mintázat szignifikáns. Hibrid immunitás teljes oltási sort és fertőzésen való átesést jelent. Ez amúgy hatékonyabb a későbbi megfertőződés ellen, mint önmagában csak az oltás. A csak fertőzésen átesés veszélyes és az sem tart sokáig.

Miért számít ez? Azaz időintervallum, amíg a populációk védettek a COVID-19-re fogja meghatározni, hogy milyen gyakorisággal jönnek az új hullámok. Ez reményt ad, hogy idővel szezonális COVID-19 hullámokat fogunk látni, ahogy más koronavírusok esetében is. A járványdinamika beállása erre a stabil hullámra eltarthat egy évtizedig is. Amikor beáll, akkor persze évente várhatjuk, hogy valaki megfertőződik (vagy hasonlóan az influenzához, évente kapunk oltást), viszont az ideje nagyon pontosan jósolható lesz. Tehát nem kell állandóan SARS-CoV2 fertőzéstől tartani. Remélhetőleg nem lesznek tavaszi és koraőszi hullámok.

A védőoltások és a korábbi fertőzések (még mindig) csökkentik a járvány terjedését

Amit tudunk: Az Omicron előtt tudtuk, hogy az oltások csökkentik a fertőzés terjedését. Sajnos keringenek olyan félretájékoztatások, amelyek ezt kétségbe vonják.

Új információ: A Nature Medicine-ben megjelent tanulmány (Tan et al. 2023) Kaliforniai börtönökben vizsgálta a fertőzési láncokat. Öt hónapon keresztül monitoroztak 111687 személyt. Ez idő alatt 22334 volt bizonyítottan COVID-os, 31 került kórházba. Mindenkiről tudták, hogy kapott-e oltás (és mennyit mikor), illetve, hogy átesett-e már a fertőzésen. A COVID-19 vakcina 22%-kal, a korábbi fertőzés pedig 23%-kal csökkentette a fertőzőképességet (azaz a továbbadás valószínűségét). A hibrid immunitás 40%-kal csökkentette a fertőzőképességet. A legkevésbé fertőztek azok, akik nemrégiben kaptak védőoltást.

Bár korábban is ismeretes volt, hogy nem mindenki kapja el a fertőzést, most sem árt ismételni, hogy átlagosan 30%-a kapta el a közeli kapcsolatoknak (egy cellában lakók) a fertőzést. Tehát továbbra is teljesen lehetséges, hogy egy családnak csak egy része fertőződik meg egyszerre.

Miért számít ez? Egyéni szinten a védőoltások továbbra is segítenek a súlyos betegségek megelőzésében. Szakpolitikai szinten az időzített oltási kampányoknak egy aggodalomra okot adó változat esetében van értelme, amíg a szezonális járványok jósolhatóan nem fognak jönni (onnantól ugye a szezon elejéhez kell igazítani az oltásokat).

Novavax nem működik túl jól

Amit tudunk: A Novavax jól teljesített a klinikai vizsgálatok során, de nem volt bizonyítékunk arra vonatkozóan, hogy milyen jól működik az Omicron-nal szemben és a „valós világban”. Ez az oltás is jelentősen csökkenti a súlyos betegség kialakulását, de nem tudjuk mennyire csökkenti a járvány terjedését.

Új információ: Megjelentek a Novavax COVID-19 vakcinájának első valós hatékonysági adatai, preprintként, ami azt jelenti, hogy más kutatók még azt nem ellenőrizték. A valós hatékonysági adat itt azt jelenti, hogy természetes közegben, azaz nem klinikai körülmények között vagy egy szűk megfigyelt populációban. Az eredmények rosszabbak, mint amiket vártunk. A Novavax primer sorozattal és/vagy emlékeztető oltással rendelkezők nagyobb valószínűséggel kaptak fertőzést, mint azok, akik mRNS-oltást kaptak.

Novavax NVX-CoV2373 kódjelű, Nuvaxovid névre keresztelt vakcinája 2021. december 20-án kapott (feltételes) engedélyt az Európai Gyógyszerügynökségtől. Az oltás a SARS-CoV2 tüskefehérjéjén alapuló fehérjeoltás.

Miért számít ez? A Novavax remek lehetőség súlyos betegség kialakulása ellen, ha valaki még nem volt beoltva és mRNS oltás nem áll rendelkezésre. De nem ez lesz a csodaszer, ami megoldja a járványt.

Hivatkozott irodalom

• Malato, J., Ribeiro, R. M., Fernandes, E., Leite, P. P., Casaca, P., Antunes, C., Fonseca, V. R., Gomes, M. C. és Graca, L. 2023. Stability of hybrid versus vaccine immunity against BA.5 infection over 8 months. The Lancet Infectious Diseases, DOI:10.1016/S1473-3099(22)00833-7
• Dickerman, B. A., Gerlovin, H., Madenci, A. L., Figueroa Muñiz, M. J., Wise, J. K., Adhikari, N., Ferolito, B. R., Kurgansky, K. E., Gagnon, D. R., Cho, K., Casas, J. P. és Hernán, M. A. 2023. Comparative effectiveness of third doses of mRNA-based COVID-19 vaccines in US veterans. Nature Microbiology 8(1): 55–63
• Tan, S. T., Kwan, A. T., Rodríguez-Barraquer, I., Singer, B. J., Park, H. J., Lewnard, J. A., Sears, D. és Lo, N. C. 2023. Infectiousness of SARS-CoV-2 breakthrough infections and reinfections during the Omicron wave. Nature Medicine, 10.1038/s41591-022-02138-x 

A milliárd dolláros ingyenmunka: a tudományos bírálat költsége

A tudományos cikkek megjelenés előtt átesnek egy bírálaton, amely során szakértők nézik át, hogy van-e benne észrevehető hiba, hiányosság, illetve segítenek a cikk tálalását javítani. Ez egy fontos lépés és biztosítja, hogy nem kerül be a tudományos irodalomba olyan tanulmány, amit legalább két szakértő ne látott volna előtte. Ettől még lehetnek benne hibák, de legalább ordas problémákból kevesebb.

Egy tanulmányt 2-3 bíráló véleményez, a véleményezésnek általában két köre van.

A szerzők a bírálat alapján javítják a cikküket, újból benyújtják, majd a bírálók megint megnézik, hogy akkor most már minden rendben van-e. Általában tényleg körülbelül két kör szokott lenni, bár magam is tapasztaltam ennél többet. Akkor már tényleg apró részleteken vitatkozunk egy bírálóval.

Én 13 bírálatot készítettem el tavaly. Nem számolom külön a második fordulókat, szóval ez 13 teljesen független benyújtott cikk. Témájukban elég vegyesek, van itt genetikai kód, élet keletkezése, RNS hajtogatás, publikációs idők, stb. Volt közöttük nagyon érdekes és volt közöttük teljesen érthetetlen is. Íme a 2022-es lista (az utolsó bírálatot szilveszterkor fejeztem be):

Biological Conservation (1), Heliyon (1), International Journal of Molecular Sciences (1), Journal of Mathematical Chemistry (1), Journal of Molecular Evolution (1), Journal of Theoretical Biology (4), Philosphical Transactions of the Royal Society B (1), PLoS Computational Biology (1), Royal Society Open Science (2)

Az általam bírált cikkek száma az egyes években. Jól látszik, hogy ahogy "öregszem" egyre több bírálatot is végzek.

A bírálatokért nem kapunk fizetséget. Mindenki úgy veszi, hogy ez része a munkaköri leírásunknak. Legalábbis amolyan hallgatólagos része. Sem kötelezve nem vagyunk, sem „pontok” nem járnak érte egyes munkahelyeken (az Ökológiai Kutatóközpontban járt érte, az ELTE-n nem). Így persze az idő, amit erre „pazarolok” azt máshonnan kell elvennem. Sajnálatos módon pont ezért nehéz bírálót találni, mert mindenki azt szeretné, hogy az ő cikkeit gyorsan bírálják, de ő maga ne pazaroljon ilyesmire időt. Klasszikus közlegelők dilemmája.

A rendszerben tehát ez egy olyan rejtett költség, amit nem a kiadók állnak, hanem maguk a zömében államilag finanszírozott egyetemek/kutatóintézetek. Ez adalék ahhoz, hogy miért lenne eleve olcsóbb, ha az egész publikációs ökoszisztéma az egyetemeken/kutatóintézetekben maradna és nem a kiadóvállalatoknál. Az összeg, amit a bírálatokra költenek az államok viszont nem ismert. A mi munkaidőnk ugyanis forintosítható (dollárosítható), így becsülhető, hogy mennyibe is kerül a bírálati rendszer.

Egy 2021-es tanulmányban két magyar és egy ausztrál kutató pont ezt a költséget próbálták konkretizálni (Aczél, Szászi és Holcombe, 2021). Az adatok 2020-ra vonatkoznak. A tudományos tanulmányok száma minden évben növekszik, így a bírálat költsége is.

2020-ban egy 87 ezer folyóiratot figyelő adatbázis alapján 4.701.988 cikk jelenet meg.

Minden elfogadott cikkre átlagosan három bírálat jut. Kettő az első körben és egy további a következő körben. Ez szerintem jócskán alulbecsli a tényleges bírálatok számát.

A szerzők számoltak az el nem fogadott cikkek bírálatával is. Ugyanis a bírálati folyamat vége az is lehet, hogy az adott tanulmány nem felel meg a közlés kritériumainak és adott formában nem közölhető (még jelentős újraírás után sem). Vannak tényleg nagyon rossz cikkek, amiknek nem szabad megjelenniük. Sajnálatos módon a visszautasított cikkek számáról kevesebb adat van, bár az egyes folyóiratok rendszerei ezt is tudják. Azt a becslést alkalmazták, hogy a beküldött és bírálatra kiadott tanulmányok 45%-át utasítják vissza.

Ez összesen 21.800.126 bírálatot jelentett 2020-ban.

Egy bírálat elkészítése bevallások alapján olyan 6 óra. Ebben benne van a tanulmány alapos átolvasása, a bírálat megfogalmazása és annak a bírálati rendszerbe való feltöltése is. Saját tapasztalatom alapján ez nagyjából rendben is van. Én is kb. egy munkanappal számolok egy bírálatnál (de általában el van osztva több napra).

Ez 130,8 millió munkaóra egy évben, azaz majdnem 15 ezer évnyi bírálással töltött idő évente.

Amennyiben ezt forintosítani szeretnénk úgy tudni kéne a bírálók fizetését. A fizetés persze országról országra változik, így azt is feltették, hogy a bírálók országok közötti eloszlása ugyanolyan, mint a szerzők eloszlása. Azaz főleg amerikai, brit és kínai bírálók vannak (de persze több országra végigszámolták, ezek a fő cikkíró országok). Ami elérhető a fizetésekről az adjunktus-docens-egyetemi tanár szinteken, azt vették alapul a számolásnál.

Az USA önmagában 1,5 milliárd dollárt költ bírálatokra. Az Egyesült Királyság 391 millió dollárt, Kína pedig 626 milliót.

Ez így leírva soknak tűnik, de persze sok ember között oszlik meg. Viszont egyben azt is mutatja, hogy amennyiben lehetne valahogy a rendszert hatékonyabbá tenni, akkor forrásokat tudnánk felszabadítani. Azaz több időnk lenne mással foglalkozni (például tanítani).

A tanulmány ad pár ötletet:

(1) Az elutasított cikkeket a következő újságnál ne kelljen újra elölről bírálni. Ez a legnagyobb pazarlás a rendszerben. Sok cikket maguk a szerkesztők visszautasítanak mielőtt kiküldenék bírálatra. Ez nem jelenti, hogy sok cikk eleve hibás, csak a szerkesztő tudja, hogy nem fog megjelenni abban az újságban, aminek ő a szerkesztője. Mert bár a bírálati eljárás alapvetően a tudományos megfelelőségről szól, a szerkesztők az újság érdekeit is figyelembe veszik. Azaz van a cikkeknek egy jó része, ami közlésre alkalmas a bírálók szerint is, csak nem abban az újságban, ahova küldték. Kiadón belül már működnek ezek az átadások, de így sok újraértékelés van, ami megúszható lenne. Amúgy egyik legegyszerűbb módja az lenne, ha nem kérnék számon rajtunk a „színes-szagos” újságokat, hanem ott publikálhatnánk, ahol szeretnénk. Kevesebb felesleges kör lenne így.

(2) Legyen több bíráló: vonjunk be fiatalokat és az öregeket is. A bírálóknak a szerkesztők vagy a terület legismertebbjeit vagy a saját ismerőseiket kérik fel. Az első kategóriába tartozók ideje igen korlátozott és bizony drága is. A második pedig egy igen szűk kör és általában hasonló korú (vagy egy generációval fiatalabb), mint a szerkesztő. Itt alapvetően érett kutatókról van szó. Teljesen érthetően több bírálati felkérést kapok most, mint kaptam 10 évvel ezelőtt. Az első bírálatra 2005-ben lettem felkérve, ami két évvel a PhD megszerzését követően volt. Abban az évben rögtön három bírálatom volt.

A fiatal post-docok bevonását támogatom, a fiatalabb nemzedékét viszont kevésbé. Nincs meg még a rálátásuk a tudományra, hogy értékeljék a cikkeket. Egy post-docnak már legalább a technikai ismerete megvan, hogy el tudja dönteni működhet-e az, amit a cikkben írnak. És igen, az idősebb kutatókra több bírálat fog jutni. Szerintem ez teljesen rendben is van. Lehet, hogy az ő idejük drágább, de mivel mindenféle egyéb elfoglaltságaik okán amúgy sem tudnak fókuszáltan kutatni, mint egy doktorandusz, így akár végezhetnek ilyen munkát is. És ott vannak a nyugdíjas kutatók, akiknek a tapasztalatát és tudását fel kéne használni. Az ő esetükben érzem, hogy a 65 éves nyugdíjkorhatár nagyon korai.

(3) Legyen több előnye a bírálatnak. Az egyik előnye a bírálatnak, hogy kénytelenek vagyunk cikket olvasni. Pláne egy jó cikk esetében öröm, hogy olvasom és lényegében a megjelenés napján már tudok róla (sőt előbb is). Ez az előny viszont csak azokra a cikkekre igaz, amelyek érdekesek (nekem, tehát ez szubjektív). Nem biztos, hogy ilyen cikkeket kapok. Sajnos sok cikket kapok, ami nem érdekes egyáltalán (ok, ezeket valakinek ki kell szórni, és az is lehet érdekes, hogy sikeresen akadályozzuk a baromságok terjedését az irodalomban) vagy nekem nem érdekes. Ha jobban válogathatnánk abban, hogy mit szeretnénk bírálni, az jobb lenne nekünk. Lehet, hogy a tudománynak kevésbé, mert persze az ismerősök cikkeit inkább bírálnánk és ez buborékokhoz vezetne (így is vannak, de még inkább).

A másik előny, ha a bírálatok is megjelenhetnek névvel együtt. A bírálat persze messze nem olyan munka, mint magának a cikknek a megírása, de munka. És érdekes perspektívával gazdagíthatja magát a cikket is. Lehet egy olyan diskurzus része is, ami a főszövegbe nehezen paszírozható bele, de attól még releváns. A Biology Direct tudományos folyóirat például megjelenteti ezeket a „beszélgetéseket” a cikkekkel együtt.

Hivatkozott irodalom

Aczél, B., Szászi, B. és Holcombe, A. O. 2021. A billion-dollar donation: estimating the cost of researchers’ time spent on peer review. Research Integrity and Peer Review 6(1): 14

COVID-19 – Berobbant a járvány Kínában

Zárjuk ezt az évet SARS-CoV2 / COVID-19 bejegyzéssel. Már úgyis régen volt róla szó. A szomszédságunkban zajló háború eltüntette a járványról való beszélgetést, de magát a vírust és a járványt nem.

 

A járvány – köszöni szépen – megvan. Bár nem vagyok reprezentatív minta, de 2022-ben több ismerősöm volt COVID-os, mint az előző két évben összesen. És a különbség nagyságrendekben mérhető. Szerencsére, akiket ismerek azok jól megúszták idén (nem úgy, mint korábban). Maradjon ez így a továbbiakban is!

A hivatalos statisztikák szerint is volt/van itthon egy elhúzódó járványhullám. És ne feledjük, hogy ezt az évet még online oktatásban kezdtük a felsőoktatásban (a járvány miatt) és úgy is fejezzük be (most ugye az elbaltázott gazdaságunk okán).

A COVID-19 járvány viszont egy tekintetben átüti az ingerküszöböt, és ez az oka a bejegyzésnek is:

Kínában éppen egy óriási hullám van a zéró COVID politika feloldását követően.

Kína eddig úgy védekezett a 2019 végén Vuhan környékén valamilyen állatról emberre átugrott vírussal szemben, hogy ahol az felütötte a fejét, azt a várost/területet teljesen lezárta. Ez persze iszonyatos terheket rótt a lakosságra és bizony a gazdaság is megsínylette. Az egyre erősebb tiltakozásokat követően ezzel a politikával felhagyott a kínai állam.

Ahogy az egész világon, úgy Kínában is egy omikron variáns fertőz. Rövid nevén ez a BF.7-es variáns, hosszabb kódjele a BA.5.2.1.7. Ez a variáns a „sima” omikronhoz képest fertőzőképesebb és jobban képes kikerülni a meglévő immunitást (Qu et al., 2022). Ezt a mondatot már az omikronnal kapcsolatban is leírtuk, tehát az evolúciós trend egyértelmű: gyorsabb terjedés és elkerülése a korábbi immunitásnak. Ennek következményeképpen az előző fertőzések és az oltások kevéssé hatékonyak. Ezért is terjedhet.

Kínában a járvány emberéletben mért súlyosságát növelni fogja a tény, hogy alapvetően a munkaképes lakosságot oltották először és nem az idős, veszélyeztetett korosztályt. Ennek a megoldásnak is van rációja. Egyrészt így az emberek előbb visszamehetnek dolgozni, hiszen kevésbé kell tartani a munkahelyi fertőződéstől, illetve a munkaerő kiesésétől. Illetve, amennyiben az idősek izolálhatóak, amúgy sem veszélyeztetettek. Az idősek izolálása, viszont Európában sem sikerült sehol. Tehát hiába van oltva a lakosság 90%-a, ha a veszélyeztetett 60 évnél idősebbek esetében ez az arány csak 70%. A 80+-osoknál pedig 60% oltatlan.

A relatív alacsonyabb oltottság (a mienkhez képest azért jobb) az idősek körében nem csak az oltási prioritásokból eredeztethető, hanem az oltásokkal és a gyógyszerekkel szembeni ellenállásnak is. Bár a kommunista Kínának a múlt évszázadban sikeres oltási kampányai voltak, amely során letörték a fő fertőző betegségeket (fekete himlő, TBC, diftéria, stb.), de az elmúlt pár évtizedben az emberek bizodalma a helyben gyártott gyógyszerekkel szemben jelentősen csökkent. Fogalmazzunk úgy, hogy nem mindenütt sikerül olyan minőségben gyártani anyagokat, ahogy kéne. És egy gyógyszer / gyógykészítmény esetében nem szeretjük a szennyezőket.

Kínában csak elölt vírusos és fehérje alapú oltás van, mRNS alapú oltás nincs. Az elölt vírusos technológia bár régóta ismert, ebben az esetben nem hozott hatékony megoldást. Magyar adatok alapján a Sinopharm kimondottan nem hatékony idősekben (Ferenci és Sarkadi, 2022) és a többihez képest kevéssé (de az oltatlansághoz képest még így is jelentősen) csökkenti a halálozás kockázatát (Vokó et al., 2022). Szingapúri adatok alapján az elölt vírussal oltottak a 3-4 dózis mRNS oltással rendelkezőkhöz képest 13%-ban többször mutattak tünetes SARS-CoV2 fertőzést, 52%-kal nagyobb valószínűséggel kerültek kórházba és 90%-kal nagyobb valószínűséggel alakult ki súlyos COVID-19 (Tan et al., 2022).

Mindez együtt okozza a járvány beindulását. És amikor 1,4 milliárd ember fertőződhet meg potenciálisan, akkor ott egyrészt alakulhatnak ki új variánsok, illetve bizony bőven van lehetőség újból berobbantani járványokat ott, ahol az éppen lecsengőben van.

Hozzáteszem, hogy Európában most inkább RSV- (Respiratory syncytial virus) és influenzajárvány van. Mindkettő elég súlyos (főleg ahhoz képest, hogy az elmúlt években a védekezés okán ezek a járványok lényegében elmaradtak). Ezekhez képest most a COVID-19 – súlyosság tekintetében – nem problémás.

Hivatkozott irodalom

Qu, P., Evans, J. P., Faraone, J. N., Zheng, Y. M., Carlin, C., Anghelina, M., Stevens, P., Fernandez, S., Jones, D., Lozanski, G., Panchal, A., Saif, L. J., Oltz, E. M., Xu, K., Gumina, R. J. és Liu, S. L. 2022. Enhanced neutralization resistance of SARS-CoV-2 Omicron subvariants BQ.1, BQ.1.1, BA.4.6, BF.7, and BA.2.75.2. Cell Host & Microbe, DOI:10.1016/j.chom.2022.11.012 

Tan, C. Y., Chiew, C. J., Lee, V. J., Ong, B., Lye, D. C. és Tan, K. B. 2022. Comparative effectiveness of 3 or 4 doses of mRNA and inactivated whole-virus vaccines against COVID-19 infection, hospitalization and severe outcomes among elderly in Singapore. The Lancet Regional Health - Western Pacific 29:100654

Vokó, Z., Kiss, Z., Surján, G., Surján, O., Barcza, Z., Pályi, B., Formanek-Balku, E., Molnár, G. A., Herczeg, R., Gyenesei, A., Miseta, A., Kollár, L., Wittmann, I., Müller, C. és Kásler, M. 2022. Nationwide effectiveness of five SARS-CoV-2 vaccines in Hungary—the HUN-VE study. Clinical Microbiology and Infection 28(3): 398–404

Ferenci, T. és Sarkadi, B. 2022. RBD-specific antibody responses after two doses of BBIBP-CorV (Sinopharm, Beijing CNBG) vaccine. BMC Infectious Diseases 22(1): 87

Provora: egy új, ragadozó eukarióta csoprot

A molekuláris technikák lehetővé tették, hogy úgy keressünk új, eddig nem ismert élőlényeket, hogy nem kell látnunk őket, elég, ha a DNS-üket kihalásszuk. A bakteriális és archaeális diverzitás igen jelentős részét így találtuk meg. Az új eukarióták keresésében viszont kevesebb sikerünk volt. Ennek egyik oka, hogy az eukarióták egy jelentős része ragadozó. Az eukarióták egyik újítása a más sejtek bekebelezésének és ezt követő megemésztésének képessége (tudományos megfogalmazásban a fagocitózis). Így válhattak ragadozóvá. Még a ma alapvetően fotoszintézisükről ismert csoportok ősei is ragadozók voltak (lásd vörösalgás bejegyzés). A ragadozók viszont egyedszámra kevesebben vannak, mint prédáik. Így bármilyen mintát veszünk, abban többségben lesznek azon élőlények, amit „enni lehet” azokhoz képest, amelyek eszik azokat.

Egy a Nature-ban most megjelent tanulmány (Tikhonenkov et al. 2022) ragadozó, eukarióta egysejtűeket írt le. Ezek az egysejtűek az eukarióták egy eddig ismeretlen, a többiektől jól elkülönülő csoportját alkotják. Ez azt új csoportot Provora-nak nevezték el, az angol protista (eukarióta, ami nem állat, növény vagy gomba) és a voracious (falánk) szavakból.

Ezek az egysejtűek a „hasi” oldalukon egy táplálkozó barázdával rendelkeznek, van összetett sejtburkuk, extruzív sejtszervük (Egy tüske szerű képződmény, amiről extruszomának nevezett részletekből tud valamit kilövellni. A zsákmányszerzésben van szerepe.) és két külön mozgó, külön zsebben levő ostora.

A képen különböző, ebben a kládba tartozó egysejtűek mikroszkópos képe látható. A felső sorban fénymikroszkópos képek, míg lent pásztázó elektronmikroszkóppal készített képek láthatóak. Figyeljük meg a két ostort, amelyekből az egyik előre, a másik hátrafelé áll. A cy-vel jelölt rész a hasi oldalon levő barázda. A th a tüske szerű sejtszerv.

Engem a rendszertani elhelyezkedésük érdekel jobban, bár a sejttani leírás is érdekes, hiszen olyan ritka ez az új egysejtű rendszertanban, ami sajnos főleg csak a genetikai állomány elemzésén alapszik.

Rendszertanilag valahol a RAS klád és a mészmoszatok között helyezkednek el. Ennek megértéséhez viszont fel kell eleveníteni az eukarióta rendszertan nagy egységeit. Az eukarióta törzsfa gyökere körül találjuk a Discoba és Metamonada kládokat, amelyek korábban az Excavata közös csoportba voltak sorolva, de most már külön kezeljük őket. A Discoba csoportba tartozik például a zöld szemesostoros vagy az álomkórostoros. A Metamonada csoportba pedig a betegséget okozó Trichomonas vaginalis és a Giardia duodenalis. Ezen kívül két nagy csoportja van az eukariótáknak: az egyik az Amorphea/Podiates a másik a Diaphoretickes/Corticates (ahány kutatócsoport, annyi nevet ad nekik). Az Amorphea/Podiates csoportról itt most nem lesz szó, de ide tartoznak az amőbák, a gombák és az állatok. A Diaphoretickes/Corticates csoport foglalja magába az Archaeplastida (elsődleges plasztiddal rendelkezők, a köznapi értelemben vett növények például ilyenek), a RAS, a garatosostoros (Cryptophyta) és a mészmoszat (Haptophyta) kládokat. A RAS klád, amit a szakirodalomban SAR néven találunk meg a Stramenopiles – Alveolata – Rhizaria nevek rövidítéseként, egy igen fajgazdag csoport (hogy magyarul miért nem SAR klád, az félhangos kimondás után mindenki értheti). A Stramenopilesek közé sok fotoszintetizáló organizmus tartozik, például a barnamoszatok. Az ismertebb Alveolaták közé a csillósok (papucsállatka) és a maláriát okozó Plasmodium falciparum tartozik. A Rhizáriák ismertebb csoportja a likacsoshéjúak (más néven foraminiferák).

A Provora klád elhelyezkedése a Diaphoretickes/Corticates kládon belül. A nagyobb kládoknál képben mutatok jellemző fajokat, míg a kisebb csoportoknál a fajszámot írtam oda. A szürkített résznél az elágazások még bizonytalanok.

Az Archaeplastida és a RAS kládok elég régóta stabilan tartják csoportjellegüket. Azaz jól körülhatárolható, bejáratott, monofiletikus (egy közös ősből származó) csoportok. Mindegyik fajgazdag. A kevésbé fajgazdag csoportokkal szokott a gond lenni. Némelyik helyzete nagyjából évente változik. A RAS és az Archeaplastida közelében levő kládok ilyenek. A garatos ostorosok (Cryptophyta) és a mészmoszatok (Haptophyta) önmagukban jól ismert csoportok, de elhelyezkedésük és rokonsági körük bizonytalan. Valahol a két nagy csoport között helyezkednek el, azok testvérei. És itt van még egy adag pár fajos csoport, amelyek közül a Hemimastigophora csoporthoz áll közel a Provora.

Az új fajokat úgy keresték, hogy Pseudomonas fluorescens baktériumon, mint kajaforráson növesztettek Procryptobia sorokini nevű ostorosmoszatot (Euglenozoa), ami így zsákmánya lehetett más egysejtű ragadozóknak. Na ezen „tápoldatban” már sikerült felszaporítani ragadozókat, köztük az új csoportba tartozókat.

A tanulmány 7 fajt sorol ide. Ezek közül a korábban két fajt ismertünk. Az egyik még Colponema marisrubri néven szerepelt, de a colponemák az alveolátákhoz tartoznak, ami így azért messze esik a Provora-tól. Ennek a fajnak az új neve Nebulomonas marisrubri lett. A másik ismert faj az Ancoracysta twista, ami egyszerűen a más csoportba be nem sorolt fajok egyike volt. Ezen tanulmány írja le az Ubysseya fretuma-t. Ez a három faj alkotja jelenleg a Provora nebulid kládját, amelyek „egyben nyelik le” áldozatukat, azaz teljesen bekebelezik azt. A másik klád, ami nek neve (nibblerid) a nibble (harapdálás) szóból ered és nevéhez hűen kisebb részleteket szakít le áldozataiból. A négy faj mind a Nibleromonas nemzettségbe tartozik.

Mivel most már meg tudták szekvenálni (az örökítőanyaguk bázissorendjét megállapítani) ezeket az élőlényeket, így keresésük is egyszerűbb lett. Mivel ritkák, így korábban is bizonyosan találtak ilyen élőlényt, de ritkaságuk és különbözőségük okán ezeket az adatokat vagy kidobták vagy a be nem sorolható kategóriába helyezték. A célirányos keresés viszont kimutatja, hogy van belőlük igen különböző tengeri élőhelyeken. De ritkák.

A médiaszenzáció, beleértve a Nature-ben való megjelenés, annak köszönhető, hogy a többi kládtól eléggé elkülönül a Provora. Így az élők egy viszonylag új csoportjára leltek a szerzők. A viszonylag rész pedig arra vonatkozik, hogy ismert csoportok rokonságába tartozik.

Hivatkozott irodalom

Tikhonenkov, D.V., Mikhailov, K.V., Gawryluk, R.M.R. et al. (2022) Microbial predators form a new supergroup of eukaryotes. Nature. https://doi.org/10.1038/s41586-022-05511-5

Adl, S. M., Bass, D., Lane, C. E., Lukeš, J., Schoch, C. L., Smirnov, A., Agatha, S., Berney, C., Brown, M. W., Burki, F., Cárdenas, P., Čepička, I., Chistyakova, L., del Campo, J., Dunthorn, M., Edvardsen, B., Eglit, Y., Guillou, L., Hampl, V., Heiss, A. A., Hoppenrath, M., James, T. Y., Karnkowska, A., Karpov, S., Kim, E., Kolisko, M., Kudryavtsev, A., Lahr, D. J. G., Lara, E., Le Gall, L., Lynn, D. H., Mann, D. G., Massana, R., Mitchell, E. A. D., Morrow, C., Park, J. S., Pawlowski, J. W., Powell, M. J., Richter, D. J., Rueckert, S., Shadwick, L., Shimano, S., Spiegel, F. W., Torruella, G., Youssef, N., Zlatogursky, V., Zhang, Q., 2019. Revisions to the classification, nomenclature, and diversity of eukaryotes. J Eukaryot Microbiol 66:4–119, doi:https://doi.org/10.1111/jeu.12691.
 

A hímek a természetüknél fogva dominánsak?

Rövid válasz: Nem

Hosszú válasz: A fizikai dominancia nem azonos a hatalommal és a vezetőképességgel

Kép: A képen Mama az Arnhem-i Állatkert (Hollandia) alfa nősténye, aki ezt a pozíciót 40 évig tartotta

Nem fordítom le Frans de Waal primatológus (főemlőkutató) facebook bejegyzését szóról-szóra. Imádom a könyveit, nagyon jól ír és nagyon sokat tanultam tőle az emberekről. Most kérdezhetitek, hogy ha az emberről szeretnék többet tudni, akkor miért nem pszichológiát olvasok. Sajnos az emberkutatás alaptézise, hogy különlegesek vagyunk. Ennek megfelelően egy légüres térben vizsgáljuk az embert, ahol mindenről nehezen eldönthető, hogy az társadalmi konstrukció vagy ennél sokkal mélyebb, a génjeinkbe ivódott tulajdonság. És bár az emberről a legtöbbet tényleg az ember megfigyelésével lehet megtudni, nagyon sokat tanulhatunk magunkról a hozzánk közel álló emberszabásúak megfigyelésével is.

A domináns, erőszakos hím képe a saját világképünket tükrözi és nem szükségképpen a világ objektív valóságát (és pláne nem saját fajunk objektív valóságát). Vannak persze kimondottan erőszakos élőlények. A galléros páviánok például kimondottan erőszakosak. Nem csoda, hogy amikor egy állatkertbe összeraktak egy 90%-ban hímekből álló csoportot, akkor ott bizony annyi erőszak volt, hogy előbb a nőstények, majd a hímek is mind kihaltak. A páviánoknál az ivari dimorfizmus (azaz a hímek és nőstények közötti különbség) igen nagy. A hímek jól fel vannak fegyverezve óriási agyarakkal. Ebből nem szabad viszont levonni, hogy minden főemlőstársadalom, pláne az emberi, ilyen. Az a túlságosan berögzült elképzelés, hogy az emberi faj alapvetően hierarchikus, és mindig egy apafigura van a társadalom tetején, teljesen hamis.

A legközelebbi rokonaink a csimpánzok és a bonobók. Mindkettő ugyanannyira közel áll hozzánk genetikailag. Társdalamuk mégis igen különböző. A csimpánzok patriarchálisak (társadalmuk hímközpontú) és erőszakosak. A bonbobók pedig matriarchálisak (nőközpontúak) és békések. Sohasem figyelték meg, hogy egy bonobó egy másik bonobót megölt volna. Csimpánzoknál ez a megfigyelés eléggé gyakori.

A patriarchális kifejezést, avagy egy társadalom férfi vagy nőközpontúságát sajnálatosan túl sokan félreértik. Egy patriarchális társadalomban az alfa hím vagy a hímek egy csoportja határozza meg, hogy a hímek mit csináljanak. Röviden szólva, a hímek nyomják el a hímeket. Nincs szó arról, hogy miként bánnak a nőkkel (nőstényekkel).

Mama jelleme és története azért is fontos számunkra, mert jól mutatja a nőstények hatalmát egy alapvetőn patriarchális társadalomban. Az állatkerti csimpánzkolóniának ugyanúgy megvolt a maga alfa hímje, mint minden más csimpánzcsoportnak. Az alfahím (de amúgy a hímek közül több is) lényegesen erősebb volt Mama-nál vagy bármelyik más nősténynél a csoportban. Mama fizikailag semmilyen „hatalmat” nem gyakorolt sem a többi nőstény, sem a hímek felett. Akkor mégis hogyan lehetett, hogy a csoport alapításakor, amikor először próbáltak négy hímet hozzáadni az addig csak nőstényekből álló csoporthoz, a hímek az első pár hetet bizony a fák tetején reszketve töltötték, mert Mamának valamiért nem tetszettek az új betolakodók?

Az állati társadalmak fejlődésének egy foka, amikor már nem az egyéni erő számít, hanem a koalíciók ereje. Nem az a fontos, hogy egyénileg ki az, aki mindenki mást képes legyőzni egy-egy-elleni küzdelemben. Az a kérdés, hogy kinek vannak barátai és szövetségesei, akikkel együtt képes más szövetségeket legyőzni. Így lehetett az, hogy Mama irányítása alatt az egyenként gyengébb nőstények együtt bizony meghátrálásra kényszerítették a hímeket.

Maga de Waal írja egyik könyvében, hogy a vadonban ez kevéssé tud érvényesülni, mert a csimpánz nőstények kevesebb időt töltenek együtt, leginkább messzebb próbálnak élelmet szerezni maguknak és kicsinyüknek. Az állatkertben nincs élelemhiány, ahogy a bonobók élőhelye is gazdagabb és lehetővé teszi a nőstények közös fellépését. A fenti történetben a megoldás az lett, hogy Mamát elkülönítették a csoporttól egy időre, mert a többi nőstény nem volt ellene a hímek jelenlétének. Az alfa hatalma nem abszolút, kénytelen volt elfogadni, hogy mások máshogy állnak a jövevényekhez.

Az alfa a társadalmi piramis tetejét jelenti és egy alfa hím és egy alfa nőstény van. Az alfa nem egy személyiségtípus (ahogy azt félreértelmezve emberekre alkalmazzák). A „Csimpánz politika” című könyvében az állatkerti csoport életéből több alfahímet is jellemez. Volt, aki a dörzsölt politikus személyiségét testesítette meg, volt amelyik a közkedvelt, igazságos vezetőét és volt, amelyik nem volt összetettebb egy kétajtós szekrény méretű vadállatnál. Az alfaság fajtól, nemtől és csoporttól függően sokfélét jelenthet. Csimpánzoknál alapvetően az alfa férhet hozzá a fogamzóképes nőstényekhez. Élelem szempontjából viszont tudtommal nincs olyan, hogy az alfa csimpánzok ennének előbb. A nőstényeknél ugyanúgy van hierarchia, mint a hímeknél. Ne feledjük, hogy a „csípésrend” kifejezést tyúkok megfigyelésével alkották és nem kakasokéval! A csimpánz, bonobó vagy ember nősténykenél (nőknél) a rang inkább a korral és nem az erővel, vagy a koalíciók erejével függ össze. És van faj, például a szurikáták, ahol a matriarchális társadalom pontosan azt jelenti, mint másoknál a patriarchális: az alfa nőstény szaporodik, a többi nem. Amennyiben mégis teherbe esne egy szurikátanőstény az alfa akarata ellenére, akkor bizony addig lesz zaklatva, amíg el nem vetél, vagy el nem megy a csoporttól (ami végeredményben hasonló eredményre vezet, esetleg az adott nőstény is belehal).

A dominancia tehát mást és mást jelent fajtól, nemtől és körülményektől függően. Érdemes megismernünk az emberszabású társadalmakat, hogy lássuk mi az, amiben hasonlítunk és miben nem.