2024. február 4., vasárnap

Az óriás emberszabású, Gigantopithecus blacki, kihalása

A valaha élt legnagyobb emberszabású ismereteink szerint a Gigantopithecus blacki. Leleteit 2 millió évvel ezelőttől 330 ezer évvel ezelőttig találjuk. A leletek négy álkapocsra és kb. 2000 fogra korlátozódnak. Nincs lelet a koponyán kívüli részeiről. Tehát méreteit ezek alapján becsülték. A becslés alapján három méter magas és 200–300 kg nehezek voltak. Ezzel az óriási lénnyel emberelődök találkozhattak: mind térben, mint időben átfed az elterjedésük Ázsia dél-keleti részén. Az óriás emberszabású kihalásához klímaváltozás vezethetett. Az addig összefüggő erdőt foltosabb erdőrészleteket és pusztát tartalmazó élőhely váltotta fel. Valószínűleg ezt a környezet már nem volt megfelelő az G. blacki-nek, ami a kihalásához vezetett. A kihalás valamikor a 295–215 ezer évvel ezelőtti időszakban történt.



A tanulmányban új leleteket is elemeztek és régiek újrakalibrálva állították fel a kutatók az időbeli eloszlását a G. blacki-nek. Ezt vetették össze a paleoklíma becslésekkel, ami lehetővé teszi az adott terület vegetációjának is a becslését. Ehhez kapcsolódik a pollenelemzés, ami tovább erősíti, hogy mennyire erdős, nyílt erdős vagy inkább gyepeket találunk.


Az elmúlt 1,8 millió év vegetációjának és benne a G. blacki-nak az egyedszáma.

Hivatkozott irodalom

Zhang, Y., Westaway, K. E., Haberle, S., Lubeek, J. K., Bailey, M., Ciochon, R., Morley, M. W., Roberts, P., Zhao, J.-x., Duval, M., Dosseto, A., Pan, Y., Rule, S., Liao, W., Gully, G. A., Lucas, M., Mo, J., Yang, L., Cai, Y., Wang, W., Joannes-Boyau, R., 2024. The demise of the giant ape Gigantopithecus blacki. Nature 625, 535–539, doi:10.1038/s41586-023-06900-0.

2024. január 31., szerda

Miért lesz kevésbé hatékony zebravadász az oroszlán, ha megjelenik egy invazív hangyafaj?

Természetvédelem kapcsán emlegetni szoktuk azt a metaforát, hogy egy nagy hajóban vagyunk, amiből részeket dobálunk ki (élőhelyeket, fajokat vesztünk) és nem tudjuk meddig tehetjük ezt és mikor fog az egész összeomlani. Nem vagyunk túl jók az összetett rendszerekben való gondolkodásban. Értjük, hogy ha a banán egyes fajtái kipusztulnak, akkor kevesebb féle ételt lehet belőle készíteni, és ha csökken a kakaóbab termés, akkor gond lesz a csokiutánpótlásunkkal. De mi van, amikor a hatás sok indirekt hatáson keresztül érvényesül? Avagy miért lesz kevésbé hatékony zebravadász az oroszlán, ha megjelenik egy invazív hangyafaj?


A mutualista, azaz fajok közötti kölcsönösen előnyös kapcsolatok rendkívül fontosak egy élőhely szempontjából. Megkockáztatom, hogy fontosabbak, mint a kompetitív vagy zsákmány/ragadozó kapcsolatok. Az egyik ilyen kapcsolat a fás szavanna egyik jellemző fásszárúja, a fütyülő tövis (Vachellia drepanolobium) és mutualista szívhangyafaja (Crematogaster sp.) között van. A fütyülő tövis majdnem monokultúrában nő, élőhelyén általánosan legalább 70%-át alkotja a fásszárú fajoknak, de egyes helyeken a 98%–99%-át is. Elterjedésének egyik oka pont a mutualista hangyafaj, amely megvédi a növényevőktől. A hangyák nektárt és lakhatást kapnak a védelemért. A védelem igen hatékony, az elefántokat is elriasztja a sok tízezer hangya, ami egy-egy fán lehet és belemászhatnak az ormányukba, összecsípkodva őket (Goheen & Palmer, 2010). A védelem nélkül az elefántok lelegelnék a fákat és egy sokkal nyíltabb, inkább füves szavanna jellegű terület maradna utánuk. Egy élőhely kinézete ennyire apró dolgokon múlhat!


Itt jön a képbe az igen invazív nagyfejű hangya (Pheidole megacephala). Egy Indiai óceáni szigetről hurcolhatták be és elpusztítja a szívhangyákat, egyre nagyobb területeket elfoglalva Afrikában. A szívhangyák kipusztulását követően nincs ami védje a fütyülő tövist, és így azt az elefántok elfogyasztják. Az élőhely sokkal nyíltabbá válik.


A. Eredeti állapot. B. a mutualista eltűnésével nyíltabbá váló élőhely.

Oroszlánokról és zebrákról még nem volt szó! A nyíltabb élőhely jobb és rosszabb is lehet a ragadozóknak (és fordítva). A nyílt élőhelyen a préda is jobban észrevehető, de a ragadozó is. Kenyának a kutatásban (Kamaru et al., 2024) vizsgált területén az oroszlánok legfontosabb zsákmánya a zebra. A zebrákat lesből támadva próbálják elkapni. Az oroszlánok megfigyelésével megmutatható, hogy a nyíltabb területeken kevésbé sikeresek a zebrák elejtésében. Tehát a nyílt szavanna a zebráknak jobb, az oroszlánoknak nem olyan jó.


A területen a megfigyelés 13 éve alatt az oroszlánok létszáma nem változott, mindig olyan 50 körüli egyed élt ott. Tehát valahogy kompenzálták, hogy kevésbé képesek elkapni a zebrákat. A kafferbivaly (Syncerus caffer) fogyasztása viszont nőtt, azaz részben prédát cseréltek az oroszlánok. Ez is egy klasszikus ökológiai elmélet: a ragadozók azt eszik, amiből sok van és relatíve könnyen elkapható. Ha egyik zsákmányuk egyedszáma csökken vagy más okból kevésbé elérhető, akkor áttérnek egy másik prédára.



Ritka az a példa, ahol ennyire szépen megmutatható, hogy az indirekt hatások mennyire fontosak és befolyásolhatják olyan élőlények viselkedését, amelyekkel közvetlen kapcsolat nincs. A hangyák és az oroszlánok végül is nincsenek kapcsolatban. Mégis egy hangya jelenlététől függ, hogy az oroszlánok sikeresen vagy sem vadásszák a zebrákat. A szívhangya védi a fütyülő tövis az elefántoktól, így az sűrűbb vegetációt hozhat létre, amiben az oroszlán el tud bújni és lesből elkapja a zebrát. Az invazív nagyfejű hangya kiszorítja a szívhangyát, az nem védi a fütyülő tövist, az elefántok így ritkítják azt, nyíltabb élőhelyet eredményezve. A nyíltabb területen a zebrákat kevésbé sikeresen vadássza le az oroszlán. Így kénytelen több kafferbivalyt enni.


A tanulság? Nem tudjuk előre, hogy egy adott invazív faj terjedése vagy egy faj kihalása milyen messzegyűrűző következményekkel jár. Még a táplálék vagy kompetíciós hálózatok elemzése sem jelzi, hogy gond lehet, mert itt az élőhelyszerkezet megváltozása okozza a változást.


Hivatkozott irodalom


2024. január 19., péntek

Mik a nyelv evolúciós változásainak mozgatórugói?

Bevallom van az, hogy egy cikk nagyon érdekes a címe és az összefoglalója alapján, aztán végül egy nagy csalódás az egész. Most is belefutottam egy ilyenbe (Li et al., 2024).


A nyelv egy evolúciós rendszer



A nyelv kialakulása egy nagy evolúciós átmenet. Kialakul egy új replikátor, amit Richard Dawkins mémnek hív (nem összekeverendő a fura képekkel, amelyek szintén mémek, de a fogalom ennél tágabb). Fogalmak, jelentések, akár teljes nyelvtani szerkezetek változnak az évszázadok során. Ezért hat régiesen akár már Jókai is, pedig nem túl sok generáció telt el azóta. A magyar nyelv is folyamatosan változik. Mindenkinek ajánlom Nádasdy Ádámtól a „Milyen nyelv a magyar?” című könyvét. Olyan meglepő dolgokat olvashatunk, mint hogy névelő nem mindig volt a magyarban (a finnben most sincs tudtommal), vagy, hogy az igeidők és kifejezéseik folyamatosan változnak. És megérthetjük, hogy miért „rontják” el oly sokan a -ba/-ban (-be/-ben) ragokat: mert nem olyan régóta van külön -ban rag és korábban mindkét esetben a -ba/-be rag volt használatos. Ahogy bizonyos helyeken ma is. A nyelv az egy „élő”, változó (evolválódó) dolog.


Megtanítjuk a biológusoknak, hogy evolúcióhoz öröklődés, szaporodás és változatosság kell. A szaporodás amikor valakinek megtanítjuk a nyelvet. Van, hogy ez kötődik a biológiai szaporodáshoz, van, hogy valaki idegen nyelvként tanulja meg ékes anyanyelvünket. Az öröklődés is tetten érhető, mert úgy fogjunk beszélni a nyelvet, ahogy az, aki megtanított. Később finomíthatunk magunk, de például pont ezért van tájszólás vagy régiónként eltérő megnevezés egyes dolgokra. És macokként ismerem a krumplilángosként vagy tócsniként is ismert ételt. A Mátra környékén ez a neve. Máshol meg más a neve.


És van természetesen változatosság is a nyelvben. A rokonértelmű szavak például változatosságot adnak, de elképzelhető, hogy valamelyik változat majd egyszer fixálódik, azaz egyeduralkodó lesz. A változások, például két forma használatának gyakorisága egy evolúciós folyamat (vö. öröklődő tulajdonságok gyakoriságának változása időben). Például észre lehet venni, hogy a hagyományos „Jó napot kívánok!” helyett egyre gyakoribb a „Szép napot kívánok!” (vagy persze egyszerűbben jó napot és szép napot).


Hogyan vizsgálható a szóhasználat?


Az egyik kísérletben egy történetet kell saját szavakkal továbbadni. Ahogy az emberek továbbadják a történetet, az alkalmazott szavak változhatnak. Azt figyelik, hogy mely szavak maradnak meg (azaz minden továbbadó használja őket) és melyek vesznek el, cserélődnek le más szavakra. A másik kísérletben az elmúlt 200 év szövegeit elemzik. Az egyre több digitalizált szöveg lehetővé teszi a nyelv változásának (sőt a hangulatok változásának) követését az alkalmazott szavak és nyelvtani formák gyakorisága alapján.


Mik a nyelv evolúciós változásainak mozgatórugói?


  • Azok a szavak inkább megmaradnak, amelyeket fiatalabban tanultunk meg.
  • A konkrétabb jelentésű szavak inkább megmaradnak (Konkrét például egy tárgy, mint a kő vagy egy állat, mint a madár neve. Kevéssé konkrétat az absztrakt fogalmak, mint az igazság, hit, szeretet.)
  • Az izgató szavak inkább megmaradnak (bár a szex is az izgató szavakhoz tartozik, de mondjuk a kígyó is. A talajrög vagy az alvás, pedig a nyugtató szavakhoz.)
  • A főneveket és az igéket inkább megtartjuk
  • A hosszabb szavak kevésbé maradnak meg. A nyelv a könnyebb tanulhatóság, egyszerűsödés felé halad.

Egy szakcikknek is olvasmányosnak kéne lennie


De miért is rossz ez a cikk? Azért, mert egy megveszekedett példa sincs benne. Milyen egy izgató szó? Elő kellett bányásznom egy másik cikkből. Mely szavakat tanuljuk meg előbb és melyeket később. Értem, hogy a mama és baba korai, az antagonisztikus pleiotrópia pedig a legfeljebb a vizsgára megtanulandó kifejezések közé tartozik. De ha csak ezek között van különbség, akkor sokat nem állítottunk. És mi van a változásokkal? Mely szavak gyakorisága csökkent? Mely kevésbé konkrét szavak koptak ki és mely konkrétak gyakorisága nőtt? Nem tudjuk meg a cikkből. Értem, hogy tízezer különböző szót figyeltek, de ezért a 10 ezres táblázat és az egyetlen példa sem között még lehetett volna mit választani.


Egyedül a kiegészítő információkban van elásva két példa, az egyik nagyon közismert, a másikat én nem tudtam. A közismert a gay kifejezés jelentésének változása. A XX. század elején ez nagyjából boldog, vidám jelentéssel bírt, míg ma lényegében csak a homoszexuális jelentése létezik. A want szót viszont akar, szeretne (elérni, megszerezni) jelentéssel ismertem, pedig a régebbi jelentése a szegény, hiányt szenvedő. Ennyit legalább tanultam.


Egy másik cikkben (Snefjella et al., 2019) találtam, hogy a terrific eredeti jelentése alapvetően negatív, félelmetesen jelent. Most viszont inkább pozitív jelentése van jót, klaszt jelent. Szóval lehet példákat találni és alapvetően példákon keresztül értjük meg a körülöttünk levő világot.


Minden szakcikk is egy történet. Nem egyszerűen információ halmaza, hanem egy történet. Emberek vagyunk és történetek jobban megmaradnak a fejünkben (legalábbis az igéi és főnevei, a rövidebb szavai és az izgató kifejezések), mint egy adattábla. Tanács a cikket íróknak: gondold végig, hogy miért is kéne másnak végigolvasnia a cikkedet. Az kevés, hogy neked kedved volt megcsinálni az elemzést vagy kell még egy cikk a doktoridhoz. Mivel tudok többet meg a világról azáltal, hogy elolvasom a cikket. És kérlek vezess végig azon a cikken. Éjjel fogom olvasni, fáradtan, vagy félálomban a vonaton, sietve. Még is meg kell értenem. És ha érdekes, akkor a részleteket is figyelmesen el fogom olvasni.


Hivatkozott irodalom


2024. január 1., hétfő

A női kutatókat kevesebben idézik, de nem azért, amiért gondolnád

Sajnálatosan van a feminizmusnak olyan vadhajtása, ami szerintem inkább hátráltatja a nők társadalmi helyzetét, mintsem elősegíteni azt.


A női kutatók kevesebb hivatkozást kapnak cikkeikre, mint a férfi kutatók.


Ez nekik nem jó, mert a hivatkozások száma fontos indikátora (sajnos!!!) a tudományos teljesítménynek. Szórás van, ez a nagy átlag. A kérdés az, hogy miért van ez? Létezik az a narratíva, hogy a férfiak nem hajlandóak női kutatók munkáit idézni, hiszen azok mit is érthetnek a magas tudományhoz. Aktív kutatóként amikor ez felmerül mindig próbálom jelezni, hogy bennem fel sem merült még soha, hogy egy cikkben megnézzem, hogy a szerzők milyen neműek. Ráadásul mégis hogyan tenném ezt?


A nők aránya a tudomány minden szintjén egyre közelebb van a teljes populációban levő arányához. Az új doktori címmel rendelkezők esetében már többségben vannak a hölgyek (ami külön megérne elemzést, hogy miért)

A magyar szerzők esetében általában tudom a nevek nemét. Azért a Rózsa név meg tud zavarni, mert népmesékben bizony férfinévként szerepel. Egyes Európában általános női névnél is van némi sejtésen. Még ebben is bőven tapasztaltam hibát, amikor mondjuk konferenciák boldogan lobogtatták a női kvótát olyan nevével, aki férfi vagy éppen okozott pár perc pánikot, hogy egy PhD jelölt akkor most a neve alapján fiú vagy lány (kinézetre az és lehet, hogy nekünk nem tűnt nőiesnek a neve, de egy gyors kereséssel megállapítottuk, hogy országában ez egy teljesen elfogadott női név). A saját kultúránk eleve meghatározza, hogy milyen nemet rendelünk egy névhez: az Andrea egy női név számunkra, de eredete egy olasz férfinévre vezethető vissza (vö. Andrea Bocelli). És vannak olyan nevek, amelyek eleve unisex-ek, azaz fiúnak és lánynak is adhatóak. Gal Gadot eléggé nőnek néz ki (tudom már semmit nem jelent, hogy egy ország szépségkirálynője volt, de amikor megnyerte, akkor még „csak” nők nyerhettek ilyet), de Gal Fridman, Izrael első olimpiai bajnoka, férfi. Ashton Kutcher (Mila Kunis férje/élettársa 😉) férfi, de Ashton Locklear amerikai sportolónő.


Itt rögtön látszik, hogy az egyszeri hímsovinisztának, akinek annyi ideje van, hogy cikkeket az alapján idéz vagy nem idéz, hogy férfi vagy nő az első vagy utolsó szerző, nincs egyszerű dolga. Azaz nem egyértelmű első olvasatra egy név alapján, hogy az illetőnek mi a neme. A bemutatandó kutatást végzők is egy honlap a genderize.io segítségével állapították meg a nemet. Itt persze lesznek nevek, amelynél nem egyértelmű a nem, főleg egyes Kelet-Ázsiai névnél.


Tehát több magyarázat közül kell megtalálnunk melyiket támasztják alá az adatok:


  • A tudományterületeken más a férfiak és nők aránya, ha kevesebb nő van egy területen, akkor kevesebben tudják idézni őket akkor is, ha a nemtől független az idézés valószínűsége.
  • Egyes férfiak nem hajlandóak nőket idézni. Ebben az esetben a férfiak cikkeit a nemaránynak megfelelő mértékben idéznék, de a nők cikkeit kevésbé, mert egyes férfiak nem hajlandóak azokat idézni.
  • A férfiak cikkei jobbak, így mindenki azokat idézi. Tehát, mind a férfi, mind a női idézők között a nemaránynak megfelelőhöz képest túlreprezentáltak a férfiak cikkeire leadott idézetek.
  • A férfiak és a nők elkülönült szociális hálózattal rendelkeznek és jellemzőbb, hogy saját szociális hálózaton belül idézik egymást. Azaz a személyes ismeretség okán férfiak inkább idéznek férfiakat a nők meg nőket.

2002–2017 között az élettudományok terén megjelent tudományos közleményekre kapott hivatkozásokban elemezték, hogy az mennyi hivatkozást kapott férfi vagy nő által írt cikktől. Az első és az utolsó szerzőt nézték, általában az első szerző az, aki a legtöbb munkát fektette bele a tudományos kutatásba, míg az utolsó szerző a labor vezetője. Az eredményeket ez nem befolyásolja (pedig vannak cikkek, ahol az első szerző nő és az utolsó férfi és fordítva) és így pongyolán úgy fogalmazok, hogy a férfiak által írt cikk vagy a nők által írt cikk, ami első vagy utolsó szerzőséget jelent.


Fontos, hogy a nők aránya az egyes tudományterületeken más és más, így ha az adott cikk szerzőinek nemétől független az idézés, akkor is kaphatunk olyat, hogy egy adott cikket inkább férfiak vagy inkább nők idéznek. Sőt ez időben változhat, mert a nők aránya kisebb volt régebben a tudományban, mint most (ezért is választották ezt az időintervallumot és nem mondjuk a 80-as éveket). Az élettudományok különböző területein különböző a nők aránya, ami természetesen befolyásolja a lehetőségét is, hogy egy hölgy cikkét idézzék. Például optika területen 10,1% női utolsó szerzőt van, míg ápolástanban 66,7%. A férfiak dominálta top 10 terület a lazábban vett élettudományok területén az optika, sebészet, kardiológia, sztereokémia, AI, vegyészmérnökség, biofizika, radiológia, számítógépes biológia és kromatográfia. A top 10 nők által „uralt” tématerület az ápolástan, fejlődéspszichológia, gerontológia, orvosi oktatás, klinikai pszichológia, családorvoslástan, szülészet, demográfia, környezeti egészségtan és gyerekgyógyászat.


A férfiakat többen idézik. Önhivatkozásokat kitöröltem az ábráról (nem változtat a képen).

Amennyiben az idézéseket egyáltalán nem befolyásolja a szerzők neme, akkor az adott területnek megfelelő nemarányt kéne találnunk a hivatkozások között is. Nem ezt találjuk.


Egyáltalán nem igaz, hogy csak a férfiak idéznek inkább férfiakat, de fordítva nincs ilyen eltérés. Szóval a hímsoviniszta vád alól felmentettünk! (engem nem lep meg)


Amennyiben a férfiak által írt cikkek egyszerűen jobbak, akkor a hivatkozó tanulmány szerzőinek nemétől kéne függetlennek lenni a hivatkozásnak. Azaz a férfiak és a nők is többet hivatkoznák a férfiak cikkeit. De ez sem igaz.


A férfiak inkább férfiakat a nők inkább nőket idéznek. Ez a mintázat rajzolódik ki. Természetesen itt inkábbról van szó és nem kizárólagosságról. De amennyiben az idézetek egy részénél (egy cikken belül is) valamiért torzul a nemarány, akkor az már az egész mintát elviszi.


A nők inkább nőket hivatkoznak, a férfiak inkább férfiakat hivatkoznak.

Mindenfélére kontrolláltak, például a folyóiratok impaktfaktorára (eleve azt jelenti, hogy több hivatkozásuk lesz), az utolsó szerző cikkeinek számára és tapasztalatára (segít a több hivatkozásban), a cikkben levő hivatkozások számára (ha valaki sokakat hivatkozik, akkor többen fogják visszahivatkozni), a tudományterületre (orvosi cikkeket többen hivatkoznak, mint matematikát), stb. Mindezek mellett is megmarad, hogy a férfiak kicsit több férfiak által írt cikket hivatkoznak és a hölgyek inkább hölgyek által írtakat. Hangsúlyozhatom, hogy első és utolsó szerzőről van szó, a többi szerzők között levő hölgyek vagy urak számáról nincs szó, de megnézték, hogy akkor is ez jön ki, ha a teljes szerzőlistában levő arányokat vesszük alapul.


A hasonló hasonlót vonz elvet homofílának nevezzük (és nem a homofóbia ellentéte). Ezt tapasztaljuk a cikkek hivatkozásánál. A személyes ismertségekben van egy ilyen különbség. Több férfi kutatót ismerek, többel söröztem, beszélgettem konferencián reggelinél vagy mentünk el együtt vacsorázni. Ezek mind fontosak a tudományos életben, mert hát gyarló emberek végzik azt. Az ismerőseim munkáit inkább olvasom, tehát inkább be fognak kerülni a cikkeim hivatkozásába is. A férfiak és a nők szociális hálózatainak különállása egyre kevésbé jellemző. A fiatalabb kutatók körében egyre kevésbé mutatkozik meg. Ez jó! Azt jelenti, hogy nem tántorítja el a férfiakat a #metoo vadhajtásai attól, hogy női kutatókkal is együtt dolgozzanak, eszmét cseréljenek, egymás munkáját megismerjék. Szerencsére közvetlenül még nem találkoztam ezekkel a vadhajtásokkal, de azért van öncenzúra is, hogy előbb megyek oda egy fiatal sráchoz megkérdezni, hogy mivel foglalkozik, mint egy fiatal hölgyhöz. Ne érezze magát kellemetlenül. Pedig egy konferencián arra vagyunk kíváncsiak mi van a másik fejében.


Egyben a tanulmány rámutat, hogy teljesen kontraproduktívak az olyan kezdeményezések, hogy a konferencián legyen csak női szekció vagy „biztonságos hely” nőknek, ahol csak nők tartózkodhatnak. Minden, ami a férfi-nő elkülönülést erősíti, egyben erősíti, hogy egymás cikkeit kevéssé idézzük. És amíg a teljes tudományos közösségben kevesebb a nő (főleg, ha az idősebb korosztályokban), addig ez hátrányos a nőknek.


Azaz bátorítani kell mind a férfiakat, mind a nőket, hogy nemtől függetlenül működjenek együtt, cseréljék ki gondolataikat, beszélgessenek!

Hivatkozott irodalom

Zhou, S., Chai, S. és Freeman, R. B. 2024. Gender homophily: In-group citation preferences and the gender disadvantage. Research Policy 53(1): 104895

2023. december 31., vasárnap

Tudományos összefoglaló 2023 utolsó hete


Az évszázad végére kevés rokona lesz mindenkinek


Az évszázad végére a jelen projekciók alapján az emberi globális populáció már csökkenésnek fog indulni. A populációméret viszont csak egy szám, az egyes ember szempontjából fontosabb, hogy az őt milyen rokonai veszik körül (az ismerősök fontosak, a legbiztosabb kapcsolat mégiscsak a rokonság). Míg egy növekvő, fiatal populációban sok testvére, unokatestvére, unokahúga és unokaöccse van valakinek, addig egy öregedő társadalomban inkább gyerekei, unokái, akár dédunokáig és hasonlóan szülei, nagyszülei és dédszülei vannak. Tehát a horizontális nagycsaládot felváltja a vertikális család. A generációk közötti korkülönbség is folyamatosan növekedni fog. Így egyre korábban jöhet el, hogy a gyerekeknek a szüleik gondozásával is foglalkozni kell, így az informális ellátórendszerről (család) a szociális ellátórendszerre fog áthelyeződni a hangsúly. Amit amúgy én nem bánok, pontosan az az egyik megoldása az öregedő társadalomnak, hogy közösen vállaljuk az idősek gondozását, ahogy a gyerekek óvodáztatását / iskoláztatását is átvette a közösség az egyes családok helyett.


Alburez-Gutierrez, D., Williams, I. és Caswell, H. 2023. Projections of human kinship for all countries. Proceedings of the National Academy of Sciences, USA 120(52): e2315722120


Mit tudhatunk meg 40 ezer órányi bababeszédből?


1001 2–48 hónapos gyermek több napi hangfelvételét elemezve azt találták, hogy amely gyermek körül többet beszélnek, az maga is több beszédhangot ad vagy beszél. A társadalmi-gazdasági háttér vagy a gyermek neme viszont ezt nem befolyásolta (ellentétben egyes korábbi, de kisebb mintán végzett elemzéssel). Tehát sokat kell beszélni a csecsemőkkel, mesélni nekik, bemutatni a világot. Lehet, hogy nem fognak rögtön beszélni és szép kerek mondatokban válaszolni nekünk, de az agyuk már tanulja a nyelvet és az izmaik a hangadáshoz szükséges mozgásokat.


Bergelson, E., Soderstrom, M., Schwarz, I.-C., Rowland, C. F., Ramírez-Esparza, N., R. Hamrick, L., Marklund, E., Kalashnikova, M., Guez, A., Casillas, M., Benetti, L., Alphen, P. v. és Cristia, A. 2023. Everyday language input and production in 1,001 children from six continents. Proceedings of the National Academy of Sciences, USA 120(52): e2300671120


A csimpánzok és a bonobók is felismerik a régóta nem látott csoporttársaikat



Elég régóta figyelünk meg emberszabásúakat és elég régóta pontosan vezetjük állatkertekben, hogy ki merre van vagy éppen nincs, hogy fényképeket lehet mutatni csimpánzoknak és bonobóknak, amelyen általuk régóta nem látott és teljesen ismeretlen fajtársuk van. Amelyikre inkább néznek, azt ismerik. 10 éve nem látottakat simán felismernek és akár 26 év után is ismerősnek tűnhet valaki. Ugyanannyira felismerik a rokonaikat, mint a nem rokon régi csoporttársakat. Azoknak a képét inkább nézték, akikkel jó volt a viszonyuk. Az elválás óta eltelt idővel nem változott a nézés hosszúsága.



Lewis, L. S., Wessling, E. G., Kano, F., Stevens, J. M. G., Call, J. és Krupenye, C. 2023. Bonobos and chimpanzees remember familiar conspecifics for decades. Proceedings of the National Academy of Sciences 120(52): e2304903120


Vízszintjelentés polipgenomokkal


A jégkorszakok közötti melegebb időszakban az óceánok szintje magasabban volt. A mostani ember okozta gyors felmelegedés okán is olvad a sarkokon levő jégtakaró és így nőhet az óceánok vízszintje. De nem tudjuk mennyire fog megnőni. Fura módon a biológia segíthet ennek a bizonytalanságnak a feloldásában. Egy az Antarktisz körüli tengerekben élő polipfaj (Pareledone turqueti) genetikai állományát elemezték. Amennyiben az elkülönülésük a köztük levő jég okán régóta fennáll, úgy genetikai állományukban keveredésre utaló jel nem igazán van. Viszont pontosan ezt találták és a keveredés ideje megfelel a legutóbbi jégkorszak közötti időnek (interglaciális). Tehát akkor ezek a jéghegyek nem akadályozták a populációk keveredését, mert nem léteztek. A tengerszint magasabb volt.


A fekete nyilak jelzik, hogy milyen génáramlásnak kellett lennie. A szürke helyek a jelenlegi Antarktisz. Bal felső sarokban a polipnak a képe.

Lau, S. C. Y., Wilson, N. G., Golledge, N. R., Naish, T. R., Watts, P. C., Silva, C. N. S., Cooke, I. R., Allcock, A. L., Mark, F. C., Linse, K. és Strugnell, J. M. 2023. Genomic evidence for West Antarctic Ice Sheet collapse during the Last Interglacial. Science 382(6677): 1384–1389


A pénz a pénzzel találkozik, a városokban


Nem fog senkit meglepni, hogy a hasonló társadalmi-gazdasági helyzetű emberek találkoznak leginkább. Hasonló környéken élnek, hasonló szórakozóhelyekre járnak, hasonló státuszú emberekkel ismerkednek és házasodnak. Egyes elméletek alapján a városok egyfajta olvasztótégelyek, amelyekben mindig ki van téve az ember más társadalmi státuszú embereknek, azaz csökkentik a szegregációt. Az adatok nem ezt mutatják!


9,5 millió ember 1,5 milliárd kapcsolatát elemezték a mobiljuk helye alapján az USA-ban. Az éjszakai tartózkodási helyük alapján meghatározták a gazdasági státuszukat az adott helyen jellemző lakásbérleti árak alapján. Majd megnézték, hogy milyen más emberekkel töltött 5 percet 50 méteres körben. Ez nem jelenti, hogy beszélgettek, de legalább láthatták egymást, mert mondjuk azonos étteremben voltak vagy ugyanott vásároltak. A nagyvárosokban sokkal magasabb volt a szegregáció, mint a kisebb (100 ezer fő alatti) településeken. Ennek oka így utólag érthető: egy nagyvárosban több lehetőség van a szegregációra. Van étterem New Yorkban, ahol $10 egy étel, ahol $100 és ahol $1000. Más boltokba, más borbélyhoz, más szórakozóhelyekre járhatnak az emberek a pénztárcájuknak megfelelően. Egy kisebb településen az elkülönülés lehetősége is csekélyebb.


Nilforoshan, H., Looi, W., Pierson, E., Villanueva, B., Fishman, N., Chen, Y., Sholar, J., Redbird, B., Grusky, D. és Leskovec, J. 2023. Human mobility networks reveal increased segregation in large cities. Nature 624(7992): 586–592



Egy ideje minden héten (vagy legalábbis elvben, mostanában ritkábban) végignézem a Science, Nature és PNAS folyóiratok a heti számait, hogy van-e bennük valami nekem érdekes. Szinte mindig van és szinte soha sincs időm őket végigolvasni. Párnak legalább az összefoglalóját átfutom. A fő üzenet amúgy ennyiből is megvan. Egy ideje elmélkedem azon, hogy miért ne írjam meg egyszerűen azt, hogy miket találtam érdekesnek ezen hétről és csak nagyon röviden írni róluk. Megértéshez kevés, de információnak talán jó. Ez december 18-ai PNAS, december 22-ei Science és a december 21-ei Nature átolvasásának eredménye.

2023. november 4., szombat

Etnikai/felekezeti konfliktusok és az együttműködés

Az ember egy nagyon együttműködő lény. Lehet ezt vitatni, de bizonyos szempontból felesleges. Mutogathatunk a világban zajló háborúkra, hogy az milyen negatív dolog. Az. De egyben nagyon kooperatív is. Az együttműködést pozitív cselekedetként értékeljük. De az is együttműködés, ha társakkal együtt masírozok a „mások” megleckéztetése céljából.



Az emberi együttműködés egyik alapjaként tekintik azt a jelenséget, hogy az emberek csoporton belül inkább együttműködőek, de ezért a más csoporthoz tartozókat bizony nem fogják szívlelni. A csoporton belüli együttműködés segíthet a csoportnak, hogy a csoportok közötti konfliktusokban felülkerekedjen. Én ezt nem szeretném vitatni, akkor sem, ha ez a képet próbálja árnyalni a most bemutatandó, régebbi (2014-es) tanulmány (Silva és Mace, 2014).


Ruth Mace több tanulmányában demonstrálja, hogy a gazdasági helyzet (társadalmi-gazdasági helyzet) jelentősen befolyásolhatja, meghatározhatja az önzetlenséget, az együttműködő viselkedést. Akár jobban is, mint a „magunkfajták” vagy „magukfajták”-hoz való tartozás.


A csoporthoz tartozást lehet különbözőféleképpen szimulálni, de a legjobb, amikor egy meglevő, valós és sajnálatos módon konfliktussal is terhelt csoportidentitás alapján vizsgálható. Ebben a tanulmányban Észak-Írországban a protestánsok és katolikusok közötti konfliktus az alapja a csoportelkülönítésnek. A kísérlet 2012-13-ban folyt, tehát egy alapvetően békésebb periódusban (azért 2011-ben 130 felekezeti konfliktusra visszavezethető robbantást és lövöldözést jegyeztek fel, 2012-ben pedig volt egy komoly zavargás is). Az együttműködés mértékét pedig nem a szokványos közgazdasági játékokkal vizsgálják, hanem két olyan szituációval, ami természetesebb, azaz nincs a közgazdasági játékok nyakatekertsége (természetellenessége).


A kísérletet Belfast-ban végezték. 497 személlyel kitöltettek egy kérdőívet, amiben a szokásos demográfiai paraméterek mellett a vallásra és a társadalmi-gazdasági státuszra is rákérdeztek. Az első szituációban jótékonysági hajlandóságot mértek (ami szerkezetében megfelel egy diktátorjátéknak). Ebben az esetben előre megmondták, hogy a kitöltésért 5 font jár. A végén, az 5 font átadását követően, viszont megkérdezték, hogy nem-e ajánlaná fel az egészet vagy egy részét egy közeli általános iskolának vagy egy jótékonysági szervezetnek. Az iskola mindig a leközelebbi protestáns vagy legközelebbi katolikus általános iskola volt. A jótékonysági szervezet egy vallási szempontból semleges intézmény (Save the Children). Egy adott személynek csak az egyik adománycélt ajánlották fel.



A másik szituáció az elveszett levél kísérleti felállás, amiben egy nem esős napon egy felbélyegzett levelet ejtettek el az utcán a címzéssel felfele. A címzés kitalált jótékonysági szervezet nevét tartalmazta, ami vagy semleges volt (Cancer AID) vagy a felekezetre utalt (Catholic AID vagy Protestant AID). A felekezetre utaló levelek visszaadása különösen érdekes ott, ahol 75% feletti az egyik vagy másik felekezet aránya, azaz a helyi domináns felekezetnek vagy megfelel vagy nem. Ebben a szituációban azt nézik, hogy mennyi esetben küldik el a levelet (mennyit kapnak meg a postafiókba). A felbélyegzés okán ez pénzbe nem kerül a megtalálónak, viszont el kell vele menni egy postaládáig.



Az emberek nagyobb része (68%) adakozott. A semleges intézménynek 76,6% adakozott, míg a saját felekezetéhez tartozó iskolának a 76,1%, a másik felekezethez tartozónak 51,5%. Ez utóbbit azért ízlelgessük, egy kicsit! Még a másik felekezetbe tartozók iskolájának is adtak az emberek. A levelek nagyobb részét (61,6%) is postára adták. A semleges cím esetében 65,3%-a leveleknek fel lett adva, a domináns felekezetnek címzett 62,5%-át és a helyben nem éppen jellemző felekezetét 53,3%-ban adták fel.


Minél inkább ki volt téve az adott környék az etnikai/felekezeti konfliktusoknak, annál valószínűtlenebb volt, hogy adakoztak a másik iskolának vagy adták fel a levelet a másik csoporthoz tartozó felekezetnek. Viszont a saját csoport felé mutatott önzetlenség mértékét a konfliktus súlyossága nem befolyásolta. Azaz nem lettek együttműködőbbek a saját csoport felé, akik a saját bőrükön érzik a konfliktust.


Az együttműködés szintjét legjobban a társadalmi-gazdasági státusz határozta meg. A szegények kevésbé adakoztak és a szegényebb környékeken kevesebb levelet adtak fel. Sajnos azonban a cikk nem mond semmit arról, hogy a társadalmi-gazdasági helyzet és a konfliktus súlyossága együtt hogyan hat a csoporton belüli és a csoporton kívüli együttműködésre. A gazdagabbak inkább adnak a saját csoportnak a szegényekhez képest. A másik csoport felé a magasan képzettek együttműködőbbek a kevésbé képzettekhez képest.


A konfliktusok alatt az együttműködés általánosan alacsonyabb (Silva és Mace, 2015), de a saját csoport felé gyorsabban visszaugrik a korábbi szintre, míg a másik felé nem.


Mit mond ez nekem? Egy kevéssé képzett és szegény népesség sokkal kevésbé lesz együttműködő a nem csoportjába tartozókkal. Láttunk már ilyet? Sajnos igen.


Hivatkozott irodalom

2023. február 13., hétfő

Hallucinogén mellékhatása: evolúciót okozhat

Az elmúlt évezredekben is volt szelektív nyomás a különböző emberi populációkon. Ezek általában a táplálkozással vagy a helyi betegségekkel kapcsolatos szelektív nyomások és így helyről-helyre különbözőek lehetnek. A táplálkozással kapcsolatos evolúciós nyomások azért különösen érdekesek, mert több esetben a kultúra változása okozza a génekre ható szelekciós nyomást.


A vallási szertartásoknak gyakorta része a hallucinogének fogyasztása. Ezek azonban terhes nőknél születési rendellenességet, gyerekeknél fejlődési problémákat okozhatnak. Tehát lehetne szelekció arra, hogy a hallucinogéneket rendszeresen fogyasztó populációk valamellyest védettebbek legyenek a negatív hatásokkal szemben.


Dél-Amerikában az Andok mentén többféle hallucinogén kaktusz fogyasztanak az indiánok szertartásaik során. A fogyasztott kaktuszok jöhetnek például a Trichocereus nemzetségből, amelyek nevezetesek a magas meszkalin szintjükről. Ez a hallucinogén 1-2 órát követően fejti ki hatását és 4–12 órán át hathat.



A hallucinogén kaktuszokat főzetként, szárítva, nyersen, szivarként elfüstölve, beöntésként vagy bizonyos csigák fogyasztásával viszik be a szervezetbe. A Scutalus nembe tartozó csigák a kaktuszokkal táplálkoznak és szervezetükben felhalmozódnak az alkaloidok koncentrációja. Ilyen csigák házát több ásatásnál megtalálták, azaz korábban is fogyasztották ezeket.


A hatás tehát megvan, de hogyan lehetne utánajárni, hogy milyen gének vesznek részt a hallucinogén negatív hatásának csökkentésében és ezekre van-e szelekció az Andok középső részén élőkben?


Embereken elég nehéz kísérletezni és mivel alapvetően drogokról van szó, így adatot gyűjteni sem egyszerű. Így a kutatók állatmodellhez folyamodtak. Ez esetben a genetika egyik széleskörűen használt modellállatához az ecetmuslincához (Drosophila melanogaster). Illetve majdnem, mert végül a kaktuszokat fogyasztó Drosophila buzzatii-t használták. Ez a faj a vizsgálatban alkalmazott Trichocereus terscheckii kaktuszt is fogyasztja, ami Argentínában és Bolívia déli részén fordul elő.


Trichocereus terscheckii

Mivel az ecetmuslincát genetikusok már igen régóta kutatják, így ismert, hogy génjeik egy igen jelentős része bennünk is megtalálhatók. Pont ezt használták ki az éppen ismertetett kutatásban (Padró et al. 2022). Az összehasonlításban azt keresték, hogy mely gének fejeződnek ki inkább (vagy kevésbé), amennyiben a muslincának alkaloiddús étrendet kell elviselnie. Egyrészt megnézték a szokásos tápnövényén, a fügakaktuszok közé tartozó Opuntia sulphurea-n nevelkedett muslincákkal való összehasonlításban, másrészt az alkaloidot kétszeres koncentrációban tartalmazó oszlopkaktuszon.


Nem meglepően a magasabb szinten kifejeződő gének között a méregtelenítésben, lebontásban és neuroátvitelben szerepet játszó géneket találunk. Ezen génekkel ortológ, azaz azonos funkciójú és evolúciósan azonos eredetű emberi géneket kerestek. Egy adagot találtak is, amelyek szintén az előbb említett funkciókkal rendelkeztek. A kifejeződés növekedett a neurotranszmitter szabályzásban (ATF4, ASIC1), idegrendszer fejlődésében (ATF4, ATP2A1, PARD3, LSAMP, DSCAM, TENM3, EEF2, CTSV, CTSF), oxidatív stresszben (ALDH2, HPGD, DHRS11, PHYHD1, HMOX2, PRDX1), idegen anyagot lebontó folyamatokban (CYP4B1, EPHX1, GSTT1, GSTT2B, TBXAS1), alkaloid méregtelenítésben (CYP3 és CYP4 családba tartozó gének), általános anyagcserében (FADS1, HPGD) és narkotikumokkal kapcsolatos válaszreakciókban (ALDH2, ASIC1) részt vevő génekben. Az kevésbé kifejezett gének között szintén találunk neurotranszmitter szabályzókat (ACTB, PEBP1, DBI) és idegrendszer fejlődéséért felelőseket (APOB, ATP2A1, DSCAM, RIDA, SPINT2), de van izomösszehúzódásért felelős (ATP2A1, TPM1), mérgező vegyületekre való válaszreakciók (COX5A, LDHA, PEBP1, RIDA). Szóval az állatmodell bejött.


(Aki azonos génnevet (ATP2A1, DSCAM) talál a jobban és kevésbé jobban kifejeződő gének listájában az jól látja a dolgot. Amúgy a ATP2A1 a kalcium-ion szint fenntartásában vesz részt, ami fontos lehet az alkaloidok szívritmuszavart okozó hatásának csökkentésében. A DSCAM az idegrendszer fejlődésében vesz részt, a Down-szinfróma kialakulásában is lehet szerepe.)


Innentől viszont lehet emberi genomokban keresgélni. Alapvetően dél-amerikaiak örökítőanyagát nézték. Olyanokét, akik a hallucinogén kaktuszt fogyasztók leszármazottai lehetnek (Quechua és Aymara népcsoport) és olyanokét, akik messzebb élnek így ennek a szelekciós hatásnak nem voltak kitéve (például a Karib-tenger mellett élő Yukpa és Barí népcsoport tagjai).


A hallucinogén oszlopkaktuszok előfordulása az Andok mentén és a genetikai összehasonlításban alkalmazott populációk Dél-Amerika térképére vetítve.

A recens, azaz az utóbbi pár ezer évben történt erős szelekciót a homozigócia hosszával és a levezetett változat gyakori megjelenésével azonosítjuk. A homozigócia azt jelenti, hogy az apától és az anyától eredő kromoszómán is azonos változat van (azaz ugyanazt kapta mindkét szülőjétől). Amennyiben egy hosszabb kromoszómaszakaszon érzékeljük, hogy azonosak a változatok, de amúgy beltenyésztésnek nincs jele, úgy az erős szelekcióra utal. Erős a szelekció, mert mindig egyben adódott át az adott kromoszómaszakasz és a rekombináció nem tudta szétzilálni még. A közeli, de kaktuszt nem fogyasztó népekkel való összehasonlítással pedig ki lehet zárni, hogy esetleg valami másra való szelekciót találjunk.


Végül a következő génekkel kapcsolatban találtak pozitív szelekció nyomát: CYP3A43, CYP3A4 (alkaloid méregtelenítés), ALDH2 (oxidatív stressz, narkotikum anyagcsere), COX5A, LDHA (mérgező vegyületekre adott válaszreakciókban), HPGD, FADS1 (általános anyagcsere), TPM1 (izomösszehúzódás), ATP2A1, CTSF (idegrendszer fejlődése).


Összességében az allélgyakoriságokban tapasztalható szignifikáns elmozdulás arra enged következtetni, hogy az évezredeken át tartó hallucinogén-kaktuszfogyasztás bizony szelekciós hatást fejtett ki az ott élőkre.


Hivatkozott irodalom