2022. szeptember 4., vasárnap

A hímek a természetüknél fogva dominánsak?

Rövid válasz: Nem

Hosszú válasz: A fizikai dominancia nem azonos a hatalommal és a vezetőképességgel



Kép: A képen Mama az Arnhem-i Állatkert (Hollandia) alfa nősténye, aki ezt a pozíciót 40 évig tartotta


Nem fordítom le Frans de Waal primatológus (főemlőkutató) facebook bejegyzését szóról-szóra. Imádom a könyveit, nagyon jól ír és nagyon sokat tanultam tőle az emberekről. Most kérdezhetitek, hogy ha az emberről szeretnék többet tudni, akkor miért nem pszichológiát olvasok. Sajnos az emberkutatás alaptézise, hogy különlegesek vagyunk. Ennek megfelelően egy légüres térben vizsgáljuk az embert, ahol mindenről nehezen eldönthető, hogy az társadalmi konstrukció vagy ennél sokkal mélyebb, a génjeinkbe ivódott tulajdonság. És bár az emberről a legtöbbet tényleg az ember megfigyelésével lehet megtudni, nagyon sokat tanulhatunk magunkról a hozzánk közel álló emberszabásúak megfigyelésével is.



A domináns, erőszakos hím képe a saját világképünket tükrözi és nem szükségképpen a világ objektív valóságát (és pláne nem saját fajunk objektív valóságát). Vannak persze kimondottan erőszakos élőlények. A galléros páviánok például kimondottan erőszakosak. Nem csoda, hogy amikor egy állatkertbe összeraktak egy 90%-ban hímekből álló csoportot, akkor ott bizony annyi erőszak volt, hogy előbb a nőstények, majd a hímek is mind kihaltak. A páviánoknál az ivari dimorfizmus (azaz a hímek és nőstények közötti különbség) igen nagy. A hímek jól fel vannak fegyverezve óriási agyarakkal. Ebből nem szabad viszont levonni, hogy minden főemlőstársadalom, pláne az emberi, ilyen. Az a túlságosan berögzült elképzelés, hogy az emberi faj alapvetően hierarchikus, és mindig egy apafigura van a társadalom tetején, teljesen hamis.


A legközelebbi rokonaink a csimpánzok és a bonobók. Mindkettő ugyanannyira közel áll hozzánk genetikailag. Társdalamuk mégis igen különböző. A csimpánzok patriarchálisak (társadalmuk hímközpontú) és erőszakosak. A bonbobók pedig matriarchálisak (nőközpontúak) és békések. Sohasem figyelték meg, hogy egy bonobó egy másik bonobót megölt volna. Csimpánzoknál ez a megfigyelés eléggé gyakori.


A patriarchális kifejezést, avagy egy társadalom férfi vagy nőközpontúságát sajnálatosan túl sokan félreértik. Egy patriarchális társadalomban az alfa hím vagy a hímek egy csoportja határozza meg, hogy a hímek mit csináljanak. Röviden szólva, a hímek nyomják el a hímeket. Nincs szó arról, hogy miként bánnak a nőkkel (nőstényekkel).


Mama jelleme és története azért is fontos számunkra, mert jól mutatja a nőstények hatalmát egy alapvetőn patriarchális társadalomban. Az állatkerti csimpánzkolóniának ugyanúgy megvolt a maga alfa hímje, mint minden más csimpánzcsoportnak. Az alfahím (de amúgy a hímek közül több is) lényegesen erősebb volt Mama-nál vagy bármelyik más nősténynél a csoportban. Mama fizikailag semmilyen „hatalmat” nem gyakorolt sem a többi nőstény, sem a hímek felett. Akkor mégis hogyan lehetett, hogy a csoport alapításakor, amikor először próbáltak négy hímet hozzáadni az addig csak nőstényekből álló csoporthoz, a hímek az első pár hetet bizony a fák tetején reszketve töltötték, mert Mamának valamiért nem tetszettek az új betolakodók?


Az állati társadalmak fejlődésének egy foka, amikor már nem az egyéni erő számít, hanem a koalíciók ereje. Nem az a fontos, hogy egyénileg ki az, aki mindenki mást képes legyőzni egy-egy-elleni küzdelemben. Az a kérdés, hogy kinek vannak barátai és szövetségesei, akikkel együtt képes más szövetségeket legyőzni. Így lehetett az, hogy Mama irányítása alatt az egyenként gyengébb nőstények együtt bizony meghátrálásra kényszerítették a hímeket.


Maga de Waal írja egyik könyvében, hogy a vadonban ez kevéssé tud érvényesülni, mert a csimpánz nőstények kevesebb időt töltenek együtt, leginkább messzebb próbálnak élelmet szerezni maguknak és kicsinyüknek. Az állatkertben nincs élelemhiány, ahogy a bonobók élőhelye is gazdagabb és lehetővé teszi a nőstények közös fellépését. A fenti történetben a megoldás az lett, hogy Mamát elkülönítették a csoporttól egy időre, mert a többi nőstény nem volt ellene a hímek jelenlétének. Az alfa hatalma nem abszolút, kénytelen volt elfogadni, hogy mások máshogy állnak a jövevényekhez.


Az alfa a társadalmi piramis tetejét jelenti és egy alfa hím és egy alfa nőstény van. Az alfa nem egy személyiségtípus (ahogy azt félreértelmezve emberekre alkalmazzák). A „Csimpánz politika” című könyvében az állatkerti csoport életéből több alfahímet is jellemez. Volt, aki a dörzsölt politikus személyiségét testesítette meg, volt amelyik a közkedvelt, igazságos vezetőét és volt, amelyik nem volt összetettebb egy kétajtós szekrény méretű vadállatnál. Az alfaság fajtól, nemtől és csoporttól függően sokfélét jelenthet. Csimpánzoknál alapvetően az alfa férhet hozzá a fogamzóképes nőstényekhez. Élelem szempontjából viszont tudtommal nincs olyan, hogy az alfa csimpánzok ennének előbb. A nőstényeknél ugyanúgy van hierarchia, mint a hímeknél. Ne feledjük, hogy a „csípésrend” kifejezést tyúkok megfigyelésével alkották és nem kakasokéval! A csimpánz, bonobó vagy ember nősténykenél (nőknél) a rang inkább a korral és nem az erővel, vagy a koalíciók erejével függ össze. És van faj, például a szurikáták, ahol a matriarchális társadalom pontosan azt jelenti, mint másoknál a patriarchális: az alfa nőstény szaporodik, a többi nem. Amennyiben mégis teherbe esne egy szurikátanőstény az alfa akarata ellenére, akkor bizony addig lesz zaklatva, amíg el nem vetél, vagy el nem megy a csoporttól (ami végeredményben hasonló eredményre vezet, esetleg az adott nőstény is belehal).


A dominancia tehát mást és mást jelent fajtól, nemtől és körülményektől függően. Érdemes megismernünk az emberszabású társadalmakat, hogy lássuk mi az, amiben hasonlítunk és miben nem.


2022. július 19., kedd

A nagy pestis-járvány Közép-Ázsiából származik

A Fekete Halálról, azaz a pestisről már írtam párszor. A legutóbbi alkalommal is az volt a végkicsengés, hogy Közép-Ázsiából hurcolták be a pestist Európába. Most se lesz másképp.


A pestis-t a Yersinia pestis baktérium okozza. A XIV. századi járvány pár év alatt Európa lakosságának egy jelentős részét elvitte. Talán ez is közrejátszik, hogy a téma kutatásaúgy a történelmi, mint a biológiai oldalról is jelentős.


A genomszekvenálás, azaz élőlények (vagy vírusok) geneikai állományának meghatározása, egyre olcsóbb és hatékonyabb lesz. Ez különösen érdekes a régészeti genomika esetében, azaz amikor több száz vagy akár több ezer éves mintákból lehet DNS-t kinyerni és annak szekvenciáját meghatározni.


Kórokozók esetében a régmúlt minták elemzése két kérdésre adhat választ: (1) pontosan mi is váltotta ki az adott járványt / megbetegedést, és (2) az honnan származott. Az (1)-es kérdésre sem mindig triviális a válasz. Sem az írásos emlékek, sem a kor orvoslásának színvonala nem biztos, hogy lehetővé teszi a pontos megállapítását, hogy milyen betegség pusztított. Még ma sem egyszerű csak a tünetek alapján elkülöníteni himlőket vagy akár megfázásos tűneteket okozó kórokozókat. A most ismertetett esetben egyértelművé vált, hogy pestis végzett azokkal, akiknek maradványát elemezték.


A térképen látható a régészeti leletek két forrása. Forrás: Spyrou et al. 2022

A mai Kirgisztán területén levő Kara-Djigach és Burana temetőinek feltárásakor (a XIX. században) igen sok sírkövet találtak az 1338-1339 periódusban, ami valamilyen járványra utal. „Kórság” mint halálok pár sírfeliraton is szerepelt. Ettől persze ez még akármi is lehetett, és itt jön képbe a fent említett genomikai bizonyítása a kórokozónak. Bebizonyosodott, hogy pestis végzett az emberekkel. Egész pontosan a pestis baktérium genetikai anyaga kimutatható volt a tetemekből. Ez fertőzés nélkül nem képzelhető el.


A 1338-1339-es Közép-Ázsiai járvány időben pont az európai 1346–1353-es Fekete Halál előtt van, így akár felmerülhet, hogy a kettőnek van valami köze egymáshoz. Ennek vizsgálatára a bakteriális szekvenciákat kell összehasonlítani más pestisbaktérium szekvenciákkal.


Pestisbaktérium genetikai anyagának szekvenciái két forrásból ismertek. Az egyik a jelenleg a baktériummal fertőzött rágcsálópopulációkban található baktériumok (rágcsálókról ugrál át emberre ez a kórokozó). Ezek Európában, Afrikában és Amerikában zömében visszavezethetőek a Fekete Halál járványra (ezeket 1-4 számjeggyel jelzett ágakként azonosítják). A másik forrás a történelmi időkből származó minták. Mind a Fekete Halál időszakából, mint későbbi járványokból (járványhullámokból) származó minták. Ezek ugyanúgy régészeti minták, mint amilyen az ebben a tanulmányban tárgyalt. 


A régészeti leletekből ismert azon DNS minták amelyek a XIV. századi nagy pestisjárvány idejéből származnak, hasonlóak ehhez a DNS mintához. Az időben távolibbak pedig egyre messzebb vannak ettől, de a leszármazás feltételezhető (lásd ábra). A 0-s számjelű ág Ázsiában ma is megtalálható. Ezek egy részéhez közel áll a minta, azaz valahol ott helyben alakulhatott ki. Sőt a ma a környékünkön megtalálható 1-4 jelű ág, elágazásához áll legközelebb.


A felhasznált pestisbaktérium szekvenciák eredete és törzsfája. A szürke pontok mai szekvenciákat jelölnek, eredetük nem jelzett a minitérképen. A középső lilás pont a tanulmányban bemutatott szekvencia. A kék szekvenciák a Fekete Halál járványból valók. A sárgás-zöld és zöld szekvenciák későbbiek. Forrás: Spyrou et al. 2022

Tehát nem zárható ki, hogy a második pestisjárványt okozó baktérium valahonnan Közép-Ázsiából származik. Nem állítja senki, hogy ez Kirgisztán volt (sőt). Minden bizonnyal ez a terület is a járvány terjedésének útjában volt. A Tien-san régió lehetett a kiindulópont.


Azt azonban nem tudjuk, hogy pontosan hogyan kerül 7-8 év alatt a kórság Európába. A sok eredetelmélet között találunk olyat, hogy a forrás a Fekete-tenger északi partvidéke, ami térben közelebb van, de az itt bemutatott új adatokkal nem cseng össze. Illetve volt olyan elmélet is, hogy a mongol horda hozta be, az viszont időben száz évvel korábbi. Mindenesetre a világ akkor is össze volt kötve, ha nem is olyan mértékben, mint most. Kereskedők és néha egész hadseregek is vándoroltak a világ egyik végéből a másikba. Velük együtt a kórokozók is terjedtek.


A jelenkornak az a tanulság, hogy ha az 1300-as években pár év elég volt egy járványnak Közép-Ázsiából Európába eljutnia, akkor higgyük el, hogy most ennél sokkal-sokkal gyorsabban terjedhet bármi. Ezért kell figyelni a felbukkanó kórságokat. És nem azért, hogy pánikot keltsünk. 


Hivatkozott irodalom

Spyrou, M.A., Musralina, L., Gnecchi Ruscone, G.A. et al. The source of the Black Death in fourteenth-century central Eurasia. Nature 606, 718–724 (2022).

2022. április 6., szerda

Bambuszplafon – amikor a kultúrád akadályoz a jó jegyek elérésében

Amerikában a mindenféle kisebbségek tanulási előmenetele egy eléggé központi kérdés, főleg, mert az afrikai-amerikaiak (feketék) olyan rosszul teljesítenek. Kevesebb figyelem irányul az ázsiai kisebbségre, amelyek viszont általában nagyon jól teljesítenek (jobban, mint a többség).



Jogi és üzleti képzésben a kelet-ázsiaiak (kínaiak, koreaiak, japánok) rosszul teljesítenek


Az amerikai jogi oktatás nagy hangsúlyt helyez a határozott és magabiztos kommunikációra. Az angol-száz jogban (szokásjog), az európaival ellentétben, a korábbi bírói döntések meghatározóak. Illetve Amerikában a tárgyalások kimenetelét az esküdtek dönthetik el (bocs, egy jogász biztosan máshogy érti ezt), így még fontosabb, hogy az ügyvédek miként adják elő érvelésüket. Olyannyira fontos a kommunikációs és vitakészség, hogy a jogászhallgatók jegyeik egy igen nagy részét erre kapják és nem valami bemagolandó ismeret visszaadására.


“Aki tud, az nem beszél. Aki beszél, az nem tud.”


Ez a közmondás sokat elmond a kelet-ázsiaiak gondolkodásáról. A konfuciánus filozófia és az azon alapuló életvitel nagy hangsúly helyez az alázatra, a harmóniára és a hierarchiára. A konfrontatív, a másik érvelését ott helyben szétszedő kommunikáció pedig sok tekintetben ennek az ellentéte. Márpedig ezt várják el a jogi képzésben a hallgatóktól. A keleti hagyományban a tanár-diák viszony sokkal inkább a hierarchián és a passzív befogadáson alapul, míg a nyugatias oktatásban a diszkurzus, a kritikus gondolkodás egyre fontosabb. Nagyon más az a hozzáállás, hogy az oktatás egy olyan rendszer, amiben az igazságot készen kapod az oktatótól, és fő feladatod, hogy figyelj. Ezzel ellentétben a kritikus gondolkodást, a tanulás tanulását vagy a „tanár, mint a tanulás segítője” elvet előtérbe helyező oktatási rendszerekben az órák sokkal interaktívabbak. Megjegyzem, hogy nem tudom nálunk milyen a jogászképzés. A biológusképzésben próbálunk elmozdulni a nagyon poroszos (vagy itt, keleti) frontális oktatást hangsúlyozó rendszerről egy interaktívabb felé. Nem minden esetben egyszerű, a tényanyagról kevés diskurzust lehet tartani, viszont van bőven összefüggés is, amit meg kell érteni (a megértés és a megjegyzés nagyon más dolog). A folyamatok megértése egy másfajta készség, mint a sok adat bemagolása. Továbbá az interaktivitás növeli a hallgatókban azt az érzést, hogy részesei / résztvevői az órának és nem csak valami nem túl jó mozit néznek. Az elmerülés az órában segít annak megjegyzésében (tapasztalat, de oktatáskutatók biztosan tudnának ide citációt is rakni). Szóval bőven van helye a vitáknak, diskurzusoknak a nem jogi és nem üzleti képzésben is.


Mi van, ha nem a jó választ adom? Olyan ciki!


Az oktatási rendszerünk, és itt nem kell Indiáig vagy Kínáig menni, szörnyen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy nem lehet tévedni. Minden megnyilvánulás egyben teszt, aminek negatív következményei lehetnek. A diák nagyon fontolja meg, hogy egyáltalán megszólal és ha igen, akkor mit mond. Egyrészt a diákok nem mernek megszólalni, akkor sem, ha nem értenek semmit. A „nem értés” a nem tudás mindig az ő hibájuk, amit nem csak szégyen bevallani, de egyben hátráltatja az (iskolai) előmenetelüket. Rengeteg probléma van abból az egyetemen, hogy nem mernek kérdezni, megszólalni a diákok. Olyan ismerethiány, megértéshiány marad bennük, amely általában pár perc alatt helyrerakható. Ha elvárnánk, hogy minden tudjanak és értsenek, már amikor bejönnek, akkor mi a mi feladatunk? Én annak örülnék, ha (sokkal) több időt töltenének a tanulással, de ebben a folyamatban tudnák használni az oktatóikat, akik azért vannak, hogy segítség őket az ismeretek megszerzésében.


A felmérés (Lu et al. 2022) megállapítja, hogy a kelet-ázsiaiaknak rosszabbak a jegyei a dél-ázsiaiakhoz (indiaiak és pakisztániak zömében) és a fehérekhez képest. A dél-ázsiaiakkal való összehasonlítás azért fontos, mert a legtöbb statisztikában az ázsiaiak egy nagy masszaként szerepelnek, miközben kulturálisan is (és persze biológiailag is) mások a kelet-ázsiaiak és a dél-ázsiaiak. Az indiaiaknak például nincs gondjuk a vitákkal, saját oktatási rendszerüknek is része, diákként örömmel vesznek részt vitaklubokban. Az üzleti tanulmányokban (MBA) is hasonló a helyzet. Itt is a kelet-ázsiaiak teljesítenek rosszul, olyan rosszul, mint a feketék. Fontos, hogy a rossz jegyek függetlenek attól, hogy az adott kelet-ázsiai etnikumú személy az USA-ban vagy azon kívül született. Az USA-n kívül születettek esetén lehetne mondani, hogy a nyelvi készségeik nem elég jók. A jogi képzések vizsgálatánál az USA-n kívül születettek jegyeit nem is vették figyelembe, pont azért, hogy a nyelvi készségekben levő ilyen hátrány hatását kivegyék.


Kvantitatív és társasági tárgyak


A könyvelés és a statisztika kvantitatív tárgy. Nem sok köze van ahhoz, hogy ki mennyire jól kommunikál vagy sem, vagy kivel mer ellenkezni: vagy tudja mit kell számolni, vagy sem. Ezzel ellentétben az olyan tárgyak, mint a vezetéselmélet vagy a marketing már sokkal inkább vitákról, ötletelésről, beszélgetésről szólnak (úgy az oktatásban, mint a gyakorlatban). A kelet-ázsiaiak mindben rosszabbak voltak a dél-ázsiaiakhoz és fehérekhez képest, de a társasági tárgyakban jelentősebb volt a különbség. Mondjuk a kvantitatívat nem értem. Az biztos, hogy nem rosszabb a motiváltságuk, mint mindenki másé (felmérés a tanulmány részeként).


Online könnyebb?


Az elmúlt időszak kényszerűségből online-ra váltó környezete valamellyest segítette a kelet-ázsiaiakat. Eleve sokkal kevesebb interakció lehetséges egy online órán (ez tapasztalat), illetve a többiek jelenléte, reakciói kevésbé befolyásolnak. Végül is egy gép előtt ülünk és kis ikonokhoz beszélgetünk (néha pár bekapcsolt kamerához). Azért még a cikk írói sem vetemedtek arra, hogy egyes kultúrák miatt az online oktatást kéne alapnak tartani. Azt bevallom innen a kulturálisan sokkal homogénebb Európából (így 2022. április 6-án azért az „itt”, „Európa” és „kulturális homogenitás” szavakat egy mondatba leírni furcsa…), nehéz értelmezni, hogy miért kéne törekedni arra, hogy másoknak is jó élmény legyen az előadás, mint a többségi társadalomnak. Eddig egyszer futottam bele ilyen kulturális problémába. Brazilokat tanítottunk jó pár éve, amikor a brazil állam mindenfele küldözgette fiataljait. Egyik előadáson bepánikoltak, amikor ősi / vadászó gyűjtögető társadalmakról beszéltem és megjegyeztem, hogy az ő berendezkedéseikhez van állítva az agyunk, amiból azt vették le, hogy akkor most nekiállok agitálni őket egyik vagy másik politikai nézet felé. Nem tettem, amiért hálásak voltak. Nem mertem megkérdezni, hogy mennyi ilyet kell amúgy elviselniük az egyetemeiken otthon. Lehet kellett volna, hogy sejtsem mi várhat ránk a következőkben.


Hivatkozott irodalom

2022. február 28., hétfő

Miért látunk mindenhol férfiarcokat?

Mi emberek mindenhol arcokat látunk: a csempék mintáiban, a fák erezetében, sziklaformációkon, furább zöldségeken, akárhol. Ez amúgy önmagában is érdekes, de amerikai kutatók azt vizsgálták, hogy milyen neműnek látjuk ezeket az arcokat.


256 különböző fotót gyűjtöttek össze, amelyeken mind valamilyen tárgy látható, amibe egy emberi arcot lehet belelátni. Nem csak a kutatók, de a háromezer feletti kísérletben résztvevő személy is úgy gondolta, hogy ezen fényképeken látnak arcot.

Az illúzióarcokról megkérdezték, hogy milyen korúnak és milyen neműnek látják a kísérletben résztvevők, illetve, hogy az mutat-e valamilyen érzelmet. A legtöbb arcot fiatalabbnak látták (30 év alatti), bár a tini korosztály igen ritka volt. Azaz vagy kisgyermeket vagy fiatal felnőttel láttak bele az arcokba. A legtöbb arc vidámságot, meglepetést vagy dühöt mutatott a válaszadók szerint.

Az illúzióarcok jelentős részét (90%) férfinek vélték.

Ez a nagyon markáns eredmény nem függött a válaszadók nemétől, a férfiak és a nők is hasonlóan ítélték meg az egyes képeket. A boldog vagy vidám arcok között több nőit véltek felfedezni, míg az undort vagy haragot mutatókba inkább férfiakat láttak bele.

A férfi arcok felfedezése nem a tárgyak „nemiségétől” függ.

Felmerülhet, hogy a tárgyak maguk hordoznak valamilyen nemiséget, és van egy erős kapcsolat a tárgy esetleges valamilyen nemhez való kötődése és a belelátott arc nemisége között. Ezt vizsgálandó először egyszerűen a tárgyak nevét (burgonya, ház, papucs, stb.) mutatták a kísérleti alanyoknak, és azokat kellett nemiségük alapján osztályozni. Az így kapott kép nélküli nemiség és a képek nemisége között nem igazán találtak összefüggést. Tehát nem valamilyen nemi sztereotípia alapján látunk bele arcokat a tárgyakba. Például a virág szóról inkább nő jutott eszébe az embereknek, ahogy a fűszeresüvegről is, de az arcok tekintetében az utóbbit inkább férfinak látták.


A nemiséget lehet, hogy nem a tárgy, mint fogalom, hanem annak alakja vagy színe is hordozhatja. Így kerestek olyan képeket, amelyek a meglevő képekre nagyon hasonlítanak, de nem látszik rajtuk emberi arc. Mondjuk egy mosógép. A kérdés most is az, hogy hasonló nemmel látják el a formát, mint az illúzióarcot. Nem találtak összefüggést.

A színek sem befolyásolják az eredményt. Szürke árnyalatúra változtatva (tehát a színt kivéve az képből) a besorolása megmaradt. Tehát nem valamilyen nőiesnek vagy férfiasnak vélt szín miatt látták egyik vagy másik neműnek az arcokat.


A kutatóknak még eszükbe jutott egy lehetőség: mi van, ha az emberek, ha nem tudják milyen arccal állnak szembe, akkor inkább férfinak vélik azt? Ezt vizsgálandó emberi arcokat torzítottak el úgy, hogy férfi és női arcokat köztes formára hoztak, azaz olyan arcokat próbáltak készíteni, amelyek nemisége nem egyértelmű. Érdekes módon ezen emberi arcokon inkább nőinek vélték az arcokat, mint férfinak, bár messze nem olyan mértékben, mint ahogy férfinak látták az illúzióarcokat.

A Kutatók nem nyugodtak. Mi van, ha van valami az ábrákon, ami nem szín, nem a tárgy milyensége, hanem mondjuk az egyenes vagy éppen az íves formák mennyisége, ami összefügg a nemiséggel. Mondjuk az ívesebbek inkább nőiek, a szögletes formák meg férfiak. A szögletes formákat azért inkább férfinak nézték (de az íveseket nem nézték inkább nőinek). És bevetettek még egy seregnyi más képfeldolgozó módszert, hogy hátha találnak valami jellemzőt magán a képen, ami összefügg azzal, hogy inkább férfinak látjuk, de nem találtak.

Mindez azért érdekes, mert nem arról van szó, hogy ennyire nehezen tudnánk megállapítani egy emberi arcról, hogy férfi vagy nő. A valós emberi arcokról nagyon gyorsan és elég pontosan fel tudjuk mérni, hogy férfit vagy nőt ábrázolnak. Ez az információ, a korral együtt, kulcsfontosságú egy idegennel való találkozáskor. Más sztereotípiák élnek bennünk a különböző korú és nemű személyekről. Veszélyt a fiatalabb férfiak jelentenek, így ha más ötletünk nincs, akkor inkább az óvatosság oldalán tévedjünk. Az utolsó kísérlet viszont pont ezt zárta ki, az embereket ábrázoló, de nemiségükben átmeneti arcokkal. Nem találták inkább férfinak azokat. Az illúzióarcok feldolgozása teljesen más a valód emberi arcokétól. De, hogy miért látunk többször férfi arcot beléjük azt még nem értjük.

Hivatkozott irodalom


2022. február 11., péntek

COVID többlethalálozás

A COVID-19 világjárvány hivatalosan 5,8 millió ember életét követelte. Ez a szám szinte biztos alulbecsli a tényleges halottak számát. A jelenlegi becslések szerint 12–22 millió áldozata lehet a járványnak.

Halottak máglyái Indiában.
Forrás: https://www.science.org/content/article/covid-19-may-have-killed-nearly-3-million-india-far-more-official-counts-show

Azt biztosra tudjuk, hogy a legjobb egészségügy mellett sem tesztelnek mindenkit és állapítják meg pontosan a COVID-19 szövődményeként fellépő halált, így mindenütt kevesebb a hivatalos szám, mint a tényleges. A kérdés, hogy mennyivel.


Erre alkalmazhatjuk az többlethalálozást. Ez a legegyszerűbben azt jelenti, hogy a korábbi évek átlagához képest hányan haltak meg. Ez a többlet így vagy úgy a járvány számlájára írható.


A többlethalálozást kiszámolni nem is olyan egyszerű


A többlethalálozásban a COVID-19-ben elhunytak benne vannak, de benne van az egészségügyi rendszer összeomlásából fakadó többlethalálozás, más természetes okokból történő halálozás, nem természetes okból történő halálozás és az extrém történesekből (háború, katasztrófa) eredő halálozás. Ezekből az utóbbiból szerencsére kevés volt. Hegyi-Karabah körül volt háború, illetve 2020 augusztusában Nyugat-Európában extrém meleg pusztított.


Továbbá az összehasonlítás alapja az előző évek, de a legtöbb ország, ahonnan jó adatok vannak öregszik, és évről évre többen halnak meg. Tehát 2020-ban több halottat vártunk volna járvány nélkül is, mint a 2015-2019-es átlag. Ezt a demográfusok persze figyelembe tudják venni.


Kevesebb ember halhatott meg más fertőző betegségben és autóbalesetben


A többlet mortalitás lehet negatív is. Azaz elképzelhető, hogy egy adott időszakban a járvány alatt egy országban kevesebben halnak meg a sokévi átlagnál. Ami jó COVID ellen, az jó más fertőző betegségek ellen is, illetve az autóbalesetek kevesebb számát szokták emlegetni. Új Zélandnak például ilyen negatív többlet mortalitása volt (Kung et al. 2021), mert kevesen haltak meg COVID-ban és még az influenzaszezon is elmaradt.


Karlinsky és Kobak (2021) Magyarországra is a hivatalos COVID-19 halálozásnál kevesebb többletmortalitást becsült (24 ezer többlet az első három hullámban a 30 ezer COVID halottal szemben). A többlethalálozás így is jelentős!

Szürke vonal a sokévi átlag, a 2020-as többlethalálozás piros, a 2021-es kék vonallal jelölve. A piros szám a becsült többlethalálozás.


Angliában a nem-covid fertőzéssel kórházba kerülő gyerekek száma jelentősen csökkent (Kadambari et al. 2022). Bár a szerzők is megjegyzik, hogy a szülők SARS-CoV-2 fertőzéstől való félelme csökkentheti az orvoslátogatások számát, itt mégiscsak súlyos fertőzésekről van szó, és egy 50–90%-os csökkenés az előző évekhez képest nem tudható be ennek. A sokkal jobb higiéniás eljárások, a zsebkendőbe/könyökhajlatba köhögés, a távolságtartás, maszkviselés segít a fertőzések csökkentésében. Természetesen a lezárásoknak is volt hatása, amelyeket viszont nem várunk vissza.


Általánosan elmondható továbbá, hogy kevesebb közúti baleset volt a lezárásoknak köszönhetően (meg esetleg az emberek amúgy is kevesebbet mentek ide-oda). Ez viszont nem kötelezően csökkentette a közúti balesetekhez köthető halálozást. Egy amerikai felmérésben azt találták, hogy bár a balesetek száma jelentősen csökkent, a súlyos vagy halálos kimenetelüeké nem (Qureshi et al. 2020). Görögországra nézve viszont a halálozás is csökkent (Vandoros 2021).


És ott van még az elmaradt kezelések okozta többlethalálozás


Erről én nem sokat tudok. Valahogy az a közvélekedés, hogy ilyen van, minden cikk megemlíti, hogy ennek lehet hatása, bár a mértékére nem mondanak semmit. A többlethalálozásban elenyészőnek tekintik. Nagyon nehéz mérni, mert ugye valaminek az elmaradásának a hatását kéne mérni, nem pedig valaminek a hatását. És ezt természetesen össze kéne hasonlítani valami adattal, ami arra utal, hogy az elmaradás nélkül mi történt volna.


Egy spanyol tanulmány jól mutatja a problémát (Moreno et al. 2021). Lényegében szívkatéteres vizsgálatok és operációk elmaradásának a hatását vizsgálták. Követték, hogy mi történik a betegekkel, akiknek a tervezhető műtétét későbbre kellett halasztani. A 2158 páciensből 36 halt meg. Volt olyan, aki ez alatt az idő alatt meghalt szív és érrendszeri problémában (24 személy) (tehát abban, amin segíteni próbáltak volna a beavatkozással). De a halottak között volt olyan is, aki teljesen másba halt bele (12 személy). Ezt a számot most mivel kéne összehasonlítani? Az orvosi ellátást időben megkapókhoz képest? A sokévi átlaghoz képest?


A jó adat ritka, mint a fehér holló


Egyes országokból nagyon jó adatok állnak rendelkezésre. Szabadon hozzáférhetőek például a demográfia adatok is. Nálunk a KSH közli ezeket. Egy pillantás az alábbi térképre, amely a halálozási adatbázisban szereplő országokat jelöli, kitűnik, hogy a világ legnépesebb országairól (Kína (1.), India (2.), Indonézia (3.), Pakisztán (5.), Nigéria (7.), Banglades (8.)) nincs adat. Ezen országokban 3 milliárd ember él. Földünk lakosságának majdnem a feléről igen keveset tudunk. Tehát a becslés szórása nem azért óriási (az alsó és a felső érték között 10 millió fő van) mert az öregedéssel nehéz számolni, vagy eltérnek a halálokok meghatározása vagy az el nem végzett kezelések hatásának számítására nincs jó mód, hanem mert a világ jelentős részéről nincs jó adat.


A kékkel jelölt országokból van mortalitási adat. A szürkékből pedig nincs.

És itt nem kevéssé ismert afrikai országokról van csak szó, hanem a földi népesség igen jelentős részéért felelős Indiáról vagy Kínáról is. Indiában hivatalosan fél millió áldozata van a járványnak. A becslések ezt 1-7 millió közé teszik a valós számot. Jha és munkatársai (2021) 3,2 millióra becsülik az Indiai COVID-19 halottakat. Az eltérés oka, hogy a bármilyen okból elhunytak pontos számát sem lehet tudni a Föld második legnépesebb országában. A vidéki helyekről lehet, hogy sohasem jut el a központi adatbázisba, hogy valaki már nincs az élők sorában. A halál okát pedig a legritkább esetben állapítja meg hozzáértő személy. Az említett kutatásban (Jha et al. 2021) telefonon kérdeztek meg 137.289 személyt. Nem egyszerre, hanem hetente olyan 2100-at, hogy időben is lehessen a COVID járvány alakulását nyomon követni. Ebben csak megkérdezték, hogy a válaszadó szerint volt-e COVID beteg és COVID halott a családjában. Ezt az adatot egy kicsit még masszírozták, és így jött ki a 3,2 milliós becslés.


Lewnard és munkatársai (2021) Chennai provinciára nézték meg a többletmortalitás alakulását. Itt jók a rendelkezésre álló demográfiai adatok, a pontos halálozási számok ismertek. A járvány alatt tapasztalt többletmortalitás jelentős és legalább háromszorozni kell a hivatalos COVID halálozás értéket. Ahogy szerte a világban, itt is igaz, hogy lezárások alatt bizonyos halálokok csökkentek, aminek következtében például a fiatal férfiak esetében csökkent a halálozás. Érdekes továbbá, hogy ezek az adatok is alátámasztják az első (2020 tavasza) és a második hullám (2021 tavasza) közötti eltérést annak szociológiai vetületében. Az első hullám a gazdagok hulláma volt szerte a világban. Az üzletemberek és a turisták hordták a fertőzést és a gazdagabb országokat vagy országok gazdagabb lakosságát érintette. Az indiai második (nálunk az már a harmadik volt) hullám viszont a szegényebbeket sújtotta sokkal inkább. Az indiai COVID halálozás zöme ekkorra tehető.


A számokkal való zsonglőrködés persze leginkább a demográfusokat és a járványtanászokat érdekelheti. Viszont a halálozás, a betegség miatti munkanapok kiesése vagy az elhúzódó tünetek gyakorisága segít megérteni, hogy mekkora veszéllyel nézünk szembe. A „mind meghalunk” és a „lehet, hogy párszor hapcizol” között olyan óriási a lehetőségek tárháza, hogy igenis szükség van ezekre a számokra és utána arra, hogy egy erre kiképzett szakember elmondja, hogy akkor az nekünk, kontextusában mit mond.


Ez nem én vagyok, de írhatok arról, hogy a szakemberek szerte a világban foglalkoznak ezzel.


Hivatkozott irodalom



2021. december 31., péntek

Másfélpetéjű ikrek

A cím teljesen félrevezető: egy petéjű, de két hímivarsejttel megtermékenyített zigótából fejlődő ikrekről lesz szó.


Magyarul az ikreket egy- és kétpetéjű ikreknek nevezzük az alapján, hogy egy petesejtből vagy két petesejtből fejlődnek. Az egypetéjű ikrek egyetlen petesejt és egyetlen hímivarsejt találkozásából keletkeznek. Normális körülmények között ebből egy embrió alakul ki, s így egy gyermek születik. De a véletlenek játéka folytán az első osztódások valamelyikénél a fejlődő sejtcsomó kettéosztódik, és két külön gyermek fejlődik belőle. Ők genetikailag azonosak, hiszen ugyanabból a zigótából fejlődtek ki. De attól még így is van különbség köztük, szépen mutatva, hogy a genetika nem minden. Az egypetéjű ikerterhesség tényleg a véletlenen múlik, nem öröklődik a hajlam rá.


A kétpetéjű ikrek pedig nevükhöz híven két külön, nagyjából egyszerre érő petesejt megtermékenyülésé után fejlődnek. Ők genetikailag csak annyira hasonlítanak egymásra mint bármely más testvér. Az ilyen ikerterhességre lehet genetikai hajlama egy nőnek.



Egy 28 éves kismama ultrahang vizsgálata kimutatta, hogy ikreket vár, akik egy méhlepényen osztoznak, de külön magzatburokban fejlődnek (Gabbett et al. 2019). Az egypetéjű ikerterhességek 70%-ban egyetlen méhlepény van. Az ritkább, hogy egyetlen magzatburokban fejlődjön a két embrió, de erről itt nem volt szó. Eddig minden szokványos volt. A 14. héten végzett újabb ultrahang vizsgálat viszont furcsa eredményt hozott: az egyik magzat fiúnak, a másik lánynak tűnt. Egypetéjű ikrek nem lehetnek külön neműek, hiszen genetikájuk teljesen egyezik, tehát vagy XX vagy XY kromoszómával rendelkeznek és ennek megfelelően vagy lányok vagy fiúk (a világ persze bonyolultabb, amiről itt beszélünk).


Egyetlen méhlepény bár általában egypetéjű ikrekre jellemző, ismert ilyen jelenség kétpetéjű ikreknél is (Hackmon et al. 2009). Ebben az esetben is egy méhlepényt figyeltek meg ultrahangon, de a gyerekek neme eltérőnek mutatkozott. A természetes szülést követően megvizsgálták a méhlepényt és az egyértelműen egységes méhlepény volt. A gyerekek viszont külön neműek. Kariotípus (kromoszóma) vizsgálat alapján a fiú XY kromoszómával rendelkező fiú, a lány pedig XX kromoszómával rendelkező lány. Tehát minden, ahogy a nagy könyvben meg van írva.


Két fejlődő magzat egy méhlepénnyel. Hackmon et al. (2009) cikkéből.

Tehát a 2019-ben publikált esetben is lehetett volna ez a jelenség hátterében. Viszont ekkor már genetikai tesznek is alávetették a fejlődő magzatokat, ami érdekes eredményre vezetett. Egyrészt mindketten mozaikok voltak, azaz mindkettőjüknek voltak XX és XY sejtjeik is. A fiúnak nagyjából 1:1 arányban, a lánynak 90% XX. Mozaikokat már ismert a tudomány. Így jöhetnek létre hermafroditák, azaz olyan személyek, akiknél nem eldönthető, hogy fiúk vagy lányok, mert igazából mindkettők. Itt viszont a születés után mind kívülről személelve, mind ultrahang alapján az egyik gyermek fiú, a másik lány.


Másrészről a genetikai teszt, amivel a genetikai állományuk változatosságát nézték meg (olyasmi amivel "apasági" tesztet is végeznek), meglepő eredményt adott: az ikrek génállománya jobban hasonlított egymásra, mint azt egy kétpetéjű ikernél várnánk, de ugye egypetéjű ikrek sem lehettek (és annál meg eltérőbbek voltak). Gyorsan az anyától és az apától is vettek mintát, hogy akkor melyikükre mennyire is hasonlítanak a gyerekek.


A gyerekek egyetlen petesejtből és két hímivarsejt egyesüléséből fejlődtek.



A gyermekek ugyanis az anyától kapott genetikai állományukban teljesen megegyeztek. Ilyen szempontból a szó szoros értelmében egypetéjűek. Viszont apukájuk részéről csak annyira hasonlítottak egymásra, mint a kétpetéjű ikrek. Nem igazán lehet máshogy magyarázni ezt, minthogy kétszeres megtermékenyítés történt. A zigótában három haploid (fél) génállomány volt így jelen. Ezt követően kialakult egy furcsa három pólusú mitotikus orsó (lásd a lenti ábrán). Normális esetben ez két pólusú, és a kromoszómák így válnak el a sejtosztódás során. Ez lenne az első sejtosztódása az új életnek. De itt három sejt keletkezett. Egy-egy sejt, amiben anyai és apai kromoszóma is volt (és az egyik XX a másik XY a nemmeghatározó kromoszómára nézve) és egy amiben csak apai kromoszómák voltak. A csak apai kromoszómával rendelkező sejtek nem igazán életképesek (a lényeg, hogy abból nincs a kifejlett újszülöttben). A másik két sejttípus viszont együttesen építi fel a fejlődő magzat testét. Csak itt még egy egypetéjű ikrekre jellemző korai szétvállás is megtörtént, így lettek ikrek. És mivel különböző mértékben vett részt a kétféle sejttípus az egyik és a másik gyermek felépítésében, így a nemük is különböző lett (vagy akármi másért, a biológia bonyolult). Így jöhet létre egy "másfél petéjű" iker, akik genetikai hasonlóságukban az egypetéjű és a kétpetéjű ikrek között vannak. Az angol sesquizygotic is a másfeles állapotra utal.


Feltételezett történések az egy petéjű, de két hímivarsejtből fejlődő ikrek embrionális fejlődésével kapcsolatban. Gabbett et al. 2019 cikkéből.

De mégis miért jött ez a tény velem szembe?


Gondolhatjátok, hogy fura dolgokat olvasok, de egy 2019-es, ikrekről szóló cikk biztos nem a járvány miatt keltette fel az érdeklődésemet. Az az igazság, hogy egy könyvet lektorálok. A magukra adó könyvkiadók (és a Typotex ilyen) az alapos nyelvi korrektúrán túl szakmai átnézésre is kiadják a fordításaikat. Tehát itt már más nyelven megjelent könyvről van szó, amelynek a magyarra átültetése, a magyar szaknyelv alkalmazása a kérdés. Néha lehet értelmező félmondatokat, lábjegyzeteket beleszúrni, vagy javítani nagyságrenddel elrontott becsléseket. Egy ilyen átnézés folyamán merült fel, hogy magyarázó félmondatként odaírjuk-e, hogy ha két hímivarsejt termékenyít meg egy petesejtet, akkor az nem csak felborítja a finoman hangolt kezdeti egyedfejlődést, hanem biztosan életképtelen magzathoz fog vezetni. A biológusi intuícióm azt mondatta velem, hogy ez így rendben is van, mert emlékeztem valami mechanizmusra, aminek a feladata az, hogy ezt megakadályozza (no meg három kromoszómaszerelvény az biztos nem jó).


Nem állítom, hogy a fordítás minden mondatának részletesen utánanézek, így is napokat vesz el egy könyv alapos átolvasása, de ennek utánanéztem. Mert, hogy öregségemre egyre kevésbé bízok az ösztöneimben (vagy éppen egyre inkább, mert azt mondatják velem, hogy nagyon sokat felejtettem és/vagy sokat változott a biológia). Szóval googli varázslatot bevetettem. Az első eredmények persze megerősítették a gyanút: az ilyen esetek emlősökben nem életképesek (az külön érdekesség, hogy sok más állatban viszont simán lehet, bár végül csak egy hímivarsejtből lesz az új egyed). De aztán megtaláltam a fentebb ismertetett cikket. A világ érdekes. Néha emlékeztetnem kell magamat, hogy ezért jöttem biológusnak, hogy ezekkel az érdekességekkel találkozhassak.


Azt is mutatja az eset, hogy a munkánknak mindenféle aspektusa segít abban (rákényszerít), hogy folyamatosan frissítsük a tudásunkat. Hiszem, hogy az a feladatunk, és azért éri meg kutatókat fizetni közpénzen, mert tudunk. A kutatók tudása pedig valamikor jól jöhet (denevérvírusok... kell magyaráznom?). A legtöbbet nekem a tanítás és a tudománynépszerűsítés adott ezen a téren. Mert mindig felmerül egy kérdés, aminek utána kell olvasnom.


Ezzel zárom a 2021-es évet!


Hivatkozott irodalom


2021. február 27., szombat

A kamasz lányok növelik a válás kockázatát

A múlt év végén jelent meg egy tanulmány holland és amerikai adatokra támaszkodva, hogy a tini lányok szülei egy kicsivel nagyobb valószínűséggel válnak el, mint a tini fiút nevelő szülők.


Voltak korábban is tanulmányok, amelyek azt mutatták, hogy a lányt nevelő szülők inkább vállnak, de ezt a hatást nem mindegyik vizsgálat tudta kimutatni. Érdekes módon azon tanulmányokban, ahol kisgyerekes családokat vizsgáltak nem volt különbség a válás valószínűségében attól függően, hogy az elsőszülött lány vagy fiú. Ellenben, ha tiniket nevelő szülőket is bevettek a vizsgálatba, akkor kimutatható hatást találtak.


A válás valószínűsége az idővel folyamatosan nő. Ez egy úgynevezett kumulatív valószínűség, azaz azt mutatja, hogy ha kiindulunk 100 frissen házasodott párból hányan bontják fel házasságukat egy adott időpillanatig. A másik mérhető valószínűség, egyfajta kockázat az, hogy egy adott házaspár elváll, ha a gyereke adott idős. Mindezt valamihez arányosítják, jelen esetben a születés évében való váláshoz (azaz úgy veszik, hogy az az 1).


A válás valószínűsége a gyerek születésekor mért valószínűséghez képest. Egyedül a gyermek 13-18 éves kora között számít, hogy az elsőszülött lány vagy fiú. Figyeljük meg, hogy az első gyerek 18-19 éves koráig nő a válás valószínűsége, utána csökken.

Az elemzést azt teszi lehetővé, hogy a hollandok nagyon pontos adatokat vezetnek arról, hogy ki mikor házasodott, vállt el, hány gyerekük született és mikor, milyen iskolákat végeztek, bevándorlók-e. Ezeket az adatokat elemezhették a kutatók. Bár általában nem szeretjük, ha adatokat gyűjtenek és tárolnak rólunk, de az emberi viselkedésről (a társadalom működése ebből következik, de a gazdaság is sok ember viselkedésének eredője) így lehet a legtöbbet megtudni. Ezen kívül egy 9 éves kérdőíves felmérés adataira is támaszkodhattak, ami a családtagok érzelmi állapotáról, elégedettségükről, családjukkal való viszonyukról kérdezte a kutatásba bevontakat (ez persze 10 ezres nagyságrendű adat a több milliós minden felnőtt házas vagy élettársi viszonyban levőre kiterjedő adatbázishoz képest).


Az eredményeket egy listaként teszem közzé. Ahol nem találtak eltérést az elsőszülött lányt vagy elsőszülött fiút nevelő családoknál, azt általában nem említem meg. Jobbára nincs különbség a házasságok mért jellemzőiben a tekintetben, hogy mi a neme az elsőszülött gyermeknek. Nagyon fontos továbbá, hogy ezek igen kicsi valószínűségbeli különbségek, az emberi kapcsolatok és életutak pedig sokfélék. Attól, hogy valakinek az elsőszülötte lány vagy fiú, senkinek sincs előre meghatározva az élete, a házasságának hossza vagy kapcsolata gyerekeivel. Korábban írtam arról, hogy hogyan NE értelmezzünk statisztikai adatokat. Az most is érvényes!


  • Az elsőszülött lányokkal rendelkező házasok 3 nappal tovább házasok.
  • Az elsőszülött lányokkal rendelkező házasok 0,11%-kal valószínűbben mindketten született hollandok, 0,15%-kal kevésbé valószínű, hogy mindketten bevándorlók.
  • Az elsőszülött leánygyermekkel rendelkező anyák inkább középfokú végzettséggel rendelkeznek, mintsem vagy felsőfokúval vagy csak alapfokúval (általános iskola).
  • A gyerek születése előtt vagy utána összeházasodók között nincs különbség az elsőszülött neme tekintetében.
  • Az elsőszülött lánnyal rendelkező családoknak kicsit kevesebb gyerekük lesz, mint az elsőszülött fiúval rendelkezőknek.
  • Az elsőszülött lánnyal rendelkező házaspárok kicsit magasabb valószínűséggel válnak el. Ez a különbség az elsőszülött lány 12-18 éves korában magasabb az azonos korú elsőszülött fiúval rendelkező családokénál. Ebben az időszakban viszony átlagosan 5%-kal magasabb. Hasonló hatása van a nem elsőszülött leánygyermekeknek, amikor azok 13-18 évesek.
  • A bevándorló házaspárok válási gyakorisága alacsonyabb, a "bennszülöttek" házassága a következő legtartósabb és a vegyes házasságok végződnek leggyakrabban válással.
  • A magasabb képzettségű házasok kevésbé válnak.
  • Az elsőszülött lány hatása a válásra a kevert házasságoknál magasabb, mint az azonos hátterű szülőknél. Az nem számít, hogy az anya vagy az apa a bevándorló.
  • Az 1956 előtt született apáknál magasabb az első lány hatás.
  • A magasabb iskolázottságú apák esetében az első lány hatás kisebb.
  • Magasabb az első lány hatás, ha a szülők iskolai végzettsége között nagy a különbség.
  • Az első lány hatás eltűnik, ha az apának volt leánytestvére (és így a leánytestvér nélküli apáknál a hatás még jelentősebb). Az anya testvéreinek neme nem számít.
  • A tini lányok apjai többet veszekednek feleségükkel gyereknevelési nézeteltérés miatt.
  • A tini lányok apjainak rosszabb a kapcsolata a családjukkal.
  • A tini lányok anyjai több nézeteltérésről számoltak be párjukkal pénzügyek kapcsán.
  • A tini lányok szülei nem érzik inkább anyagilag megterhelőnek a gyereknevelést, mint a tini fiút nevelők.
  • A kisebb lányt nevelő anyák kevésbé érzik megterhelőnek a szülőséget, mint a kicsi fiút nevelő anyák.
  • A szülők nem töltenek több vagy kevesebb időt tini gyerekükkel annak neme alapján.
  • A tini lányok bevallásuk szerint rosszabb viszonyban vannak az apjukkal, mint a tini fiúk. Hasonló különbség az anyáknál nincs.
  • A tini fiúk inkább isznak, a tini lányoknak meg inkább van pasijuk.


Az eredmények értelmezése tág teret ad a fantáziának

Ezek az eredmények. A tanulmányban nem így, hanem saját elméletükkel együtt mutatták be azt, mintegy alátámasztásként. Én direkt nem írtam le, hogy akár mások, akár a szerzők mit gondolnak miért lehet magasabb a kamasz lánnyal rendelkező családokban a válás valószínűsége. Sőt akár most mindenki meg is állhat az olvasásban és előjöhet a saját elképzelésével!







Az egyik lehetséges magyarázat, hogy az apák vagy mindkét szülő fiút szeretnének, tehát a lánnyal is súlyosbított házasságok "értéke" így kisebb. Egyrészt, ha az apák kevésbé tartanák értékesnek a leánygyermeküket, vagy azt a házasságot, ami leánygyermeket adott számukra, akkor a válásnak korfüggetlenül magasabbnak kéne lennie. A gyerek neme a születésétől evidens, nem kell 12 évet várni a realizálására. Továbbá, amennyiben a családok eleve a fiúgyermeket preferálnák, azaz például addig vállalnának újabb és újabb gyerekeket, amíg az fiú nem lesz, akkor az elsőszülött fiúval rendelkezőknek lenne kevesebb gyereke (hiszen ezzel letudták a fiú iránti vágyukat). Viszont pont, hogy több gyereke van azoknak, akiknél az első gyerek fiú.


Amúgy az első gyermek tekintetében van preferencia: a terhes nők inkább kislányt szeretnének, a leendő apukák pedig inkább fiút (Marleau és Saucier 2002). Azért kell hangsúlyozni, hogy ez már terhes nőknél mért preferencia (tehát, akiknek lesz gyerekük), mert egyetemista lányokat kérdezve, hogy mi lenne a kívánt elsőszülött neme, fiúpreferenciát mértek. A fiúknál mindig jellemző a fiúpreferencia (azért a leendő apák negyede lányt szeretne, negyedének meg mindegy a gyermek neme). A további gyerekek tekintetében viszont jellemzően az a vágy, hogy legyen fia és lányai is a párnak (Hank és Kohler 2000). Szóval ez is mutatja, hogy nempreferencia nem lehet a válás mögött, főleg, ha az csak a gyermek tini éveinél jelentkezik


Van olyan elmélet is, hogy a lányok felnevelése drágább (ez amúgy igaz*, bár a LEGO tud olyan drága lenni, mint a kozmetikai cikkek és a ruhák). Bár ugye ez válástól függetlenül így marad, ráadásul megint csak a gyerek születésétől tudható. Persze az ember nem igazán híres az előrelátásáról (akármit is állítunk magunkról!), tehát elképzelhető, hogy csak akkor kezdi ezt problémának érezni, amikor kezd tényleg drágább lenni egy lány. De a szülők nem érzik nagyobb tehernek a tini lányukat, mint egy tini fiút.


Van továbbá olyan elmélet, ahol a gyerek neme és a válás valószínűsége közötti viszony ok-okozati viszonya megfordul. Ahol a családban több a stressz, ott inkább a lánymagzatok maradnak meg. Tehát egy eleve problémákkal terhes házasságban inkább születnek lányok (mert a fiú embriók abortálódnak). Ebben az esetben nem várnánk, hogy az elsőszülött lányos házasságok hosszabbak, illetve azt várnánk, hogy minden időszakban magasabb a lányos családoknál a válás valószínűsége (hiszen a lány akkor egy meglevő családi stresszt indikál, ami növeli a válás kockázatát).


Ha mindez nem, akkor mit gondoltak a szerzők az eredményről?

Dobpergés!

Dobpergés!

A szülők a nemi szerepekről vallott különböző elképzelései miatt kapjuk ezt az eredményt.


Bevallom itt nagyon elszomorodtam. Úgy érzem tényleg van egy ilyen tendenciózus ideológiai nyomulás, hogy a nemi szerepek és elutasításuk miatt van minden. Persze lehet sok mindent a fenti listából ez alapján értelmezni. Például, hogy a korábban született apáknál nagyobb a hatás, mert ők inkább a tradicionális családképet preferálják. Vagy nagyobb a hatás a vegyesházasságoknál,  mert ott térhet el leginkább a nők helyéről való vélekedés. Viszont ha az apák lennének e mögött (ők akarnának hagyományos női szerepet a lányuknak), akkor miért nem magasabb az első lány hatás, ha bevándorló apa és benszülött holland anya gyerekéről van szó, mintha a fordított a helyzet? Illetve azt sem értem, hogy ha valaki identitásának olyan szerves része a nemi szerepek, hogy ez befolyásolja a gyereknevelését (és nem a házasságát, azt elhiszem, hogy befolyásolja), akkor a fiúk nevelésében való nézeteltérésnek is meg kéne mutatkoznia. Nem tudom elhinni, hogy hitelesen lehet egyszerre hímsoviniszta fiút és femináci lányt nevelni.


Az online felmérésben, amit nem a kutatók végeztek csak adatait használták fel, úgy tűnik nem volt arra külön kérdés, hogy a nemi szerepekről mi a véleménye a családoknak / gyerekeknek. A meglevő adatok csak nagyon indirekt úton utalnak erre és lehet teljesen más értelmezés is. Ráadásul bár lehet, hogy a nemi szerepekről való gondolkodás jelentősen változott az elmúlt évtizedekben (a női egyenjogúság javára), a lányok mégis több időt töltenek házimunkával egy amerikai tanulmány alapján. A tanulmány 1977-1978 és 2003-2005 időszakban végzett felmérésen alapul. Eredménye alapján a lányok több időt töltenek házimunkával és ez a 2000-es évek elején kifejezettebb, mint a '70-es években!


Szerintem – ami persze a tudományban nem jelent semmit, de a hipotézisek felállítása, mindig egy szerintemmel kezdődik – egyszerűen az van az eredmény mögött, hogy a tini lányok többet veszekednek az anyjukkal, ami rombolja a házasságot. A konfliktus nem nemi szerepekről szól, hanem hogy miért nem lehet télvíz idején rövid ujjú pólóban járni, vagy miért viseljük nehezen, hogy az imádott leánygyermek nem hajlandó velünk jönni sehova (a fiúk se, csak ők halkabban morognak). És miért az apjukkal érzik a konfliktust a lányok. Ezért:



Azt is aláírom, hogy sokat segít a konfliktusok kezelésében, ha az ember korábban átélt ilyesmit. Például állandó konfliktus a gyerekeimmel a számítógép előtt ülés vagy a "menjetek már el fürdeni mindjárt 10 óra" problémája. Viszont ezek gyerekként az én életemben is jelen voltak. Én is (tesóm is) mindig többet szerettünk volna játszani a számítógéppel, mint lehetett (és egy teljes gyerekkort monitor előtt töltve valahogy mégis felnőttem, csak megnyugtatásul a többi szülőnek). És mindig veszekedtünk azon, hogy ki menjen előbb fürödni (és kerüljön így közelebb az elkerülhetetlen lefekvéshez), aminek így utólag nem látom értelmét, de pontosan ezt hozzák a gyerekeim is. Ettől a konfliktus megmarad, a gyereket néha el kell szakítani a géptől, valahogy minden gyereket ágyba kell terelni este, de úgy érzem ismert terepen mozgok. A tini gyerek (főleg egy lány!) lázadásával szemben viszont teljesen érthetetlenül állok (amúgy a feleségem is). Egyikünknek sem volt ilyen lázadó korszaka. Nekem meg nem volt lánytestvérem, hogy lássam hogyan működik egy tini lány.

Jelentem még házasok vagyunk, és elsőszülött lányom túlságosan gyorsan halad kifele a 13-18 éves korból!

Ami persze nem azért gond, mert a végén még nem lenne miért elválnom az anyjától, hanem mert olyan jó, hogy az embernek vannak gyerekei (de túl gyorsan felnőnek).



* Még ha így is érezzük, ez nem jelenti, hogy tényleg így van. Ráadásul sem Hollandiában sem nálunk nincs extra költsége például a lányok megházasításának (hozomány), ami jelentősen megdobná a lányok felnevelésének költségét.

Hivatkozott irodalom