2016. március 30., szerda

A becstelenséget a társadalom örökíti ránk

A társadalom hozzáállása a szabályok "kreatív értelmezéséhez" meghatározza, hogy mennyire vagyunk úgy általában őszinték. Mennyire vagyunk hajlandóak vagy képesek hazudni, hogy a saját előrejutásunkat egyengessük. S a társadalom egészének morális állapota a fiatalok viselkedését is megpecsételi.


Az emberek alapvetően nem szeretnek hazudni. Ez valahogy rombolja a saját magukról alkotott pozitív képet. No de van az a pénz, amiért a szabályok egy kicsit módosíthatóak, s a dolgokat megoldjuk "okosba". Ismerős?


Mindig azzal vigasztaljuk magunkat, hogy csak a politikusaink ilyenek, s mi egyszerű földi halandók minta állampolgárok vagyunk. Rossz hírem van: nem. A társadalmi szinten mérhető korrupció, adóelkerülés és demokratikus deficit (vö. illiberális állam) jól korrelál az egyének viselkedésével. Ezen értékeket, amelyek 2003-as értékét vették alapul, amelybe a most kb. 21 éves diákok cselekedete még biztosan nincs benne, összegyúrták egy szabályszegés prevalencia (PRV) értékbe. Magas értéknél szabályszegők, míg alacsonynál szabálytartó a társadalom.


Legyen egy egyszerű kísérlet. Egy diák maga egy fülkében dob 2 kockával. Az első dobásának az értékét kell bemondania. Ez alapján kap pénzt. Az 1-es dobás 1 egység pénzt ér, a 2 kettőt, s így tovább 5-ig. A 6-os dobás 0-át ér. A tényleges dobást nem ismeri a kísérleti alanyon kívül senki. Amit tudunk, hogy hogyan működik a kocka. 1/6 valószínűséggel dobja a különböző értékeket. Ha mindenki pontosan azt mondja be, amit dobott, akkor átlagosan 2,5 egység pénzt fizetnek ki. Na ennyire jó emberek sehol nem voltak a vizsgált 23 országban.
A fülke, a kocka, a számítógép és egy pohár, amibe a kockát a végén bele kell helyezni. Senki más nem látja a tényleges dobást. A lelkiismeretünk felé kell csak elszámolni.


Ha velejéig romlott egy társadalom, s mindenkit csak a kinyerhető haszon érdekel, akkor 5-öt mond be mindenki. Na ennyire rossz sem volt egyetlen népesség sem (huh!). Ez ugye direkt hazugság lenne. S nem szeretünk hazudni. De a szabályokat lehet kreatívan alkalmazni. Végül is ki tudja melyik kockadobás volt az első (amit be kell mondani), s melyik a második (amit nem kell bemondani). Ha így nézzük a dobások várható kimenetét, akkor egy másfajta átlagos pénzmennyiséghez (3,47) jutunk. Ez már közelebb van ahhoz, amit ténylegesen kaptak.
Az egyes kifizetett összegek kumulált gyakorisága (tehát annak a valószínűsége, hogy annyit vagy kevesebbet fizetnek ki). A 6-os 0 kifizetésű dobás valószínűsége 1/6. Az 1 egységnyi pénz kapásának a valószínűsége is, s így a kumulált valószínűsége az 1 pénznek 2/6. A felső folytonos fekete vonal adja meg, hogy mit várunk, ha mindenki teljesen őszinte. A szaggatott vonalat várjuk, ha mindenki a két dobásból a kedvezőbbet mondja be. Az alsó pontozott, 5-nél felcsapó vonalat várnánk, ha mindenki teljesen becstelen lenne. A kevésbé korrupt / anti-demokratikus / adócsaló országok (alacsony PRV érték, zöld vonal) a szabály kreatív értelmezése görbe felett vannak, míg az alacsony PRV-vel rendelkező országok diákjai alatta (piros vonalak).

A szabálytartó országok diákjai szignifikánsabban becsületesebbek, mint a szabályszegő államok diákjai.
A szabályszegés prevalencia (PRV) érték összefüggése a kimenettel. (a) Az átlagos kifizetés. 2,5 lenne a teljesen becsületes átlag, 3,47 a szabályszegő és 5 a teljesen becstelen. Nagyon szépen korrelál a PRV az átlagos kifizetéssel. (b) Hányan "dobtak" 3-4-5 értéket. 50% a várható érték. Ennél többeknek sikerült nagyot dobni. (c) Hányan mondhattak be becstelenül 5-öt. (d) Hány (százalék) becsületes diák volt.
Tanzánia, Marokkó és Kína kellemetlenül kilóg. Nem is várunk mást az ismert társadalmi berendezkedőzésük alapján. Azért Kelet-Európa egyes államainak sem kell a szomszédba menni egy kis szabályszegésért (bár az országos számok nem rosszak): lengyel és cseh sorstársaink közül sokaknak sikerült magasat dobni, s bizony sokan 5-öt mondtak be pusztán a pénzért. Viszont ha megnézzük a teljesen becsületesek becsült arányát, ott jól szerepelnek ezek az országok. Érdekes a közepesen jó intézményrendszerrel rendelkező Guatemala, Malajzia és Grúzia, akik értékei nem rosszabbak, mint sok Európai(bb) országé. Bár a cikk az egyes országokat nem elemezte, van ott érdekesség bőven. Főleg a c-d ábra összevetése. Például Ausztria esetében 70%+ körüli becsületes ember és 20% körüli becstelent jósolnak, azaz a társadalom teljesen ketté vált. Hasonló igaz Németországra, Malajziára és Szlovákiára is. Litvániában viszont a 60% becsületes mellett a többi inkább a szabályokat hajlítja, de nem becstelen.


A társadalom egészét jellemző szabálykövetési kultúra a fiatalok viselkedését is meghatározza. Ahol a társadalom nagy része betartja a szabályokat ott az egyes emberek is (a társadalom belőlünk áll). A kísérlet tanulsága - szerintem -, hogy a társadalom függ az emberektől. Nem igaz, hogy az egyes viselkedések nem számítanak, mert minél többen követik a szabályokat, annál többen követik a példájukat. Sajnos fordítva is igaz.


Érdekes lenne ezt a kísérletet itthon is végigcsinálni. Nem tűnik nehéznek, bár a pénzosztogató kísérletek lepapírozása itthon egy rémálom. Ami sajnálatos, mert ezekkel a kísérletekkel nagyon fontos dolgokat tudhatunk meg az emberek viselkedéséről és az eltérő kultúrákról is!


Hivatkozott irodalom

Gächter, S. és Schulz, J. F. 2016. Intrinsic honesty and the prevalence of rule violations across societies. Nature 531(7595): 496-499


2016. március 20., vasárnap

A magunkfajták nem is annyira büdösek

Egy jól teleizzadt póló az büdös. De, hogy mennyire undorodunk ettől az undorító szagtól függ attól, hogy kié az a póló. Ha valamilyen csoporttársé, akkor nem viszolygunk tőle annyira.


Régóta ismert tény, hogy az idegeneket büdösnek tartjuk. Ennek két oka van. Az egyik valamellyest objektív: a földrajzilag nagyon távol élők bőrbaktériumai nagyon mások, s így a szaguk is, amit kellemetlennek tartunk. A másik viszont alapvetően a fejekben dől el. Az idegeneket mindig egyfajta távolságtartással érdemes kezelni. Például betegséget terjeszthetnek. S ezért a viszolygás. Ehhez nem kell, hogy az az idegen tényleg büdös legyen (vagy büdösebb, mint az ismerősök), egyszerű jó rasszista beidegződéseink kapcsolnak be.
Vegyünk egy összeizzadt pólót. A kísérlet szempontjából teljesen mindegy, hogy ki izzadta össze. Szagoltassuk meg diákokkal. Mind büdösnek fogja tartani. No de, hogy mennyire tartja visszataszítónak az ismeretlen illetőt? (például találkozna vele?)


Mondhatnám, hogy az egész attól függ, hogy mi van a pólóra nyomtatva. Az első kísérletet Sussex-i Egyetemen végezték és a pólóra Brighton-i Egyetem emblémáját nyomtatták. Nem mondták ki, hogy kié a póló, de az embléma ugye látszik, s erről arra következtethetnek a diákok, hogy a másik egyetem egyik diákjáé. A másik kísérletben a St. Andrew Egyetem diákja szimatoltak saját, embléma nélküli és a rivális, Dundee Egyetem logójával ellátott pólót.


Nem meglepő módon a másik egyetem pólója büdösebb volt, mint a saját egyetem logójával ellátott póló. A logó nélküli bóló "büdössége" olyan, mint a rivális egyetemé. Azaz alapvetően az undorunkat a saját csoport tagjaival szemben visszatartjuk.


Felmerülhet a kérdés, hogy egyfajta önbevallás mennyire mutathatja a tényleges undort. Ennek kiderítéséért a második kísérletben nemcsak megkérdezték a hallgatókat, hogy mennyire büdös a póló, hanem figyelték, hogy utána milyen gyorsan mennek kezet mosni, mennyi szappant használnak és milyen sokáig mossák a kezüket. Ezt sokkal inkább a tudat alatti irányítja, s mivel a diákok nem tudták, hogy a kísérlet a saját csoporttól vagy a másik csoporttól való viszolygást méri (azt állították, hogy feromon érzékelés képességét mérik), így nem volt miért kontrollálniuk viselkedésüket. Amennyiben másik csoport pólóját kellett szagolniuk, akkor gyorsabban siettek a kézmosóhoz, s többen használtak több szappant (pumpás folyékony szappan adagolóból 2 vagy több adagot), mint akik a saját csoport pólóját szagolták. A kézmosás hosszában nem volt eltérés.


Minden ilyen kísérlet (s hasonló csoporttudatról szólóról már írtam itt, itt és itt) azt mutatja, hogy bizony nagyon erős bennünk a csoporttudat. E mellett nem szabad elmenni, mert sajnos ebből erednek azok a parttalan viták, hogy a rasszizmus az csak valami elhajlás, s mi amúgy nagyon szeretnénk mindenkit.


A helyzet viszont nem reménytelen. S a megoldás nem az egyre durvuló szabályozás, hanem a csoporttudat manipulálása. S ezt is vizsgálták a kísérletben! A feromonos álvizsgálatot leíró lap szövegét ugyanis többféleképpen kezdték. Volt ahol az egyéni feromon érzékelő képesség volt kiemelve a vizsgálat céljaként, volt ahol az adott egyetem tagjainak képességei más egyetem tagjaival összemérve, s volt, ahol hallgatók (diákok) vs. nem-diákok volt a megkülönböztetés. Tehát előkészítették a terepet, hogy a vizsgálat alanyai valamilyen csoporttudatukat vegyék elő. Amikor egyénekként szerepeltek, akkor a csoporttudat visszaszorul, amikor diákokként, akkor a csoporttudat kiszélesedik. S bizony a csoporttudat kiszélesítése az undort is vissza tudta szorítani. Amikor az egész diákságot képviselték a diákok, akkor nem tűnt olyan büdösnek a másik egyetem diákja.


Két fontos tanulsága van a kutatásnak:


(1) A csoporttudat és a viszolygás fejben dől el. Az eredmények szempontjából nem volt érdekes, hogy ki is izzadta össze azt a pólót! Lehetett volna ez egy másik kontinensről való ember, a szomszéd, egy diáktárs vagy az egyik oktató. Igazából nem tudjuk megmondani ennyiből, hogy az a másik tényleg idegen vagy sem. Márpedig ne feledjük, hogy az etnikai villongások zöme nem fekete-fehér ellentét, hanem egy helyen élő, kinézetre elég hasonló, de kulturálisan kicsit más csoportok között történik (itt Európában is hosszan lehetne sorolni a példákat).


(2) A csoporttudat az embernél nagyon egyszerűen manipulálható. Természetesen pontosan ezt használják ki azok, akik erre apellálva óhajtják maguk mögé terelni a "nemzetet" (vö. migránskérdés itthon vagy Szlovákiában, egész választásokat lehet felfűzni erre a kérdésre, ami például a szlovákokat közvetlenül nem is érintette). DE. S ez a lényeg. A csoporttudat manipulációjával, kiterjesztésével egyre több emberről fogadhatjuk el, hogy hozzánk tartozik. Végeredményben az egész emberiség egy csoportba tartozhat.


Legutóbb Bill Clinton hozakodott elő azzal gondolattal, hogy az idegenek támadása összehozná az emberiséget (s nem ő volt az első).
"Ez lehet az egyetlen módja, hogy az egyre megosztottabb világunkat egyesítsük ... gondoljunk bele, hogy minden különbség, ami a Föld népei között ma fellelhető, milyen aprónak tűnne, ha egy űrinvázió fenyegetne."

It may be the only way to unite this increasingly divided world of ours … think about all the differences among people of Earth would seem small if we feel threatened by a space invader.” - Bill Clinton


A korábbi amerikai elnök a Függetlenség Napja című filmet emeli ki, mint ennek képi feldolgozása. Én a Watchmen: Az őrzők című filmet jobb referenciának tartom. Ott ugyanis ki is van ez mondva, sőt az egész bonyodalom pont arra megy ki, hogy hogyan lehet űrinváziós hisztériát kelteni űrinvázió nélkül.


Hivatkozott irodalom

Reicher, S. D., Templeton, A., Neville, F., Ferrari, L., Drury, J., 2016. Core disgust is attenuated by ingroup relations. Proceedings of the National Academy of Sciences 113: 2631-2635, doi:10.1073/pnas.1517027113.

2016. március 11., péntek

Egy vírus immunrendszere

Miért is lenne szüksége egy vírusnak immunrendszerre? Mert egyes vírusokat más vírusok fertőznek. S ez ellen a vírusoknak is védekezniük kell. Egy a baktériumoktól "ellesett" módszerrel védekezik Mimivírus a Zamilon nevű virofág ellen.

Óriás vírusok és vírusaik

Az első óriásvírust 2003-ban írták (Scola et al. 2003). A Mimivírusnak keresztelt vírus nevét a mikróbát melő (mimicking microbe) kifejezés rövidítéséből kapta. Tekintélyes, 1,2 millió bázispár hosszú genetikai állománya (Raoult et al. 2004) nagyobb, mint a legkisebb ismert baktériumoké. Jelenleg a legnagyobb ismert vírus a Pandóravírus (Philippe et al. 2013), amelynek genomja 1,9-2,5 millió bázispárból áll, ami 2500 gént kódol. Ezek az óriási vírusok nem csak abban különlegesek, hogy több génjük lehet, mint egy baktériumnak, hanem, hogy saját vírusaik vannak (La Scola et al. 2008). Ezeket a baktériumokat fertőző vírusok bakteriofág nevéhez analóg módon virofágoknak nevezzük. Bár minden vírusnak szaporodásához szüksége van egy gazdasejtre, de van olyan vírus, amely kizsákmányolja a másik vírust, ha már az amúgy is szépen megágyazott neki a sejten belül. Az elsőnek felfedezett Sputnik virofág önmagában képtelen szaporodni az amőbákban, de a Mimivírussal együtt igen. Igaz a Mimivírus fejlődését igencsak kikezdi.

A bakteriális immunrendszer

A nem olyan régen felfedezett CRISPR–Cas rendszer lényege (Marraffini 2015), hogy a prokarióta szervezetek az idegen genetikai elemek ellen azok egy rövid (21-72) génrészletét kódolják. Ez a kis részlet RNS-re átíródva (valamint a nevet adó ismétlődő szakaszok) kötődnek a megtámadni kívánt genomhoz, s az így csapdába esett DNS-t a baktérium enzimei feldarabolják és eltüntetik.

A virális immunrendszer

A nemrégen leírt Zamilon virofág (Gaia et al. 2014) a Mimivírus A törzsében nem képes szaporodni, de a B és C törzsben igen. Ezzel szemben a Sputnik 3 nevű virofág mindhárom törzsben képes szaporodni, tehát nem általában a virofág replikáció hátráltatott az A leszármazási vonalban. Elképzelhető vált, hogy valami egyedi módon képes a Zamilon fertőzést elkerülni az A leszármazási vonal. Genomjának tüzetes elemzésével kimutatható, hogy a Zamilon egy 28 bázispár hosszú szakasza minden A törzsből származó Mimivírusban megtalálható (ebből egy 15 bázispár hosszú darab 4x egymás után található). Ez utalhat egy CRISPR-Cas szerű rendszerre. A környező gének (inkább lehetséges gének) elemzése arra enged következtetni, hogy azok hasonló funkcióval rendelkeznek, mint a bakteriális rendszer génje (génjei). Azaz a Mimivírus képes szelektíven megtalálni és lebontani a Zamilon DNS-ét.
Megmutatták, hogy a gének elcsendesítésével ez az immunitás megszűnik, tehát a talált genomszakasz felelős a immunitásért.

A kutatók ezt a rendszert MIMIVRE azaz Mimivírus virofág védelmi elemnek (mimivirus virophage resistance element) keresztelték.
A MIMIVIRE és a CRISPR-Cas rendszer összehasonlítása. Mindkettőben megtaláljuk ugyan azokat a génfunkciókat, mint a helikáz vagy az endonukleáz, mindkettőben vannak a patogén genomjának darabjai. A gének elrendeződése azonban különböző. A MIMIVIRE rendszerben a Zamilon vírus 15 bázis hosszú részlete egymás többször szerepel. Ez az ismétlés fontos a működéshez. A CRISPR-Cas rendszerben a patogén genomrészleteket ismétlődő szekvenciák választják el, s több patogénből vett szekvencia is van egymás után (de azonos többször nincs).
A tanulmány nem tér ki a rendszer eredetére. Szerintem szinte biztos, hogy egy baktériumtól vették kölcsön a védelmi rendszert, s használják saját vírusaik sakkban tartására. Korábban már felfedeztek olyan bakteriofágot, amely CRISPR-Cas rendszerhez hasonlót használ a baktérium CRISPR-Cas rendszerének kijátszására (lényegében megjelöli a baktérium "támadó" szekvenciáit, s így azok nem tudják a vírusgenomot bántani) (Seed et al. 2013). Hasonlóan ez a rendszer is valamilyen horizontális géntranszferrel kerülhetett a Mimivírusba, ahogy amúgy genomjának igen tekintélyes része.

Hivatkozott irodalom