A férfiak korábban halnak, mint a nők. Ez egy nyilvánvaló kijelentés, aminek igazságtartalmát nem szoktuk megkérdőjelezi. Felnőttekről beszélünk, gyermekkorban nincs különbség a mortalitásban (lásd ennek körbejárását itt). Aztán 50-70 kor között 2-3x annyi férfi hal meg, mint nő. Ebben a korban egyszerűen elkezd hullani az "erősebbik" nem.
Mindig így volt ez? Történelmi adatok alapján a férfiak mortalitása mindig nagyobb volt, de csak olyan 10%-al. Aztán a XIX. század végén és a XX. század elején születetteknél valami nagyon megváltozott. Ezeknek a korcsoportoknak a teljes élettörténete feldolgozható, hiszen elég kevesen élnek már közülük. Ezen adatok elemzésével kapjuk a fenti meglepő eredményeket.
S akkor mi járult hozzá a férfiak halálozásához? A cigi és a szívbetegségek. A dohány Közép- és Dél-Amerikában őshonos, ott régóta élvezeti cikk. Európában a dohánytermelés a XVIII. század legvégén kezd meghonosodni, de igazán a XIX. század végére kezdődik az ipari termelése a cigarettának. Elterjedése a XX. század elejére tehető. A férfiak inkább dohányoznak, mint a nők. A többlethalálozás harmada vezethető vissza a cigarettára.
Ugye emlékszünk még ezekre a reklámokra? Az igazán menő férfi cigizik. Mindig vannak elvárások, hogy milyen egy menő férfi, az egészséges életmód nincs közte. |
A másik halálok, amiben a férfiak bajnokok a szívbetegségek. A tanulmány nem részletezi ennek az okát. Hiszen míg a cigizésnél a felhasználás terén van egyértelmű különbség a nemek között, addig a szívbetegségnél nincs ilyen egyértelmű ok. Trombózis inkább kialakul férfiakban, valószínűleg a női hormonok valahogy védik a nőket (Del Principe et al. 2015), ellenben az alacsony tesztoszteronszint nem tesz jót a szívünknek (Morris & Channer 2012). Szóval nem egyszerűen a női-férfi hormonokról van szó.
TUDOMÁNY OFF
Próbáltam keresni, hogy miért is nagyobb a férfiaknál a szívbetegség. Csak olyan cikket találtam, amiben a nőknél a rizikófaktorok gyorsabban összeadódnak, illetve olyat, amiben hosszan értekeznek, hogy szegény nők nem figyelnek eléggé a szívükre, bezzeg a férfiak. És még sorolhatnám az ilyen cikkeket 1 2 3. Talán egy kicsit vissza kéne venni az értelmetlen politikai korrektségből és a szürke tényekkel foglalkozni: nem egy életbiztosítás férfinek lenni.
Esetleg egy kicsit nem lehetne jobban figyelni ránk? Egy végtelenül elnőiesedett világban esetleg megkérdezi, hogy mi hogyan éreznénk jól magunkat? Lehet, hogy a végén még a nők is jobban éreznék magukat. Ha az emberiség fele szenved, az nem jó a másik felének sem.
/NEM PANASZKODÁSNAK SZÁNTAM
Hivatkozott irodalom
- Beltrán-Sánchez, H., Finch, C. E. és Crimmins, E. M. 2015. Twentieth century surge of excess adult male mortality. Proceedings of the National Academy of Sciences 112(29): 8993-8998
- Del Principe, D., Ruggieri, A., Pietraforte, D., Villani, A., Vitale, C., Straface, E. és Malorni, W. 2015. The relevance of estrogen/estrogen receptor system on the gender difference in cardiovascular risk. International Journal of Cardiology 187: 291-298
- Morris, P. D. és Channer, K. S. 2012. Testosterone and cardiovascular disease in men. Asian Journal of Andrology 14(3): 428–435