2015. november 19., csütörtök

A látványos vagyoni különbség csökkenti az együttműködést

A közgazdasági kísérletek segítenek megérteni az emberi viselkedés alapjait, ami a gazdasági döntéseink mögött húzódik. Az egyik legfontosabb problémája az emberiségnek az egyre növekvő vagyoni különbségek. Nem ér semmit, hogy elég élelmet termelünk, hogy senki ne éhezzen, ha az eloszlása az élelemnek olyan, hogy sokan éheznek, míg kevesen nagyon pazarlóan bánhatnak az élelemmel. A vagyonok egyre nagyobb része egyre kevesebb ember kezében van. A 70-es évek jóléti társadalmai, ami a mai napig egyfajta elérendő cél számunkra, azon alapultak, hogy a vagyoni különbségek a második világháborút követően igen alacsonyak voltak Európában. Ez - sajnos - azóta folyamatosan romlik, s ezzel együtt a jóléti állam is a szép múlt ködébe vész.
A vagyoni különbségek hatását vizsgálja a következőkben bemutatandó tanulmány.

Az embereknek van egy kapcsolati hálójuk, azaz kölcsönhatásaik másokkal nem véletlenek. Modellezzük ezt úgy, hogy kezdetben egy véletlen gráfon helyezzük el az embereket (olyan 17-et egy-egy kísérletben), amelyben a lehetséges kapcsolatok 30%-a van jelen.
Minden játékos valamennyi kezdeti pénzzel rendelkezik. Minden körben (10 kör van) a játékos eldöntheti, hogy együttműködik vagy sem. Az együttműködők 50 pénz/szomszédot vesztenek. A szomszédok kapnak 100 pénzt. Klasszikus segítség, amelyben egy költséges tevékenységet végezhet a játékos, ami a segítettnek előnyt jelent, s az előny abszolút értéke nagyobb, mint a költségé. Továbbá, ha mindenki mindig együttműködik, akkor a végén mindenki igen gazdag lesz, hiszen minden szomszédja révén +50 pénzre tesz szert (50-et költ rájuk, de 100-at kap). A szituáció egy társadalmi dilemma, melyben az egyénileg legnagyobb haszonnal járó cselekedet a nem együttműködés, hiszen az +100 pénzt jelent (persze, amikor senki nem működik együtt, akkor a vagyonok sem nőnek!)

Az egyes körök végén mindenki megtudja, hogy mit tettek a szomszédai. Ezt követően kiválasztunk 2 személyt. Ha van köztük kapcsolat, akkor az egyikük dönthet, hogy ezt a kapcsolatot megszünteti. Ha nem volt kapcsolatuk, akkor egy új kapcsolat jöhet létre. Minden kört követően a lehetséges kapcsolatok 30%-a változhat (tehát elég gyorsan változtatható a kapcsolati háló).

A játékosok vagy azonos kezdeti pénzzel vagy egyenlőtlenül elosztott kezdeti pénzzel rendelkeztek (lásd táblázat). Minden esetben átlagosan 500 pénzegységgel rendelkezett egy játékos.
Kísérletek Gazdagok kezdeti vagyona (százalékuk) Szegények kezdeti vagyona (százalékuk)
Nincs különbség 500 (100%)
Alacsony különbség 700 (50%) 300 (50%)
Alacsony különbség 850 (30%) 350 (70%)
Magas különbség 1150 (30%) 200 (70%)

A kezdeti vagyon különbségen kívül a kísérletek egy részében a játékosok látták a szomszédjaik aktuális vagyonát is (a többiben csak a saját vagyonukat).


Ez utóbbi paraméter bizonyult döntőnek az eredményekben!


Az egyenlőtlenség (Gini koeficiens) alakulása a játék végéig. Mivel mindenkinek nőtt a vagyona, akinek legalább egyszer segítettek, így egyrészt kialakult némi egyenlőtlenség ott is ahol nem volt, s csökkent egy kicsit ott ahol magas volt (narancssárga vonal). A látható vagyon mellett az egyenlőtlenség konzerválódott (narancs és szürke folytonos vonal), míg nem látható vagyon mellett csökkent az egyenlőtlenség (szaggatott vonalak).
A vagyon láthatósága mellett kevésbé nőtt a játékosok össz vagyona, jobban csökkent az együttműködési hajlandóság, kevesebb kapcsolata lett a játékosoknak és azok inkább kisebb izolátumokat alkottak.Vegyük észre, hogy az emberek alapvetően együttműködőek. Kezdetben 75% együttműködött. Ez a szint csökkent (ez minden hasonló játékban megfigyelhető). A látható vagyon mellett inkább csökken az együttműködési hajlandóság, egészen olyan 30% körülre, míg a nélkül 50% körül marad. Ez igen jelentős különbség! A "társadalom" által megteremtett össz vagyon is majdnem fele, ha az emberek látják a többiek vagyonát, mintha nem.

(a) Átlagos vagyon növekszik. (b) Az együttműködési szint csökken. (d) A szociális háló kapcsolatszáma eleinte nő, majd főleg a látható vagyon mellett csökken. (e) A hálózat egyfajta összefüggősége (mennyire érhetőek el az emberek egymás szomszédainak szomszédaiként) kissé nő, látható vagyon esetén még kevésbé. A látható vagyon eredményeit a folytonos vonalak jelzik.
Milyen egyéni döntések állnak az eredmények mögött? A látható vagyoni különbségek mellett az egyenlőtlen esetben az adott körben a környezetüknél gazdagabbak általában nem működnek együtt, míg a szomszédságnál szegényebbek együttműködnek. A gazdagok meg is tartják a nem együttműködő viselkedésüket, s így kihasználják a szegényeket. Ez tovább növeli az egyenlőtlenséget. A kezdetben egyenlő helyzetben levő játékosok esetében viszont ennek majdnem az ellenkezőjét tapasztaljuk! A lokálisan gazdag játékosok együttműködnek, s ezt a jellemzőjüket meg is tartják. Tehát ekkor a gazdagoktól a szegények felé áramlik a vagyon, valamelyest kiegyenlítve a kialakuló egyenlőtlenséget.

Lehetett volna az is az eredmény, hogy a szegények, féltve csekély kis pénzüket, nem kooperálnak, mégsem ezt tapasztaljuk (s ebben sok más tanulmány is egyetért). A gazdagok még jobban féltik a pénzüket, olyannyira, hogy a kapcsolataik számát is kezdik csökkenteni, hogy minél inkább megmaradjon a vagyonuk, s a vagyoni előnyük.

Ez a viszonylag egyszerű kísérlet is nagyon jól demonstrálja, hogy a vagyoni különbségek, illetve, ahogy a cikk rámutat, annak láthatósága, milyen mértékben erodálja a társadalom szövetét és teljesítőképességét!
Lehetne-e a csökkenteni legalább a vagyon láthatóságát? Úgy hallottam, hogy Skandináviában nem illik kérkedni a vagyonnal (amúgy is alacsony az egyenlőtlenség ott a világ többi részéhez képest). Sajnos azonban az emberek inkább rájátszanak a látványra. Erejükön felül vesznek státuszszimbólumnak számító autót, mobiltelefont, akármit. Ez ugye tovább rontja a helyzetet. Ha az emberiség normálisan szeretne a XXII. századba lépni, akkor bizony a legfontosabb feladat a vagyoni különbségek eltüntetése. Azért mondom, hogy a XXII. század, mert ez nem fog egyik napról a másikra történni (lehet, de ahhoz le kell dobni egy jó adag atombombát, s akkor mindenkinek marad a pattintott kőeszköz). El kell kezdeni rajta dolgozni! A belső késztetésünk, az igazságérzetünk mind-e mellett szólnak. Az egyenlőségre törekvés a vérünkben van. Évtízezrek alatt ez (is) emelte ki az embert az állati sorból, hogy az elmúlt pár ezer évben az ellenkezője visszavesse oda.

Hivatkozott irodalom

Nishi, A., Shirado, H., Rand, D. G. és Christakis, N. A. 2015. Inequality and visibility of wealth in experimental social networks. Nature 526(7573): 426-429

 Számomra persze a hivatkozott irodalmak között is volt egy fontos rész ;)
Végre elkezdik észrevenni, hogy már letettünk valamit a témában!

2015. november 18., szerda

Van-e hatása a születési sorrendnek a tulajdonságainkra?

Nincs.


Egy több mint 100 éves vitát próbál nyugvópontra tenni egy friss tanulmány. Többen próbálták beállítani, hogy az elsőszülöttek, másodszülöttek, legkisebbek, stb. más-más szellemi képességgel és személyiségjegyekkel rendelkeznek. Az elsők felelősségteljesebbek, nagyobb az elvárás velük szemben, míg a kisebbeket jobban elkényeztetik. Nagyon sok tanulmány mutatott ki ilyen-olyan nem túl erős összefüggést az intelligencia és személyiségjegyek valamint a születési sorrend (ki hányadiknak született) között.

A probléma alapvetően módszertani. Hogyan tudjuk kimutatni a különböző személyiségjegyeket, s azok mennyire függnek a születési sorrendtől, de lehetőleg mástól nem. Eleinte ismert személyeket vizsgáltak (pl. Francis Galton, maga kilencedig gyerek, tudósok születési sorrendjéből vonta le a következtetést, hogy az elsőszülöttekből inkább lesz nagy koponya). Ebben az esetben viszont családok között vetnek össze jellemzőket, ami a családok genetikája vagy nevelési elvei nagyban befolyásolnak. Például az elsőszülöttek okossága mögött olyan egyszerű ok is lehet, hogy a magasan képzett és/vagy tehetősebb szülőknek kevesebb gyerek van, s így nagyobb valószínűséggel találunk közöttük elsőszülöttet (tehát egy véletlenszerűen kiválasztott elsőszülött valószínűbb, hogy egy kevésgyerekes család sarja, mint egy véletlenszerűen kiválasztott nem elsőszülött).

A családon belüli összehasonlítás az előző problémákat kiküszöböli. De itt is lehet módszertani banánhéj, amin elcsúszhatnak az eredmények. Korábban alkalmazták azt a módszert, hogy megkérdeztek egy gyereket magáról és a többiekről. Természetesen az ember magát és testvéreit máshogy látja, ezzel növelve a különbséget. Továbbá különböző korú gyerekekről beszélünk, akik személyiségérésüknek különböző fázisában vannak. Nehezen lehet összehasonlítani a 11,5 éves lányom személyiségét, a 10 éves fiaméval, pláne a 3,5 éves fiaméval. A kísérletek sajátsága, hogy nem lehet megkérdezni mindenkit pontosan ugyan abban a korban (a kísérletek ritkán futnak ilyen hosszan).

Német, angol és amerikai adatokat egyesítettek, amelyekben mindenki külön lett felmérve, családon belül is felmérték a gyerekeket (családok közöttire mindig van adat). A korkülönbséget pedig pszichológiából ismert korfüggő módosítókkal próbálták kiküszöbölni. Végül tízezres nagyságrendű mintát elemeztek a kutatók, ami lehetővé teszi kis különbségek kimutatását is.

Az intelligenciára kimutatható, szignifikáns, de igen csekély mértékben csökken a születési rangsorral. A különbség olyan 1,5 IQ pont körül van. Az találták, hogy egy véletlen elsőszülött 52% valószínűséggel okosabb egy véletlenül kiválasztott másodszülöttnél (ami egyben azt is jelenti, hogy egy véletlenül kiválasztott másodszülött 48% valószínűséggel okosabb egy véletlenül kiválasztott elsőszülöttnél). Csak családon belül nézve az adatokat 10 testvérpárból 6-ban az elsőszülött az intelligensebb.

A személyiségjegyek tekintetében az 5-ös felosztást alkalmazták, ami úgy tűnik bevett (extraverzió, barátságosság, lelkiismeretesség, neurocitás, nyitottság az újdonságra). Ebből négy esetben semmilyen hatást nem tudtak kimutatni. Egyedüliként az újdonságra nyitottság (intellektus) esetben volt különbség, ami egybevág az IQ teszteken mért csekély különbséggel. Az idősebb testvérek inkább vallották magukat "nyitottnak az új ismeretekre", mint a kisebbek. Ennek hátterében az is lehet, hogy az idősebb testvérek folyamatosan "okosabbak" a kicsikhez képest egyszerűen a koruknál fogva, s így megmarad bennük, hogy ők az "átlaghoz képest" okosabbak (ekkor már az IQ hatását kiszedtük a személyiségből).

A bejegyzés elején kategorikusan kijelentettem, hogy nincs hatása a születési sorrendnek. Van. A kérdés, hogy ezt észre fogjuk-e venni. A szórás tizedének megfelelő különbségekről beszélünk. A tulajdonság szórása (változatossága a populációban) az a nagyságrendnyi eltérés, amit képesek vagyunk észrevenni. Annál lényegesen kisebbet nem. Látni fogjuk a gyerekünkön, hogy 1 ponttal kisebb vagy nagyobb az IQ-ja a testvérénél? (pláne úgy, hogy fordítva is lehet, az esetek 40+%-ban a fiatalabb testvér az okosabb)

A gyermekeink között vannak különbségek. Mindannyian egyediek vagyunk. Mindannyian egy kicsit más családban növünk fel. Minden befolyásol minket. De szerencsére az, hogy hányadiknak születtünk a családba, nem.

Hivatkozott irodalom



2015. november 16., hétfő

Tudjuk majd etetni az emberiséget?

Termelünk-e elég élelmiszert a Földön a jelenlegi szükségletek kielégítéséhez? A válasz alapvetően igen, ami nehezen összeegyeztethető azzal, hogy nagyon sok helyen éheznek. Az éhezés által sújtott területekbe a fejlett országok is bele tartoznak, amelyek nemhogy saját magukat képesek élelemmel ellátni, de exportra is termelnek. Azaz az emberiség élelmezése elosztási probléma (is).

Az emberi népesség és a étkezési szokásaink is változnak. A fejlettebb és gazdagabb országokban több húst esznek, több gyümölcsöt és zöldséget. Mindezekhez nagyobb terület kell, mint a gabonafélékhez vagy a keményítőben gazdag burgonyához, amiből világszinten a legtöbb kalóriára nyerjük. Az emberi történelemben szinte mindig az volt a fő kérdés, hogy tudjuk-e etetni az aktuális emberi populációt. Valahogy eddig mindig megoldottuk.

Lehet még növelni az élelmiszer termelést? Igen.

Alapvetően két lehetőségünk van: (1) újabb területeket vonunk mezőgazdasági művelés alá, illetve (2) a meglevő területeken intenzívebb mezőgazdaságot folytatunk. Az (1) megoldás környezeti katasztrófához vezet. Nem szabad újabb területeket lepusztítani, hogy aztán termesszünk rajta valamit ideig-óráig. A meglevő területeket kell még inkább kihasználni. Ez elsőre kizsigerelésnek hallatszik, de igazából azt jelenti, hogy a világ egy igen jelentős részén még mindig fabotokkal törik fel a földet, s középkori módszerekkel próbálnak élelmiszert termelni. Ezeken a területeken a trágyázással, a talaj javításával, öntözőcsatornák kialakításával, megfelelő fajták vetésével sokat lehet javítani a termelékenységen.


Egy mezőgazdasági adatbázis elemzésével vizsgálták, hogy a világ egyes területein mi lenne a lehetséges termelés, s mi a mai. Megállapították, hogy mely területek önellátóak, melyek növelhetik termelékenységüket, de nem lesznek önellátóak, s melyek azok, amelyek most is kihasználják lehetőségeiket, de ettől még nem tudnak elég élelmiszert előállítani. Minden területre megfogalmaznak javaslatot, hogy mit (miket) lehet javítani, hogy többet termeljenek.


Az elérhető termelékenység hányad része realizálódik a világban 2000-es adatok alapján. a fehér részek hasznosíthatatlanok vagy mert természetes élőhely van még ott (Amazónia) vagy mert sivatag (Szahara, Arábia, Ausztrália nagy része és Közép-Ázsia), magas hegy (Himalája, Andok) vagy túl hideg (Szibéria, Észak-Kanada)
Nyugat-Európa és Kína Dél-Keleti részei lényegében annyit termelnek amennyit lehet. Észak-Amerika, Óceánia, Ausztrália és Közép-Európa 60-70%-on áll. Nagyon rossz a helyzet Afrikában és Dél-Ázsiában (India, Banglades) és Közép-Amerikában. Ezek azok a területek ahol ma is országos éhezések jellemzőek. S ezek mögött pont a nem megfelelő mezőgazdasági technikák alkalmazása áll.


A megfelelő minőségű és mennyiségű (mű)trágyázás, a talaj szerkezetének változtatása, az öntözőrendszerek kialakítása, a kártevők kezelése, stb. mind segíthet a termelékenység növelésében. Az öntözött területeken globálisan 24%-os termelésnövekedést lehet elérni, míg a nem öntözött területeken 80%-osat. Tehát a jelen technológiája mellett is majdnem megkétszerezhető a mostani (2000-es) mezőgazdasági termelés!
Egyes területek önfenntartó képessége 2050-ben (a) csak a népességnövekedést figyelembe véve (b) az élelemfogyasztási szokások változását is figyelembe véve. Az FSS (zöld) területek elérhetik az önfenntartást. Az ICP (sárga) területek növelhetik a termelésüket, de nem érik el az önfenntartás, míg a piros területeken nem lehet növelni a termelést. A függőleges vagy átlós sávozás azt jelenti, hogy országos szinten elérhető az önfenntartás, bár lokálisan nem mindenütt.
Az előrejelzésekből az tűnik ki, hogy a világ nagy része képes lenne lakosságát eltartani. Oroszország, USA, Kína, India, Kanada és Ausztrália önfenntartó lehet a megnövekedett népesség és fogyasztási szokások mellett is. Egyes Európai országok, mint Anglia, Írország, Olaszország, behozatalra fognak szorulni, de Európa egésze vígan el tudja látni a kontinenst (főleg, ha belevesszük, hogy Oroszország termelékenysége mennyire le van maradva az elérhetőtől!). Az igazán nagy probléma most és a jövőben is Afrika élelmezése. A jelenlegi termelés jelentősen növelhető, de még ez sem lesz elég az irdatlan ütemben bővülő népesség élelmezésére. S ezek az előrejelzések a klímaváltozás hatását nem vették figyelembe, pedig az Afrikát negatívan fogja érinteni.


Mi Magyarországra nézve a tanulság? Először is az öntözést meg kéne oldani. Víz még van, a többi akarat kérdése (stadionok helyett például ilyesmit is lehetne építeni). Piac pedig lesz az élelmiszerre, amiből egyre több fog kelleni Európán belül és azon kívül is.

Hivatkozott irodalom

Pradhan, P., Fischer, G., van Velthuizen, H., Reusser, D. E. és Kropp, J. P. 2015. Closing yield gaps: How sustainable can we be? PLoS ONE 10(6): e0129487