2022. április 6., szerda

Bambuszplafon – amikor a kultúrád akadályoz a jó jegyek elérésében

Amerikában a mindenféle kisebbségek tanulási előmenetele egy eléggé központi kérdés, főleg, mert az afrikai-amerikaiak (feketék) olyan rosszul teljesítenek. Kevesebb figyelem irányul az ázsiai kisebbségre, amelyek viszont általában nagyon jól teljesítenek (jobban, mint a többség).



Jogi és üzleti képzésben a kelet-ázsiaiak (kínaiak, koreaiak, japánok) rosszul teljesítenek


Az amerikai jogi oktatás nagy hangsúlyt helyez a határozott és magabiztos kommunikációra. Az angol-száz jogban (szokásjog), az európaival ellentétben, a korábbi bírói döntések meghatározóak. Illetve Amerikában a tárgyalások kimenetelét az esküdtek dönthetik el (bocs, egy jogász biztosan máshogy érti ezt), így még fontosabb, hogy az ügyvédek miként adják elő érvelésüket. Olyannyira fontos a kommunikációs és vitakészség, hogy a jogászhallgatók jegyeik egy igen nagy részét erre kapják és nem valami bemagolandó ismeret visszaadására.


“Aki tud, az nem beszél. Aki beszél, az nem tud.”


Ez a közmondás sokat elmond a kelet-ázsiaiak gondolkodásáról. A konfuciánus filozófia és az azon alapuló életvitel nagy hangsúly helyez az alázatra, a harmóniára és a hierarchiára. A konfrontatív, a másik érvelését ott helyben szétszedő kommunikáció pedig sok tekintetben ennek az ellentéte. Márpedig ezt várják el a jogi képzésben a hallgatóktól. A keleti hagyományban a tanár-diák viszony sokkal inkább a hierarchián és a passzív befogadáson alapul, míg a nyugatias oktatásban a diszkurzus, a kritikus gondolkodás egyre fontosabb. Nagyon más az a hozzáállás, hogy az oktatás egy olyan rendszer, amiben az igazságot készen kapod az oktatótól, és fő feladatod, hogy figyelj. Ezzel ellentétben a kritikus gondolkodást, a tanulás tanulását vagy a „tanár, mint a tanulás segítője” elvet előtérbe helyező oktatási rendszerekben az órák sokkal interaktívabbak. Megjegyzem, hogy nem tudom nálunk milyen a jogászképzés. A biológusképzésben próbálunk elmozdulni a nagyon poroszos (vagy itt, keleti) frontális oktatást hangsúlyozó rendszerről egy interaktívabb felé. Nem minden esetben egyszerű, a tényanyagról kevés diskurzust lehet tartani, viszont van bőven összefüggés is, amit meg kell érteni (a megértés és a megjegyzés nagyon más dolog). A folyamatok megértése egy másfajta készség, mint a sok adat bemagolása. Továbbá az interaktivitás növeli a hallgatókban azt az érzést, hogy részesei / résztvevői az órának és nem csak valami nem túl jó mozit néznek. Az elmerülés az órában segít annak megjegyzésében (tapasztalat, de oktatáskutatók biztosan tudnának ide citációt is rakni). Szóval bőven van helye a vitáknak, diskurzusoknak a nem jogi és nem üzleti képzésben is.


Mi van, ha nem a jó választ adom? Olyan ciki!


Az oktatási rendszerünk, és itt nem kell Indiáig vagy Kínáig menni, szörnyen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy nem lehet tévedni. Minden megnyilvánulás egyben teszt, aminek negatív következményei lehetnek. A diák nagyon fontolja meg, hogy egyáltalán megszólal és ha igen, akkor mit mond. Egyrészt a diákok nem mernek megszólalni, akkor sem, ha nem értenek semmit. A „nem értés” a nem tudás mindig az ő hibájuk, amit nem csak szégyen bevallani, de egyben hátráltatja az (iskolai) előmenetelüket. Rengeteg probléma van abból az egyetemen, hogy nem mernek kérdezni, megszólalni a diákok. Olyan ismerethiány, megértéshiány marad bennük, amely általában pár perc alatt helyrerakható. Ha elvárnánk, hogy minden tudjanak és értsenek, már amikor bejönnek, akkor mi a mi feladatunk? Én annak örülnék, ha (sokkal) több időt töltenének a tanulással, de ebben a folyamatban tudnák használni az oktatóikat, akik azért vannak, hogy segítség őket az ismeretek megszerzésében.


A felmérés (Lu et al. 2022) megállapítja, hogy a kelet-ázsiaiaknak rosszabbak a jegyei a dél-ázsiaiakhoz (indiaiak és pakisztániak zömében) és a fehérekhez képest. A dél-ázsiaiakkal való összehasonlítás azért fontos, mert a legtöbb statisztikában az ázsiaiak egy nagy masszaként szerepelnek, miközben kulturálisan is (és persze biológiailag is) mások a kelet-ázsiaiak és a dél-ázsiaiak. Az indiaiaknak például nincs gondjuk a vitákkal, saját oktatási rendszerüknek is része, diákként örömmel vesznek részt vitaklubokban. Az üzleti tanulmányokban (MBA) is hasonló a helyzet. Itt is a kelet-ázsiaiak teljesítenek rosszul, olyan rosszul, mint a feketék. Fontos, hogy a rossz jegyek függetlenek attól, hogy az adott kelet-ázsiai etnikumú személy az USA-ban vagy azon kívül született. Az USA-n kívül születettek esetén lehetne mondani, hogy a nyelvi készségeik nem elég jók. A jogi képzések vizsgálatánál az USA-n kívül születettek jegyeit nem is vették figyelembe, pont azért, hogy a nyelvi készségekben levő ilyen hátrány hatását kivegyék.


Kvantitatív és társasági tárgyak


A könyvelés és a statisztika kvantitatív tárgy. Nem sok köze van ahhoz, hogy ki mennyire jól kommunikál vagy sem, vagy kivel mer ellenkezni: vagy tudja mit kell számolni, vagy sem. Ezzel ellentétben az olyan tárgyak, mint a vezetéselmélet vagy a marketing már sokkal inkább vitákról, ötletelésről, beszélgetésről szólnak (úgy az oktatásban, mint a gyakorlatban). A kelet-ázsiaiak mindben rosszabbak voltak a dél-ázsiaiakhoz és fehérekhez képest, de a társasági tárgyakban jelentősebb volt a különbség. Mondjuk a kvantitatívat nem értem. Az biztos, hogy nem rosszabb a motiváltságuk, mint mindenki másé (felmérés a tanulmány részeként).


Online könnyebb?


Az elmúlt időszak kényszerűségből online-ra váltó környezete valamellyest segítette a kelet-ázsiaiakat. Eleve sokkal kevesebb interakció lehetséges egy online órán (ez tapasztalat), illetve a többiek jelenléte, reakciói kevésbé befolyásolnak. Végül is egy gép előtt ülünk és kis ikonokhoz beszélgetünk (néha pár bekapcsolt kamerához). Azért még a cikk írói sem vetemedtek arra, hogy egyes kultúrák miatt az online oktatást kéne alapnak tartani. Azt bevallom innen a kulturálisan sokkal homogénebb Európából (így 2022. április 6-án azért az „itt”, „Európa” és „kulturális homogenitás” szavakat egy mondatba leírni furcsa…), nehéz értelmezni, hogy miért kéne törekedni arra, hogy másoknak is jó élmény legyen az előadás, mint a többségi társadalomnak. Eddig egyszer futottam bele ilyen kulturális problémába. Brazilokat tanítottunk jó pár éve, amikor a brazil állam mindenfele küldözgette fiataljait. Egyik előadáson bepánikoltak, amikor ősi / vadászó gyűjtögető társadalmakról beszéltem és megjegyeztem, hogy az ő berendezkedéseikhez van állítva az agyunk, amiból azt vették le, hogy akkor most nekiállok agitálni őket egyik vagy másik politikai nézet felé. Nem tettem, amiért hálásak voltak. Nem mertem megkérdezni, hogy mennyi ilyet kell amúgy elviselniük az egyetemeiken otthon. Lehet kellett volna, hogy sejtsem mi várhat ránk a következőkben.


Hivatkozott irodalom

2022. február 28., hétfő

Miért látunk mindenhol férfiarcokat?

Mi emberek mindenhol arcokat látunk: a csempék mintáiban, a fák erezetében, sziklaformációkon, furább zöldségeken, akárhol. Ez amúgy önmagában is érdekes, de amerikai kutatók azt vizsgálták, hogy milyen neműnek látjuk ezeket az arcokat.


256 különböző fotót gyűjtöttek össze, amelyeken mind valamilyen tárgy látható, amibe egy emberi arcot lehet belelátni. Nem csak a kutatók, de a háromezer feletti kísérletben résztvevő személy is úgy gondolta, hogy ezen fényképeken látnak arcot.

Az illúzióarcokról megkérdezték, hogy milyen korúnak és milyen neműnek látják a kísérletben résztvevők, illetve, hogy az mutat-e valamilyen érzelmet. A legtöbb arcot fiatalabbnak látták (30 év alatti), bár a tini korosztály igen ritka volt. Azaz vagy kisgyermeket vagy fiatal felnőttel láttak bele az arcokba. A legtöbb arc vidámságot, meglepetést vagy dühöt mutatott a válaszadók szerint.

Az illúzióarcok jelentős részét (90%) férfinek vélték.

Ez a nagyon markáns eredmény nem függött a válaszadók nemétől, a férfiak és a nők is hasonlóan ítélték meg az egyes képeket. A boldog vagy vidám arcok között több nőit véltek felfedezni, míg az undort vagy haragot mutatókba inkább férfiakat láttak bele.

A férfi arcok felfedezése nem a tárgyak „nemiségétől” függ.

Felmerülhet, hogy a tárgyak maguk hordoznak valamilyen nemiséget, és van egy erős kapcsolat a tárgy esetleges valamilyen nemhez való kötődése és a belelátott arc nemisége között. Ezt vizsgálandó először egyszerűen a tárgyak nevét (burgonya, ház, papucs, stb.) mutatták a kísérleti alanyoknak, és azokat kellett nemiségük alapján osztályozni. Az így kapott kép nélküli nemiség és a képek nemisége között nem igazán találtak összefüggést. Tehát nem valamilyen nemi sztereotípia alapján látunk bele arcokat a tárgyakba. Például a virág szóról inkább nő jutott eszébe az embereknek, ahogy a fűszeresüvegről is, de az arcok tekintetében az utóbbit inkább férfinak látták.


A nemiséget lehet, hogy nem a tárgy, mint fogalom, hanem annak alakja vagy színe is hordozhatja. Így kerestek olyan képeket, amelyek a meglevő képekre nagyon hasonlítanak, de nem látszik rajtuk emberi arc. Mondjuk egy mosógép. A kérdés most is az, hogy hasonló nemmel látják el a formát, mint az illúzióarcot. Nem találtak összefüggést.

A színek sem befolyásolják az eredményt. Szürke árnyalatúra változtatva (tehát a színt kivéve az képből) a besorolása megmaradt. Tehát nem valamilyen nőiesnek vagy férfiasnak vélt szín miatt látták egyik vagy másik neműnek az arcokat.


A kutatóknak még eszükbe jutott egy lehetőség: mi van, ha az emberek, ha nem tudják milyen arccal állnak szembe, akkor inkább férfinak vélik azt? Ezt vizsgálandó emberi arcokat torzítottak el úgy, hogy férfi és női arcokat köztes formára hoztak, azaz olyan arcokat próbáltak készíteni, amelyek nemisége nem egyértelmű. Érdekes módon ezen emberi arcokon inkább nőinek vélték az arcokat, mint férfinak, bár messze nem olyan mértékben, mint ahogy férfinak látták az illúzióarcokat.

A Kutatók nem nyugodtak. Mi van, ha van valami az ábrákon, ami nem szín, nem a tárgy milyensége, hanem mondjuk az egyenes vagy éppen az íves formák mennyisége, ami összefügg a nemiséggel. Mondjuk az ívesebbek inkább nőiek, a szögletes formák meg férfiak. A szögletes formákat azért inkább férfinak nézték (de az íveseket nem nézték inkább nőinek). És bevetettek még egy seregnyi más képfeldolgozó módszert, hogy hátha találnak valami jellemzőt magán a képen, ami összefügg azzal, hogy inkább férfinak látjuk, de nem találtak.

Mindez azért érdekes, mert nem arról van szó, hogy ennyire nehezen tudnánk megállapítani egy emberi arcról, hogy férfi vagy nő. A valós emberi arcokról nagyon gyorsan és elég pontosan fel tudjuk mérni, hogy férfit vagy nőt ábrázolnak. Ez az információ, a korral együtt, kulcsfontosságú egy idegennel való találkozáskor. Más sztereotípiák élnek bennünk a különböző korú és nemű személyekről. Veszélyt a fiatalabb férfiak jelentenek, így ha más ötletünk nincs, akkor inkább az óvatosság oldalán tévedjünk. Az utolsó kísérlet viszont pont ezt zárta ki, az embereket ábrázoló, de nemiségükben átmeneti arcokkal. Nem találták inkább férfinak azokat. Az illúzióarcok feldolgozása teljesen más a valód emberi arcokétól. De, hogy miért látunk többször férfi arcot beléjük azt még nem értjük.

Hivatkozott irodalom


2022. február 11., péntek

COVID többlethalálozás

A COVID-19 világjárvány hivatalosan 5,8 millió ember életét követelte. Ez a szám szinte biztos alulbecsli a tényleges halottak számát. A jelenlegi becslések szerint 12–22 millió áldozata lehet a járványnak.

Halottak máglyái Indiában.
Forrás: https://www.science.org/content/article/covid-19-may-have-killed-nearly-3-million-india-far-more-official-counts-show

Azt biztosra tudjuk, hogy a legjobb egészségügy mellett sem tesztelnek mindenkit és állapítják meg pontosan a COVID-19 szövődményeként fellépő halált, így mindenütt kevesebb a hivatalos szám, mint a tényleges. A kérdés, hogy mennyivel.


Erre alkalmazhatjuk az többlethalálozást. Ez a legegyszerűbben azt jelenti, hogy a korábbi évek átlagához képest hányan haltak meg. Ez a többlet így vagy úgy a járvány számlájára írható.


A többlethalálozást kiszámolni nem is olyan egyszerű


A többlethalálozásban a COVID-19-ben elhunytak benne vannak, de benne van az egészségügyi rendszer összeomlásából fakadó többlethalálozás, más természetes okokból történő halálozás, nem természetes okból történő halálozás és az extrém történesekből (háború, katasztrófa) eredő halálozás. Ezekből az utóbbiból szerencsére kevés volt. Hegyi-Karabah körül volt háború, illetve 2020 augusztusában Nyugat-Európában extrém meleg pusztított.


Továbbá az összehasonlítás alapja az előző évek, de a legtöbb ország, ahonnan jó adatok vannak öregszik, és évről évre többen halnak meg. Tehát 2020-ban több halottat vártunk volna járvány nélkül is, mint a 2015-2019-es átlag. Ezt a demográfusok persze figyelembe tudják venni.


Kevesebb ember halhatott meg más fertőző betegségben és autóbalesetben


A többlet mortalitás lehet negatív is. Azaz elképzelhető, hogy egy adott időszakban a járvány alatt egy országban kevesebben halnak meg a sokévi átlagnál. Ami jó COVID ellen, az jó más fertőző betegségek ellen is, illetve az autóbalesetek kevesebb számát szokták emlegetni. Új Zélandnak például ilyen negatív többlet mortalitása volt (Kung et al. 2021), mert kevesen haltak meg COVID-ban és még az influenzaszezon is elmaradt.


Karlinsky és Kobak (2021) Magyarországra is a hivatalos COVID-19 halálozásnál kevesebb többletmortalitást becsült (24 ezer többlet az első három hullámban a 30 ezer COVID halottal szemben). A többlethalálozás így is jelentős!

Szürke vonal a sokévi átlag, a 2020-as többlethalálozás piros, a 2021-es kék vonallal jelölve. A piros szám a becsült többlethalálozás.


Angliában a nem-covid fertőzéssel kórházba kerülő gyerekek száma jelentősen csökkent (Kadambari et al. 2022). Bár a szerzők is megjegyzik, hogy a szülők SARS-CoV-2 fertőzéstől való félelme csökkentheti az orvoslátogatások számát, itt mégiscsak súlyos fertőzésekről van szó, és egy 50–90%-os csökkenés az előző évekhez képest nem tudható be ennek. A sokkal jobb higiéniás eljárások, a zsebkendőbe/könyökhajlatba köhögés, a távolságtartás, maszkviselés segít a fertőzések csökkentésében. Természetesen a lezárásoknak is volt hatása, amelyeket viszont nem várunk vissza.


Általánosan elmondható továbbá, hogy kevesebb közúti baleset volt a lezárásoknak köszönhetően (meg esetleg az emberek amúgy is kevesebbet mentek ide-oda). Ez viszont nem kötelezően csökkentette a közúti balesetekhez köthető halálozást. Egy amerikai felmérésben azt találták, hogy bár a balesetek száma jelentősen csökkent, a súlyos vagy halálos kimenetelüeké nem (Qureshi et al. 2020). Görögországra nézve viszont a halálozás is csökkent (Vandoros 2021).


És ott van még az elmaradt kezelések okozta többlethalálozás


Erről én nem sokat tudok. Valahogy az a közvélekedés, hogy ilyen van, minden cikk megemlíti, hogy ennek lehet hatása, bár a mértékére nem mondanak semmit. A többlethalálozásban elenyészőnek tekintik. Nagyon nehéz mérni, mert ugye valaminek az elmaradásának a hatását kéne mérni, nem pedig valaminek a hatását. És ezt természetesen össze kéne hasonlítani valami adattal, ami arra utal, hogy az elmaradás nélkül mi történt volna.


Egy spanyol tanulmány jól mutatja a problémát (Moreno et al. 2021). Lényegében szívkatéteres vizsgálatok és operációk elmaradásának a hatását vizsgálták. Követték, hogy mi történik a betegekkel, akiknek a tervezhető műtétét későbbre kellett halasztani. A 2158 páciensből 36 halt meg. Volt olyan, aki ez alatt az idő alatt meghalt szív és érrendszeri problémában (24 személy) (tehát abban, amin segíteni próbáltak volna a beavatkozással). De a halottak között volt olyan is, aki teljesen másba halt bele (12 személy). Ezt a számot most mivel kéne összehasonlítani? Az orvosi ellátást időben megkapókhoz képest? A sokévi átlaghoz képest?


A jó adat ritka, mint a fehér holló


Egyes országokból nagyon jó adatok állnak rendelkezésre. Szabadon hozzáférhetőek például a demográfia adatok is. Nálunk a KSH közli ezeket. Egy pillantás az alábbi térképre, amely a halálozási adatbázisban szereplő országokat jelöli, kitűnik, hogy a világ legnépesebb országairól (Kína (1.), India (2.), Indonézia (3.), Pakisztán (5.), Nigéria (7.), Banglades (8.)) nincs adat. Ezen országokban 3 milliárd ember él. Földünk lakosságának majdnem a feléről igen keveset tudunk. Tehát a becslés szórása nem azért óriási (az alsó és a felső érték között 10 millió fő van) mert az öregedéssel nehéz számolni, vagy eltérnek a halálokok meghatározása vagy az el nem végzett kezelések hatásának számítására nincs jó mód, hanem mert a világ jelentős részéről nincs jó adat.


A kékkel jelölt országokból van mortalitási adat. A szürkékből pedig nincs.

És itt nem kevéssé ismert afrikai országokról van csak szó, hanem a földi népesség igen jelentős részéért felelős Indiáról vagy Kínáról is. Indiában hivatalosan fél millió áldozata van a járványnak. A becslések ezt 1-7 millió közé teszik a valós számot. Jha és munkatársai (2021) 3,2 millióra becsülik az Indiai COVID-19 halottakat. Az eltérés oka, hogy a bármilyen okból elhunytak pontos számát sem lehet tudni a Föld második legnépesebb országában. A vidéki helyekről lehet, hogy sohasem jut el a központi adatbázisba, hogy valaki már nincs az élők sorában. A halál okát pedig a legritkább esetben állapítja meg hozzáértő személy. Az említett kutatásban (Jha et al. 2021) telefonon kérdeztek meg 137.289 személyt. Nem egyszerre, hanem hetente olyan 2100-at, hogy időben is lehessen a COVID járvány alakulását nyomon követni. Ebben csak megkérdezték, hogy a válaszadó szerint volt-e COVID beteg és COVID halott a családjában. Ezt az adatot egy kicsit még masszírozták, és így jött ki a 3,2 milliós becslés.


Lewnard és munkatársai (2021) Chennai provinciára nézték meg a többletmortalitás alakulását. Itt jók a rendelkezésre álló demográfiai adatok, a pontos halálozási számok ismertek. A járvány alatt tapasztalt többletmortalitás jelentős és legalább háromszorozni kell a hivatalos COVID halálozás értéket. Ahogy szerte a világban, itt is igaz, hogy lezárások alatt bizonyos halálokok csökkentek, aminek következtében például a fiatal férfiak esetében csökkent a halálozás. Érdekes továbbá, hogy ezek az adatok is alátámasztják az első (2020 tavasza) és a második hullám (2021 tavasza) közötti eltérést annak szociológiai vetületében. Az első hullám a gazdagok hulláma volt szerte a világban. Az üzletemberek és a turisták hordták a fertőzést és a gazdagabb országokat vagy országok gazdagabb lakosságát érintette. Az indiai második (nálunk az már a harmadik volt) hullám viszont a szegényebbeket sújtotta sokkal inkább. Az indiai COVID halálozás zöme ekkorra tehető.


A számokkal való zsonglőrködés persze leginkább a demográfusokat és a járványtanászokat érdekelheti. Viszont a halálozás, a betegség miatti munkanapok kiesése vagy az elhúzódó tünetek gyakorisága segít megérteni, hogy mekkora veszéllyel nézünk szembe. A „mind meghalunk” és a „lehet, hogy párszor hapcizol” között olyan óriási a lehetőségek tárháza, hogy igenis szükség van ezekre a számokra és utána arra, hogy egy erre kiképzett szakember elmondja, hogy akkor az nekünk, kontextusában mit mond.


Ez nem én vagyok, de írhatok arról, hogy a szakemberek szerte a világban foglalkoznak ezzel.


Hivatkozott irodalom