2014. február 7., péntek

A szomszéd tundrája mindig zöldebb?


Először a Nature nevű igen neves lapot próbálom itt szemezgetni, később talán kiterjesztem más tudományos olvasási élményeimre is ezeket a kis bejegyzéseket.

A tundra zöldebb volt a mamutok korában

A földtörténeti negyedidőszak (ebben élünk most) utolsó 50 ezer évéről van szó és hol máshol, mint a fagyos tundrán ahol a mamutok és gyapjas orrszarvúak legelésztek. Őket viszonylag jól ismerjük a csontokból, amelyeket hátrahagytak. Az általuk fogyasztott növényzetet viszont ezeddig leginkább csak a hátrahagyott pollenekből ismerhettük. Ez alapján az a kép alakult ki, hogy zömében füvek (perje-, palka- és szittyófélék, ha pontosabbak szeretnénk lenni) uralta sztyepén legelésztek azok a nagytestű állatok. A fagyos környezet viszont nemcsak az állati tetemeket (több meglepően jól konzerválódott mamutmaradvány is van) őzi meg jól de mindenféle más DNS-t tartalmazó mintát is, s a fagyott, kemény talaj nem is keveredik, így egyre lejjebb ásva egyre korábbi időszakok nyomait vizsgálhatjuk. Willerslev és kollégái pontosan ezt tették. Alaszka és Oroszország északi részeiről vett minták elemzésével kimutatták, hogy más, nem fűféle, lágyszárú növények is igen szép számmal voltak jelen a környezetben, főleg az utolsó jégkorszak (26-20 ezer évvel ezelőtti időszak) előtt. Dominanciájuk a jégkorszak alatt is megmaradt. Az utolsó 10 évben történt drasztikus változás, amennyiben a növényzetet a fűfélék, a törpe bokrok és a fásszárú növények kezdték uralni.
A nagytestű emlősök (gyapjas mamut, gyapjas orrszarvú, ló, bölény) uralta vidéken a taposás és legelés kellő zavarást okozott, hogy a gyepek üres foltjaiban a nem fűféle lágyszárúak megtelepedjenek. A trágyázás következtében még uralni is képesek voltak a területet a fűfélék rovására. A nem fűféle táplálék tápanyagdúsabb és jobban is emészthető, s minden bizonnyal több fajta és nagyobb számú emlőspopulációt tudott eltartani. A jégkorszak utáni felmelegedés azonban megbolygatta ezt a rendszert, a fűfélék erőre kaptak, s a nagytestű emlősök visszaszorultak, ami a gyorsítólag is hatott a folyamatra. Mára a hideg égövi, nagytestű emlősök által lakott területeket füves pusztáknak tekintjük, de nem mindig volt ez így.

Hivatkozott irodalom

Willerslev, E., et al. 2014. Fifty thousand years of Arctic vegetation and megafaunal diet. Nature, 506, 47-51.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése