2020. július 4., szombat

COVID-19: Hol tartunk az első és második hullámmal Európában?

Ahogy a lezárások megszűntek a legtöbb országban nem nőtt meg azonnal, még a két hetes eltéréssel sem az esetszám. De most, nagyjából egy-két hónappal később több országban újból egyre több fertőzöttet találtak.


A vírus nem tűnt el, csak nagyon lelassult az átadása itthon


Magyarország eddig alapvetően megúszta a járványt. Ez is hozzájárul, hogy többet beszélünk arról, hogy volt-e járvány vagy szükséges volt-e egyáltalán a lezárás. Ezzel szöges ellentétben az egyetem majd csak augusztus végén fog újból kinyitni, s bár személyes jelenlét mellett tervezzük elkezdeni a következő félévet, de felkészülünk, hogy bármikor vissza kell térnünk a távolsági oktatásra. Mindenki döntse el, hogy a megmondóembereknek vagy a természettudósoknak hisz.


A járványgörbének megfelelően az esetszám a járvány elején meredeken (exponenciálisan) emelkedik, majd a korlátozó intézkedések következtében csökken (az is exponenciális, ezért tűnhet úgy, hogy csak úgy eltűnt a vírus). Ez volt az első hullám. Viszont mivel a vírus nem tűnt el, csak a fertőzöttek száma lett nagyon alacsony, illetve a nemzetközi forgalom visszaállásával újból van honnan importálni a betegséget, így újabb gócok alakulhatnak ki. Kialakulhat egy második hullám, azaz megint emelkedhetnek az esetszámok.


A napi adatokat február-márciusban még naponta többször is megnéztem. Ekkor ez előbb csak a kínai járvány alakulását mutatta, a világ többi országában levő pár megbetegedés egy apró zajként adódott erre. Majd az olaszországi járvány dominálta a számokat. Most USA és Brazilia a dobogós a napi új felderített fertőzöttel. Tegnap (július 3) több mint 50 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma az USA-ban, ez több mint ahány fertőzöttje összesen volt több európai országnak együtt. Éppen ezért az egész világra aggregált adatok már semmit nem jelentenek. Országonként kell megnézni, hogy mi történik.


Kontrollált járvány, második hullám vagy még az elsőnek az utóélete?


Osszuk az országokat három csoportba: amelyekben a járvány kontroll alatt van, második hullám van és nem volt kontroll alatt (lényegében az első hullámnál tartanak). Mi például kontroll alatt tartjuk a járványt, nem szökött fel a napi új esetszám.


Napi új esetszám Magyarországon (forrás Worldometers)


Második hullám van több szomszédunknál is, például Horvátországban. Horvátországban egy teljes elfojtást követően durrant be újból a járvány. Május második felében alig volt új fertőzött, de június vége óta emelkednek a számok.


Napi új esetszám Horvátországban (forrás Worldometers)


A nem csillapodás esetére Románia példa. Májusban is napi 200 esetet regisztráltak, ami körülbelül fele-harmada az első hullám csúcsának. Most viszont újból emelkedő esetszámokat jelentenek.


Napi új esetszám Romániában (forrás Worldometers)


A fenti önkényes és kvalitatív felosztást alkalmazom európai országokra.


Ország Járvány alakulása Forrás
Ausztria kontroll alatt
Belgium kontroll alatt
Bulgária emelkedőben
Horvátország második hullám
Ciprus kontroll alatt
Csehország második hullám
Dánia kontroll alatt
Észtország kontroll alatt
Finnország kontroll alatt
Franciaország kontroll alatt
Németország kontroll alatt
Görögország kontroll alatt
Magyarország kontroll alatt
Írország kontroll alatt
Olaszország kontroll alatt
Málta kontroll alatt
Lettország kontroll alatt
Litvánia kontroll alatt
Luxemburg emelkedőben
Hollandia kontroll alatt
Lengyelország kontroll alatt, de nem volt jelentős csúcs korábban sem, napi 200-400 eset
Portugália Alacsony csúcsot követően beállt napi 300-400-ra
Románia nem volt kontroll alatt
Szlovákia emelkedőben, bár alacsony bázisról
Szlovénia emelkedőben
Spanyolország kontroll alatt
Svédország nem volt kontroll alatt
Nagy Britannia csökkenőben az első hullám után
Szerbia második hullám
Ukrajna nem volt kontroll alatt és emelkedik
Norvégia kontroll alatt
Svájc kontroll alatt


A szomszédaink, akiket hozzánk hasonlóan az első hullámnak csak a szele csapott meg, most kezdenek visszaesni. Nem szeretnék riogatni, de a maszkviselést nem viccből tették kötelezővé egyes helyeken, sem a távolságtartásra való felszólítást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése