2020. január 30., csütörtök

COVID-19: Emberről emberre terjed

A Nature folyamatosan frissülő beszámolója alapján több esetben, Kínán kívül is kimutatták az emberről-emberre terjedését a fertőzésnek. Bár a 8000 felett járó, bizonyítottan fertőzött beteg önmagában is jelzi, hogy ennyien nem biztos, hogy mind jelen voltak a vuhani halpiacon, a dokumentált emberről emberre átadás fontos mérföldkő a vírus megismerésében.


A fertőzés Afrikán és Dél-Amerikán kívül minden kontinensen jelen van. Európában Németországból, Franciaországból és Finnországból jelentettek megbetegedést.


Január 27-én (hétfőn) Japánból és Vietnámból adtak hírt emberről-emberre való átterjedésről. Egy kínaiakat szállító buszsofőr fertőződött meg Japánban. Vietnámban családon belül adódott tovább a vírus.

Január 28-án (kedden) egy német férfiről derült, ki hogy fertőzött. Ő egy Vuhanban járt kollégájától kapta el. Itt nagyon fontos a terjedési hálózat ismerete. A szóban forgó személy nem járt Kínában, de kapcsolatban volt valakivel, aki igen (és aki szintén fertőzött).


Január 30-án (csütörtökön) az USA-ban is dokumentáltak egy fertőzést, amely során egy Kínából hazatérő hölgy fertőzte meg férjét.


A Lancet orvosi folyóirat 24-én számol be egy esettanulmányban (Chan et al. 2020) a szencseni kórházban kezelt betegekről, akik emberről-emberre terjedés következtében fertőződtek meg. A betegek rokonokat látogattak december 29 és január 4 között Vuhanban. Egyikük sem járt a halpiacon és nem fogyasztott vadételt az ott tartózkodás során. A rokonok sem látogatták a halpiacot, de más piacot igen. Viszont közösen meglátogatták egy beteg rokonukat a vuhani kórházban. Ez lehetett a fertőzés színhelye. Érdekes, hogy a 7 éves kislány, aki szülei utasításának megfelelően végig maszkot viselt nem fertőződött meg, míg 10 éves bátyja, aki a maszkot levette, igen.


A vuhani betegek alapján a vírus alapvetően idősebb, más, meglevő betegségben legyengült embereket fertőz inkább (Chen et al. 2020). A fertőzöttek között több a férfi. A láz és a köhögés, mint tünetek, az esetek 80%+-ban jelen voltak. A kezelt betegek mind tüdőgyulladásban szenvedtek.


A fenti esetekben a betegeket letesztelték mindenféle ismert influenzavírusra, több légúti fertőzést okozó vírusra és baktériumra, valamint az új koronavírusra. Minden esetben ez utóbbit kimutatták. Egyes esetekben bakteriális felülfertőzést is azonosítottak.

Hivatkozott irodalom



2 megjegyzés:

  1. A tünetmentes lány is fertőzött volt a cikk szerint, ha jól emlékszem. Az orvosok meg sem akarták vizsgálni. A tüdőkép is kimutatta és ateszt is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Unlike patient 5, who was aged 10 years and non-compliant to parental guidance, patient 6, who was aged 7 years and reported by her mother to wear a surgical mask for most of the time during the period in Wuhan, was not found to be infected by virological or radiological investigations. The blood tests and CT scan of patient 6 were normal."
      A tíz éves 5-ös számú páciens nem tett eleged a szülői útmutatásnak, ellenben a hét éves 6-os számú igen, aki anyja állítása szerint a Vuhani tartózkodásuk alatt szinte folyamatosan viselte az arcmaszkot. A 5-ös pácienssel ellentétben a 6-osban nem találtak virológiai és radiológiai teszt alapján fertőzést. A 6-os páciens vérteszt és CT vizsgálatának eredménye normális.

      Törlés