A gyengébbik nem

Az emberi nemaránynak, azaz, hogy hány férfi és nő van, megvannak a maga sajátságai. Születéskor egy kicsivel több fiú születik, így a fiúk aránya születéskor 51,3% körül van. Ezt követően viszont nem sok jó mondható el a fiúk szerepléséről. Úgy 5 éves korra a nemarány eléri az 50%:50%-ot, tehát a fiúcskák halálozása bizony nagyobb. Ezt követően egy ideig eléggé így is marad, majd 40-50 éves kor felett az "erősebb" nem gyengesége megint kiütközik, s bizony 100 éves kor felett már 3-4x annyi nő van, mint férfi, s 110 évesek 95%-a nő.

1. ábra: (A) A születéskori nemarány az elmúlt 60 év adatai alapján nem igazán változott, mindig valahol 51-51,5% körül mozgott. (B) A kezdeti apró fiútöbblet igen gyorsan megszűnik, s némi stagnálás után a nagyobb halandóság okán nőtöbbletbe csap át.

 

A kis testsúlyú fiúgyermekek túlélése alacsonyabb, valamint a korán spontán abortálódó magzatok 70%-a fiú. Nem vagyunk valami jól összerakva, ami persze - sajnos - érthető. Nem kell szülnünk, gyereket is csak módjával kell felnevelnünk, egyetlen dolgunk, hogy erősek és vonzóak legyünk 15-30 éves korunk között, hogy legalább egy hölgy szívét (és halkan megjegyzem, méhét) meghódítsuk. Mindebből viszont az következik, hogy a megtermékenyítéskor zömében fiú zigótáknak kéne létrejönniük. Ez így egyszerű is lenne: kezdetben sok fiú embrió indul útnak, majd lassan elvesznek út közben, s még így is kicsit több fiúcska születik meg, majd pár éves korra kiegyenlítődik a nemarány.

Az a fránya valóság megint jól bekavar! Mesterséges megtermékenyítést adatokat vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy bizony megtermékenyítéskor 1:1 a nemarány. Pont úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Az hím ivarsejtek képzésekor a fele Y kromoszómát tartalmaz, a fele pedig X kromoszómát, így megtermékenyítés után (feltételezve, hogy azonos valószínűséggel érnek célba) a zigóták fele fiú a fele pedig lány lesz. És úgy tűnik sem emberben, sem más vizsgált emlősben nem tér el a megtermékenyítéskori nemarány az 1:1-től.

2. ábra. Méhen belüli nemarány a fogantatástól eltelt idő függvényében. A ART jel a asszisztált reprodukcióból (mesterséges megtermékenyítés) eredő becslés a 2-6 napos emberiókra, amely időpontban még több lány van. A CVS a chroion boholy biopszia, az abortion az abortuszuk, míg a amnio az amniocentézisekből eredő becslések. A görbe vége (FDN) a magzatelhalások adatsorainak elemzésével készült.

 

Akkor mégis, hogy kapunk több fiút születéskor, ha közben még a halandóságuk is nagyobb? Úgy, hogy ez a terhesség alatti fiú vagy lány halandóság nem olyan egyszerű, mint azt eddig gondoltuk. Az első pár nap bizony több fiú zigóta fog abortálódni (mert valami rendellenesség van velük). Tehát az első 1-2 hétben bizony több lány van. Viszont a 6-10 hét környékére a nemarány megfordul. A lány embriók halandósága, ismeretlen okból, magasabb az első trimeszter végén és a második trimeszterben. Ezen eredményeket chorion boholy biopszia, amniocentézis és indukált abortuszokból nyert adatok alapján lehet megállapítani. A feltételezés az, hogy a vizsgálatokat, vagy magát az abortuszt a magzat állapotától függetlenül végzik el, s így a nemmeghatározás eredménye megmutatja, hogy az adott időpillanatban milyen nemarány van az embriók között. (Megjegyezendő, hogy persze a vizsgálatok nem teljesen függetlenek az embrió állapotától, pl. az AFP vizsgálat eredményétől, de ezeket megfelelő statisztika alkalmazásával ki lehet szűrni valamelyest.) A terhesség későbbi részén az élveszülések és a magzatelhalások ismert nemösszetételéből lehet következtetni a nemarányra.

Szóval születésünket követően egyértelműen az erősebbik nem a gyengébb, de előtte, ha kicsit is, de a gyengébbik nem jelzőjéhez hűen "törékenyebb".

Mert ugye elkezdődött a Trónok harca idei évada

Hivatkozott irodalom

Orzack, S. H., Stubblefield, J. W., Akmaev, V. R., Colls, P., Munné, S., Scholl, T., Steinsaltz, D. és Zuckerman, J. E. 2015. The human sex ratio from conception to birth. Proceedings of the National Academy of Sciences 112(16): E2102-E2111

Austad, S. N. 2015. The human prenatal sex ratio: A major surprise. Proceedings of the National Academy of Sciences 112(16): 4839-4840

Az adatábrázolásban kissé jártas (vagy azt megtanulni szándékozó) olvasók számára jegyzem meg, hogy a közleményből vett ábra (2 ábra, Orzack et al. 2015) - sajnos - igen jó állatorvosi beteg ló. Így nem szabadna ábrát rajzolni, főleg nem egy olyan neves lapba, mint a PNAS. Az eredeti X tengely felirat egyszerűen "Conception age"-t tűntet fel, amit elég sokáig nem is tudtam mire vélni, a fogantatásnak nem kora van, mert az ugye egy pillanat. Ráadásul az, hogy itt hetekről van szó, az nem derül ki sem az ábrától, sem az ábraaláírásból (ezen összefoglaló ábrán persze lehet gyanítani, hogy mivel 40-nél van a vége, így az a terhesség heteit jelöli.) A közlemény többi ábrája, viszont az egyes adatsorokból levő görbéket külön ábrázolja, s azokon a heteknek csak egy része van. A nagyobb probléma a helykihasználás. Miért kell az Y tengelyt 0,4-től 0,65-ig vinni. A 0,4–0,45 és a 0,55–0,65 tartományokba semmilyen adat nem esik. Ráadásul a hatás pár százalék, ami elég nehezen látható, ha ennyire szét van húzva az Y tengely skálája.

A szándékos károkozást jobban elítéljük

Amikor leírtam a címet valami megmozdult bennem, hogy mégis miért akarok írni olyanról, ami ennyire nyilvánvaló? Pont azért, amiért ez ennyire nyilvánvaló. Nekünk az a "normális" hogy ugyanazon negatív kimenetelű cselekedet súlyosabbnak tűnik, amennyiben az elkövető direkt el akarta követni az adott cselekedetet. Más megítélés alá kerül a véletlenül betört ablak, mint a direkt bedobott. Más egy véletlenül elrontott parkolásból eredő karcolás az autón, mint egy szándékos rongálás, akkor is, ha a javításnál pontosan ugyanannyit kell fizetni. Mégsem tudjuk annyira okolni a véletlen, szándékolatlan cselekedeteket, mint a szándékosakat.

Egy közgazdasági értelemben racionális világban az 1000 forint kár, az 1000 forint kár. S teljesen mindegy, hogy szándékos vagy véletlen cselekedet következménye (vö. javítások költsége). A társadalom szempontjából viszont nagyon nem mindegy, hogy embertársaink hajlamosak-e kárt okozni társaiknak vagy sem.

A kérdéskört hipotetikus szituációkra adott válaszok alapján lehet vizsgálni. Az első tanulmányban a történet szerint egy vállalat igazgatója rossz befektetést eszközölt, aminek következtében a részben profit alapon fizetett munkatársak kevesebbet vihettek haza. Kétféle történet volt, az egyikben az igazgató egyszerűen rosszul döntött, előfordul a befektetések terén. A másik esetben tudta, hogy a befektetés nem az igazi, de szerette volna látni, hogy munkatársai többet dolgoznak, amennyiben megtapasztalják, hogy kicsit visszaesik a fizetésük. Értsd az első esetben nem volt szándékos a hiba, a másikban a vezérigazgató direkt ki akart babrálni beosztottjaival. A kísérletben részt vevők jól azonosították, hogy az ő általuk hallott verzióban szándékos vagy szándékolatlan volt-e a rossz befektetés. A kár mértékét ("Szerinted a vezérigazgató befektetése mennyi kárt okozott a beosztottjainak?") egy 0-100 skálán értékelve viszont a szándékos esetben lényegesen magasabb értékeket adtak az emberek. Tehát a kárt nagyobbnak érzékelték. A következő kísérletben megkérdezték a részt vevőket, hogy szerintük a vezérigazgató mekkora kárt okozott a társadalomnak. Ebben nem volt különbség, annak ellenére, hogy szerintem az emberek pontosan ezért tartják megengedhetetlennek az ilyen cselekedetet. Van valami zsigeri az ilyen reakcióinkban, amit nehéz a kísérletekkel jól vizsgálni. A - közgazdasági értelemben vett - racionális énünk előhívható. És szerintem pontosan ezt történt ebben az esetben is, a "társadalom" (akármit is jelentsen ez) nem szenvedett kárt, a beosztottak fizetése lett kevesebb. A zsigeri nemtetszésünk a jelenre vonatkozik. Például egy harmadik kísérletben azt nézték, hogy megváltozik-e a válaszadók kárbecslése, amennyiben tudható, hogy a szándékos "elkövetőt" elkapták és kirúgták állásából (azaz a jövőben nem tud ilyet elkövetni). Nem változtat az eredményeken, ez pont olyan rossz, mintha nem rúgják ki, a szándékos kár már megtörtént.

A szándékosság kizárható természeti katasztrófa / rossz időjárás esetén. Így végeztek olyan kísérletet is, amelyben a történet egy kiszáradt folyóról szól, ami mindenféle károkat okozott a helyieknek, a rossz terméstől kezdve egészségügyi problémákig. Az ok az egyik esetben az eső hiánya volt, a másikban pedig egy feljebb élő gazda, aki elterelte a folyócskát. A feladat az volt, hogy 7 egymás után, de viszonylag gyorsan bemutatott költségelemet adjanak össze és mondják meg, mennyi a teljes kár dollárban. A helyes válasz $2.862 volt. A szándék nélküli esetben ezt lényegében vissza is adták a részt vevők (átlagos válasz $2.753). Szóval az emberek képesek összeadni. De nem akkor, amikor valaki szándékos cselekedetéből származott kár. Az átlagos kárbecslés abban az esetben $5120 volt, ami majdnem kétszerese a tényleges összegnek. Hiába próbálták ösztönözni az embereket a pontosabb összeadásra (a legjobban összeadó 5% több pénzt kap a kísérletben való részvételért), vagy a kísérleti utasításban explicit utalni arra, hogy most csak 7 szám összegére vagyunk kíváncsiak, s kéretik külön megadni, hogy mennyit fizettetnének még a rosszt tevővel, az emberek felülbecsülték az összeget. Majdnem annyira mint az első esetben. Fontos megint leszögezni, hogy amikor nem emberi cselekedet állt a kár mögött, akkor az emberek jól adták össze a számokat.

A kutatócsoport következő (és nemrég publikált) tanulmányában hasonló kérdést járnak körül egy más történettel. Egy idősek otthonában dolgozó összekeveri a gyógyszereket, ami mindenféle kellemetlenséget okoz az ott lakóknak. Senki nem hal meg, de többen orvosi kezelésre szorulnak. A többi dolgozó a gyógyszerek hasonlósága következtében nem vette észre (nem vehette észre) a cserét. A történet egyik változatában véletlen felcserélés történt. A másikban a dolgozó direkt keverte össze, hogy ezzel megleckéztesse a néha bizony nehézkesen kezelhető öregeket. Elvégezték az összeadogatós kísérletet is, ugyanaz jött ki. Viszont az új tanulmány fő kérdése az volt, hogy mi jár az emberek fejében. Tényleg a büntetésen, valakinek az okolásán elmélkedünk, amikor szándékos károkozásról hallunk? Öt feladat közül választhattak:

1. Mond el, hogy mennyire kéne, ha egyáltalán kell, megbüntetni az olyanokat, mint az ápoló, s mennyire kéne elítélni morálisan?
2. Tölts ki egy rövid kvízt az amerikai egészségügy költségeiről.
3. Nézz meg egy egészségügyi reklámot és elemezd ki azt.
4. Mond el véleményedet az idősek ápolásáról Amerikában
5. Válaszolj különböző kérdésekre az idős-ápolással kapcsolatban

A feladatok véletlen sorrendben voltak listázva. Azt nézték, hogy hányan választják az itt 1-es feladatként jelzettett. Ugye ha éppen az amerikai egészségügy borzalmai járnak az eszükbe, akkor a 4-es fogja választani, ha a költségek (a történetben arról is volt szó), akkor a 2-est, ha a gonosz egészségügy becsapásai, akkor reklámot fog jól "megelemezni". A kutatók úgy gondolták, hogy amennyiben a büntetésen jár az illető agya, akkor az 1-est választja. És igen, a szándékos gyógyszercserés történet után többen választották ezt a feladatot. A többi feladat választására nem volt hatással a szándékosságnak (mert a többit is választották).

A lényeg? Hogy bizony a szabályok megszegését, a szándékos károkozást reflexszerűen büntetjük (büntetni akarjuk).

Hivatkozott irodalom

Ames, D. L. és Fiske, S. T. 2013. Intentional harms are worse, even when they’re not. Psychological Science 24(9): 1755-1762
Ames, D. L. és Fiske, S. T. 2015. Perceived intent motivates people to magnify observed harms. Proceedings of the National Academy of Sciences 112(12): 3599-3605

Éhesen többet vásárolunk

A kísérlet alapvetően nem a vásárlásról szól, hanem arról, hogy az éhség hogyan változtatja meg a világhoz való viszonyunkat. Az egyértelmű, hogy éhesen élelmiszert vásárolni nem jó ötlet, biztosan többet fogunk venni. Tapasztalat. A kérdés, hogy megnövekszik-e a vágyunk az ehetetlen dolgok iránt is. Azaz az élelem beszerzésének vágya beindít-e mindenféle más "szerzési" vágyat.

Úgy tűnik igen.

Első kísérlet (igazából a második volt, de az első nem érdekes). Álljunk meg egy büfé előtt kísérleti alanyokat keresve, akik éppen ettek, vagy akik éppen enni készülnek. Az utóbbiak biztosan éhesebbek is. Kérdezzük meg mennyire éhesek, milyen a hangulatuk, mennyire szeretnének bizonyos ételeket és tárgyakat, illetve mi a véleményük róluk. Fontos ez a megkülönböztetés, az egyik a megszerzésről szól, a másik arról, hogy mennyire tetszik nekünk az adott dolog (egyszerű dolgokról volt szó, mint egy USB kulcs, egy számítógép egér vagy egy órás fürdőbelépő). A 10 "dolog" közül, amit tetszés és megszerzés szerint pontozni kellet 5 tárgy volt, 5 pedig étel. A részt vevők evés előtt jobban szerették az ételeket, mint utána. A tárgyak tetszésindexe nem változott az éhséggel. A megszerzésük vágya viszont igen. Nemcsak az ételek megszerzésének vágya nőtt meg éhesen, hanem bizony a nem ételeké is.

No de ez hipotetikus kísérlet volt. Mondani bármit lehet. Most megint legyenek emberek, akik különböznek éhségükben (bemondás alapú) és egyfajta termékbemutatón gemkapcsokat mutattak nekik. Sőt mintát is vihettek haza belőle. Mindenki megmondhatta, hogy mennyi gemkapcsot vinne haza. Az éhség nem befolyásolta, hogy mennyire tetszett nekik a gemkapocs, ellenben éhesen többet vittek haza belőle.

A éhséget is tegyük konkrétabbá, hátha az emberek nem jól mérik fel a saját éhségüket. Szóval hívjunk el egy adag embert egy sütiízlelés próbára. Kérjük meg őket, hogy az előző 4 órában ne egyenek, az jót tesz az ízek teljességének felfedezésében (vagy legalábbis éhesek lesznek, s nekünk most ez a lényeg). Mindenféle töltelék feladatot végeztessünk velük, no meg vegyük elő a gemkapcsokat és kérdezzük meg mennyire szeretik őket és mennyit vinnének el. Egyesek a kérdések után ízlelhették meg a sütiket (meg is ehették őket), másik meg előtte (nekik külön javallották, hogy egyék meg, úgy jobb az ízlelés). Szóval voltak akik éhesek voltak és voltak, akik nem (hiszen most sütiztek be). Az eredmény ugyan az: éhesen több gemkapcsot vittek magukkal.

No de a gemkapocs ingyen volt. Pénzt is hajlandóak vagyunk többet költeni? Igen. Egy plázában egy olyan bolt előtt, ami főleg nem élelmiszert árul "vadásztak" alanyokra. Manapság minden boltban lehet kapni csokit (a már bezárt Baumaxban is volt a pénztár körül) és egyéb "snack"-et. Az emberek azonban nem ezért mennek az ilyen boltokba és zömében nem is vettek élelmiszert (81 emberből csak 1). Az emberektől elkérték a számlát (beleegyeztek) és lemásolták, valamint megkérdezték, hogy mennyire éhesek, mennyi időt töltöttek a boltban és milyen a hangulatuk. A végeredmény az, amit már várunk: többet költöttek, akik éhesebbek voltak.

Éhesen ne menj vásárolni!

Hivatkozott irodalom

Xu, A. J., Schwarz, N. és Wyer, R. S. 2015. Hunger promotes acquisition of nonfood objects. Proceedings of the National Academy of Sciences 112(9): 2688-2692

Spórolunk az árammal, ha az jobb egészséget ígér

Rengeteg áramot fogyasztunk. S nálunk is többet használnak az óceán túloldalán. Apró viselkedésbeli változtatásokkal (villany lekapcsolása, áramtalanítás estére, töltők kihúzása a falból, ilyesmi) óriási áramfelhasználás csökkenést lehetne elérni (a háztartási károsanyag kibocsátás 20%-a megúszható lenne egy 2009-es tanulmány szerint). És mivel vegyük rá az embereket erre? Az emberek erre azt válaszolnák, hogy milyen jó lenne, ha pénzt tudnának spórolni ezzel.

Akkor kicsit drótozzuk be a lakásukat, s állandóan nézhessék, hogy mennyit fogyasztanak, s az mennyibe kerül nekik. Adjuk még meg nekik, hogy a környékükön a leghatékonyabb fogyasztókhoz  (akik hasonló méretű házban/lakásban laknak és igen keveset fogyasztanak) képest mennyivel többet/kevesebbet fogyasztanak, s ez havi szinten mekkora többletkiadást/spórolást jelent nekik. Heti rendszerességgel még e-mailt is küldenek nekik a fogyasztásukról. Ráadásul pontosan meg lehet mondani, hogy az áramfogyasztás mekkora része megy világításra, fűtésre/hűtésre, mosogatógépre, hűtőre, egyéb konyhai gépre és minden egyébre (TV, telefon töltése, számítógép, stb.). Na mit gondoltok mi lett az eredmény?

Még nem mondom meg, mert a kísérletben azt is nézték, hogy milyen hatással van a nem pénzügyi "megtakarítás" információja. Volt akinek a megspórolt dollárok helyett azt mondták, hogy most hány kiló (birodalmi mértékegységben persze font) légszennyezővel kevesebbet sikerült kieregetnie, s az ugye mindenféle betegséget okoz (vagy nem, ha nem eregetik ki).

Tehát az emberek ilyen üzeneteket kaptak (pontos mérés alapján!)

"Az elmúlt héten 50%-al több elektromosságot használtál, mint a leghatékonyabb szomszédod. Egy év alatt ez 34 dollár többletkiadást jelent neked."

"Az elmúlt héten 50%-al több elektromosságot használtál, mint a leghatékonyabb szomszédod. Egy év alatt így 250 kiló légszennyezővel több kerül a levegőbe, ami hozzájárul a gyerekkori asztma és a rák kialakulásához."

Persze volt, aki kevesebbet fogyasztott, akkor "50%-al kevesebb elektromosságot használtál", ami segít spórolnod vagy megakadályoznod a légszennyező levegőbe kerülését.

Az embereket 100 napig figyelték meg (előtte meg már hónapokig működött a rendszer).

Az emberek (Kaliforniai egyetemisták lényegében) elkezdtek spórolni (8% csökkenés), ha ez légszennyezésben volt kifejezve, s egyáltalán nem spóroltak (sőt 3-4%-al többet fogyasztottak), ha pénzben kifejezett megtakarítást/többletet mutattak számukra.

Még egyszer. Az embereket nem érdekelte a pénzben kifejezhető spórolás. Ez messze nem az első kutatás, ami ezt hozza ki. Általános eredmény, hogy akármit is állítunk, alapvetően nem vagyunk árérzékenyek az elektromos fogyasztás tekintetében. De az egészségünk, vagy a Föld jövője érdekel minket (hurrá!).

A kutatás további érdekessége, hogy ugye mérhető volt, hogy mire is megy el az energia. Ugye Kalifornia nem túl hideg, tehát a fűtésre nem megy túl sok el (19%), viszont megdöbbentően sok megy el a mindenféle kütyükre. Már messze nem a villany fel-le kapcsolása a fő megtakarítási lehetőség. A bedugva hagyott eszközök, a feleslegesen töltött mobilok, a mobil töltők és hasonló cuccok fogyasztanak sokat.

Energiafogyasztás megoszlása egyes "eszközök" között.

Érdekes kérdés, hogy miért nem érdekli az embereket a pénz. Mert ugye érdekli. Viszont úgy tűnik, hogy a realizálható megtakarítás rendkívül kevés. Átlagosan (Amerikában) havi 6-7 dollár (1600-1900 Ft). Nekik ugye nincs rezsicsökkentésük, nekünk meg van, meg a pénz is mást ér, de legyünk őszinték, mi megváltoztatjuk a viselkedésünket ennyiért? Persze évek alatt ez sok pénz.

Viszont úgy látszik, hogy sok kiló légszennyező az meg tud hatni. Végül is mindegy miért csökkentjük a fogyasztásunkat, ha a végén szeretett Földünknek jó lesz!

Hivatkozott irodalom

• Asensio, O. I. és Delmas, M. A. 2015. Nonprice incentives and energy conservation. Proceedings of the National Academy of Sciences 112(6): E510-E515
• Dietz, T. 2015. Altruism, self-interest, and energy consumption. Proceedings of the National Academy of Sciences 112(6): 1654-1655

Az alvás segít emlékezni

Miért alszunk? Ez egy jó ideje foglalkoztatja a biológusokat, s amennyire én tudom még nincs rá kielégítő magyarázat. Biztos nem azért, mert fizikailag fáradtak vagyunk. Azt ücsörgéssel, heverészéssel is ki lehet pihenni. Valamiért az agyunknak mégis szüksége van a kikapcsolásra. Vagy legalábbis a nyugodt üzemre, mert ki azért nem kapcsol.

Most éppen fél és egyéves gyermekek esetében vizsgálták, hogy az alvás segít-e nekik az emlékezésben. Ehhez egy kísérletet végeztek velük, amelyben egy játékbabával végezendő feladatot mutattak, amit nekik meg kellett ismételniük. Ha azonnal megismételhették, akkor persze a gyerekek elég jól képesek voltak a feladat elvégzésére, de a lényeg nem ez volt. Mi van, ha látják a feladatot, de utána csak órákkal, vagy egy nap múlva hajthatják azt végre? Emlékezni fognak?

Attól függ, hogy aludtak-e nem sokkal utána!

Az emlékezésüket 4 órával a bemutató után vizsgálva, azon gyerekek akik ezen négy órában legalább fél órát aludtak sokkal inkább emlékeztek az elvégezendő cselekedetekre, mint akik nem. Persze felmerül, hogy a nem alvó gyerekek egyszerűen csak fáradtabbak voltak. Megnézték tehát azt (más gyerekeken), hogy mennyire emlékeznek 24 óra múlva a bemutatóra, ha a bemutatók követő 4 órában aludtak vagy sem. Mivel egy nap múlva ki voltak aludva a gyerekek, sőt úgy hívták be őket, hogy az alvós gyerekek a szokásos alvásuk után jöjjenek jócskán, míg a nem alvósok a szokásos alvást követően nem sokkal. Tehát most az "alvós" gyerekek voltak fáradtabbak. S mégis ők teljesítettek jobban.

Kell az alvás!

A kísérlet leírása

A gyermek a gondviselője ölében ül. A kísérletező a gyermek elé térdel. Megmutat neki egy játékbabát (egér és nyuszi alakú bábok), amelyek jobb kezén egyujjas kesztyű van. Leveszi a kesztyűt a játékbabáról. Megrázza a kesztyűt (van benne egy csengettyű). Visszahelyezi a kesztyűt a játékbabára. Ezt megismétlik párszor (1 éveseknek 3x, fél éveseknek 6-szor). A játékbabát elrakja a kísérletvezető, a gyermek most nem foghatja meg.

A kísérlet megfelelő idő múlva kezdődik. A gyermek megint a gondviselője ölében ül. Végre megkaphatja a játékbabát. S innentől van 90 másodperce, hogy levegye a kesztyűt a babáról, azt megrázza, majd megpróbálja azt visszarakni a játékbabára. Tehát el kell ismételnie a látott folyamatot. Cselekedetét pontozzák, nagyjából, ha leszedi a kesztyűt az 1 pont, ha meg is rázza az 2 pont, ha megpróbálja ezt követően visszarakni, akkor 3 pont.

A gyerekek két része vannak osztva, az egyik a következő időszakban aludni fog, a másik csoport nem. Úgy hívták be őket, hogy az alvós csoport a normális alvásideje előtt kapja meg a bemutatót, míg a nem alvós csoport a szokásos pihenése után. A játékbabákat a bemutató után 4 vagy 24 órával vehették kezelésbe a gyermekek.

Hivatkozott irodalom

Seehagen, S., Konrad, C., Herbert, J. S. és Schneider, S. 2015. Timely sleep facilitates declarative memory consolidation in infants. Proceedings of the National Academy of Sciences 112(5): 1625-1629