A hugicák kevésbé adakozóak

Van-e különbség egy nővér és húg között, amennyiben azt kell eldönteniük, hogy milyen osztását választanák pénznek egymás között. Ennek nézett utána egy francia kutatócsoport.

56 lány testvérpárt vontak a kutatásba, akik huszonévesek voltak és a köztük levő korkülönbség 1–6 év között volt. Minden személy kétszer öt döntést hoz – egymástól függetlenül, egymás által nem megfigyelve – pénzosztásról maga és egy másik személy között. Az egyik öt döntésben a másik személy a lánytestvére, míg a másik öt döntésben egy idegen személy. Végül minden testvérpár egyikét véletlenszerűen kiválasztják és az egyik döntésének megfelelő pénzösszeget (100 kísérleti pénz 5 eurónak felel meg) megkapják mindketten.

A döntési helyzetek direkt úgy voltak kialakítva, hogy – az egyik kivételével – mind okozzon dilemmát. Az egyik lehetőség az volt, hogy mindketten 100-100 kísérleti pénzt kapnak, ami így 20-20 eurónak felel meg. A másik lehetőség összesen 300 kísérleti pénzt (tehát többet, mint az egyenlő választás), de az eloszlása változott. Az egyenlő osztást így nevezték, míg az egyenlőtlen elosztást hatékonynak, mert összességében több pénz kerül kiosztásra (60 euró). Az alábbi ábrán láthatóak a lehetséges elosztások.

A középső (kontroll) választás annyit tesztel, hogy értik-e a résztvevők a szituációt. A 150/150 elosztás mindenkinek jobb, mint a 100/100 (ennek ellenére nem választják ezt 100%-osan). A többi esetben viszont vagy a döntő vagy a másik személy jobban jár. A nagylelkű esetben a másik személy jár jobban. A „jobban jár” itt kettős, egyrészt többet kap, mint a döntő személy, másrészt a döntő így kevesebbet kap, mintha az egyenlő osztást választaná. A mohó esetben pedig fordítva van, azaz a döntő érhet el több bevételt az egyenlő osztáshoz képest, míg a másik személy mindenképpen kevesebbet kap.

Nem meglepő módon az emberek a testvérükkel szemben inkább választották a nagylelkű opciót, mint egy idegennel szemben. És inkább voltak mohók idegennel, mint a testvérükkel. Ez utóbbiért főleg a hugicák felelősek, akik inkább választották a hatékony (és mohó) opciót idegenekkel, mint a testvérükkel szemben. A nővérek nagyjából azonos mértékben választották a hatékony lehetőséget a mohó elosztásnál, függetlenül, hogy kivel szemben döntöttek.

A nővérek viszont sokkal nagylelkűbbek voltak a testvérükkel szemben, mint azok viszont.

Az egyes személyek viselkedését a választásaik alapján kategóriákba lehet sorolni. Három ebből egyértelmű: az egyenlőségre törekvő mindig az egyenlő osztást fogja választani. Bár így a nyereség várható értéke kisebb, mint a hatékonyabb elosztások választásánál, a konkrét kifizetésnél senki nem fog nagyon rosszul járni (nagy jól sem). Az emberek 40–50%-a ebbe a kategóriába sorolható.

Az emberek alapvetően egyenlőségre törekvőek!

Az altruisták mindig azt választották, ami a másik számára a nagyobb bevételt nyújtja. Azaz a nagylelkű osztásoknál a hatékonyt és a mohó osztásoknál az egyenlőt. A nővérek inkább voltak altruisták. A húgok inkább voltak egyenlőségre törekvőek, de itt alapvetően nem annyira az egyenlőségről van szó, hanem kevesebben választották az altruista viselkedést a nővérükkel szemben.

Az önző viselkedést, azaz amikor minden esetben a maguk számára előnyös kimenetelt választja valaki, az idegenekkel szemben alkalmazták a kísérletben részt vevők. De itt is csak a személyek 35–40%-a, legalább ennyien az idegenekkel szemben is az egyenlő osztást választják.

A hatékony viselkedés mindig a hatékony opciót választja függetlenül attól, hogy az neki jó vagy sem. A viszonzó (lehet, hogy itt nem a legjobb a névválasztás) a hatékony elosztást választja, kivéve ha az valakinek 0 pénzt eredményezne, mert ekkor az egyenlő osztást választják. Ebből amúgy nem volt sok.

A tanulmány eredményei között van meglepőbb és olyan is, amit beleillik abba, amit a világról a kutatók gondolnak. Az nem lep meg senkit, szerintem a nem-kutatók között sem, hogy az emberek inkább a rokonaikkal önzetlenek, mintsem idegenekkel szemben. Az talán meglepőbb, de a kutatók egy jó ideje ezt is ismerik, hogy az ember alapvetően együttműködő és egyenlőségre törekvő lény. tehát sokan adnának másoknak is, még akkor is, ha ezzel nekik káruk származik, illetve törekednek egyenlő osztásra, akkor is, ha lenne maguk számára előnyösebb lehetőség.

A kutatás ezt azzal egészíti ki, hogy a születési sorrendnek van hatása a viselkedésünkre. Például, hogy az idősebb testvér inkább védelmezi, segíti a kisebbet, mint viszont.

Hivatkozott irodalom

Lespiau, F., Hopfensitz, A., Kaminski, G. (2021) Keeping it for yourself or your sister? Experimental evidence on birth order effects on resource distribution between kin and non-kin. Journal of Economic Psychology, 82:102335.

A női-férfi fizetési különbségről - hogyan tovább?

Claudia Goldin 2023-ban közgazdasági Nobel emlékdíjat kapott a nők és a férfiak fizetése közötti különbség okainak feltárásáért. Egy 2014-es tanulmányában az utolsó lépésként a kereseti rés bezárásában a különlegesen hosszú munkanapokat és a családdal össze nem egyeztethető munkaidőt megkövetelő munkák normalizálását ajánlja.

Mielőtt ezt részletesen kifejtem, azért menjünk végig azon, hogy miért is keresnek kevesebbet a nők a férfiaknál. Az első kötelességünk, hogy kijelentsük a férfiak általában többet keresnek, mint a nők. Ez nagyjából mindenhol igaz a világon, talán Luxemburg a kivétel, ahol nagyon picit, de a nők keresnek többet.

Ezek az adatok mind teljes munkaidőben foglalkoztatottakra vagy 1 munkaórára vetítve vannak megadva. Ezzel rögtön az első fontos különbség nem annyira a fizetésben, hanem a fizetett munkaórákban van a két nem között. Magyarországon amúgy nem túlságosan jellemző a részmunkaidő, a KSH adatai alapján, 2023-ban a foglalkoztatott férfiak körében 2,4%, míg a nők körében 5,9% (KSH). Amerikában sokkal jellemzőbb, hogy a nők otthon maradnak azt követően, hogy megházasodnak vagy megszületik az első gyermekük. Tehát, ha pontosan ugyanannyit keresne mindenki szakmától, tapasztalattól, nemtől függetlenük, de a kevesebb ledolgozott munkaóra egyenesen arányosan kevesebb fizetést jelentene, akkor a nők fizetése átlagosan kevesebb lenne a férfikénál. Az részben szociológia és részben – ki merem mondani – biológiai kérdés, hogy miért általánosabb, hogy a nők maradnak otthon a kisgyerekkel, esetleg vállalnak részmunkaidőt, amíg a gyerekek aprók. Egy emlősnél, mint a Homo sapiens, nem igazán lehet a férfiakra bízni a csecsemők gondozását. Szoptatni kell őket, amire egy férfi képtelen. A nők agya továbbá inkább van a gyerekgondozásra huzalozva, bár mind fizikailag, mind mentálisan egy férfi is képes teljesen ellátni egy tejről elválasztott gyermeket.

A nők átlagban kevesebb munkaórát dolgoznak, így átlagban kevesebbet keresnek

Az átlag természetesen mindig csalóka dolog. Nem jelenti, hogy minden férfi többet dolgozik és így többet keres minden nőnél. Sőt az a meglepő kijelentés is meg lehet tenni, hogy az építőiparban és a szállítmányozásban a nők többet keresnek, mint a férfiak (KSH). Ha női munkát emlegetünk, akkor nem az építőipar vagy a szállítmányozás fog eszünkbe jutni. Az építőiparról eszünkbe jutnak a segédmunkások tömegei és a szakik, akik ezen embereket irányítják. Azt csak sejtjük, hogy valahol van bérszámfejtés, könyvelés, jogi osztály, marketing, stb. Míg az első kategóriában nem igazán találunk nőket, az utóbbiban igen. Azaz a szektor átlagfizetésénél a segédmunkás férfiak fizetése áll szembe a szellemi foglalkoztatottságú hölgyekével. Így jöhet ki az, hogy ezen, alapvetően férfiak által dominált szektorokban a nők – átlagosan – többet keresnek, mint a férfiak.

Többletkereset forrása a magasabb iskolázottság

Lehet, hogy egy tanár vagy egy egyetemi oktató nem érzékeli, hogy az egyetemi évek kifizetődőek, de nemzetgazdasági átlagban nagyon is ez a jellemző. 2022-es KSH adat alapján a teljes munkaidőben foglalkoztatottak körében a bruttó havi átlagkereset fizikai munka esetében 377.062 Ft, míg szellemi munka esetében 652.429 Ft. Megérni tanulni!

A nők és férfiak fizetéskülönbségének a 20. század második felében tapasztalt csökkenése mögötti egyik ok, hogy az iskolázottság közötti különbség eltűnt (sőt, sokkal több diplomás nő van, mint férfi) (KSH). Ez óriási változás ahhoz képest, hogy egyetemi diplomát a XIX. század legvégétől szerezhettek először itthon nők (bár akkor a férfi lakosságnak is nagyon csekély részben volt diplomája).

A munkából való kiesés lassítja az előmenetelt

A nők viszont a gyermekvállalás okán inkább kiesnek hosszabb-rövidebb időre a munkából. Így kevesebb tapasztalatuk lesz, mint a munkából ki nem eső férfiaknak. Ez mind a munkaévekkel növekvő fizetésben, mind az előléptetés valószínűségében megmutatkozik. Tegyük fel, hogy az előléptetésnél csak a tapasztalat számít és az illető neme nem. Átlagosan így kevesebb nőt találnánk magasabb pozícióban. Ez is hozzájárul a nemek közötti fizetéskülönbséghez.

Az azonos tapasztalattal rendelkező férfiak és nők előmeneteli lehetőségei nem azonosak. Inkább férfiakat fognak előléptetni. E mögött lehet az is, hogy félő, hogy a nő megint elmegy szülni vagy egyéb szülői tevékenysége elvonja a figyelmét a munkáról. Bizonyos kor felett ennek az esélye azért meredeken csökken és az aktív évek (18–65) majdnem felében (diplomásoknál akár több mint felében, hiszen nem 18 évesen kerülnek a munkaerő piacra) nem valószínű, hogy újabb gyereke születne egy nőnek. Viszont a nők és a férfiak érdekérvényesítő képessége más.

A férfiak kompetitívebbek és merészebbek

Nem vagyunk egyformák. A különbségek egy része kulturális, de sokkal nagyobb része egyszerűen abból fakad, hogy mégiscsak más a szerepe a két nemnek. Nagyon ajánlom olvasni Frans de Waal „Mások” című könyvét. Amely különbségek a csimpánzoknál és a bonobóknál is ugyanúgy megvannak, mint bennünk, azokra nehéz azt mondani, hogy valami ideológiai irányzat termékei és nem pár évmillió evolúciójának. A nők kevesebb rizikót vállalnak. Ez megmutatkozhat szakmaválasztásban vagy szakmán belül különböző munkák elvállalásában vagy el nem vállalásában.

A férfiak kompetitívebbek. Ez alapvetően nem jó nekünk, de ez van. Kívülről viszont ez úgy mutatkozik meg, hogy a férfiak magabiztosabbnak tűnnek. Ettől nem leszünk jobb szakemberek (ami szinte sohasem a kompetícióról szól), de jobbnak tűnhetünk. Ez már ott megmutatkozik, hogy átlagosan magasabb bért kér egy férfi, mint egy nő a bértárgyalás alkalmával. A nők ráadásul ritkábban kérnek béremelést és általánosságban rosszabbak a fizetéstárgyalásban, mint a férfiak (Biasi és Sarsons, 2021).

A fizetések átláthatósága sokat segít

A nők nem lesznek – átlagosan – kompetitívebbek. A bértárgyalás esetében viszont van mechanizmus, hogy javítsuk a tárgyalási agresszivitásból vagy annak hiányából adódó különbségeket. Ez pedig a fizetések átláthatóvá tétele. Ha lehet tudni, hogy egy adott munkakörben mennyit kapnak egy adott cégnél, akkor a bértárgyaláson senki nem fog ez alá licitálni. Míg ha nem tudja, hogy mennyit lehet kérni, akkor ez előfordulhat. A fizetések átláthatóvá tétele segíti az egyenlőséget (Lyons és Zhang, 2023; Obloj és Zenger, 2022). Nem a nők tárgyalóképességét javítja, hanem a cégek egyszerűen nem vállalják tovább fel, hogy azonos munkáért kevesebbet adnak egy nőnek (amit amúgy a törvények tiltanak).

Az egyetemi oktató-kutatók körében – az USA-ban – 2010-ben 7,7% volt a nemek közötti bérkülönbség, amit nem magyaráz a szakterület vagy a produktivitásban levő eltérés. Ez 2017-re 2,6%-ra csökkent. Ez még mindig nem egyenlőség, de közelebb van hozzá (Obloj és Zenger, 2022). A csökkenés egyik hajtóereje a fizetések átláthatóbbá tétele. Ez mind a nemek közötti, mint a nemtől és rangtól független egyenlőtlenségek csökkenését hozta.

A nemek közötti fizetési rés bezárásához nagyban hozzájárulna, ha a cégek nem premizálnák azokat, akik sok órát dolgoznak vagy családdal összeegyeztethetlen időszakban dolgoznak

Az az alap érzésünk, hogy a munkával töltött idő és a fizetés lineárisan változik. Azaz a többet dolgozók arányosan több fizetést kapnak. Ez azonban nincs minden területen így. Ennek feltétele ugyanis, hogy jól lehessen a munkát időben skálázni. Egy boltban úgy érezzük ez így van. A vásárló szempontjából mindegy, hogy éppen ki szolgálja ki. Egy négy-, hat- vagy nyolcórás munkarend is hasonlóan megoldható. Egyes területeken viszont az emberek és a munkafolyamatok nem felcserélhetőek. Például ott, ahol az ügyfelekkel személyesen foglalkozik egy-egy munkavállaló és ez a foglalkozás eléggé bizalmi vagy egy adott ügymenet ismeretét feltételezi, hogy ne lehessen váltani. Jogi és üzleti területeken találkozunk főleg ilyennel.

Ezen munkáknál – legalábbis az USA-ban – a munkaidővel a lineárisnál jobban nő a fizetés. Tehát 8 óra helyett napi 14-et dolgozni nem 50%-al, hanem ennél többel magasabb fizetés várható. Valamint ezen szektorokra jellemző még, hogy az ügyfelekkel nem a családbarát 8–16 (kint inkább 9–17) időszakban, hanem sokszor ezen kívül kell foglalkozni. Az ilyen munkákat inkább vállalják el férfiak és így aratják le az ezzel járó (sokkal) magasabb fizetéseket.

Itt azért jegyezzük meg, hogy az átlag fizetéskülönbségben inkább meglátszik az MBA-val vagy jogi diplomával rendelkezők fizetése. A műszakban dolgozók között több a férfi a gyárakban, ahol hosszabb műszakokban dolgoznak, többször van gyors váltás és jellemzőbb, hogy beosztásuk folyamatosan változik (Ferguson et al., 2023). Itthon is jellemző, hogy több férfi dolgozik műszakban (KSH1, KSH2)

A műszakos munkavégzés jellemzőbb a fizikai munka esetében, mint a szellemi munkánál. A fizikai munka viszont jól skálázható, a munkások cserélhetőek, így az extrán premizált túlóra nem jellemző. És ez határozza meg, hogy az üzleti és jogi szférában még mindig jelentős a nők és férfiak közötti, átlagos fizetéskülönbség.

A 45 évnél fiatalabb, teljes munkaidőben foglalkoztatott, 95 legjobban fizető (férfiaknak) munkakör esetén a fizetéskülönbség. Az X tengely a férfiak fizetésének természetes logaritmusát ábrázolja (éves érték, dollárban). Az Y tengelyen ehhez képest a nők fizetése (negatív értékek, ha az kisebb a férfiakénál). A kék rombusz egészségügy, piros négyzet üzlet/pénzügy, a zöld háromszög technológia, a testszín háromszög tudomány és a szürke négyzet egyéb terület.

Érdekes, hogy technológia (beleértve a mérnöktudományokat) és a tudományos területeken a fizetéskülönbség kicsi, egyes esetekben a fiatalok körében még a nők felé is billen a mérleg. A legnagyobb különbség az üzleti/pénzügyi szektorban tapasztalható.

Egy szektort még emeljünk ki, mint a nemek közötti egyenlőtlenség „élharcosát”: a szórakoztatóipart. Amikor nagyon kirívó fizetéskülönbségekkel szeretnék sokkolni a közvéleményt, akkor bizony a színészek, előadóművészek fizetését szokták elővenni, ahol a legmagasabb ez a különbség (itthon is, másutt is).

Összefoglalva a nemek közötti nemzetgazdasági szinten mutatkozó fizetéskülönbség oka a különböző munkaidő (férfiak átlagosan többet dolgoznak), a különböző oktatás (a nők képzettebbek, tehát ez csökkenti a különbséget), a különböző munkatapasztalat (nők inkább esnek ki a munka világából, így átlagosan kevesebb munkatapasztalatuk lesz), a különböző tárgyalóképesség és a különböző szektorokban adott fizetések. Amennyiben mindezeket figyelembe véve még mindig találunk különbséget a férfiak és a nők fizetésében (és sajnos bizonyos esetekben még találunk), akkor az már tényleg csak a nemi megkülönböztetés számlájára írható. Ezt meg kell szüntetni!

Claudia Goldin nem boncolja, hogy a szektorok között miért van fizetéskülönbség. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a nemek megoszlása a szektorok között nem azonos (sem pedig a szektoron belüli munkakörökben, ezért lehetett az építőiparban átlagosan több a nők fizetése a férfiaknál), akkor a nemzetgazdasági átlag fizetéskülönbségbe ez is bőven benne van. Én személy szerint nem hiszem, hogy jelentősen más fizetés (vagy akárcsak más fizetés) jár bárkinek ugyanannyi idő munkáért. Tudom ezzel eléggé kisebbségben vagyok. Azért gondoljuk végig, hogy ha azonosak a fizetések, akkor onnantól mindenki a belső késztetései és nem a lehetséges fizetés alapján választana szakmát, nem akarna mindenki főnök lenni, az is, aki erre amúgy alkalmatlan (mondjuk én nem lennék jó főnök), és nem mellesleg a nemek közötti fizetéskülönbség is eltűnne. De ez a problémakör egy másik bejegyzés témája lesz.

Hivatkozott irodalom

• Goldin, C. 2014. A grand gender convergence: Its last chapter. American Economic Review
  104(4): 1091–1119. doi: 10.1257/aer.104.4.1091
  
• Lyons, E., Zhang, L., 2023. Salary transparency and gender pay inequality: Evidence from Canadian universities. Strategic Management Journal 44, 2005–2034, doi:10.1002/smj.3483.
• Biasi, B., Sarsons, H., 2021. Flexible wages, bargaining, and the gender gap. The Quarterly Journal of Economics 137, 215–266, doi:10.1093/qje/qjab026.
• Obloj, T., Zenger, T., 2022. The influence of pay transparency on (gender) inequity, inequality and the performance basis of pay. Nat Hum Behav 6, 646–655, doi:10.1038/s41562-022-01288-9.
• Ferguson, J. M. et al. 2023. Distribution of working hour characteristics by race, age, gender, and shift schedule among U.S. manufacturing workers. Chronobiol. Int. 40, 310–323, doi:10.1080/07420528.2023.2168200

Etnikai/felekezeti konfliktusok és az együttműködés

Az ember egy nagyon együttműködő lény. Lehet ezt vitatni, de bizonyos szempontból felesleges. Mutogathatunk a világban zajló háborúkra, hogy az milyen negatív dolog. Az. De egyben nagyon kooperatív is. Az együttműködést pozitív cselekedetként értékeljük. De az is együttműködés, ha társakkal együtt masírozok a „mások” megleckéztetése céljából.

Az emberi együttműködés egyik alapjaként tekintik azt a jelenséget, hogy az emberek csoporton belül inkább együttműködőek, de ezért a más csoporthoz tartozókat bizony nem fogják szívlelni. A csoporton belüli együttműködés segíthet a csoportnak, hogy a csoportok közötti konfliktusokban felülkerekedjen. Én ezt nem szeretném vitatni, akkor sem, ha ez a képet próbálja árnyalni a most bemutatandó, régebbi (2014-es) tanulmány (Silva és Mace, 2014).

Ruth Mace több tanulmányában demonstrálja, hogy a gazdasági helyzet (társadalmi-gazdasági helyzet) jelentősen befolyásolhatja, meghatározhatja az önzetlenséget, az együttműködő viselkedést. Akár jobban is, mint a „magunkfajták” vagy „magukfajták”-hoz való tartozás.

A csoporthoz tartozást lehet különbözőféleképpen szimulálni, de a legjobb, amikor egy meglevő, valós és sajnálatos módon konfliktussal is terhelt csoportidentitás alapján vizsgálható. Ebben a tanulmányban Észak-Írországban a protestánsok és katolikusok közötti konfliktus az alapja a csoportelkülönítésnek. A kísérlet 2012-13-ban folyt, tehát egy alapvetően békésebb periódusban (azért 2011-ben 130 felekezeti konfliktusra visszavezethető robbantást és lövöldözést jegyeztek fel, 2012-ben pedig volt egy komoly zavargás is). Az együttműködés mértékét pedig nem a szokványos közgazdasági játékokkal vizsgálják, hanem két olyan szituációval, ami természetesebb, azaz nincs a közgazdasági játékok nyakatekertsége (természetellenessége).

A kísérletet Belfast-ban végezték. 497 személlyel kitöltettek egy kérdőívet, amiben a szokásos demográfiai paraméterek mellett a vallásra és a társadalmi-gazdasági státuszra is rákérdeztek. Az első szituációban jótékonysági hajlandóságot mértek (ami szerkezetében megfelel egy diktátorjátéknak). Ebben az esetben előre megmondták, hogy a kitöltésért 5 font jár. A végén, az 5 font átadását követően, viszont megkérdezték, hogy nem-e ajánlaná fel az egészet vagy egy részét egy közeli általános iskolának vagy egy jótékonysági szervezetnek. Az iskola mindig a leközelebbi protestáns vagy legközelebbi katolikus általános iskola volt. A jótékonysági szervezet egy vallási szempontból semleges intézmény (Save the Children). Egy adott személynek csak az egyik adománycélt ajánlották fel.

A másik szituáció az elveszett levél kísérleti felállás, amiben egy nem esős napon egy felbélyegzett levelet ejtettek el az utcán a címzéssel felfele. A címzés kitalált jótékonysági szervezet nevét tartalmazta, ami vagy semleges volt (Cancer AID) vagy a felekezetre utalt (Catholic AID vagy Protestant AID). A felekezetre utaló levelek visszaadása különösen érdekes ott, ahol 75% feletti az egyik vagy másik felekezet aránya, azaz a helyi domináns felekezetnek vagy megfelel vagy nem. Ebben a szituációban azt nézik, hogy mennyi esetben küldik el a levelet (mennyit kapnak meg a postafiókba). A felbélyegzés okán ez pénzbe nem kerül a megtalálónak, viszont el kell vele menni egy postaládáig.

Az emberek nagyobb része (68%) adakozott. A semleges intézménynek 76,6% adakozott, míg a saját felekezetéhez tartozó iskolának a 76,1%, a másik felekezethez tartozónak 51,5%. Ez utóbbit azért ízlelgessük, egy kicsit! Még a másik felekezetbe tartozók iskolájának is adtak az emberek. A levelek nagyobb részét (61,6%) is postára adták. A semleges cím esetében 65,3%-a leveleknek fel lett adva, a domináns felekezetnek címzett 62,5%-át és a helyben nem éppen jellemző felekezetét 53,3%-ban adták fel.

Minél inkább ki volt téve az adott környék az etnikai/felekezeti konfliktusoknak, annál valószínűtlenebb volt, hogy adakoztak a másik iskolának vagy adták fel a levelet a másik csoporthoz tartozó felekezetnek. Viszont a saját csoport felé mutatott önzetlenség mértékét a konfliktus súlyossága nem befolyásolta. Azaz nem lettek együttműködőbbek a saját csoport felé, akik a saját bőrükön érzik a konfliktust.

Az együttműködés szintjét legjobban a társadalmi-gazdasági státusz határozta meg. A szegények kevésbé adakoztak és a szegényebb környékeken kevesebb levelet adtak fel. Sajnos azonban a cikk nem mond semmit arról, hogy a társadalmi-gazdasági helyzet és a konfliktus súlyossága együtt hogyan hat a csoporton belüli és a csoporton kívüli együttműködésre. A gazdagabbak inkább adnak a saját csoportnak a szegényekhez képest. A másik csoport felé a magasan képzettek együttműködőbbek a kevésbé képzettekhez képest.

A konfliktusok alatt az együttműködés általánosan alacsonyabb (Silva és Mace, 2015), de a saját csoport felé gyorsabban visszaugrik a korábbi szintre, míg a másik felé nem.

Mit mond ez nekem? Egy kevéssé képzett és szegény népesség sokkal kevésbé lesz együttműködő a nem csoportjába tartozókkal. Láttunk már ilyet? Sajnos igen.

Hivatkozott irodalom

• Silva, A. S. és Mace, R. 2015. Inter-group conflict and cooperation: Field experiments before, during and after sectarian riots in Northern Ireland. Frontiers in Psychology 6: 1790
  
• Silva, A. S. és Mace, R. 2014. Cooperation and conflict: field experiments in Northern Ireland. Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences 281(1792): 20141435