A politikai beszéd hanyatlása

“Eventually we’re going to get something done and it’s going to be really, really good.”
Donald Trump

Ez most amolyan "kis színes" bejegyzés lesz egy szakterületemtől távoli témáról: a szövegelemzésről. Ez a szövegelemzés persze nem az, amit irodalomórán megszoktunk, hanem sokkal inkább olyasmi, amit nyelvtanon végeznénk, ellenben nagyon nagy szövegmennyiségen. Valahogy úgy, mintha az lenne a feladat, hogy számold meg a névelőket egy Jókai kötetben. Nekünk unalmas és monoton lenne, de számítógéppel elég gyorsan le lehet tudni.

És mindez mire is jó? Az alkalmazott nyelvtani fordulatok, vagy egyszerűen az "én" vagy a "mi" személyes névmások aránya sokat elárulhat a beszélőről. Angol nyelvi adatok alapján például magasabb státuszú személyek többször használják a "mi" és a "ti" személyes névmásokat, míg alacsonyabb státuszú személyek az "én" személyes névmást vagy általános alanyt alkalmaznak. Markáns különbség van az analitikus gondolkodás szövegszerűsége és a magabiztosságot sugárzó, de egyszerű kommunikáció között. Az elsőben megmagyaráznak dolgokat, levezetnek eredményeket. Politikában ez az a fajta kommunikáció, amit az elmúlt 10–15 évben igencsak hiányolunk itthon (is). A magabiztos kommunikáció világszintű mestere Donald Trump az Egyesült Államok 45. elnöke. A tanulmány fő kérdése az volt, hogy a trump-i kommunikáció valami új, vagy illeszkedik a meglevő trendekbe.

“You have to think anyway, so why not think big?”
Donald Trump

Amerikai elnökök beszédeit és egyéb kommunikációik leiratait elemezték. Ebből kirajzolódott az egyértelmű trend, hogy az analitikus gondolkodás folyamatosan teret veszt a magabiztos és egyszerű kommunikációval szemben. Azaz a politikai beszéd egy folyamatos egyszerűsödésen ment keresztül. Donald Trump beszédei nem lógnak ki ebből a trendből! Érdekes, hogy amikor kiterjesztették az elemzést az Egyesült Királyság, Kanada és Ausztrália hasonló politikai vezetőinek (ott miniszterelnökök vannak) beszédeire, ugyanezt kapták. És ugyanezt kapták a kisebb területek vezetőinek kommunikációját elemezve is (pl. szenátorok, polgármesterek). Tehát elmondhatjuk, hogy a politikai beszéd a populista megfogalmazás felé hajlott el masszívan az elmúlt évtizedekben.


Persze mondhatjuk, hogy ez egyfajta kulturális trend, az egész emberi kommunikáció egyszerűsödik és már senkit nem érdekelnek az összetett problémák (egy nagy francokat nem, a tudománykommunikáció reneszánszát éli, Ön kedves olvasó különben miért olvasna egy tudományos blogot?). Ezért kontrollként recens irodalmat, mozifilmek szövegeit és TV szövegeket elemeztek. Azaz elemezték az elmúlt évtizedek szövegeit. Nem találtak hasonló változást. És itt jegyezzük meg, hogy nem a kortárt szépirodalom elemzéséről van szó. A filmszövegek sem lettek bárgyúbbak (lehet, hogy azok, de időtállóan azok). Egyedül a CNN politikai híreiben figyelhető meg ugyanaz az egyszerűsödő nyelvhasználat, ami a politikában. Ami sajnos nem meglepő, bár ugye egy CNN-től még elvárhatnánk elemzéseket is.


Ez a szomorú valóság, ami alól sejtésem szerint Magyarország sem kivétel. A tanulmány próbálja menteni, hogy a bonyolult világra a választók egyszerű válaszokat szeretnének. Szerintem azonban kényelmes a politikusoknak hülyének nézni a választóikat. Nem mehetnénk vissza a politikai viták és elemzések világába? Nekem jobban tetszett.

Hivatkozott irodalom

Kayla N. Jordan, Joanna Sterling, James W. Pennebaker, Ryan L. Boyd 2019. Examining long-term trends in politics and culture through language of political leaders and cultural institutions. Proceedings of the National Academy of Sciences 116(9):3476–3481

Evolúciós változások a jelen emberében

Négy évvel ezelőtt (ez a blog 5. éve) azzal a kérdéssel kezdtem, hogy van-e evolúció az emberi populációban? Ez a kérdés az egyre több molekuláris adatnak köszönhetően egyre jobban vizsgálható. Nem csak az elmélet mondatja velünk, hogy kell lennie evolúciónak jelenleg is, de az adatok is ezt támasztják alá.

Vegyünk egy jó adag embert, akik túl vannak a reproduktív korukon. Nőknél ez nagyjából 45 év felett, férfiaknál 50 év felett (kivételek tudjuk vannak). Kérdezzük meg – vagy vegyük elő az adatbázisból –, hogy hány gyermeket szültek / nemzettek. Ez legyen az életükben elért szaporodási siker. Mivel az emberi gyermekhalandóság igen alacsony, ez igen jól korrelál a rátermettséggel.

Amennyiben ismerjük az egyedek fenotípusát, ami ugye akármi lehet a magasságuktól kezdve, a testtömeg indexen át az iskolai végzettségükig, akkor a fenotípusos jelleg és a gyerekszám korrelációja mond valami arról, hogy mennyire erős irányító szelekció hat az adott tulajdonságra. Először ezt a korrelációt vizsgálták egy igen nagy brit adatbázisban, amiben a személyek több tulajdonsága (beleértve a gyerekszám) szerepel. A szelekció ereje gyenge, de több tulajdonságra szignifikánsan eltér nullától. Érdekes – de nem meglepő –, hogy nőkre és férfiakra más a szelekció, bár általában az iránya azonos.

A legerősebb szelekció arra hat, hogy minél előbb legyen egy nőnek gyereke. Az első szülés ideje minél alacsonyabb, annál magasabb a várható gyerekszám (rátermettség). Nem az első cikk, amely ezt kimutatja. Ezzel összefüggésben az első menstruáció idejének korábbra tolódására is van szelekció. Viszont a reproduktív kor kitolására (menopauza korának emelésére) nagyon gyenge vagy nincs is szelekció.

Ehhez hozzátartozik, hogy az iskolázottság fordítottan arányos az első gyerekvállalás idejével. Ez a kettő együtt egyben azt is okozza, hogy az iskolázottság önmagában negatívan korrelált a rátermettséggel (érts a kevésbé iskolázottak terjednek). A helyzet nem ennyire rossz. Ha kivesszük a korai szülés hatását, akkor a trend megfordul. Az iskolai végzettség –, ami reményeink szerint azért valamennyire korrelál az ésszel – pozitívan hat a gyerekszámra. Ez a hatás viszont gyenge. Az iskolában töltött évek kitolják az első gyerekvállalás idejét, s ez jobban hat a populációnövekedésre, mint a pozitív hatása az észnek. Amennyiben ez a trend folytatódik, akkor bizony az az emberiség elhülyüléséhez fog vezetni. Ez viszont nem holnap fog megtörténni (akármit is gondolunk a mai helyzetről), sőt a nem túl erős hatások következtében évszázadok - évezredekben mérhető az ideje, hogy látványos változás legyen. Ennyi idő alatt bőven megváltozhatnak a trendek.


Kevésbé lehangoló eredmény, hogy a magasságra is van szelekció. Valahogy mindig éreztük, hogy a magasabb férfiaknak valahogy egyszerűbb párt találnia. Igen, van ilyen hatás (több gyerekük van), de a hatás gyenge vagy lehet, hogy nem is létezik. Ellenben a nők alacsonyságára erősebb szelekció van. Valamiért kedveljük az alacsonyabb hölgyeket. És ez az oka, hogy miért nem fog folyamatosan nőni az emberi testmagasság: a férfiak magasságra való szelekcióját kiegyenlíti a nők "alacsonyságra" való szelekciója. A nem okoz egy bizonyos fokú különbséget a magasságban, de azt alapvetően olyan gének határozzák meg, amelyek nem nemfüggőek.

A magasság és a becsült relatív rátermettség viszonya férfiakra (fekete vonal) és nőkre (piros vonal). A relatív rátermettség a gyerekszám osztva az átlagos gyerekszámmal. Az oszlopok a magasságeloszlást jelölik. Az átlagos hölgy kicsit magasabb 160 cm-nél, míg az átlagos férfi olyan 175 cm. A rátermettség szempontjából a nőknek olyan 155-158 cm-nek kéne lennie, míg a férfiaknak kicsit 180 felett.

Érdekes továbbá, hogy pozitív szelekció hat a testtömeg index, a csípőkerület és derékbőség  növekedésére férfiaknál. Miért jobb kissé elhízott férfinak lenni, nem tudom (személyes tapasztalat: nem jó. Bár az átlaghoz képest több gyerekem van).

Nők és férfiak mérhető jellemzőinek genetikai korrelációja a teljes élettartamra vonatkozó reproduktív értékkel (gyerekszám). A negatív érték azt jelenti, hogy kisebb érték nagyobb gyerekszámot eredményez, míg a pozitívnál a nagyobb érték a jobb (a gyerekszám szempontjából). Csak a *-al jelöltek szignifikánsak, a többi mintha nem is létezne.

Az adatok egy brit adatbázisból származnak, amelyből csak a fehér britekre vonatkozó adatokat vették elő (magyarázat, mert abból van elég, de sejtem azért, hogy ne tűnjenek rasszistának). Ez azt is jelenti, hogy az eredmények szigorúan csak a brit társadalomra érvényesek. Egyes eredményeik gyanítom érvényesek világszerte.

Hivatkozott irodalom

Sanjak, J. S., Sidorenko, J., Robinson, M. R., Thornton, K. R. és Visscher, P. M. 2018. Evidence of directional and stabilizing selection in contemporary humans. Proceedings of the National Academy of Sciences 115(1): 151–156