Tudományos összefoglaló 2023 utolsó hete

Az évszázad végére kevés rokona lesz mindenkinek

Az évszázad végére a jelen projekciók alapján az emberi globális populáció már csökkenésnek fog indulni. A populációméret viszont csak egy szám, az egyes ember szempontjából fontosabb, hogy az őt milyen rokonai veszik körül (az ismerősök fontosak, a legbiztosabb kapcsolat mégiscsak a rokonság). Míg egy növekvő, fiatal populációban sok testvére, unokatestvére, unokahúga és unokaöccse van valakinek, addig egy öregedő társadalomban inkább gyerekei, unokái, akár dédunokáig és hasonlóan szülei, nagyszülei és dédszülei vannak. Tehát a horizontális nagycsaládot felváltja a vertikális család. A generációk közötti korkülönbség is folyamatosan növekedni fog. Így egyre korábban jöhet el, hogy a gyerekeknek a szüleik gondozásával is foglalkozni kell, így az informális ellátórendszerről (család) a szociális ellátórendszerre fog áthelyeződni a hangsúly. Amit amúgy én nem bánok, pontosan az az egyik megoldása az öregedő társadalomnak, hogy közösen vállaljuk az idősek gondozását, ahogy a gyerekek óvodáztatását / iskoláztatását is átvette a közösség az egyes családok helyett.

Alburez-Gutierrez, D., Williams, I. és Caswell, H. 2023. Projections of human kinship for all countries. Proceedings of the National Academy of Sciences, USA 120(52): e2315722120

Mit tudhatunk meg 40 ezer órányi bababeszédből?

1001 2–48 hónapos gyermek több napi hangfelvételét elemezve azt találták, hogy amely gyermek körül többet beszélnek, az maga is több beszédhangot ad vagy beszél. A társadalmi-gazdasági háttér vagy a gyermek neme viszont ezt nem befolyásolta (ellentétben egyes korábbi, de kisebb mintán végzett elemzéssel). Tehát sokat kell beszélni a csecsemőkkel, mesélni nekik, bemutatni a világot. Lehet, hogy nem fognak rögtön beszélni és szép kerek mondatokban válaszolni nekünk, de az agyuk már tanulja a nyelvet és az izmaik a hangadáshoz szükséges mozgásokat.

Bergelson, E., Soderstrom, M., Schwarz, I.-C., Rowland, C. F., Ramírez-Esparza, N., R. Hamrick, L., Marklund, E., Kalashnikova, M., Guez, A., Casillas, M., Benetti, L., Alphen, P. v. és Cristia, A. 2023. Everyday language input and production in 1,001 children from six continents. Proceedings of the National Academy of Sciences, USA 120(52): e2300671120

A csimpánzok és a bonobók is felismerik a régóta nem látott csoporttársaikat

Elég régóta figyelünk meg emberszabásúakat és elég régóta pontosan vezetjük állatkertekben, hogy ki merre van vagy éppen nincs, hogy fényképeket lehet mutatni csimpánzoknak és bonobóknak, amelyen általuk régóta nem látott és teljesen ismeretlen fajtársuk van. Amelyikre inkább néznek, azt ismerik. 10 éve nem látottakat simán felismernek és akár 26 év után is ismerősnek tűnhet valaki. Ugyanannyira felismerik a rokonaikat, mint a nem rokon régi csoporttársakat. Azoknak a képét inkább nézték, akikkel jó volt a viszonyuk. Az elválás óta eltelt idővel nem változott a nézés hosszúsága.

Lewis, L. S., Wessling, E. G., Kano, F., Stevens, J. M. G., Call, J. és Krupenye, C. 2023. Bonobos and chimpanzees remember familiar conspecifics for decades. Proceedings of the National Academy of Sciences 120(52): e2304903120

Vízszintjelentés polipgenomokkal

A jégkorszakok közötti melegebb időszakban az óceánok szintje magasabban volt. A mostani ember okozta gyors felmelegedés okán is olvad a sarkokon levő jégtakaró és így nőhet az óceánok vízszintje. De nem tudjuk mennyire fog megnőni. Fura módon a biológia segíthet ennek a bizonytalanságnak a feloldásában. Egy az Antarktisz körüli tengerekben élő polipfaj (Pareledone turqueti) genetikai állományát elemezték. Amennyiben az elkülönülésük a köztük levő jég okán régóta fennáll, úgy genetikai állományukban keveredésre utaló jel nem igazán van. Viszont pontosan ezt találták és a keveredés ideje megfelel a legutóbbi jégkorszak közötti időnek (interglaciális). Tehát akkor ezek a jéghegyek nem akadályozták a populációk keveredését, mert nem léteztek. A tengerszint magasabb volt.

A fekete nyilak jelzik, hogy milyen génáramlásnak kellett lennie. A szürke helyek a jelenlegi Antarktisz. Bal felső sarokban a polipnak a képe.

Lau, S. C. Y., Wilson, N. G., Golledge, N. R., Naish, T. R., Watts, P. C., Silva, C. N. S., Cooke, I. R., Allcock, A. L., Mark, F. C., Linse, K. és Strugnell, J. M. 2023. Genomic evidence for West Antarctic Ice Sheet collapse during the Last Interglacial. Science 382(6677): 1384–1389

A pénz a pénzzel találkozik, a városokban

Nem fog senkit meglepni, hogy a hasonló társadalmi-gazdasági helyzetű emberek találkoznak leginkább. Hasonló környéken élnek, hasonló szórakozóhelyekre járnak, hasonló státuszú emberekkel ismerkednek és házasodnak. Egyes elméletek alapján a városok egyfajta olvasztótégelyek, amelyekben mindig ki van téve az ember más társadalmi státuszú embereknek, azaz csökkentik a szegregációt. Az adatok nem ezt mutatják!

9,5 millió ember 1,5 milliárd kapcsolatát elemezték a mobiljuk helye alapján az USA-ban. Az éjszakai tartózkodási helyük alapján meghatározták a gazdasági státuszukat az adott helyen jellemző lakásbérleti árak alapján. Majd megnézték, hogy milyen más emberekkel töltött 5 percet 50 méteres körben. Ez nem jelenti, hogy beszélgettek, de legalább láthatták egymást, mert mondjuk azonos étteremben voltak vagy ugyanott vásároltak. A nagyvárosokban sokkal magasabb volt a szegregáció, mint a kisebb (100 ezer fő alatti) településeken. Ennek oka így utólag érthető: egy nagyvárosban több lehetőség van a szegregációra. Van étterem New Yorkban, ahol $10 egy étel, ahol $100 és ahol $1000. Más boltokba, más borbélyhoz, más szórakozóhelyekre járhatnak az emberek a pénztárcájuknak megfelelően. Egy kisebb településen az elkülönülés lehetősége is csekélyebb.

Nilforoshan, H., Looi, W., Pierson, E., Villanueva, B., Fishman, N., Chen, Y., Sholar, J., Redbird, B., Grusky, D. és Leskovec, J. 2023. Human mobility networks reveal increased segregation in large cities. Nature 624(7992): 586–592

---

Egy ideje minden héten (vagy legalábbis elvben, mostanában ritkábban) végignézem a Science, Nature és PNAS folyóiratok a heti számait, hogy van-e bennük valami nekem érdekes. Szinte mindig van és szinte soha sincs időm őket végigolvasni. Párnak legalább az összefoglalóját átfutom. A fő üzenet amúgy ennyiből is megvan. Egy ideje elmélkedem azon, hogy miért ne írjam meg egyszerűen azt, hogy miket találtam érdekesnek ezen hétről és csak nagyon röviden írni róluk. Megértéshez kevés, de információnak talán jó. Ez december 18-ai PNAS, december 22-ei Science és a december 21-ei Nature átolvasásának eredménye.

A hímek a természetüknél fogva dominánsak?

Rövid válasz: Nem

Hosszú válasz: A fizikai dominancia nem azonos a hatalommal és a vezetőképességgel

Kép: A képen Mama az Arnhem-i Állatkert (Hollandia) alfa nősténye, aki ezt a pozíciót 40 évig tartotta

Nem fordítom le Frans de Waal primatológus (főemlőkutató) facebook bejegyzését szóról-szóra. Imádom a könyveit, nagyon jól ír és nagyon sokat tanultam tőle az emberekről. Most kérdezhetitek, hogy ha az emberről szeretnék többet tudni, akkor miért nem pszichológiát olvasok. Sajnos az emberkutatás alaptézise, hogy különlegesek vagyunk. Ennek megfelelően egy légüres térben vizsgáljuk az embert, ahol mindenről nehezen eldönthető, hogy az társadalmi konstrukció vagy ennél sokkal mélyebb, a génjeinkbe ivódott tulajdonság. És bár az emberről a legtöbbet tényleg az ember megfigyelésével lehet megtudni, nagyon sokat tanulhatunk magunkról a hozzánk közel álló emberszabásúak megfigyelésével is.

A domináns, erőszakos hím képe a saját világképünket tükrözi és nem szükségképpen a világ objektív valóságát (és pláne nem saját fajunk objektív valóságát). Vannak persze kimondottan erőszakos élőlények. A galléros páviánok például kimondottan erőszakosak. Nem csoda, hogy amikor egy állatkertbe összeraktak egy 90%-ban hímekből álló csoportot, akkor ott bizony annyi erőszak volt, hogy előbb a nőstények, majd a hímek is mind kihaltak. A páviánoknál az ivari dimorfizmus (azaz a hímek és nőstények közötti különbség) igen nagy. A hímek jól fel vannak fegyverezve óriási agyarakkal. Ebből nem szabad viszont levonni, hogy minden főemlőstársadalom, pláne az emberi, ilyen. Az a túlságosan berögzült elképzelés, hogy az emberi faj alapvetően hierarchikus, és mindig egy apafigura van a társadalom tetején, teljesen hamis.

A legközelebbi rokonaink a csimpánzok és a bonobók. Mindkettő ugyanannyira közel áll hozzánk genetikailag. Társdalamuk mégis igen különböző. A csimpánzok patriarchálisak (társadalmuk hímközpontú) és erőszakosak. A bonbobók pedig matriarchálisak (nőközpontúak) és békések. Sohasem figyelték meg, hogy egy bonobó egy másik bonobót megölt volna. Csimpánzoknál ez a megfigyelés eléggé gyakori.

A patriarchális kifejezést, avagy egy társadalom férfi vagy nőközpontúságát sajnálatosan túl sokan félreértik. Egy patriarchális társadalomban az alfa hím vagy a hímek egy csoportja határozza meg, hogy a hímek mit csináljanak. Röviden szólva, a hímek nyomják el a hímeket. Nincs szó arról, hogy miként bánnak a nőkkel (nőstényekkel).

Mama jelleme és története azért is fontos számunkra, mert jól mutatja a nőstények hatalmát egy alapvetőn patriarchális társadalomban. Az állatkerti csimpánzkolóniának ugyanúgy megvolt a maga alfa hímje, mint minden más csimpánzcsoportnak. Az alfahím (de amúgy a hímek közül több is) lényegesen erősebb volt Mama-nál vagy bármelyik más nősténynél a csoportban. Mama fizikailag semmilyen „hatalmat” nem gyakorolt sem a többi nőstény, sem a hímek felett. Akkor mégis hogyan lehetett, hogy a csoport alapításakor, amikor először próbáltak négy hímet hozzáadni az addig csak nőstényekből álló csoporthoz, a hímek az első pár hetet bizony a fák tetején reszketve töltötték, mert Mamának valamiért nem tetszettek az új betolakodók?

Az állati társadalmak fejlődésének egy foka, amikor már nem az egyéni erő számít, hanem a koalíciók ereje. Nem az a fontos, hogy egyénileg ki az, aki mindenki mást képes legyőzni egy-egy-elleni küzdelemben. Az a kérdés, hogy kinek vannak barátai és szövetségesei, akikkel együtt képes más szövetségeket legyőzni. Így lehetett az, hogy Mama irányítása alatt az egyenként gyengébb nőstények együtt bizony meghátrálásra kényszerítették a hímeket.

Maga de Waal írja egyik könyvében, hogy a vadonban ez kevéssé tud érvényesülni, mert a csimpánz nőstények kevesebb időt töltenek együtt, leginkább messzebb próbálnak élelmet szerezni maguknak és kicsinyüknek. Az állatkertben nincs élelemhiány, ahogy a bonobók élőhelye is gazdagabb és lehetővé teszi a nőstények közös fellépését. A fenti történetben a megoldás az lett, hogy Mamát elkülönítették a csoporttól egy időre, mert a többi nőstény nem volt ellene a hímek jelenlétének. Az alfa hatalma nem abszolút, kénytelen volt elfogadni, hogy mások máshogy állnak a jövevényekhez.

Az alfa a társadalmi piramis tetejét jelenti és egy alfa hím és egy alfa nőstény van. Az alfa nem egy személyiségtípus (ahogy azt félreértelmezve emberekre alkalmazzák). A „Csimpánz politika” című könyvében az állatkerti csoport életéből több alfahímet is jellemez. Volt, aki a dörzsölt politikus személyiségét testesítette meg, volt amelyik a közkedvelt, igazságos vezetőét és volt, amelyik nem volt összetettebb egy kétajtós szekrény méretű vadállatnál. Az alfaság fajtól, nemtől és csoporttól függően sokfélét jelenthet. Csimpánzoknál alapvetően az alfa férhet hozzá a fogamzóképes nőstényekhez. Élelem szempontjából viszont tudtommal nincs olyan, hogy az alfa csimpánzok ennének előbb. A nőstényeknél ugyanúgy van hierarchia, mint a hímeknél. Ne feledjük, hogy a „csípésrend” kifejezést tyúkok megfigyelésével alkották és nem kakasokéval! A csimpánz, bonobó vagy ember nősténykenél (nőknél) a rang inkább a korral és nem az erővel, vagy a koalíciók erejével függ össze. És van faj, például a szurikáták, ahol a matriarchális társadalom pontosan azt jelenti, mint másoknál a patriarchális: az alfa nőstény szaporodik, a többi nem. Amennyiben mégis teherbe esne egy szurikátanőstény az alfa akarata ellenére, akkor bizony addig lesz zaklatva, amíg el nem vetél, vagy el nem megy a csoporttól (ami végeredményben hasonló eredményre vezet, esetleg az adott nőstény is belehal).

A dominancia tehát mást és mást jelent fajtól, nemtől és körülményektől függően. Érdemes megismernünk az emberszabású társadalmakat, hogy lássuk mi az, amiben hasonlítunk és miben nem.

A klímaszkepticizmus és a környezetvédelem

Vannak még klímaszkeptikusok. Van, aki egyszerűen csak a homokba dugja a fejét és a "háttérhatalmak" manipulációjának véli, hogy vissza kell szorítani a Föld javainak féktelen habzsolását.

És vannak, aki tudományos alapon megkérdőjelezik a klímaváltozás egyes mozzanatait.

A tudományos diskurzus arról szól, azaz ezt állítják a klímaszkeptikusok egy csoportja, hogy (1) a felmelegedés természetes, hiszen a földtörténet során voltak sokkal melegebb periódusok; (2) a magasabb szén-dioxid szint esetleg nagyobb elsődleges produkciót (több növényt) fog eredményezni, ami alapvetően jó nekünk; (3) amúgy is melegebb környezetben magasabb a népsűrűség jelenleg, tehát melegebb környezetben jobban el tudjuk tartani az emberiséget, mert mindenhol melegebb lesz. Egy hosszabb előadás hallható róla itt.

Ezek tudományos viták. A tudománynak vizsgálni is kell a kérdéseket, DE (és ugye tudjuk, hogy minden, ami a DE előtt van, az lényegtelen) nagyon romboljuk a környezetet, és ez ellen tenni kell. Az emberek lustaságát nagyon nehéz áttörni, az egyik, amivel cselekvésre lehet őket kényszeríteni az, ha jól megijesztjük őket. Erről mindig a következő vicc jut eszembe:

A kivetítésen: energiafüggetlenség, esőerdők megőrzése, fenntarthatóság, zöld munkahelyek, élhető városok, megújuló erőforrások, tiszta víz és levegő, egészséges gyerekek, stb.
Felszólalás: Mi van, ha mindez egy nagy átverés és egy jobb világot építünk a semmiért?

A klímaváltozásról egy nagyon leegyszerűsített kép, hogy emelkedik az átlaghőmérséklet és ennek az oka a levegőben levő CO₂ koncentrációjának emelkedése.

Először is CO₂ ekvivalensről szoktunk beszélni, mert nem csak szén-dioxidot eregetünk a levegőbe, hanem sok mást is, amelynek egy része üvegházhatású. És az igaz, hogy a Föld légkörében az üvegházhatásért legnagyobb mértékben a vízgőz felelős. Ezen hatás nélkül a Föld is fagyos lenne, mint a Mars. Ott az átlaghőmérséklet −63 °C. Viszont az üvegházhatásból is lehet túl sok. A Vénusz +462 °C körüli átlaghőmérséklete és főleg CO₂-ből álló légköre intő példa az elszaladó üvegházhatásról.

Az átlagos hőmérsékletek viszont nagyon keveset mondanak a mindennapi történésekről. Magyarország átlaghőmérséklete 10 °C. Ebben az is benne van, hogy +40 °C lehet nyáron és −35 °C télen. Az eloszlás a mindennapi életünk szempontjából sokkal fontosabb, mint önmagában egy átlag. Ezt azért ne feledjük el!

A következőkben olyan problémákat szeretnék érinteni, amelyeket ma a klímaváltozás elleni harc égisze alatt tárgyalunk, de alapvetően az emberi tevékenység fenntarthatatlanságáról szólnak és klímaváltozás nélkül is meg kéne tennünk. És pont ezen lista miatt fontos, hogy mindegy miért, de továbbra is elkötelezett legyen az emberiség, hogy a problémákat csökkentsük / megoldjuk.

Légszennyezés: Amikor arról beszélünk, hogy kevesebb légszennyezés kéne, akkor lehet, hogy a CO₂ kibocsátás csökkentéséről is beszélünk, de alapvetően kevesebb ipari és közlekedési szennyezést szeretnénk. Itt a szennyezők sokrétűek, függenek az alkalmazott üzemanyagtól, szűrőktől, gyártól. A kieregetett dolgok egy jelentős része az egészségre káros. A légköri apró részecskék (különösen a már nem látható 2,5 μm-nél kisebb részecskék) évente 8,9 millió ember haláláért felelősek (Burnett et al. 2018). A világ egy igen jelentős részén irdatlan légszennyezés van (például Kína és India). Az egészségen kívül a mentális képességeinket is csökkenti a légszennyezés (Zhang et al. 2018). Szóval, még ha jó is a CO₂ kibocsátás, a többi dolgot nem szeretnénk a légkörünkben tudni.

Szemét. Szemét az ember nélkül nem lenne. Vagyis dehogynem, minden anyagcsere termel mellékterméket. Ez viszont hasznosulhat a lebontók által. De mi legyen a műanyagokkal, amiket csak nagyon kevés mikroorganizmus tud jelenleg bontani (Yoshida et al. 2016; Austin et al. 2018)? Maguktól meg nem igazán esnek szét (vagy mechanikusan igen, és akkor apró darabkákban még veszélyesebbek). Mindenki látta a borzalmas képeket a műanyagszigetekről, a tengeri állatokban felhalmozódó műanyagról, a nyakukra tekeredő mindenféléről. Lehet ennek olyan narratívája, hogy kevesebb műanyag felhasználás kevesebb kőolajat kíván, de alapvetően nem a kőolajjal van a gond. A műanyag még mindig jobb formája a kőolajnak, mintha egyszerűen csak elégetnénk. De a probléma arról szól, hogy nem tudunk mit kezdeni a már nem használt műanyaggal. Felhalmozódik. Nem itt, hanem a harmadik világban és a tengerekben. Ettől még a probléma létezik.

Ez elég elborzasztó?

Fajkihalás. A klímaváltozás okozhat fajkihalást. Okozott eleget a földtörténet során. Pár évtízmillió alatt újra benépesültek a területek és az ökológiai fülkék. Most is ez lesz vagy lenne. De ízlelgessük az időléptéket! Nem tudjuk. Ez túl sok idő az emberi agynak. Azaz számunkra a kihalás az, amit végignézhetünk és annak hatásával kell kezdeni valamit.


És rá se foghatjuk a klímaváltozásra. A fajpusztítást mi magunk, gyakorta igen közvetlenül végeztük. A moákat legyilkoltuk, Amerika nagytestű állatainak nagy részét legyilkoltuk, máshol csak a házi kedvenceink gyilkolták le az összes madarat. Elpusztítjuk az élőhelyüket, az eledelüket, behurcolunk vetélytársakat nekik. Nagyon rosszul bánunk a Föld élővilágával!

Tam az utolsó maláj szumátrai orrszarvú hím meghalt. Ezzel ott a faj kipusztult. Súlyosan veszélyeztetett fajból alig van még élő példány.

Nem tudjuk melyik élőlény fontos. Kiölhetünk egy jelentéktelennek tűnő fajt és összeomolhat egy teljes ökoszisztéma. Csak erre nagyon nehéz felépíteni egy kampányt. A cuki panda védelmét megértjük, de a lelkünk mélyén azt is, hogy a Nap nélkülük is fel fog kelni.


A beporzók nélkül viszont nagy bajban lehetünk. Vagy nekünk kell kézzel beporozni a növényeket, vagy magukat porozzák be, ami jelentős hozzamcsökkenést eredményez (Stein et al. 2017). Görögdinnye, áfonya és amerikai tőzegáfonya vad méhek általi beporzását nézve azt az eredményt kapták, hogy 50% beporzáshoz egy-egy területen is 4-7 fajra van szükség egy fajhoz. Ha mindhárom fajt be kéne porozni, akkor már rögtön kétszer ennyiről van szó. Viszont akár egy szomszédos területen is más lehet a rovarközösség és új fajok lehetnek meghatározóak. Egy mezőgazdaságilag jelentős területen akár 100 fajra is szükség van, hogy a szükséges beporzást elvégezze (Winfree et al. 2018). Egyes fajok ritkák, de szükség van rájuk. És itt tényleg gazdasági érdekből nézzük, hogy milyen sok fajra van szükség! Nem kell sötétzöldnek lenni, hogy megértsük, hogy szükségünk van a természetre és annak még meglevő gazdagságára.

Hány vadon élő méhfaj kell az adott mezőgazdasági növény beporzásához? Több területen vizsgálták a kérdést, mert még viszonylag közeli területek rovarközösségei is nagyon eltérőek lehetnek. Egyre nagyobb területen így egyre több beporzó fajra van szükség. Lehet, hogy 1-1 faj beporzásához elég 10-20 faj, de mindháromhoz már inkább 100 szükséges. (Winfree et al. 2018)

Kórokozók északabbra kerülése. Melegebb éghajlaton több élőlény él. Ez még alapvetően jó is, és tényleg várható, hogy nagyobb biomassza lesz jelen egy melegebb bolygón. Lesznek elefántok, zsiráfok, cuki majmok itt Európában? Nem (az állatkerten kívül). Annak is örülni fogunk, ha természetes élőhelyükön nem halnak ki ezek az ikonikus élőlények. Lesz esetleg magyar narancs? Az akár össze is jöhet (a szokásos, "kicsi, savanyú és sárga, de a mienk" kitétellel együtt). Akkor mégis miben lesz markánsan más egy melegebb éghajlat élővilága, mint a mostani?

Kórokozóból és parazitából lesz sokkal több!

Az állatrendszertan előadás első évében igen sok "féregről" tanultunk. Ez egy igen sokszínű csoport, amelyeknek az ismertebb tagjai emberi paraziták. Ismertségük itt Európában ettől még igen alacsony, mert az embert lényegében féregtelenítettük. Itt. Nem globálisan. Globálisan igen jelentős férgesedés van. A melegebb éghajlatok egyik borzalmas hátulütője, hogy nagyon sok a mindenféle kórokozó és parazita. Férgek, rovarok, egysejtűek, baktériumok, stb. És ezek csak azok, amelyek minket támadnak. De támadni fogják a haszonnövényeinket és a haszonállatainkat, az őshonos fajokat is.


Egyszerűen nem vagyunk felkészülve erre az invázióra. Az orvosaink nem fogják felismerni eleinte ezeket a betegségeket, hiszen sohasem voltak jellemzőek (esetleg az Afrikából jött migráns orvosok igen). Először azt se fogjuk tudni, hogy mit tegyünk ellenük. A szúnyogirtás egészen más kérdés lesz, amikor nem csak a zümmögés és a kellemetlen viszketést kell megelőzni, hanem az álomkórt. Meg lesz itt sárgaláz, ZIKA meg mindenféle nyavalya, ami globális felmelegedés nélkül nem lenne.

Az emberi faj túléli a felmelegedést, és a civilizációnk?

Tegyük fel, hogy a globális felmelegedés teljesen természetes, és ezzel párhuzamosan a környezetrombolást tudjuk kezelni. Hacsak nem forr fel az egész bolygó, az ember megmarad. Soha nem ez volt a kérdés. A kérdés, hogy megmarad-e a civilizációnk vagy összeomlik.


Gazdasági növekedés / csökkenés. Az ország átlagos hőmérsékletének nem-lineáris hatása van a GDP-re. Optimális esetben olyan 13°C az átlagos hőmérséklet, ekkor lehet a legmagasabb a termelékenység (Burke et al. 2015). Mind a hűsebb és a forróbb időjárás csökkenti a nemzeti összterméket. A jelenleg hűsebb államok tehát GPD növekedést is elérhetnek a klímaváltozás következtében (Norvégia), míg a most is meleg államok további GDP vesztést kénytelenek elviselni (Afrika szinte egésze). Ezzel jelentősen tovább nő az országok közötti most is meglevő különbség  (Diffenbaugh és Burke 2019).

Jelenlegi átlagőmérsékelt. Az optimális 13°C narancssárga színnel van jelölve, most a mediterrán vidékekre jellemző. A melegedés hatására tehát, ami most hűsebb színnel van jelölve az közelebb lesz az optimálishoz, és minden pirosasabb vidék még inkább messzebb kerül az optimálistól.

2100-ra a GDP változása országonként. A kékkel jelölt országok GPD-je növekszik, míg a pirossal jelölteké csökken a klímaváltozás következtében. Lényegében Európa, Kanada és Oroszország nyertese lehet a klímaváltozásnak, míg mindenki más vesztese. (Burke et al. 2015)

Ez a meglevő feszültségeket tovább fogja növelni. Hiszen lényegében az eddig is "vesztes" államok továbbra is vesztesek lesznek, míg a "nyertesek" még gazdagabbak. Mielőtt ennek következményein tovább merengek szóljunk az élelmezésről.

Élelmezés:  Mostanában valahogy kevesebbet beszélünk az éhezésekről, mint amikor gyerek voltam. És igen, talán sokkal kevesebb ember fenyeget most azonnal az éhenhalás, mint akkor. Akkor is és most is igaz, hogy globálisan elég élelmet tudunk termelni. Ettől még nem lesz mindenki számára elérhető az élelem. Miközben a fejlett országokban óriási élelmiszerpazarlás történik, van ahol hiány van. És bár elvileg Afrika is képes lenne etetni a megnövekedett lakosságát, ennek nincs meg az infrastrukturális háttere. Pont ez a gond, a technológia sok probléma megoldására létezik, de vagy nagyon sok pénzbe kerül a bevezetése, vagy az emberi lustaságon bukik meg az egész.

Vegyük ehhez hozzá, hogy lehet, hogy irdatlan területek lesznek Szibériában megművelhetőek, de népesség a terjedő Szahara környékén lesz egyre több, ahol sivatagosodás van és így egyre kevesebb ember élelmezése megoldható. A klímaváltozás globális probléma, de a problémák lokálisan jelentkeznek és nem egyenletesen a világban.

Jelenleg úgy néz ki, hogy ott a legnagyobb a probléma, ahol egyrészt az emberek nem tehetnek róla másrészt a bajok csökkentésére nincs forrás.

Szóval van egy új világunk, amiben addig lakatlan területek lakhatóvá válnak és addig lakottak lakhatatlanná. Oroszország vagy USA/Kanada be fog engedni pár százmillió embert, hogy telepedjenek le és műveljék meg a földet? Ha még feudalizmusban élnénk és a lakosság nagy része mezőgazdasággal foglalkozna, ez elképzelhető lenne. De a nemzetállamok idején nem. Így is elég feszültség van a migrációból. Van, nem Magyarországon, ahol sokat beszélnek róla, hanem máshol, de attól még van.

Jelenlegi kilátásunk, hogy az emberiség nagyobb része rosszabb körülmények között fog élni a klímaváltozás következtében! És ez vezethet háborúkhoz. A Szíriai polgárháború, ami jobbára még nem klímaháború volt, csak a nagyhatalmak szokásos veszekedése, megmutatja, hogy mennyire össze tud dőlni a civilizáció, megszűnni a "normális élet". Képzeljük el Afrikát, amikor napokra 50°C felé emelkedik a hőmérséklet, nincs ivóvíz és az aszály miatt egyre kevesebb az élelem. Mi fog ott történni?

Hűtés. A melegedést, lokálisan, az egyes ember szintjén lehetne azzal csökkenteni, hogy hűtjük a lakásainkat / munkahelyeinket. A világ gazdasági motorja a protestáns munkamorál, amit nem a melegebb éghajlathoz találtak ki. A sziesztát nem (csak) azért találták ki, mert ebéd után olyan jó szunyálni egy kicsit, hanem mert, olyan dög meleg van, hogy nem lehet dolgozni. Nálunk is azért nincs értelme beszélgetni arról, hogy miért 2,5 hónap a nyári szünet és miért nem kevesebb, mert nem tudnak mit kezdeni a gyerekekkel a melegben. Lehetne persze erdei iskola, de ugye ahhoz pénz kell.

Technológiailag egy lehűléssel jobban elboldogulnánk. Az egyre jobb szigetelések mellett a fűtés is egyre hatékonyabb, miközben a hűtés sohasem lesz az. A termodinamika második főtétele nem engedi. Miközben télen szinte minden cselekedetünk hozzájárul a lakás fűtéséhez (a saját állandó 36,5 °C testhőmérsékletünk is), addig hűteni csak valami más fűtésével tudunk. A klímaberendezések lényegében a külső levegő melegítésével érik el a belső hűtését. Mindez iszonyatos energiába kerül. Manapság akár többe, mint télen a fűtés.

Ez pedig azt jelenti, hogy a hűtés globálisan nem lesz megoldható. Lehet, hogy melegebben magasabb a biomassza termelés, lehet, hogy emberből is sokkal több van. De – remélem – már régen nem abban mérjük az ember sikerességét, hogy hány darab van belőlünk. Kényelmes éltet szeretnénk minél több ember számára teremteni. Ez a mi és az anyatermészet érdeke is (egy teleszennyezett világ nem kényelmes!) Ezért kell mindent megtenni a környezetünk megóvása érdekében!

Hivatkozott irodalom

• Austin, H. P., Allen, M. D., Donohoe, B. S., Rorrer, N. A., Kearns, F. L., Silveira, R. L., Pollard, B. C., Dominick, G., Duman, R., El Omari, K., Mykhaylyk, V., Wagner, A., Michener, W. E., Amore, A., Skaf, M. S., Crowley, M. F., Thorne, A. W., Johnson, C. W., Woodcock, H. L., McGeehan, J. E. és Beckham, G. T. 2018. Characterization and engineering of a plastic-degrading aromatic polyesterase. Proceedings of the National Academy of Sciences, USA 115(19): E4350–E4357
• Burke, M., Hsiang, S. M. és Miguel, E. 2015. Global non-linear effect of temperature on economic production. Nature 527: 235–239
  
• Burnett, R., Chen, H., Szyszkowicz, M., Fann, N., Hubbell, B., Pope, C. A., Apte, J. S., Brauer, M., Cohen, A., Weichenthal, S., Coggins, J., Di, Q., Brunekreef, B., Frostad, J., Lim, S. S., Kan, H., Walker, K. D., Thurston, G. D., Hayes, R. B., Lim, C. C., Turner, M. C., Jerrett, M., Krewski, D., Gapstur, S. M., Diver, W. R., Ostro, B., Goldberg, D., Crouse, D. L., Martin, R. V., Peters, P., Pinault, L., Tjepkema, M., van Donkelaar, A., Villeneuve, P. J., Miller, A. B., Yin, P., Zhou, M., Wang, L., Janssen, N. A. H., Marra, M., Atkinson, R. W., Tsang, H., Quoc Thach, T., Cannon, J. B., Allen, R. T., Hart, J. E., Laden, F., Cesaroni, G., Forastiere, F., Weinmayr, G., Jaensch, A., Nagel, G., Concin, H. és Spadaro, J. V. 2018. Global estimates of mortality associated with long-term exposure to outdoor fine particulate matter. Proceedings of the National Academy of Sciences, USA 115(38): 9592–9597
• Diffenbaugh, N. S. és Burke, M. 2019. Global warming has increased global economic inequality. Proceedings of the National Academy of Sciences 116(20): 9808–9813
• Stein, K., Coulibaly, D., Stenchly, K., Goetze, D., Porembski, S., Lindner, A., Konaté, S. és Linsenmair, E. K. 2017. Bee pollination increases yield quantity and quality of cash crops in Burkina Faso, West Africa. Scientific Reports 7(1): 17691
• Winfree, R., Reilly, J. R., Bartomeus, I., Cariveau, D. P., Williams, N. M. és Gibbs, J. 2018. Species turnover promotes the importance of bee diversity for crop pollination at regional scales. Science 359(6377): 791–793
• Yoshida, S., Hiraga, K., Takehana, T., Taniguchi, I., Yamaji, H., Maeda, Y., Toyohara, K., Miyamoto, K., Kimura, Y. és Oda, K. 2016. A bacterium that degrades and assimilates poly(ethylene terephthalate). Science 351(6278): 1196–1199
• Zhang, X., Chen, X. és Zhang, X. 2018. The impact of exposure to air pollution on cognitive performance. Proceedings of the National Academy of Sciences, USA 115(37): 9193–9197

A kereszténység is úgy terjed, mint más kulturális jellemzők

A kereszténység ma legnagyobb vallása a Földön a maga 2,3 milliárd követőjével. Hogyan terjed el a világ minden szegletén ez a vallás?

A kereszténység terjedésével kapcsolatban több elmélet is felmerült. Az egyik szerint alapvetően felülről szerveződik a megtérés, és amint a politikai vezetők támogatnak egy vallás, az gyorsan terjed a populációban. Nagy Konstantin engedélyezte, sőt támogatta a kereszténységet a Római birodalmon belül, mai nagyban hozzájárult annak terjedéséhez. Bár a kereszténységen belül, de VIII. Henrik megalapította az anglikán egyházat és így országát új vallásúvá tette. A Német-Római császárságban a tartományok urai határozták meg alattvalóik vallását. Tehát bőven akad példa az ilyen típusú vallásterjedésre.

A másik narratíva szerint a keresztény tanítás a szegények körében talált hallgatóságra. Az egyenlőséget hirdető vallás tehát alulról, a szegények és nincstelenek felől terjed. Így Konstantin is csak azért engedélyezte a kereszténységet és tér be maga is, hogy ezzel a birodalom népeit megbékítse. Így azt várjuk, hogy az egyenlőtlenebb társadalmakban fog jobban terjedni a kereszténység.

A kereszténység terjedéséről a gyarmatosító időkből egészen jó adataink vannak, mert a misszionáriusok naplókat vezettek, az őket küldő szervezetek pedig szintén dokumentálták "dolgozóik" munkásságát. A kereszténység Óceániai, 1668 és 1950 közötti terjedését dolgozták fel kutatók (Watts et al., 2018). Az egyes népességekről feljegyezték, hogy milyen gyorsan tértek át a kereszténységre, milyen a politikai berendezkeződésük és mekkorák ezek a populációk.

A Óceániai térítések (pontok) és a kereszténységre való áttéréshez szükséges idő (színskála). A bal alsó kis keretben Madagaszkár látszik.

A mintázott populációk megtéréséhez 1-től 203 évre volt szükség. A medián megtérési idő 25 év. A 70 népesség körében 11-ben nem volt semmilyen központi hatalom, 13-ban a politikai hatalom a közösségen belül volt, 33-ban a helyi szint felett is volt egy hatalmi szint, míg 9-ben kettő és 4-ben 3 politikai szint volt a helyin felül. Az egyenlőség szempontjából 13 kultúrában a lakosok teljesen egyenlőek voltak, 37-ben közepes gazdasági rétegződés volt megfigyelhető, míg 20-ban jelentős vagyoni különbségek voltak. A népesség 62 és félmillió között mozgott, a medián 5800.

A megtérés idejének legjobb előrejelzője a populációméret. A kisebb társadalmak gyorsabban váltottak a kereszténységre.

Ez önmagában nem meglelő, de a további eredményekkel összevetve igen. A populációméreten kívül a térítő érkezésének ideje számított (minél később érkezett annál gyorsabban járt sikerrel) és a politikai berendezkedés komplexitása volt fontos meghatározó (az összetettebb társadalmakban gyorsabban terjedt a kereszténység).

A társadalmi egyenlőtlenség jelenléte nem gyorsította a kereszténység terjedését.

A kereszténység alulról felfele történő terjedését tehát elvethetjük. Nem vagy nem csak a szegényekre hatott a tanítás. A felülről lefele ható hatás megfigyelhető, de az sem túl erős és lehet, hogy egy másik hatást fed el. A központi hatalommal rendelkező társadalmakban nagyobb az emberek közötti kapcsolat. Nem a kapcsolatok milyenségéről van szó, hanem arról, hogy hány lépésen keresztül juthatunk el egyik embertől a másikig. A kapcsolati hálózat összefüggőbb egy ilyen társadalomban. Ismert tény, hogy ez segíti a kulturális változások terjedését. A politikai berendezkedés tekintetében a fontos, hogy legyen, és a szintek száma nem számít. A politikai szerkezet nélküli társadalmakat lehetett a leglassabban megtéríteni.

Az idő előrehaladtával a térítési technikák is javultak, a térítők egyre inkább beszéltek valamilyen ausztronéziai nyelvet, illetve a környező népek korábbi megtérése is segíthetett.

A populáció mérete a legfontosabb jellemző, ami magyarázza a térítéshez szükséges időt. Egy kisebb társadalomban gyorsabban terjedt a vallás, mint egy nagyobban. Ez a kulturális átadódás egyik legalapvetőbb jellemzője. A kulturális változások emberről-emberre adódnak. Kevesebb ember esetében ez egy gyorsabb folyamat.

A vallások terjedése így nem különbözik más kulturális jellemzők terjedéséről. Szülőről - gyerekre adódnak át vagy – térítő vallások esetén – térítők, újítók révén kisebb társadalmakban elterjednek. A hódítások, a gyarmatosítás (azaz az emberek mozgása) és a demográfia (a népesség növekedése) jobban magyarázza egy nagy világvallás terjedését, mint bármilyen ideológiai jellemző.

Hivatkozott irodalom

Watts, J., Sheehan, O., Bulbulia, J., Gray, R. D. és Atkinson, Q. D. 2018. Christianity spread faster in small, politically structured societies. Nature Human Behaviour 2(8): 559–564

Milyen migránst szeretnénk?

A migráció kérdése nem csak országunkat érdekli. Sőt, egyértelmű, hogy a közeljövő fontos kérdéséről van szó. Ezért is fontos, hogy pontosan értsük saját hozzáállásunkat a kérdéshez. A válasz pedig rémségesen egyszerű: nem szeretjük az idegeneket!

Veszélyesek, az életünkre törnek, elveszik a virágzó bányakolóniákat, s ezek válogatás nélkül megerőszakolnak mindenkit, aki az utukba kerül.

Mondtam, ugye?

Az idegengyűlölet univerzális emberi tulajdonság. Pontosan ezért volt értelmetlen a népszavazásban feltett kérdés. A népvándorlások és beolvasztások kérdése mindig történelmi távlatból értékelhetőek. Mielőtt elkezdjük félteni a magyarságot egy kicsit emlékezzünk már mit tanultunk (tanítottak) magyar történelemből! Túléltük a tatárt, túléltük a törököt, túléltük a Habsburgokat, túléltük a szovjet megszállást. A XXI. századot is túl fogjuk élni. Pláne, hogy kisebb eltévelyedéseket leszámítva egy nagyon befogadó nép vagyunk. Számomra mindig is ezt jelentette magyarnak lenni. Az a nép, aki képes más népeket befogadni. Számomra a történelmünk is mindig ezt jelentette: az etnikailag és vallásilag diverz (az ősi magyar vallás mellett zsidók, muzulmánok és keresztények is biztosan voltak közöttük) honfoglalástól kezdve, a vallási tolerancia bástyáján át (mi nem háborúztunk azon, hogy az ország egyik fele református a másik katolikus, sőt nagyon sok kis keresztény egyház itt húzta meg magát, mint az unitárius) a viharos XX. század menekültjeiig (lengyelek, görögök, bolgárok, hogy csak párat említsek).

Most dolgoznak az agyunkon, hogy ezt felejtsük el. Elfelejtettük István királyunk intelmét az egynyelvű és nemzetiségű országok gyengeségéről. Elfelejtettük, hogy amikor emberként bántunk nemzetiségeinkkel, az fellendülést hozott az országnak (Európa legliberálisabb zsidótörvényei – értsd: ugyanazok a jogok illették meg őket, mint mindenki mást – a mienk a XIX. századba, amit el szoktunk felejteni, mert a XX. század első felében a legelső diszkrimináló zsidótörvény is a mienk volt :( ). Elfelejtettük, hogy a II. Világháború elején volt még gerinc a magyar vezetésben, s nemet mondtuk az országunk területéről indítandó, Lengyelország ellenes offenzívára, sőt a menekülőket átengedtük. A görög polgárháború elől menekülőket is befogadtuk. Egy szétbombázott és kirabolt Magyarország tisztességesebben helyt tudott állni, mint a jobban teljesítés Magyarországa.

Mindig féltünk az idegenektől. Emlékszem, hogy gyerek voltam, amikor a Balaton közepére építendő szigetről szóltak a hírek, ahova milliószám telepítenének kínaiakat. A sziget nem épült meg. A kínaiak bejöttek. A magyar nemzet nem omlott össze. A térség legnagyobb kínai kolóniája él nálunk. Kb. 20 ezer fő, pontos számot senki nem tud. Rettegünk az "araboktól", de 70-es 80-as években a baráti baloldali arab és közel-keleti államokból sokan tanultak Magyarországon egy részük itt is maradt. Egyetemi oktatóként szinte minden évben találkozok valakivel, akinek a családneve vagy a kinézete alapján egyértelmű, hogy egyik szülője (vagy nagyszülője) nem magyar. Ők magyarok. Magyar az anyanyelvük. Él itt pár ezer "muszlim" is, közösségeiknek még egyházi státusza is van (vagy volt).

15 európai ország 18.000 szavazókorú lakosát kérdezték meg, hogy bizonyos tulajdonságokkal rendelkező migránsot befogadna-e vagy sem. Ezzel próbálták kiszűrni, hogy milyen jellemzőket tartunk elfogadhatónak, s milyeneket nem. Amikor először halottam a tanulmányról lényegében olvasatlanul tudtam a választ: fiatal, magasan képzett, keresztény nő. Így lehet jellemezni az ideális migránst. Az eredmény minden országban, minden társadalmi rétegben, minden iskolázottság és minden politikai beállítottság mellett ugyanaz volt. Még egyszer, mert ez fontos: nincs különbség a preferenciák terén Európa (vizsgált) országai között, pedig amúgy elég sok különbség van ezen országok között. A balos és a jobbos szavazók is ugyanúgy gondolkodnak. A szegények és a gazdagok is ugyanúgy gondolkodnak.

Mégis lehetett egy sorrendet alkotni, hogy mely országok mennyire elutasítóak. Az előkelő 3. helyet érdemeltük ki (hátulról).

Az angolok elutasítása így a Brexit után nem meglepő. A franciáké sem. A cseheké azért meglepett.

Az ország lakosságához képest hány menedékkérelmi kérést adtak be. Nagyjából látszik is a migrációs útvonal Magyarországon át, Ausztria és Németország vagy Skandinávia céllal.

Azért lepett meg, mert a csehek nem is nagyon láthattak migránst. Elkerülte őket. A spanyolok viszont befogadóbbnak tűnnek, bár ők sem találkoztak a migrációval most élesben. Viszont a nagyon is érintett Olaszország, Görögország és Németország lakossága befogadóbb.

Minden migráns profil az ábrán látható elemekből építkezett, s kérdezték, hogy elfogadna-e egy ilyen migránst vagy sem. Az ábrán az látható, hogy egy adott tulajdonság csökkenti vagy növeli az elfogadás valószínűségét. Nem meglepő módon azt szeretnénk, ha őszintén bevallanák, hogy miért kérnek menedéket (asylum testimony no inconsistencies). Nem szeretjük, ha valaki hazudik. Menedéket akkor kérjen ha üldözik politikai nézetei, vallása vagy nemzetisége okán (Reason for migration: political persecution, religous persecution, ethnic persecution). S ezeken kívül, amit jósoltam: legyen nő (Gender: female), magasan képzett (previous occupation: doctor, teacher), keresztény (religion: Christian), fiatal (age: 21 year) és beszéljen valamilyen európai nyelvet (language skill: fluent).

Nem szeretjük az idegeneket. Ha már idegen, akkor legyen olyan, mint mi (vallásában, nyelvében, kinézetében). Ha valami hiányszakmát művel, akkor megbocsátunk neki ezt-azt, orvosból rosszul állunk (vitatkozhatunk, hogy igen vagy sem, de ezt érzi mindenki). És persze legyen nő. A nők az élet alapjai és nem akarnak háborúskodni, pláne elfoglalni egy országot. Mert hát a férfi hordáktól félünk, s nem a nőktől. Most persze mondhatnátok, hogy nők nem jönnek. Tényleg kevesen jönnek, de ugye a városnyi (1000) migráncsunkat azzal tölthetnénk fel, akivel akarjuk. A másik, hogy nem igaz, hogy a nők otthon ülnek és nem járnak a világban. Azt hiszem sokan nagyon elmaradott nézeteket vallunk és várunk el más országoktól is. Bevallom én sem gondoltam, hogy a Tempus közalapítvány Stipendium Hungaricum ösztöndíjával mesterképzésre az ELTE-re jövő biológus hallgatók mindegyike hölgy. Igen, van közöttük muszlim országból érkezett is.

Elnézést, hogy ebben a bejegyzésben több személyes vélemény is volt (s kevesebb száraz tudomány). Az adatgyűjtés rávilágít arra, hogy hogyan látjuk a világot (s arra, hogy mennyire hasonlóan). De az idegenek (a savat nyáladzó, belénkpetéző részét nem számítva) esetleg nagyon mást jelentenek annak, aki sohasem látott idegent, s annak, akinek napi élménye, hogy nem-magyarokkal kommunikál. Nagyon mást jelent maga az Európai Unió és a globalizáció annak, aki reggel beköszön Skype-on a világ minden tájáról verbuválódott baráti társaságának (egy projekt miatt kerültünk egybe, közös érdeklődés és hobbi), délután angolul ad elő 4-5 országból jött diákoknak, s közben tervezi a következő konferenciára az előadását. Ami valahol Európában lesz. Ahol – az őrület előtt – csak átgurultam autóval az egyik országból a másikba, ahol a normálisabb országokban ugyanazzal a pénzzel lehet fizetni, s nem húznak sápot a bankok az állandó váltogatásból. Ahol a norvég professzor lehet, hogy Algériából származik, az angol egyetemen dolgozó kollégával németül lehet társalogni (no nem mert egy brit megtanult az angolon kívül más nyelvet), s a holland prof panaszkodik, hogy a laborjában évek óta ő az egyedüli holland (magyar posztdoktora és doktorandusza van/volt).

Egy sokszínű világban élünk. A pizza, a gyros, a szushi és az édes-savanyú mártás idegen kultúrák betüremkedései hagymából, szalonnából és paprikából álló univerzumunkba. És szeretjük őket! A paprika is magyar lett, pedig Amerikában őshonos. Az idegeneket nem szeretjük. Az a kérdés, hogy egymást itt Európában, ami nem egy túl nagy kontinens, nem túl sok emberrel, idegennek látjuk vagy sem. Mert a migráncsozás nem a szír polgárháborúról, nem Afrika elsivatagosodásáról és nem Dél-Ázsia túlnépesedéséről szól (ezek mind okok a migrációra). Brexitben sem a pakikat akarták elküldeni, hanem a Kelet-Európaiakat (minket magyarokat is). Európát nem külső hatalmak veszélyeztetik, hanem a belső métely, amely újból a széthúzás felé viszi a kontinens. A mostani világban Európa apró kis államai egymagukban senkik. Együtt lehet esélyünk.

Hivatkozott irodalom

Bansak, K., Hainmueller, J. és Hangartner, D. 2016. How economic, humanitarian, and religious concerns shape European attitudes toward asylum seekers. Science 354(6309): 217-222

A becstelenséget a társadalom örökíti ránk

A társadalom hozzáállása a szabályok "kreatív értelmezéséhez" meghatározza, hogy mennyire vagyunk úgy általában őszinték. Mennyire vagyunk hajlandóak vagy képesek hazudni, hogy a saját előrejutásunkat egyengessük. S a társadalom egészének morális állapota a fiatalok viselkedését is megpecsételi.

Az emberek alapvetően nem szeretnek hazudni. Ez valahogy rombolja a saját magukról alkotott pozitív képet. No de van az a pénz, amiért a szabályok egy kicsit módosíthatóak, s a dolgokat megoldjuk "okosba". Ismerős?

Mindig azzal vigasztaljuk magunkat, hogy csak a politikusaink ilyenek, s mi egyszerű földi halandók minta állampolgárok vagyunk. Rossz hírem van: nem. A társadalmi szinten mérhető korrupció, adóelkerülés és demokratikus deficit (vö. illiberális állam) jól korrelál az egyének viselkedésével. Ezen értékeket, amelyek 2003-as értékét vették alapul, amelybe a most kb. 21 éves diákok cselekedete még biztosan nincs benne, összegyúrták egy szabályszegés prevalencia (PRV) értékbe. Magas értéknél szabályszegők, míg alacsonynál szabálytartó a társadalom.

Legyen egy egyszerű kísérlet. Egy diák maga egy fülkében dob 2 kockával. Az első dobásának az értékét kell bemondania. Ez alapján kap pénzt. Az 1-es dobás 1 egység pénzt ér, a 2 kettőt, s így tovább 5-ig. A 6-os dobás 0-át ér. A tényleges dobást nem ismeri a kísérleti alanyon kívül senki. Amit tudunk, hogy hogyan működik a kocka. 1/6 valószínűséggel dobja a különböző értékeket. Ha mindenki pontosan azt mondja be, amit dobott, akkor átlagosan 2,5 egység pénzt fizetnek ki. Na ennyire jó emberek sehol nem voltak a vizsgált 23 országban.

A fülke, a kocka, a számítógép és egy pohár, amibe a kockát a végén bele kell helyezni. Senki más nem látja a tényleges dobást. A lelkiismeretünk felé kell csak elszámolni.

Ha velejéig romlott egy társadalom, s mindenkit csak a kinyerhető haszon érdekel, akkor 5-öt mond be mindenki. Na ennyire rossz sem volt egyetlen népesség sem (huh!). Ez ugye direkt hazugság lenne. S nem szeretünk hazudni. De a szabályokat lehet kreatívan alkalmazni. Végül is ki tudja melyik kockadobás volt az első (amit be kell mondani), s melyik a második (amit nem kell bemondani). Ha így nézzük a dobások várható kimenetét, akkor egy másfajta átlagos pénzmennyiséghez (3,47) jutunk. Ez már közelebb van ahhoz, amit ténylegesen kaptak.

Az egyes kifizetett összegek kumulált gyakorisága (tehát annak a valószínűsége, hogy annyit vagy kevesebbet fizetnek ki). A 6-os 0 kifizetésű dobás valószínűsége 1/6. Az 1 egységnyi pénz kapásának a valószínűsége is, s így a kumulált valószínűsége az 1 pénznek 2/6. A felső folytonos fekete vonal adja meg, hogy mit várunk, ha mindenki teljesen őszinte. A szaggatott vonalat várjuk, ha mindenki a két dobásból a kedvezőbbet mondja be. Az alsó pontozott, 5-nél felcsapó vonalat várnánk, ha mindenki teljesen becstelen lenne. A kevésbé korrupt / anti-demokratikus / adócsaló országok (alacsony PRV érték, zöld vonal) a szabály kreatív értelmezése görbe felett vannak, míg az alacsony PRV-vel rendelkező országok diákjai alatta (piros vonalak).

A szabálytartó országok diákjai szignifikánsabban becsületesebbek, mint a szabályszegő államok diákjai.

A szabályszegés prevalencia (PRV) érték összefüggése a kimenettel. (a) Az átlagos kifizetés. 2,5 lenne a teljesen becsületes átlag, 3,47 a szabályszegő és 5 a teljesen becstelen. Nagyon szépen korrelál a PRV az átlagos kifizetéssel. (b) Hányan "dobtak" 3-4-5 értéket. 50% a várható érték. Ennél többeknek sikerült nagyot dobni. (c) Hányan mondhattak be becstelenül 5-öt. (d) Hány (százalék) becsületes diák volt.

Tanzánia, Marokkó és Kína kellemetlenül kilóg. Nem is várunk mást az ismert társadalmi berendezkedőzésük alapján. Azért Kelet-Európa egyes államainak sem kell a szomszédba menni egy kis szabályszegésért (bár az országos számok nem rosszak): lengyel és cseh sorstársaink közül sokaknak sikerült magasat dobni, s bizony sokan 5-öt mondtak be pusztán a pénzért. Viszont ha megnézzük a teljesen becsületesek becsült arányát, ott jól szerepelnek ezek az országok. Érdekes a közepesen jó intézményrendszerrel rendelkező Guatemala, Malajzia és Grúzia, akik értékei nem rosszabbak, mint sok Európai(bb) országé. Bár a cikk az egyes országokat nem elemezte, van ott érdekesség bőven. Főleg a c-d ábra összevetése. Például Ausztria esetében 70%+ körüli becsületes ember és 20% körüli becstelent jósolnak, azaz a társadalom teljesen ketté vált. Hasonló igaz Németországra, Malajziára és Szlovákiára is. Litvániában viszont a 60% becsületes mellett a többi inkább a szabályokat hajlítja, de nem becstelen.

A társadalom egészét jellemző szabálykövetési kultúra a fiatalok viselkedését is meghatározza. Ahol a társadalom nagy része betartja a szabályokat ott az egyes emberek is (a társadalom belőlünk áll). A kísérlet tanulsága - szerintem -, hogy a társadalom függ az emberektől. Nem igaz, hogy az egyes viselkedések nem számítanak, mert minél többen követik a szabályokat, annál többen követik a példájukat. Sajnos fordítva is igaz.

Érdekes lenne ezt a kísérletet itthon is végigcsinálni. Nem tűnik nehéznek, bár a pénzosztogató kísérletek lepapírozása itthon egy rémálom. Ami sajnálatos, mert ezekkel a kísérletekkel nagyon fontos dolgokat tudhatunk meg az emberek viselkedéséről és az eltérő kultúrákról is!

Hivatkozott irodalom

Gächter, S. és Schulz, J. F. 2016. Intrinsic honesty and the prevalence of rule violations across societies. Nature 531(7595): 496-499

Miért önzőbbek a gazdagok?

A kísérletes közgazdaságtanban ismert tény, hogy a gazdagabbak kevésbé adakozóak, mint a szegényebbek (erről írtam korábban). Miért? Illetve tényleg?

A kérdés onnan ered, hogy vannak azért olyan eredmények is, amelyben a gazdagabbak, jobb lehetőségeikkel összhangban, inkább adakozóbbak. Sőt inkább végeznek önkéntes munkát (pedig a szegényebbek között több a munkanélküli) és segítőkészebbek. Egy módosított bizalomjátékban is jobban teljesítettek a jobb anyagi körülmények között élők. [Korndörfer et al. 2015] Ebben a játékban mindenki dönthet, hogy a 10 Eurót érő pénzéből mennyit ad át egy másik személynek. A másik személy minden átadott euró után 2 eurót kap. A kapó személy szintén dönthet, ismerve az első által adott mennyiséget, hogy mennyi ad vissza a saját 10 Eurójából. Az első játékosok átlagosan 5,4 (+/- 2,57) Eurót adtak. Ez (is) szépen mutatja, hogy mennyire együttműködő faj is az ember. A legkevesebbet kereső 10% esetében kissé 5 Euró alatti ez az érték, míg a legtöbbet kereső 10% esetében majdnem 7. Tehát a gazdagabbak inkább viselkedtek adakozóan / együttműködően. (Ne feledjük, hogy ebben a játékban akkor jár mindenki a legjobban, ha mindenki a teljes összeget átadja a másiknak. Ebben az esetben mindenki 20 Eurót visz haza a kezdeti 10-zel szemben. Az aktuális játékban átlagosan 14,97 Eurót vittek haza a játékosok.)

Szóval akkor most együttműködőbbek, segítőkészebbek, adakozóbbak a gazdagok, vagy sem?

A válasz úgy tűnik, hogy "attól függ, hogy mekkora a vagyoni különbség a lakóhelyükön". A legtöbb kísérlet, amely a gazdagok önzőségét mutatta ki Kaliforniában készült. Ez Amerika egyik legegyenlőtlenebb állama (a legegyenlőtlenebb a fővárost is magába foglaló District of Columbia). A fentebb ismertetett bizalomjátékon alapuló kísérletet a sokkal egyenlőbb Németországban végezték. Befolyásolhatja-e az egyenlőtlenség az eredményeket, ahogy a korábban ismertetett tanulmányban (Nishi et al. 2015) a vagyoni különbségek láthatósága?

Erre keresték a választ Willer és munkatársai [Côté et al. 2015], egy felmérés eredményei és egy kísérlet alapján. A felmérés Amerikában készült 1498 személy részvételével. Az itt érdekes kérdés egy olyan kísérleti szituációra vonatkozik, amelyben valaki a nála levő 10 "tombolajegyből" (amint vagy 10 vagy 500 dollárt lehetett nyerni) hányat ad át valakinek, akinek egyetlen jegye sincs. Az emberek átlagosan 4,24 jegyet adtak át (szórás 2,49). A személyekről ezen kívül több demográfiai adat, a fizetésük (bevételük), iskolázottságuk és a lakóhelyük ismert. Az egyenlőtlenebb államokban élők körében a gazdagabbak kevesebb tombolajegyet adtak át, mint a szegényebbek. Az egyenlőbb államokban pedig pont fordítva: a gazdagabbak adtak több tombolajegyet. A kísérletben a részt vevőknek egy statisztikát mutattak, amelyben államukat egyenlőtlenebbnek vagy egyenlőbbnek tüntették fel. Azaz lényegében manipulálták, hogy mit gondolnak a játékosok. Ezt követően a tombolajegy átadó játékot játszhatták. A játékosok átlagosan 3,63 jegyet adtak át (szórás 2,22). Az eredmény ugyan az, mint a felmérés elemzésénél: a nagyobb egyenlőtlenség érzékelése kevéssé adakozóvá teszi az embereket.

Mi lehet az eredmény mögött? Ezt igazán nem tudták megmondani a kutatók. A tény, hogy a gazdagabbaknak lenne miből adakozónak lenni. S tény, hogy ahol ne érzékelnek akkora különbségeket, ott adakozóbbak (segítőkészebbek, együttműködőbbek)  is. Ahol viszont nagy különbségek vannak az emberek anyagi lehetőségei között ott bizony a gazdagabbak önzőbbek.

A gazdagok gondolhatják kitüntetett státuszukat jogosnak, amit kemény munkájukkal és jobb képességeikkel értek el. Kérdés, hogy ez miért lenne jobban jellemző az egyenlőtlenebb helyeken (bár van erre utaló adat). A másik - szerintem valószínűbb - magyarázat, hogy az ilyen helyeken az emberek látják, hogy hova lehet lebukni, s ettől való félelmükben nem veszélyeztetik semmivel kitüntetett státuszukat. S vegyük észre, hogy ez egy ördögi kör. Az egyenlőbb társadalomért ugyanis pont a gazdasági és politikai elit tehet a legtöbbet. S ahol ez a réteg retteg a saját privilegizált helyzetének megtartása miatt, ott nem is engedik kibontakozni az egyenlőbb társadalmat, ami így még egyenlőtlenebb lesz. Ami tovább fűti a félelem légkörét, s így a egyenlőtlenséget tovább mélyíti.

Hivatkozott irodalom

• Korndörfer, M., Egloff, B. és Schmukle, S. C. 2015. A large scale test of the effect of social class on prosocial behavior. PLoS ONE 10(7): e0133193
• Côté, S., House, J. és Willer, R. 2015. High economic inequality leads higher-income individuals to be less generous. Proceedings of the National Academy of Sciences 112(52): 15838-15843

Kitől vennél használt iPhone-t?

Feladunk egy hirdetést, hogy eladnánk egy használt iPhone 5-öst. Az ár megfelel a szokásos helyi áraknak. A telefont az új tulajdonosnak az általa megválasztott helyen vagy a város valami jól elérhető, központi helyszínén adjuk át. Saját magunkról ezen online adok-veszek portálon egy valamit árulunk el: hogy mely városrészen lakunk.

Te kit választanál? :)

A hirdetések felében a kísérletben szereplő amerikai városok egy előkelőbb negyedét adták meg, míg a többiben egy szegényebb negyed nevét. A hirdetésekre a virtuális kihelyezést követő 60 órában általában jött valamilyen jelzés, csak 15%-uk szomorkodott érdektelensége okán. A hirdetések zömére (75%) 5 vagy kevesebb válasz jött. A válaszok átlagos számát hasonlították össze a városok és a gazdagabb és szegényebb városrészek között.

Általában a gazdagabb városrészből érkező hirdetésre jött több válasz/érdeklődés. Ez alól Seattle, Los Angeles és New York Manhattan volt kivétel. A különbség csak Atlanta esetében volt szignifikáns. Az összesített adatok viszont szignifikáns különbséget mutatnak: az emberek inkább vennének használt telefont egy módosabb környéken élőtől, mint egy szegényebb környéken élőtől.

Most mondhatnánk, hogy mi köze van ennek az egésznek a jövedelemhez? A használt iPhone az iPhone, mindegy, hogy mennyi pénze van az előző felhasználónak. Az igazság az, hogy nem a szegénység, vagy nem szegénység számít. Ami számít, hogy az adott szegény negyedben zömében feketék laknak-e vagy sem. A latinok által lakott szegénynegyedek esetében nem mutatható ki különbség a használt telefonok vásárlási hajlandósága tekintetében.

Szóval rasszisták az amerikaiak? Igen is, meg nem is. Ugyanis szinte bármelyik ilyen felmérést olvasom mindig az jön ki, hogy a feketékkel szemben van távolságtartás, míg a latinokkal, sárgákkal, ázsiaiakkal, stb. nincs. Talán van valami összefüggés azzal, hogy a négerek teszik ki a börtönlakosság 40%-át (2009-es adat), míg a lakosságon belül arányuk 12-13%.

Nem túl szívderítő a tény, hogy a lakóhelye alapján diszkriminálnak embereket (hiszen nem tudható, hogy a hirdető milyen bőrszínű, vallású, iskolai végzettségű, stb.). Viszont az embereknek döntéseket kell hozniuk az életükben, az idegen emberekről kell valamilyen előzetes képet alkotnunk, hogy viszonyulni tudjunk hozzájuk. Elértük, s tartsuk ezt hatalmas fegyverténynek, hogy az első reakció az idegenre nem az, hogy öljük meg. Az sem várható el, hogy mindig, minden körülmények között fenntartások nélkül közeledjünk idegenekhez. S itt az idegen nem bevándorló, külföldi, vagy akármi, hanem a szó eredeti jelentése: valaki, akit nem ismerek.

A tanulmány arra kereste a választ, hogy több gazdasági lehetősége van-e egy jobb környékről származónak, mint egy kevésbé jó környékről származónak. Hogy ezzel kapcsolatban mit mond a tanulmány az kérdéses. A rasszizmusról annál többet.

Hivatkozott irodalom

Besbris, M., Faber, J. W., Rich, P. és Sharkey, P. 2015. Effect of neighborhood stigma on economic transactions. Proceedings of the National Academy of Sciences 112(16): 4994-4998

Kitennél valakit több áramütésnek némi pénzért?

Vegyünk egy morális döntési helyzetet. Dönthetsz arról, hogy valaki több elektrosokkot kapjon és ezért cserébe te több pénzt kapsz. Mi tennél? Vagy inkább, mit tenne az átlag ember?

Elmélkedj egy kicsit a kérdésen!

Még egy kicsit!

Pontosítom a kérdést. Két opció között választhatsz. Az egyikben 7 áramütést kap egy számodra ismeretlen, téged nem látó személy (tényleg megkapja!), aki nem tud ellened semmit tenni (azaz nem fog ő dönteni a te áramütéseidről), te meg kapsz 10 angol fontot (3-4 sört azért lehet belőle venni). Vagy kap a másik 10 áramütést, s te meg is vacsorázhatsz (15 angol font üti a markodat).

Hogy lehessen mihez hasonlítani az eredményeket, ugyanezen döntési helyzetbe egyesek úgy kerültek, hogy a pénz is, de az áramütés is őket éri. Tehát maguknak okoznak több vagy kevesebb fájdalmat, kevesebb vagy több pénzért.

Volt még egy olyan csavar, hogy be volt állítva egy alap választás, s a döntőnek 6 másodperce volt, hogy a másikat válassza. Tehát volt, hogy eleve a több pénzt kapja, s dönthet, hogy pénzért csökkenti a elektrosokkok számát, vagy éppen kevés pénz volt az alapeset, s az elektrosokkok számával ez növelhető.

Az eredmény? Pont az amit vártam, s nem az, amit az emberek zöme (?) rávágna, hogy az eredmény lett: nem nagyon szeretünk másoknak ártani, akkor sem, ha pénzt vesztünk. Saját magunk bántása némi pénzért, az más kérdés, mi tudjuk, hogy mennyit bírunk el.

Az emberek 65-75%-a a mások bántásának elkerülését inkább kereste, mint a saját fájdalom elkerülését. Volt némi nemi különbség is, a férfiakat kevésbé érdekelte saját vagy a mások fájdalma. Minden összefüggött azzal, hogy kicsivel több pszichopata jellemzővel rendelkezünk mi férfiak, mint nők, s ez meg is magyarázza, hogy miért vagyunk kevésbé érzékenyek más/magunk fájdalmára.

A másokról való döntés mindig egy kicsit több időt vett igénybe. Az embereknek morális döntést kellett hoznia. Magunk esetében ez "csak" egy pénz/fájdalom csereviszony kiértékelése.

És itt a fájdalom okozás a lényeg. Mások pénze nem érdekel annyira, mint a sajátunk. Ha ez a döntés csak a pénzről szólna, akkor bizony - ahogy minden szentnek - magunk felé hajlana a kezünk. Akkor is adnánk másnak, de nem értékelnénk más anyagi igényeit előbbre a sajátunknál. A fájdalom okozás viszont más. Az tabu. Akkor is, ha nem látjuk az illetőt, ha sohasem fogunk vele találkozni.

Mi az emberi moralitás alapja? Ezt a kérdést boncolgatjuk, amióta ember az ember. Én személy szerint azt a definíciót szeretem, amit Frans de Waal propagál: Ne bánts másokat!

Azt hiszem van még remény az emberiség számára!

Felhasznált irodalom

Crockett, M. J., Kurth-Nelson, Z., Siegel, J. Z., Dayan, P. és Dolan, R. J. 2014. Harm to others outweighs harm to self in moral decision making. Proceedings of the National Academy of Sciences 111(48): 17320-17325

Megjegyzés: Tudom ez egy régebbi cikk, 2014. októberi, de elég sok cikk tornyosul az asztalomon, némelyik szerencsésen a kezembe kerül, s ha érdekes, akkor ide a blogra.

Hazug bankárok és munka jótékony hatása

Ennek a bejegyzésnek azt a címet akartam adni, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének tudományos megalapozása. De hát ez egy tudományos blog, szóval csak módjával politizálok.

A bankárok a pénzvilágban kevéssé becsületesek, s nem is akarnak annak látszani

Van egy olyan közhiedelem, hogy a bankárok azok ugye csalárd egy népség. S ugye a népi bölcsesség azt is tartja, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Szóval akkor mennyire hazugak a bankárok? Kísérletezzünk rajtuk!

Megkértek egy jó adag bankárt, hogy végezzen el egy egyszerű kísérletet. Dobjon fel egy pénzérmét tízszer. Ahányszor a fej jön ki, annyiszor 20 dollárt fog kapni. Hogy legyen némi kompetitív éle is a kísérletnek, azt mondták a kísérlet alanyainak, hogy a pénzt csak akkor kapják meg, ha több fejet dobtak ki, mint ahányat egy véletlenszerűen kiválasztott másik személy dobott korábban. A kísérletet mindenki a számítógépe előtt végezte, senki nem figyelte meg őket. Pont ezért nagyon jó becsületteszt. Bár nem tudható meg, hogy az egyes személyek valósat vagy valótlant állítanak, de egy csoportról megállapítható, hogy a véletlenszerű eloszlásnak megfelelően jöttek ki a fejek vagy sem.

A kísérlet alanyait két részre osztották. Az egyik felében beindították a "bankos" gondolkodást mindenféle olyan kérdésekkel, hogy "mióta dolgozik ennél a banknál?" "Mi a beosztása a bankban?". A csoport másik fele semleges kérdéseket kapott, mint például "Hetente hány órát néz tévét?" Ez a fajta gondolkodás beállítás igen sikeres. A kísérletet követően szavakat kellet befejezni, amiből pár betű meg volt adva. A szavak befejezhetőek voltak úgy is, hogy bankos szavak jöjjenek ki, mint a bróker (broker), s úgy is, hogy semleges szavak jöjjenek ki, mint a dohányos (smoker). A bankos kérdések után inkább bankos szavakra egészítették ki a szavakat (36%-ban), míg a semleges kérdések után kevéssé (26%-ban).

Gondolom már mindenki azt várja, hogy az eredményt eláruljam (ami azért nem lesz meglelő a cím után). A bankárok, ha nem bankárként gondolkodtak, akkor nagy átlagban becsületesen mondták be a dobott fejek számát. Az elméletileg várt 50% fejhez képest 51% jött ki, ami statisztikailag nem különbözik az 50%-tól. Az emberekben azért van egy erős morális késztetés az igazmondásra. No de ha bakárként gondolkodtak a bankárok, akkor bizony egy kicsit kevéssé voltak igazmondóak. A fejek aránya 58%-ra szökött, s igen jelentősen megnőtt a "10 fejet dobtam" bemondások aránya. Szóval a kedves bankárok bankárként gondolkodva bizony kevéssé voltak becsületesek.

Mi lehet e mögött? Érdekes módon nem gondolták, hogy társaik inkább fognak nagyobb számokat mondani, tehát nem a versengés hajtotta őket. Viszont bankárként gondolkodva egyértelműen inkább gondolták úgy, hogy a materiális javak megszerzése javítja a társadalmi megítélését (s a hazugság társadalmi megítélést csökkentő hatása kevésbé fontos). Azaz materialistaként gondolkodnak (vö. "aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér").
A kísérletet nem bankosokkal megismételve közöttük nincs hatása a szakmájukban való gondolkodásnak. Így-is-úgy-is becsületesek maradnak.
A kísérletet megismételték még egyetemi hallgatókkal úgy, hogy ők is bankos és nem-bankos kérdéseket kaptak. Ha önmagában a pénzen való gondolkodás elég az önző viselkedés beindításához, akkor azt várjuk, hogy a pénzen gondolkodó hallgatók többet fognak hazudni. Nem tették.
Szóval a bankárok gonoszak. Ezt eddig is tudtuk. A pénzügyi szektor viszont elengedhetetlen része a mai világnak. Szóval tenni kell valamit, hogy a bankárok viselkedése jobban normakövető legyen.

Mivan? Nekted adtam a felét, mik vagytok ti? Kapzsik? - mondja a fizetések felét kapó a társadalom 10%-át kitevő gazdag a maradék 90%-nak.

A nyári munka csökkenti a "hátrányos" gyerekek körében az erőszakot

Mielőtt bárki hazai viszonyokra asszociál, Amerikáról lesz szó. Úgy látszik arrafelé ki lehet mondani, hogy bizony az erőszakos bűncselekmények elkövetői között túlreprezentáltak a négerek (afro-amerikaiak). Nagyobb probléma, hogy mind az elkövetők, mind az áldozatok között is egyre inkább fiatalokat találunk. A probléma mögött a munkanélküliség áll (semmi ennél összetettebb). Viszont a munkaprogramok (vö. közmunka) drágák és igen kevés hatásuk van (egész pontosan azoknak, amelyek nagyon sok pénzt égetnek el van hatásuk, de azt meg az állam nem bírja). Egy december elején közzétett tanulmányban arra keresik a választ, hogy a nyári munka hogyan befolyásolja az erőszakos bűncselekmények gyakoriságát hátrányos helyzetű fiatalok körében.

A vizsgált néger fiatalok 14-21 évesek (átlag 16), szegény környékről jönnek, 3-as átlaguk van és 20%-uk volt már letartóztatva. Mind iskolába jár! Volt pár (155) fiatal akik csak kontrollként szerepeltek, azaz csak azt nézték, hogy a következő 16 hónapban mi lett velük. 1634 fiatalt vontak be a kísérletbe, amely során nyári munkát kaptak. A nyári munka nem veszi el az időt a tanulástól és fizetést is ad (minimálbért kaptak, ami Amerikában minimál óradíjat jelent).

A kísérletben részt nem vevő kontroll csoport 17% lett letartóztatva a következő 16 hónapban. A nyári munkán résztvevők körében az erőszakos (testi erőszak, gyilkosság, ilyesmi) bűncselekményekért való letartóztatás 43%-al csökkent. A többi bűnfajtában (vagyon elleni bűncselekmény, drogok, stb.) nem csökkent a letartóztatások száma a kezelés hatására.

Az erőszakos bűnelkövetés csökkenése nem abból következett, hogy a fiatalok nem tudtak ilyesmit elkövetni, mert mással voltak elfoglalva. Az igazán jelentős csökkenés a nyári munka utáni 3. hónaptól volt mérhető. A nyári munka nem javította a következő év iskolalátogatási statisztikáit. A vizsgálat vezető nem tudják megmondani miért csökkent ez a fajta bűn, s a többi miért nem. Lehet, hogy a munka fegyelmez, s egyfajta önkontrollra van szükség, s az erőszakos bűnelkövetés zöme mögött a hirtelen felindulás áll. Lehet, hogy pusztán a jövedelem segített, vagy a felvigyázó felnőtt törődése (a felvigyázó hetente 1x nézett rá a fiatalra és beszélgetett el vele, nem börtönőrről van szó), vagy a hasznos munkatapasztalat, esetleg a többi munkavállalóval való kapcsolat.

Szóval van remény, hogy nem túl drága, de mindenképpen a még iskolában levőket megcélzó szociális programok segítsenek a hátrányos helyzetűeken (és a társadalmon).

Hivatkozott irodalom

Cohn, A., Fehr, E. és Marechal, M. A. 2014. Business culture and dishonesty in the banking industry. Nature 516(7529): 86-89
Heller, S. B. 2014. Summer jobs reduce violence among disadvantaged youth. Science 346(6214): 1219-1223