A hugicák kevésbé adakozóak

Van-e különbség egy nővér és húg között, amennyiben azt kell eldönteniük, hogy milyen osztását választanák pénznek egymás között. Ennek nézett utána egy francia kutatócsoport.

56 lány testvérpárt vontak a kutatásba, akik huszonévesek voltak és a köztük levő korkülönbség 1–6 év között volt. Minden személy kétszer öt döntést hoz – egymástól függetlenül, egymás által nem megfigyelve – pénzosztásról maga és egy másik személy között. Az egyik öt döntésben a másik személy a lánytestvére, míg a másik öt döntésben egy idegen személy. Végül minden testvérpár egyikét véletlenszerűen kiválasztják és az egyik döntésének megfelelő pénzösszeget (100 kísérleti pénz 5 eurónak felel meg) megkapják mindketten.

A döntési helyzetek direkt úgy voltak kialakítva, hogy – az egyik kivételével – mind okozzon dilemmát. Az egyik lehetőség az volt, hogy mindketten 100-100 kísérleti pénzt kapnak, ami így 20-20 eurónak felel meg. A másik lehetőség összesen 300 kísérleti pénzt (tehát többet, mint az egyenlő választás), de az eloszlása változott. Az egyenlő osztást így nevezték, míg az egyenlőtlen elosztást hatékonynak, mert összességében több pénz kerül kiosztásra (60 euró). Az alábbi ábrán láthatóak a lehetséges elosztások.

A középső (kontroll) választás annyit tesztel, hogy értik-e a résztvevők a szituációt. A 150/150 elosztás mindenkinek jobb, mint a 100/100 (ennek ellenére nem választják ezt 100%-osan). A többi esetben viszont vagy a döntő vagy a másik személy jobban jár. A nagylelkű esetben a másik személy jár jobban. A „jobban jár” itt kettős, egyrészt többet kap, mint a döntő személy, másrészt a döntő így kevesebbet kap, mintha az egyenlő osztást választaná. A mohó esetben pedig fordítva van, azaz a döntő érhet el több bevételt az egyenlő osztáshoz képest, míg a másik személy mindenképpen kevesebbet kap.

Nem meglepő módon az emberek a testvérükkel szemben inkább választották a nagylelkű opciót, mint egy idegennel szemben. És inkább voltak mohók idegennel, mint a testvérükkel. Ez utóbbiért főleg a hugicák felelősek, akik inkább választották a hatékony (és mohó) opciót idegenekkel, mint a testvérükkel szemben. A nővérek nagyjából azonos mértékben választották a hatékony lehetőséget a mohó elosztásnál, függetlenül, hogy kivel szemben döntöttek.

A nővérek viszont sokkal nagylelkűbbek voltak a testvérükkel szemben, mint azok viszont.

Az egyes személyek viselkedését a választásaik alapján kategóriákba lehet sorolni. Három ebből egyértelmű: az egyenlőségre törekvő mindig az egyenlő osztást fogja választani. Bár így a nyereség várható értéke kisebb, mint a hatékonyabb elosztások választásánál, a konkrét kifizetésnél senki nem fog nagyon rosszul járni (nagy jól sem). Az emberek 40–50%-a ebbe a kategóriába sorolható.

Az emberek alapvetően egyenlőségre törekvőek!

Az altruisták mindig azt választották, ami a másik számára a nagyobb bevételt nyújtja. Azaz a nagylelkű osztásoknál a hatékonyt és a mohó osztásoknál az egyenlőt. A nővérek inkább voltak altruisták. A húgok inkább voltak egyenlőségre törekvőek, de itt alapvetően nem annyira az egyenlőségről van szó, hanem kevesebben választották az altruista viselkedést a nővérükkel szemben.

Az önző viselkedést, azaz amikor minden esetben a maguk számára előnyös kimenetelt választja valaki, az idegenekkel szemben alkalmazták a kísérletben részt vevők. De itt is csak a személyek 35–40%-a, legalább ennyien az idegenekkel szemben is az egyenlő osztást választják.

A hatékony viselkedés mindig a hatékony opciót választja függetlenül attól, hogy az neki jó vagy sem. A viszonzó (lehet, hogy itt nem a legjobb a névválasztás) a hatékony elosztást választja, kivéve ha az valakinek 0 pénzt eredményezne, mert ekkor az egyenlő osztást választják. Ebből amúgy nem volt sok.

A tanulmány eredményei között van meglepőbb és olyan is, amit beleillik abba, amit a világról a kutatók gondolnak. Az nem lep meg senkit, szerintem a nem-kutatók között sem, hogy az emberek inkább a rokonaikkal önzetlenek, mintsem idegenekkel szemben. Az talán meglepőbb, de a kutatók egy jó ideje ezt is ismerik, hogy az ember alapvetően együttműködő és egyenlőségre törekvő lény. tehát sokan adnának másoknak is, még akkor is, ha ezzel nekik káruk származik, illetve törekednek egyenlő osztásra, akkor is, ha lenne maguk számára előnyösebb lehetőség.

A kutatás ezt azzal egészíti ki, hogy a születési sorrendnek van hatása a viselkedésünkre. Például, hogy az idősebb testvér inkább védelmezi, segíti a kisebbet, mint viszont.

Hivatkozott irodalom

Lespiau, F., Hopfensitz, A., Kaminski, G. (2021) Keeping it for yourself or your sister? Experimental evidence on birth order effects on resource distribution between kin and non-kin. Journal of Economic Psychology, 82:102335.

A női-férfi fizetési különbségről - hogyan tovább?

Claudia Goldin 2023-ban közgazdasági Nobel emlékdíjat kapott a nők és a férfiak fizetése közötti különbség okainak feltárásáért. Egy 2014-es tanulmányában az utolsó lépésként a kereseti rés bezárásában a különlegesen hosszú munkanapokat és a családdal össze nem egyeztethető munkaidőt megkövetelő munkák normalizálását ajánlja.

Mielőtt ezt részletesen kifejtem, azért menjünk végig azon, hogy miért is keresnek kevesebbet a nők a férfiaknál. Az első kötelességünk, hogy kijelentsük a férfiak általában többet keresnek, mint a nők. Ez nagyjából mindenhol igaz a világon, talán Luxemburg a kivétel, ahol nagyon picit, de a nők keresnek többet.

Ezek az adatok mind teljes munkaidőben foglalkoztatottakra vagy 1 munkaórára vetítve vannak megadva. Ezzel rögtön az első fontos különbség nem annyira a fizetésben, hanem a fizetett munkaórákban van a két nem között. Magyarországon amúgy nem túlságosan jellemző a részmunkaidő, a KSH adatai alapján, 2023-ban a foglalkoztatott férfiak körében 2,4%, míg a nők körében 5,9% (KSH). Amerikában sokkal jellemzőbb, hogy a nők otthon maradnak azt követően, hogy megházasodnak vagy megszületik az első gyermekük. Tehát, ha pontosan ugyanannyit keresne mindenki szakmától, tapasztalattól, nemtől függetlenük, de a kevesebb ledolgozott munkaóra egyenesen arányosan kevesebb fizetést jelentene, akkor a nők fizetése átlagosan kevesebb lenne a férfikénál. Az részben szociológia és részben – ki merem mondani – biológiai kérdés, hogy miért általánosabb, hogy a nők maradnak otthon a kisgyerekkel, esetleg vállalnak részmunkaidőt, amíg a gyerekek aprók. Egy emlősnél, mint a Homo sapiens, nem igazán lehet a férfiakra bízni a csecsemők gondozását. Szoptatni kell őket, amire egy férfi képtelen. A nők agya továbbá inkább van a gyerekgondozásra huzalozva, bár mind fizikailag, mind mentálisan egy férfi is képes teljesen ellátni egy tejről elválasztott gyermeket.

A nők átlagban kevesebb munkaórát dolgoznak, így átlagban kevesebbet keresnek

Az átlag természetesen mindig csalóka dolog. Nem jelenti, hogy minden férfi többet dolgozik és így többet keres minden nőnél. Sőt az a meglepő kijelentés is meg lehet tenni, hogy az építőiparban és a szállítmányozásban a nők többet keresnek, mint a férfiak (KSH). Ha női munkát emlegetünk, akkor nem az építőipar vagy a szállítmányozás fog eszünkbe jutni. Az építőiparról eszünkbe jutnak a segédmunkások tömegei és a szakik, akik ezen embereket irányítják. Azt csak sejtjük, hogy valahol van bérszámfejtés, könyvelés, jogi osztály, marketing, stb. Míg az első kategóriában nem igazán találunk nőket, az utóbbiban igen. Azaz a szektor átlagfizetésénél a segédmunkás férfiak fizetése áll szembe a szellemi foglalkoztatottságú hölgyekével. Így jöhet ki az, hogy ezen, alapvetően férfiak által dominált szektorokban a nők – átlagosan – többet keresnek, mint a férfiak.

Többletkereset forrása a magasabb iskolázottság

Lehet, hogy egy tanár vagy egy egyetemi oktató nem érzékeli, hogy az egyetemi évek kifizetődőek, de nemzetgazdasági átlagban nagyon is ez a jellemző. 2022-es KSH adat alapján a teljes munkaidőben foglalkoztatottak körében a bruttó havi átlagkereset fizikai munka esetében 377.062 Ft, míg szellemi munka esetében 652.429 Ft. Megérni tanulni!

A nők és férfiak fizetéskülönbségének a 20. század második felében tapasztalt csökkenése mögötti egyik ok, hogy az iskolázottság közötti különbség eltűnt (sőt, sokkal több diplomás nő van, mint férfi) (KSH). Ez óriási változás ahhoz képest, hogy egyetemi diplomát a XIX. század legvégétől szerezhettek először itthon nők (bár akkor a férfi lakosságnak is nagyon csekély részben volt diplomája).

A munkából való kiesés lassítja az előmenetelt

A nők viszont a gyermekvállalás okán inkább kiesnek hosszabb-rövidebb időre a munkából. Így kevesebb tapasztalatuk lesz, mint a munkából ki nem eső férfiaknak. Ez mind a munkaévekkel növekvő fizetésben, mind az előléptetés valószínűségében megmutatkozik. Tegyük fel, hogy az előléptetésnél csak a tapasztalat számít és az illető neme nem. Átlagosan így kevesebb nőt találnánk magasabb pozícióban. Ez is hozzájárul a nemek közötti fizetéskülönbséghez.

Az azonos tapasztalattal rendelkező férfiak és nők előmeneteli lehetőségei nem azonosak. Inkább férfiakat fognak előléptetni. E mögött lehet az is, hogy félő, hogy a nő megint elmegy szülni vagy egyéb szülői tevékenysége elvonja a figyelmét a munkáról. Bizonyos kor felett ennek az esélye azért meredeken csökken és az aktív évek (18–65) majdnem felében (diplomásoknál akár több mint felében, hiszen nem 18 évesen kerülnek a munkaerő piacra) nem valószínű, hogy újabb gyereke születne egy nőnek. Viszont a nők és a férfiak érdekérvényesítő képessége más.

A férfiak kompetitívebbek és merészebbek

Nem vagyunk egyformák. A különbségek egy része kulturális, de sokkal nagyobb része egyszerűen abból fakad, hogy mégiscsak más a szerepe a két nemnek. Nagyon ajánlom olvasni Frans de Waal „Mások” című könyvét. Amely különbségek a csimpánzoknál és a bonobóknál is ugyanúgy megvannak, mint bennünk, azokra nehéz azt mondani, hogy valami ideológiai irányzat termékei és nem pár évmillió evolúciójának. A nők kevesebb rizikót vállalnak. Ez megmutatkozhat szakmaválasztásban vagy szakmán belül különböző munkák elvállalásában vagy el nem vállalásában.

A férfiak kompetitívebbek. Ez alapvetően nem jó nekünk, de ez van. Kívülről viszont ez úgy mutatkozik meg, hogy a férfiak magabiztosabbnak tűnnek. Ettől nem leszünk jobb szakemberek (ami szinte sohasem a kompetícióról szól), de jobbnak tűnhetünk. Ez már ott megmutatkozik, hogy átlagosan magasabb bért kér egy férfi, mint egy nő a bértárgyalás alkalmával. A nők ráadásul ritkábban kérnek béremelést és általánosságban rosszabbak a fizetéstárgyalásban, mint a férfiak (Biasi és Sarsons, 2021).

A fizetések átláthatósága sokat segít

A nők nem lesznek – átlagosan – kompetitívebbek. A bértárgyalás esetében viszont van mechanizmus, hogy javítsuk a tárgyalási agresszivitásból vagy annak hiányából adódó különbségeket. Ez pedig a fizetések átláthatóvá tétele. Ha lehet tudni, hogy egy adott munkakörben mennyit kapnak egy adott cégnél, akkor a bértárgyaláson senki nem fog ez alá licitálni. Míg ha nem tudja, hogy mennyit lehet kérni, akkor ez előfordulhat. A fizetések átláthatóvá tétele segíti az egyenlőséget (Lyons és Zhang, 2023; Obloj és Zenger, 2022). Nem a nők tárgyalóképességét javítja, hanem a cégek egyszerűen nem vállalják tovább fel, hogy azonos munkáért kevesebbet adnak egy nőnek (amit amúgy a törvények tiltanak).

Az egyetemi oktató-kutatók körében – az USA-ban – 2010-ben 7,7% volt a nemek közötti bérkülönbség, amit nem magyaráz a szakterület vagy a produktivitásban levő eltérés. Ez 2017-re 2,6%-ra csökkent. Ez még mindig nem egyenlőség, de közelebb van hozzá (Obloj és Zenger, 2022). A csökkenés egyik hajtóereje a fizetések átláthatóbbá tétele. Ez mind a nemek közötti, mint a nemtől és rangtól független egyenlőtlenségek csökkenését hozta.

A nemek közötti fizetési rés bezárásához nagyban hozzájárulna, ha a cégek nem premizálnák azokat, akik sok órát dolgoznak vagy családdal összeegyeztethetlen időszakban dolgoznak

Az az alap érzésünk, hogy a munkával töltött idő és a fizetés lineárisan változik. Azaz a többet dolgozók arányosan több fizetést kapnak. Ez azonban nincs minden területen így. Ennek feltétele ugyanis, hogy jól lehessen a munkát időben skálázni. Egy boltban úgy érezzük ez így van. A vásárló szempontjából mindegy, hogy éppen ki szolgálja ki. Egy négy-, hat- vagy nyolcórás munkarend is hasonlóan megoldható. Egyes területeken viszont az emberek és a munkafolyamatok nem felcserélhetőek. Például ott, ahol az ügyfelekkel személyesen foglalkozik egy-egy munkavállaló és ez a foglalkozás eléggé bizalmi vagy egy adott ügymenet ismeretét feltételezi, hogy ne lehessen váltani. Jogi és üzleti területeken találkozunk főleg ilyennel.

Ezen munkáknál – legalábbis az USA-ban – a munkaidővel a lineárisnál jobban nő a fizetés. Tehát 8 óra helyett napi 14-et dolgozni nem 50%-al, hanem ennél többel magasabb fizetés várható. Valamint ezen szektorokra jellemző még, hogy az ügyfelekkel nem a családbarát 8–16 (kint inkább 9–17) időszakban, hanem sokszor ezen kívül kell foglalkozni. Az ilyen munkákat inkább vállalják el férfiak és így aratják le az ezzel járó (sokkal) magasabb fizetéseket.

Itt azért jegyezzük meg, hogy az átlag fizetéskülönbségben inkább meglátszik az MBA-val vagy jogi diplomával rendelkezők fizetése. A műszakban dolgozók között több a férfi a gyárakban, ahol hosszabb műszakokban dolgoznak, többször van gyors váltás és jellemzőbb, hogy beosztásuk folyamatosan változik (Ferguson et al., 2023). Itthon is jellemző, hogy több férfi dolgozik műszakban (KSH1, KSH2)

A műszakos munkavégzés jellemzőbb a fizikai munka esetében, mint a szellemi munkánál. A fizikai munka viszont jól skálázható, a munkások cserélhetőek, így az extrán premizált túlóra nem jellemző. És ez határozza meg, hogy az üzleti és jogi szférában még mindig jelentős a nők és férfiak közötti, átlagos fizetéskülönbség.

A 45 évnél fiatalabb, teljes munkaidőben foglalkoztatott, 95 legjobban fizető (férfiaknak) munkakör esetén a fizetéskülönbség. Az X tengely a férfiak fizetésének természetes logaritmusát ábrázolja (éves érték, dollárban). Az Y tengelyen ehhez képest a nők fizetése (negatív értékek, ha az kisebb a férfiakénál). A kék rombusz egészségügy, piros négyzet üzlet/pénzügy, a zöld háromszög technológia, a testszín háromszög tudomány és a szürke négyzet egyéb terület.

Érdekes, hogy technológia (beleértve a mérnöktudományokat) és a tudományos területeken a fizetéskülönbség kicsi, egyes esetekben a fiatalok körében még a nők felé is billen a mérleg. A legnagyobb különbség az üzleti/pénzügyi szektorban tapasztalható.

Egy szektort még emeljünk ki, mint a nemek közötti egyenlőtlenség „élharcosát”: a szórakoztatóipart. Amikor nagyon kirívó fizetéskülönbségekkel szeretnék sokkolni a közvéleményt, akkor bizony a színészek, előadóművészek fizetését szokták elővenni, ahol a legmagasabb ez a különbség (itthon is, másutt is).

Összefoglalva a nemek közötti nemzetgazdasági szinten mutatkozó fizetéskülönbség oka a különböző munkaidő (férfiak átlagosan többet dolgoznak), a különböző oktatás (a nők képzettebbek, tehát ez csökkenti a különbséget), a különböző munkatapasztalat (nők inkább esnek ki a munka világából, így átlagosan kevesebb munkatapasztalatuk lesz), a különböző tárgyalóképesség és a különböző szektorokban adott fizetések. Amennyiben mindezeket figyelembe véve még mindig találunk különbséget a férfiak és a nők fizetésében (és sajnos bizonyos esetekben még találunk), akkor az már tényleg csak a nemi megkülönböztetés számlájára írható. Ezt meg kell szüntetni!

Claudia Goldin nem boncolja, hogy a szektorok között miért van fizetéskülönbség. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a nemek megoszlása a szektorok között nem azonos (sem pedig a szektoron belüli munkakörökben, ezért lehetett az építőiparban átlagosan több a nők fizetése a férfiaknál), akkor a nemzetgazdasági átlag fizetéskülönbségbe ez is bőven benne van. Én személy szerint nem hiszem, hogy jelentősen más fizetés (vagy akárcsak más fizetés) jár bárkinek ugyanannyi idő munkáért. Tudom ezzel eléggé kisebbségben vagyok. Azért gondoljuk végig, hogy ha azonosak a fizetések, akkor onnantól mindenki a belső késztetései és nem a lehetséges fizetés alapján választana szakmát, nem akarna mindenki főnök lenni, az is, aki erre amúgy alkalmatlan (mondjuk én nem lennék jó főnök), és nem mellesleg a nemek közötti fizetéskülönbség is eltűnne. De ez a problémakör egy másik bejegyzés témája lesz.

Hivatkozott irodalom

• Goldin, C. 2014. A grand gender convergence: Its last chapter. American Economic Review
  104(4): 1091–1119. doi: 10.1257/aer.104.4.1091
  
• Lyons, E., Zhang, L., 2023. Salary transparency and gender pay inequality: Evidence from Canadian universities. Strategic Management Journal 44, 2005–2034, doi:10.1002/smj.3483.
• Biasi, B., Sarsons, H., 2021. Flexible wages, bargaining, and the gender gap. The Quarterly Journal of Economics 137, 215–266, doi:10.1093/qje/qjab026.
• Obloj, T., Zenger, T., 2022. The influence of pay transparency on (gender) inequity, inequality and the performance basis of pay. Nat Hum Behav 6, 646–655, doi:10.1038/s41562-022-01288-9.
• Ferguson, J. M. et al. 2023. Distribution of working hour characteristics by race, age, gender, and shift schedule among U.S. manufacturing workers. Chronobiol. Int. 40, 310–323, doi:10.1080/07420528.2023.2168200

Egyenlőtlenségtől való viszolygás több társadalomban

Egyenlőtlenségből két fajta van: amikor a másiknak van több és amikor nekem van több. Az első az előnytelen egyenlőtlenség. Mindenki természetesnek tartja, hogy ezt nem kedveljük. Nem csak mi, de sok más társas élőlény is képes felismerni, hogy kevesebbet kap, mint egy társa, s ezt "szóvá" is teszi.

A kísérletben ugyan azért az egyszerű feladatért (kapsz egy kavicsot és add vissza) az egyik közönséges csuklyásmajom egy szelet uborkát kapott, míg a másik egy szem szőlőt. A szőlő sokkal értékesebb fizetség, mint az uborka. A reakció egyértelmű. De a másik majom viselkedése is. A jobban fizetett majmot nem érdekli, hogy ő többet kap.

Az egyenlőtlenség másik fajtája az előnyös egyenlőtlenség, azaz, amikor nekem van több. S az emberek egy igen jó része viszolyog ettől is. Ez fontos! Nagyon kevés más állat, ha egyáltalán, viszolyog attól, hogy többet kapjon, mint egy fajtársa.

Egy csodálatos kísérletben 3-8 éves gyerekeken tesztelték az egyenlőtlenségtől való viszolygás vagy inkább az egyenlőségre való törekvés kialakulását. A gyerekek cukrok elosztásáról dönthettek maguk és egy számukra ismeretlen, hasonló korú gyerek között. Mindig két lehetőség volt. Az egyik az egyenlő 1:1 osztás. A másik valamilyen más elosztás, ami különböző szociális szituációt modellezett.

	Nekem	Neki		Nekem	Neki
Proszociális	1	0	vagy	1	1
Irigység	1	2		1	1
Osztozás	2	0		1	1

Az első - proszociális - elosztásban arra keresték a választ, hogy a gyerekek mikor veszik észre, hogy döntésük hatással van a másik által kapott cukorka mennyiségére. A saját cukorkaadagjukra nincs hatással döntésük. Azt feltételezték, hogy a legkisebb gyerekeket csak a saját cukoradagjuk érdekli, s így majdnem véletlenszerűen választanak a két lehetőség közül. Lényegében ezt is kapták: a 3-4 éves gyerekek 60%-a választotta az 1:1 osztást. A 7-8 évesek között ez az érték 80% felé emelkedett.


Az irigység esetén a másik fél több cukrok is kaphat. Amennyiben a gyerekek inkább az 1:1 osztás mellett döntenek, úgy az az előnytelen egyenlőtlenség elkerülésének vehető. A legkisebbeknél megint véletlen választást várunk (40% választotta az 1:1-et). S korral egyre kevésbé választották a 1:2 esetet (80% feletti az 1:1-et választók gyakorisága 7-8 éveseknél). Az emberek sem szeretik az előnytelen egyenlőtlenséget.


A legérdekesebb az 1:1 és 2:0 közötti választás. Ekkor ugyanis le kell mondania valamiről a választónak, hogy a másik kapjon valamit. A legkisebbekre ez nem jellemző (8,7% választotta az 1:1 osztást). Viszont a 7-8 éveseknél már 45% volt ez az arány. Egyre inkább jellemző az egyenlő osztásra való törekvés!

Különböző korú gyerekek választása a három szituációban: proszociális (szürke rombusz), irigység (sötétszürke négyzet) és osztozás (fekete kör).

No de - s itt érünk el egy friss, 2015-ös, tanulmányhoz - ezt a kísérletet Amerikában végezték. Fehér, demokratikus, iparilag fejlett országban, ami egy bizonyos viselkedést, normát közvetít. Biztosan általánosítható ez az egész emberiségre (akkor is, ha az egyenlőségre törekvés az etnográfia alapján tényleg jellemző a vadászó-gyűjtögető népekre az egész glóbuszon)?


Vegyünk 4-15 éves gyerekeket 7 országból: Kanadából, USA-ból, Indiából, Mexikóból, Peruból, Szenegálból és Ugandából. Ezek közül csak kettő fehér többségű, demokratikus ipari állam. Mexikó, Peru és Uganda keresztény, de alapvetően mezőgazdasági ország. Mexikóban az indián őslakosság köréből kerültek ki az alanyok. India hindu, Szenegál muszlim vallású és nem fehér.


A kísérletben két gyerek ül a kísérleti berendezés mellett. Az egyikük dönt, a másik csak elszenvedője a döntésnek. A döntés cukorkáról, édességről vagy más élelemről szól. A döntő helyzetben levő gyereknek egymás után mutatják a leosztásokat. Minden esetben dönthet, hogy ez a leosztás megtörténhet vagy sem. Elutasítás esetén senki nem kap semmit.

A kísérleti elrendezés. Két azonos nemű és korú gyerek ül egymással szemben. Mutatnak nekik egy elosztást, amiről az egyik dönthet.

	Nekem	Neki		Nekem	Neki
Egyenlő	1	1	vagy	0	0
Előnytelen egyenlőtlenség	1	4		0	0
Előnyös egyenlőtlenség	4	1		0	0

Minden kultúrában az előnytelen egyenlőtlenség visszautasítása univerzális volt és korral nőt a gyakorisága. Az előnyös egyenlőtlenség kezelése viszont eltérő volt. Az Egyesült Államokban, Kanadában és Ugandában (brit gyarmat, erős brit befolyással) azt kapták, amit a korábbi kísérlet alapján vártak: a nagyobb gyerekek egyre inkább elutasítják ezt a leosztást, akkor is, ha ez nekik veszteséget okoz. A többi kultúrában viszont vagy csökkent ezen osztás visszautasításának gyakorisága (Peru, Szenegál) vagy alacsonyan volt és maradt is (India, Mexikó). Ebből a kutatók azt vonták le, hogy az előnyös egyenlőtlenséggel szembeni viszolygás nem olyan univerzális az emberek körében mint azt korábban gondoltuk.

Maguk a kutatók is érezték, hogy országválasztásuk sok esetlegességet tartalmaz. Nagyon hiányoznak a vadászó-gyűjtögető népek, pedig van még belőlük pár, s nagyon kedveltek a közgazdasági kísérleteket végzők között. Ezt a szerzők is említik. Nem említik viszont, hogy miért hagyták ki Kínát és/vagy Koreát / Japánt. Ezek fejlett, nem-keresztény, nem-fehér államok. Érdekes lett volna tudni, hogy mi az eredménye a kísérletnek ezen államokban.

A legnagyobb problémának viszont nem is ezt érzem, hanem a kísérletben levő döntési lehetőség kimenetelét. Vessük össze a két táblázatot! Ez utóbbi kísérletben minden viszolygást csak a mindkét fél számára költséges lehetőséggel lehet kikerülni. A előnyös egyenlőtlenséget reprezentáló 4:1 osztás helyett senki nem kap semmit (0:0). Az első kísérletben viszont a döntő lemond valamennyiről a saját cukorkáiból (de nem az összesről), hogy a másik is kapjon (2:0 vs. 1:1 választás). Nehéz megmondani, hogy mi játszódik le a gyerekek fejében, amikor döntenek.

Az majdnem biztos, hogy univerzálisan ellenérzést vált ki bennük, hogy a másik kapjon többet, s ezét hajlandóak lemondani 1 egység cukorról. No de miért mondjanak le 4 egység cukorról, hogy a másikat megfoszthassák 1 egység édességtől? A 4:1 vs. 0:0 választási lehetőséget ugyanis így is fel lehet fogni. Mi van, ha az adott kultúrákban a másik megfosztása valamitől, amit kaphatna sokkal negatívabb megítélésű, mint az egyenlőtlenség? Persze ez is összefügg az egyenlőtlenséggel, de én szívesebben vettem volna 2:0 vs. 1:1 esetleg 4:1 vs. 1:1 döntési lehetőséget. Azok - szerintem - inkább mutatták volna a kedvező egyenlőtlenség elleni viszolygást, mint a kísérletben alkalmazott döntési szituáció.

Mindenesetre érdekes, hogy kultúrafüggő az egyes osztási lehetőségek közötti döntés.

Hivatkozott irodalom

• Blake, P. R., McAuliffe, K., Corbit, J., Callaghan, T. C., Barry, O., Bowie, A., Kleutsch, L., Kramer, K. L., Ross, E., Vongsachang, H., Wrangham, R. és Warneken, F. 2015. The ontogeny of fairness in seven societies. Nature 528(7581): 258-261
• Fehr, E., Bernhard, H. és Rockenbach, B. 2008. Egalitarianism in young children. Nature 454(7208): 1079-1083
• Brosnan, S. F. és de Waal, F. B. M. 2003. Monkeys reject unequal pay. Nature 425(6955): 297-299

ps. Minden kedves olvasómnak Boldog Új Évet Kívánok!
Ezzel a bejegyzéssel a blog belépett a 3. életévébe.

Miért önzőbbek a gazdagok?

A kísérletes közgazdaságtanban ismert tény, hogy a gazdagabbak kevésbé adakozóak, mint a szegényebbek (erről írtam korábban). Miért? Illetve tényleg?

A kérdés onnan ered, hogy vannak azért olyan eredmények is, amelyben a gazdagabbak, jobb lehetőségeikkel összhangban, inkább adakozóbbak. Sőt inkább végeznek önkéntes munkát (pedig a szegényebbek között több a munkanélküli) és segítőkészebbek. Egy módosított bizalomjátékban is jobban teljesítettek a jobb anyagi körülmények között élők. [Korndörfer et al. 2015] Ebben a játékban mindenki dönthet, hogy a 10 Eurót érő pénzéből mennyit ad át egy másik személynek. A másik személy minden átadott euró után 2 eurót kap. A kapó személy szintén dönthet, ismerve az első által adott mennyiséget, hogy mennyi ad vissza a saját 10 Eurójából. Az első játékosok átlagosan 5,4 (+/- 2,57) Eurót adtak. Ez (is) szépen mutatja, hogy mennyire együttműködő faj is az ember. A legkevesebbet kereső 10% esetében kissé 5 Euró alatti ez az érték, míg a legtöbbet kereső 10% esetében majdnem 7. Tehát a gazdagabbak inkább viselkedtek adakozóan / együttműködően. (Ne feledjük, hogy ebben a játékban akkor jár mindenki a legjobban, ha mindenki a teljes összeget átadja a másiknak. Ebben az esetben mindenki 20 Eurót visz haza a kezdeti 10-zel szemben. Az aktuális játékban átlagosan 14,97 Eurót vittek haza a játékosok.)

Szóval akkor most együttműködőbbek, segítőkészebbek, adakozóbbak a gazdagok, vagy sem?

A válasz úgy tűnik, hogy "attól függ, hogy mekkora a vagyoni különbség a lakóhelyükön". A legtöbb kísérlet, amely a gazdagok önzőségét mutatta ki Kaliforniában készült. Ez Amerika egyik legegyenlőtlenebb állama (a legegyenlőtlenebb a fővárost is magába foglaló District of Columbia). A fentebb ismertetett bizalomjátékon alapuló kísérletet a sokkal egyenlőbb Németországban végezték. Befolyásolhatja-e az egyenlőtlenség az eredményeket, ahogy a korábban ismertetett tanulmányban (Nishi et al. 2015) a vagyoni különbségek láthatósága?

Erre keresték a választ Willer és munkatársai [Côté et al. 2015], egy felmérés eredményei és egy kísérlet alapján. A felmérés Amerikában készült 1498 személy részvételével. Az itt érdekes kérdés egy olyan kísérleti szituációra vonatkozik, amelyben valaki a nála levő 10 "tombolajegyből" (amint vagy 10 vagy 500 dollárt lehetett nyerni) hányat ad át valakinek, akinek egyetlen jegye sincs. Az emberek átlagosan 4,24 jegyet adtak át (szórás 2,49). A személyekről ezen kívül több demográfiai adat, a fizetésük (bevételük), iskolázottságuk és a lakóhelyük ismert. Az egyenlőtlenebb államokban élők körében a gazdagabbak kevesebb tombolajegyet adtak át, mint a szegényebbek. Az egyenlőbb államokban pedig pont fordítva: a gazdagabbak adtak több tombolajegyet. A kísérletben a részt vevőknek egy statisztikát mutattak, amelyben államukat egyenlőtlenebbnek vagy egyenlőbbnek tüntették fel. Azaz lényegében manipulálták, hogy mit gondolnak a játékosok. Ezt követően a tombolajegy átadó játékot játszhatták. A játékosok átlagosan 3,63 jegyet adtak át (szórás 2,22). Az eredmény ugyan az, mint a felmérés elemzésénél: a nagyobb egyenlőtlenség érzékelése kevéssé adakozóvá teszi az embereket.

Mi lehet az eredmény mögött? Ezt igazán nem tudták megmondani a kutatók. A tény, hogy a gazdagabbaknak lenne miből adakozónak lenni. S tény, hogy ahol ne érzékelnek akkora különbségeket, ott adakozóbbak (segítőkészebbek, együttműködőbbek)  is. Ahol viszont nagy különbségek vannak az emberek anyagi lehetőségei között ott bizony a gazdagabbak önzőbbek.

A gazdagok gondolhatják kitüntetett státuszukat jogosnak, amit kemény munkájukkal és jobb képességeikkel értek el. Kérdés, hogy ez miért lenne jobban jellemző az egyenlőtlenebb helyeken (bár van erre utaló adat). A másik - szerintem valószínűbb - magyarázat, hogy az ilyen helyeken az emberek látják, hogy hova lehet lebukni, s ettől való félelmükben nem veszélyeztetik semmivel kitüntetett státuszukat. S vegyük észre, hogy ez egy ördögi kör. Az egyenlőbb társadalomért ugyanis pont a gazdasági és politikai elit tehet a legtöbbet. S ahol ez a réteg retteg a saját privilegizált helyzetének megtartása miatt, ott nem is engedik kibontakozni az egyenlőbb társadalmat, ami így még egyenlőtlenebb lesz. Ami tovább fűti a félelem légkörét, s így a egyenlőtlenséget tovább mélyíti.

Hivatkozott irodalom

• Korndörfer, M., Egloff, B. és Schmukle, S. C. 2015. A large scale test of the effect of social class on prosocial behavior. PLoS ONE 10(7): e0133193
• Côté, S., House, J. és Willer, R. 2015. High economic inequality leads higher-income individuals to be less generous. Proceedings of the National Academy of Sciences 112(52): 15838-15843

A látványos vagyoni különbség csökkenti az együttműködést

A közgazdasági kísérletek segítenek megérteni az emberi viselkedés alapjait, ami a gazdasági döntéseink mögött húzódik. Az egyik legfontosabb problémája az emberiségnek az egyre növekvő vagyoni különbségek. Nem ér semmit, hogy elég élelmet termelünk, hogy senki ne éhezzen, ha az eloszlása az élelemnek olyan, hogy sokan éheznek, míg kevesen nagyon pazarlóan bánhatnak az élelemmel. A vagyonok egyre nagyobb része egyre kevesebb ember kezében van. A 70-es évek jóléti társadalmai, ami a mai napig egyfajta elérendő cél számunkra, azon alapultak, hogy a vagyoni különbségek a második világháborút követően igen alacsonyak voltak Európában. Ez - sajnos - azóta folyamatosan romlik, s ezzel együtt a jóléti állam is a szép múlt ködébe vész.
A vagyoni különbségek hatását vizsgálja a következőkben bemutatandó tanulmány.

Az embereknek van egy kapcsolati hálójuk, azaz kölcsönhatásaik másokkal nem véletlenek. Modellezzük ezt úgy, hogy kezdetben egy véletlen gráfon helyezzük el az embereket (olyan 17-et egy-egy kísérletben), amelyben a lehetséges kapcsolatok 30%-a van jelen.

Minden játékos valamennyi kezdeti pénzzel rendelkezik. Minden körben (10 kör van) a játékos eldöntheti, hogy együttműködik vagy sem. Az együttműködők 50 pénz/szomszédot vesztenek. A szomszédok kapnak 100 pénzt. Klasszikus segítség, amelyben egy költséges tevékenységet végezhet a játékos, ami a segítettnek előnyt jelent, s az előny abszolút értéke nagyobb, mint a költségé. Továbbá, ha mindenki mindig együttműködik, akkor a végén mindenki igen gazdag lesz, hiszen minden szomszédja révén +50 pénzre tesz szert (50-et költ rájuk, de 100-at kap). A szituáció egy társadalmi dilemma, melyben az egyénileg legnagyobb haszonnal járó cselekedet a nem együttműködés, hiszen az +100 pénzt jelent (persze, amikor senki nem működik együtt, akkor a vagyonok sem nőnek!)

Az egyes körök végén mindenki megtudja, hogy mit tettek a szomszédai. Ezt követően kiválasztunk 2 személyt. Ha van köztük kapcsolat, akkor az egyikük dönthet, hogy ezt a kapcsolatot megszünteti. Ha nem volt kapcsolatuk, akkor egy új kapcsolat jöhet létre. Minden kört követően a lehetséges kapcsolatok 30%-a változhat (tehát elég gyorsan változtatható a kapcsolati háló).

A játékosok vagy azonos kezdeti pénzzel vagy egyenlőtlenül elosztott kezdeti pénzzel rendelkeztek (lásd táblázat). Minden esetben átlagosan 500 pénzegységgel rendelkezett egy játékos.

Kísérletek	Gazdagok kezdeti vagyona (százalékuk)	Szegények kezdeti vagyona (százalékuk)
Nincs különbség	500 (100%)
Alacsony különbség	700 (50%)	300 (50%)
Alacsony különbség	850 (30%)	350 (70%)
Magas különbség	1150 (30%)	200 (70%)

A kezdeti vagyon különbségen kívül a kísérletek egy részében a játékosok látták a szomszédjaik aktuális vagyonát is (a többiben csak a saját vagyonukat).


Ez utóbbi paraméter bizonyult döntőnek az eredményekben!

Az egyenlőtlenség (Gini koeficiens) alakulása a játék végéig. Mivel mindenkinek nőtt a vagyona, akinek legalább egyszer segítettek, így egyrészt kialakult némi egyenlőtlenség ott is ahol nem volt, s csökkent egy kicsit ott ahol magas volt (narancssárga vonal). A látható vagyon mellett az egyenlőtlenség konzerválódott (narancs és szürke folytonos vonal), míg nem látható vagyon mellett csökkent az egyenlőtlenség (szaggatott vonalak).

A vagyon láthatósága mellett kevésbé nőtt a játékosok össz vagyona, jobban csökkent az együttműködési hajlandóság, kevesebb kapcsolata lett a játékosoknak és azok inkább kisebb izolátumokat alkottak.Vegyük észre, hogy az emberek alapvetően együttműködőek. Kezdetben 75% együttműködött. Ez a szint csökkent (ez minden hasonló játékban megfigyelhető). A látható vagyon mellett inkább csökken az együttműködési hajlandóság, egészen olyan 30% körülre, míg a nélkül 50% körül marad. Ez igen jelentős különbség! A "társadalom" által megteremtett össz vagyon is majdnem fele, ha az emberek látják a többiek vagyonát, mintha nem.

(a) Átlagos vagyon növekszik. (b) Az együttműködési szint csökken. (d) A szociális háló kapcsolatszáma eleinte nő, majd főleg a látható vagyon mellett csökken. (e) A hálózat egyfajta összefüggősége (mennyire érhetőek el az emberek egymás szomszédainak szomszédaiként) kissé nő, látható vagyon esetén még kevésbé. A látható vagyon eredményeit a folytonos vonalak jelzik.

Milyen egyéni döntések állnak az eredmények mögött? A látható vagyoni különbségek mellett az egyenlőtlen esetben az adott körben a környezetüknél gazdagabbak általában nem működnek együtt, míg a szomszédságnál szegényebbek együttműködnek. A gazdagok meg is tartják a nem együttműködő viselkedésüket, s így kihasználják a szegényeket. Ez tovább növeli az egyenlőtlenséget. A kezdetben egyenlő helyzetben levő játékosok esetében viszont ennek majdnem az ellenkezőjét tapasztaljuk! A lokálisan gazdag játékosok együttműködnek, s ezt a jellemzőjüket meg is tartják. Tehát ekkor a gazdagoktól a szegények felé áramlik a vagyon, valamelyest kiegyenlítve a kialakuló egyenlőtlenséget.

Lehetett volna az is az eredmény, hogy a szegények, féltve csekély kis pénzüket, nem kooperálnak, mégsem ezt tapasztaljuk (s ebben sok más tanulmány is egyetért). A gazdagok még jobban féltik a pénzüket, olyannyira, hogy a kapcsolataik számát is kezdik csökkenteni, hogy minél inkább megmaradjon a vagyonuk, s a vagyoni előnyük.

Ez a viszonylag egyszerű kísérlet is nagyon jól demonstrálja, hogy a vagyoni különbségek, illetve, ahogy a cikk rámutat, annak láthatósága, milyen mértékben erodálja a társadalom szövetét és teljesítőképességét!

Lehetne-e a csökkenteni legalább a vagyon láthatóságát? Úgy hallottam, hogy Skandináviában nem illik kérkedni a vagyonnal (amúgy is alacsony az egyenlőtlenség ott a világ többi részéhez képest). Sajnos azonban az emberek inkább rájátszanak a látványra. Erejükön felül vesznek státuszszimbólumnak számító autót, mobiltelefont, akármit. Ez ugye tovább rontja a helyzetet. Ha az emberiség normálisan szeretne a XXII. századba lépni, akkor bizony a legfontosabb feladat a vagyoni különbségek eltüntetése. Azért mondom, hogy a XXII. század, mert ez nem fog egyik napról a másikra történni (lehet, de ahhoz le kell dobni egy jó adag atombombát, s akkor mindenkinek marad a pattintott kőeszköz). El kell kezdeni rajta dolgozni! A belső késztetésünk, az igazságérzetünk mind-e mellett szólnak. Az egyenlőségre törekvés a vérünkben van. Évtízezrek alatt ez (is) emelte ki az embert az állati sorból, hogy az elmúlt pár ezer évben az ellenkezője visszavesse oda.

Hivatkozott irodalom

Nishi, A., Shirado, H., Rand, D. G. és Christakis, N. A. 2015. Inequality and visibility of wealth in experimental social networks. Nature 526(7573): 426-429

 Számomra persze a hivatkozott irodalmak között is volt egy fontos rész ;)

Végre elkezdik észrevenni, hogy már letettünk valamit a témában!