Bambuszplafon – amikor a kultúrád akadályoz a jó jegyek elérésében

Amerikában a mindenféle kisebbségek tanulási előmenetele egy eléggé központi kérdés, főleg, mert az afrikai-amerikaiak (feketék) olyan rosszul teljesítenek. Kevesebb figyelem irányul az ázsiai kisebbségre, amelyek viszont általában nagyon jól teljesítenek (jobban, mint a többség).

Jogi és üzleti képzésben a kelet-ázsiaiak (kínaiak, koreaiak, japánok) rosszul teljesítenek

Az amerikai jogi oktatás nagy hangsúlyt helyez a határozott és magabiztos kommunikációra. Az angol-száz jogban (szokásjog), az európaival ellentétben, a korábbi bírói döntések meghatározóak. Illetve Amerikában a tárgyalások kimenetelét az esküdtek dönthetik el (bocs, egy jogász biztosan máshogy érti ezt), így még fontosabb, hogy az ügyvédek miként adják elő érvelésüket. Olyannyira fontos a kommunikációs és vitakészség, hogy a jogászhallgatók jegyeik egy igen nagy részét erre kapják és nem valami bemagolandó ismeret visszaadására.

“Aki tud, az nem beszél. Aki beszél, az nem tud.”

Ez a közmondás sokat elmond a kelet-ázsiaiak gondolkodásáról. A konfuciánus filozófia és az azon alapuló életvitel nagy hangsúly helyez az alázatra, a harmóniára és a hierarchiára. A konfrontatív, a másik érvelését ott helyben szétszedő kommunikáció pedig sok tekintetben ennek az ellentéte. Márpedig ezt várják el a jogi képzésben a hallgatóktól. A keleti hagyományban a tanár-diák viszony sokkal inkább a hierarchián és a passzív befogadáson alapul, míg a nyugatias oktatásban a diszkurzus, a kritikus gondolkodás egyre fontosabb. Nagyon más az a hozzáállás, hogy az oktatás egy olyan rendszer, amiben az igazságot készen kapod az oktatótól, és fő feladatod, hogy figyelj. Ezzel ellentétben a kritikus gondolkodást, a tanulás tanulását vagy a „tanár, mint a tanulás segítője” elvet előtérbe helyező oktatási rendszerekben az órák sokkal interaktívabbak. Megjegyzem, hogy nem tudom nálunk milyen a jogászképzés. A biológusképzésben próbálunk elmozdulni a nagyon poroszos (vagy itt, keleti) frontális oktatást hangsúlyozó rendszerről egy interaktívabb felé. Nem minden esetben egyszerű, a tényanyagról kevés diskurzust lehet tartani, viszont van bőven összefüggés is, amit meg kell érteni (a megértés és a megjegyzés nagyon más dolog). A folyamatok megértése egy másfajta készség, mint a sok adat bemagolása. Továbbá az interaktivitás növeli a hallgatókban azt az érzést, hogy részesei / résztvevői az órának és nem csak valami nem túl jó mozit néznek. Az elmerülés az órában segít annak megjegyzésében (tapasztalat, de oktatáskutatók biztosan tudnának ide citációt is rakni). Szóval bőven van helye a vitáknak, diskurzusoknak a nem jogi és nem üzleti képzésben is.

Mi van, ha nem a jó választ adom? Olyan ciki!

Az oktatási rendszerünk, és itt nem kell Indiáig vagy Kínáig menni, szörnyen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy nem lehet tévedni. Minden megnyilvánulás egyben teszt, aminek negatív következményei lehetnek. A diák nagyon fontolja meg, hogy egyáltalán megszólal és ha igen, akkor mit mond. Egyrészt a diákok nem mernek megszólalni, akkor sem, ha nem értenek semmit. A „nem értés” a nem tudás mindig az ő hibájuk, amit nem csak szégyen bevallani, de egyben hátráltatja az (iskolai) előmenetelüket. Rengeteg probléma van abból az egyetemen, hogy nem mernek kérdezni, megszólalni a diákok. Olyan ismerethiány, megértéshiány marad bennük, amely általában pár perc alatt helyrerakható. Ha elvárnánk, hogy minden tudjanak és értsenek, már amikor bejönnek, akkor mi a mi feladatunk? Én annak örülnék, ha (sokkal) több időt töltenének a tanulással, de ebben a folyamatban tudnák használni az oktatóikat, akik azért vannak, hogy segítség őket az ismeretek megszerzésében.

A felmérés (Lu et al. 2022) megállapítja, hogy a kelet-ázsiaiaknak rosszabbak a jegyei a dél-ázsiaiakhoz (indiaiak és pakisztániak zömében) és a fehérekhez képest. A dél-ázsiaiakkal való összehasonlítás azért fontos, mert a legtöbb statisztikában az ázsiaiak egy nagy masszaként szerepelnek, miközben kulturálisan is (és persze biológiailag is) mások a kelet-ázsiaiak és a dél-ázsiaiak. Az indiaiaknak például nincs gondjuk a vitákkal, saját oktatási rendszerüknek is része, diákként örömmel vesznek részt vitaklubokban. Az üzleti tanulmányokban (MBA) is hasonló a helyzet. Itt is a kelet-ázsiaiak teljesítenek rosszul, olyan rosszul, mint a feketék. Fontos, hogy a rossz jegyek függetlenek attól, hogy az adott kelet-ázsiai etnikumú személy az USA-ban vagy azon kívül született. Az USA-n kívül születettek esetén lehetne mondani, hogy a nyelvi készségeik nem elég jók. A jogi képzések vizsgálatánál az USA-n kívül születettek jegyeit nem is vették figyelembe, pont azért, hogy a nyelvi készségekben levő ilyen hátrány hatását kivegyék.

Kvantitatív és társasági tárgyak

A könyvelés és a statisztika kvantitatív tárgy. Nem sok köze van ahhoz, hogy ki mennyire jól kommunikál vagy sem, vagy kivel mer ellenkezni: vagy tudja mit kell számolni, vagy sem. Ezzel ellentétben az olyan tárgyak, mint a vezetéselmélet vagy a marketing már sokkal inkább vitákról, ötletelésről, beszélgetésről szólnak (úgy az oktatásban, mint a gyakorlatban). A kelet-ázsiaiak mindben rosszabbak voltak a dél-ázsiaiakhoz és fehérekhez képest, de a társasági tárgyakban jelentősebb volt a különbség. Mondjuk a kvantitatívat nem értem. Az biztos, hogy nem rosszabb a motiváltságuk, mint mindenki másé (felmérés a tanulmány részeként).

Online könnyebb?

Az elmúlt időszak kényszerűségből online-ra váltó környezete valamellyest segítette a kelet-ázsiaiakat. Eleve sokkal kevesebb interakció lehetséges egy online órán (ez tapasztalat), illetve a többiek jelenléte, reakciói kevésbé befolyásolnak. Végül is egy gép előtt ülünk és kis ikonokhoz beszélgetünk (néha pár bekapcsolt kamerához). Azért még a cikk írói sem vetemedtek arra, hogy egyes kultúrák miatt az online oktatást kéne alapnak tartani. Azt bevallom innen a kulturálisan sokkal homogénebb Európából (így 2022. április 6-án azért az „itt”, „Európa” és „kulturális homogenitás” szavakat egy mondatba leírni furcsa…), nehéz értelmezni, hogy miért kéne törekedni arra, hogy másoknak is jó élmény legyen az előadás, mint a többségi társadalomnak. Eddig egyszer futottam bele ilyen kulturális problémába. Brazilokat tanítottunk jó pár éve, amikor a brazil állam mindenfele küldözgette fiataljait. Egyik előadáson bepánikoltak, amikor ősi / vadászó gyűjtögető társadalmakról beszéltem és megjegyeztem, hogy az ő berendezkedéseikhez van állítva az agyunk, amiból azt vették le, hogy akkor most nekiállok agitálni őket egyik vagy másik politikai nézet felé. Nem tettem, amiért hálásak voltak. Nem mertem megkérdezni, hogy mennyi ilyet kell amúgy elviselniük az egyetemeiken otthon. Lehet kellett volna, hogy sejtsem mi várhat ránk a következőkben.

Hivatkozott irodalom

• Lu, J. G., Nisbett, R. E., Morris, M. W., 2022. The surprising underperformance of East Asians in US law and business schools: The liability of low assertiveness and the ameliorative potential of online classrooms. PNAS 119:e2118244119.