A mélység sötét ősi szörnyei

A mélység sötét ősi szörnyei

Inchtyoszaurusz (bal) és moszaszaurusz (jobb)

Az ősmaradványok ritkán, de nem csak csontokat vagy más kemény részt tartalmaznak, de valamilyen módon a lágyabb részek lenyomatát vagy azokból egy vékony filmet. Ilyen volt például egy ichthyoszaurusz (halgyík) körül talált sötét "glória" (lásd ábra). Ezek a maradványok különösen fontosak az őslények anatómiájának megismerésében. Hasonlóan a moszaszauruszok (egy másik, kihalt tengeri hüllőféle) megmaradt pikkelyei segítettek megérteni, hogy hogyan váltak szárazföldi állatból újból vízivé. Az őshüllők színezete leginkább a festő fantáziájára volt bízva (lásd fent). A lágy részek (hám maradványa/lenyomata) elemzése azonban lehetőséget nyújt az állatok valódi színének megismerésére.

Halgyík maradvány a test körvonalának lenyomatával (bal). Moszaszaurusz pikkely lenyomat (jobb).

A kutatók a fent bemutatott őshüllőkön (ichtyoszaurusz, 196-190 millió éves, és moszaszaurusz, 86 millió éves) kívül még egy ősi - 55 millió évvel ezelőtt élt - kérgesteknős maradványait elemezték. A hám  színtesteit elektromikroszkóppal nézték (ez igen nagy felbontást eredményez), illetve tömegspektrometria elemzéssel (ez a benne levő anyagok milyenségére ad utalást) vizsgálták a színét felelős sejtalkotókat (melanoszómát). Mind ezen struktúrák alakja, mint a tömegspektormetria profil arra enged következtetni, hogy volt bennük eumelanin, ami a sötét színért felelős.

Teknős fosszilis maradvány (fent). Moszaszurusz pikkelyek (középen). Ichtyoszaurusz lenyomat (lent). A nyíl jelzi (a), hogy mely rész van kinagyítva. A négyzet (b) jelöli a mikroszkópos felvétel helyét (c). A középső panelen a méretetskála beosztása 3 µm. A nagyított részen melanoszómák láthatóak.

Bár a nem sötét színért felelős színanyagok kevésbé maradnak meg, de ha az elektormikroszkópos felvételen látható sűrűségben fordulnak elő, akkor nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy az adott szövet sötét színű volt. Így kijelenthetjük, hogy a három tengeri őshüllő olyan, sötét, színezetű volt (legalább részben), mint a ma élő kérgesteknős (Dermochelys coriacea). A színezet ugyan úgy evolúciós nyomás alatt lehet, mint más tulajdonság. A sötét szín hüllőkben jobb naphő felvevő képességet jelenthet. Az említett kérgesteknős igen hideg vizekben is előfordul, s gyakran próbál meg napfürdőzni, hogy teste meleg maradjon. A rokon közönséges levesteknős (Chelonia mydas) csak piciként fekete. Ez gyorsabb növekedést tesz lehetővé számára ebben az igen sérülékeny korban, mert több meleget képes felvenni.

Kérgesteknős (bal). Közönséges levesteknős frissen kikelt picinye (középen), és felnőtt egyed (jobb).

Hasonlóan az három őshüllőnél is a hőfelvétellel lehet kapcsolatban a sötét szín. Mindhárom faj hideg égövben is megtalálható (igaz a mesosaurusz és az ichthyoszaurusz állandó testhőmérséklettel rendelkezett, az extra hő nekik is jól jött a fagyos északi vizekben).

A színezet másik feladata a rejtés lehet. Sok vízi élőlény setében a has világos és a hát sötét, így alulról beleolvad a világos felszín színébe, meg felülről a sötét mély színét hordozza magán. Az igen mély tengerekben élő lények viszont teljesen feketék, környezetük sötétségéhez igazodva. A halgyíkok feltételezhetően mélytengeriek voltak.

A modern képalkotó technikák és analitikai módszerek lehetővé teszik, hogy akár az őshüllők színezetét is megállapítsuk. Mai hüllőkkel és más vízi élőlényekkel összevetve színüket a szín funkciójára is lehetnek hipotéziseink.

Lindgren, J., Sjovall, P., Carney, R. M., Uvdal, P., Gren, J. A., Dyke, G., Schultz, B. P., Shawkey, M. D., Barnes, K. R. & Polcyn, M. J. 2014. Skin pigmentation provides evidence of convergent melanism in extinct marine reptiles. Nature, 506, 484-488.