A tudományos cikkek megjelenés előtt átesnek egy bírálaton, amely során szakértők nézik át, hogy van-e benne észrevehető hiba, hiányosság, illetve segítenek a cikk tálalását javítani. Ez egy fontos lépés és biztosítja, hogy nem kerül be a tudományos irodalomba olyan tanulmány, amit legalább két szakértő ne látott volna előtte. Ettől még lehetnek benne hibák, de legalább ordas problémákból kevesebb.
Egy tanulmányt 2-3 bíráló véleményez, a véleményezésnek általában két köre van.
A szerzők a bírálat alapján javítják a cikküket, újból benyújtják, majd a bírálók megint megnézik, hogy akkor most már minden rendben van-e. Általában tényleg körülbelül két kör szokott lenni, bár magam is tapasztaltam ennél többet. Akkor már tényleg apró részleteken vitatkozunk egy bírálóval.
Én 13 bírálatot készítettem el tavaly. Nem számolom külön a második fordulókat, szóval ez 13 teljesen független benyújtott cikk. Témájukban elég vegyesek, van itt genetikai kód, élet keletkezése, RNS hajtogatás, publikációs idők, stb. Volt közöttük nagyon érdekes és volt közöttük teljesen érthetetlen is. Íme a 2022-es lista (az utolsó bírálatot szilveszterkor fejeztem be):
Biological Conservation (1), Heliyon (1), International Journal of Molecular Sciences (1), Journal of Mathematical Chemistry (1), Journal of Molecular Evolution (1), Journal of Theoretical Biology (4), Philosphical Transactions of the Royal Society B (1), PLoS Computational Biology (1), Royal Society Open Science (2)
Az általam bírált cikkek száma az egyes években. Jól látszik, hogy ahogy "öregszem" egyre több bírálatot is végzek. |
A bírálatokért nem kapunk fizetséget. Mindenki úgy veszi, hogy ez része a munkaköri leírásunknak. Legalábbis amolyan hallgatólagos része. Sem kötelezve nem vagyunk, sem „pontok” nem járnak érte egyes munkahelyeken (az Ökológiai Kutatóközpontban járt érte, az ELTE-n nem). Így persze az idő, amit erre „pazarolok” azt máshonnan kell elvennem. Sajnálatos módon pont ezért nehéz bírálót találni, mert mindenki azt szeretné, hogy az ő cikkeit gyorsan bírálják, de ő maga ne pazaroljon ilyesmire időt. Klasszikus közlegelők dilemmája.
A rendszerben tehát ez egy olyan rejtett költség, amit nem a kiadók állnak, hanem maguk a zömében államilag finanszírozott egyetemek/kutatóintézetek. Ez adalék ahhoz, hogy miért lenne eleve olcsóbb, ha az egész publikációs ökoszisztéma az egyetemeken/kutatóintézetekben maradna és nem a kiadóvállalatoknál. Az összeg, amit a bírálatokra költenek az államok viszont nem ismert. A mi munkaidőnk ugyanis forintosítható (dollárosítható), így becsülhető, hogy mennyibe is kerül a bírálati rendszer.
Egy 2021-es tanulmányban két magyar és egy ausztrál kutató pont ezt a költséget próbálták konkretizálni (Aczél, Szászi és Holcombe, 2021). Az adatok 2020-ra vonatkoznak. A tudományos tanulmányok száma minden évben növekszik, így a bírálat költsége is.
2020-ban egy 87 ezer folyóiratot figyelő adatbázis alapján 4.701.988 cikk jelenet meg.
Minden elfogadott cikkre átlagosan három bírálat jut. Kettő az első körben és egy további a következő körben. Ez szerintem jócskán alulbecsli a tényleges bírálatok számát.
A szerzők számoltak az el nem fogadott cikkek bírálatával is. Ugyanis a bírálati folyamat vége az is lehet, hogy az adott tanulmány nem felel meg a közlés kritériumainak és adott formában nem közölhető (még jelentős újraírás után sem). Vannak tényleg nagyon rossz cikkek, amiknek nem szabad megjelenniük. Sajnálatos módon a visszautasított cikkek számáról kevesebb adat van, bár az egyes folyóiratok rendszerei ezt is tudják. Azt a becslést alkalmazták, hogy a beküldött és bírálatra kiadott tanulmányok 45%-át utasítják vissza.
Ez összesen 21.800.126 bírálatot jelentett 2020-ban.
Egy bírálat elkészítése bevallások alapján olyan 6 óra. Ebben benne van a tanulmány alapos átolvasása, a bírálat megfogalmazása és annak a bírálati rendszerbe való feltöltése is. Saját tapasztalatom alapján ez nagyjából rendben is van. Én is kb. egy munkanappal számolok egy bírálatnál (de általában el van osztva több napra).
Ez 130,8 millió munkaóra egy évben, azaz majdnem 15 ezer évnyi bírálással töltött idő évente.
Amennyiben ezt forintosítani szeretnénk úgy tudni kéne a bírálók fizetését. A fizetés persze országról országra változik, így azt is feltették, hogy a bírálók országok közötti eloszlása ugyanolyan, mint a szerzők eloszlása. Azaz főleg amerikai, brit és kínai bírálók vannak (de persze több országra végigszámolták, ezek a fő cikkíró országok). Ami elérhető a fizetésekről az adjunktus-docens-egyetemi tanár szinteken, azt vették alapul a számolásnál.
Az USA önmagában 1,5 milliárd dollárt költ bírálatokra. Az Egyesült Királyság 391 millió dollárt, Kína pedig 626 milliót.
Ez így leírva soknak tűnik, de persze sok ember között oszlik meg. Viszont egyben azt is mutatja, hogy amennyiben lehetne valahogy a rendszert hatékonyabbá tenni, akkor forrásokat tudnánk felszabadítani. Azaz több időnk lenne mással foglalkozni (például tanítani).
A tanulmány ad pár ötletet:
(1) Az elutasított cikkeket a következő újságnál ne kelljen újra elölről bírálni. Ez a legnagyobb pazarlás a rendszerben. Sok cikket maguk a szerkesztők visszautasítanak mielőtt kiküldenék bírálatra. Ez nem jelenti, hogy sok cikk eleve hibás, csak a szerkesztő tudja, hogy nem fog megjelenni abban az újságban, aminek ő a szerkesztője. Mert bár a bírálati eljárás alapvetően a tudományos megfelelőségről szól, a szerkesztők az újság érdekeit is figyelembe veszik. Azaz van a cikkeknek egy jó része, ami közlésre alkalmas a bírálók szerint is, csak nem abban az újságban, ahova küldték. Kiadón belül már működnek ezek az átadások, de így sok újraértékelés van, ami megúszható lenne. Amúgy egyik legegyszerűbb módja az lenne, ha nem kérnék számon rajtunk a „színes-szagos” újságokat, hanem ott publikálhatnánk, ahol szeretnénk. Kevesebb felesleges kör lenne így.
(2) Legyen több bíráló: vonjunk be fiatalokat és az öregeket is. A bírálóknak a szerkesztők vagy a terület legismertebbjeit vagy a saját ismerőseiket kérik fel. Az első kategóriába tartozók ideje igen korlátozott és bizony drága is. A második pedig egy igen szűk kör és általában hasonló korú (vagy egy generációval fiatalabb), mint a szerkesztő. Itt alapvetően érett kutatókról van szó. Teljesen érthetően több bírálati felkérést kapok most, mint kaptam 10 évvel ezelőtt. Az első bírálatra 2005-ben lettem felkérve, ami két évvel a PhD megszerzését követően volt. Abban az évben rögtön három bírálatom volt.
A fiatal post-docok bevonását támogatom, a fiatalabb nemzedékét viszont kevésbé. Nincs meg még a rálátásuk a tudományra, hogy értékeljék a cikkeket. Egy post-docnak már legalább a technikai ismerete megvan, hogy el tudja dönteni működhet-e az, amit a cikkben írnak. És igen, az idősebb kutatókra több bírálat fog jutni. Szerintem ez teljesen rendben is van. Lehet, hogy az ő idejük drágább, de mivel mindenféle egyéb elfoglaltságaik okán amúgy sem tudnak fókuszáltan kutatni, mint egy doktorandusz, így akár végezhetnek ilyen munkát is. És ott vannak a nyugdíjas kutatók, akiknek a tapasztalatát és tudását fel kéne használni. Az ő esetükben érzem, hogy a 65 éves nyugdíjkorhatár nagyon korai.
(3) Legyen több előnye a bírálatnak. Az egyik előnye a bírálatnak, hogy kénytelenek vagyunk cikket olvasni. Pláne egy jó cikk esetében öröm, hogy olvasom és lényegében a megjelenés napján már tudok róla (sőt előbb is). Ez az előny viszont csak azokra a cikkekre igaz, amelyek érdekesek (nekem, tehát ez szubjektív). Nem biztos, hogy ilyen cikkeket kapok. Sajnos sok cikket kapok, ami nem érdekes egyáltalán (ok, ezeket valakinek ki kell szórni, és az is lehet érdekes, hogy sikeresen akadályozzuk a baromságok terjedését az irodalomban) vagy nekem nem érdekes. Ha jobban válogathatnánk abban, hogy mit szeretnénk bírálni, az jobb lenne nekünk. Lehet, hogy a tudománynak kevésbé, mert persze az ismerősök cikkeit inkább bírálnánk és ez buborékokhoz vezetne (így is vannak, de még inkább).
A másik előny, ha a bírálatok is megjelenhetnek névvel együtt. A bírálat persze messze nem olyan munka, mint magának a cikknek a megírása, de munka. És érdekes perspektívával gazdagíthatja magát a cikket is. Lehet egy olyan diskurzus része is, ami a főszövegbe nehezen paszírozható bele, de attól még releváns. A Biology Direct tudományos folyóirat például megjelenteti ezeket a „beszélgetéseket” a cikkekkel együtt.
Hivatkozott irodalom
Aczél, B., Szászi, B. és Holcombe, A. O. 2021. A billion-dollar donation: estimating the cost of researchers’ time spent on peer review. Research Integrity and Peer Review 6(1): 14
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése