Az előző bejegyzésben a választott vezetők és a jó példával előljárás együttműködést emelő hatásáról írtam. Most egy tanulmány (Cox et al. 2013) alapján a zsarnokok hatását mutatom be. Sejteni lehet, hogy nem tesznek jót az együttműködésnek.
A szociológiai / közgazdasági kísérletek azért rendkívül hasznosak, mert valamennyire el lehet vonatkoztatni velük aktuális politikai vagy gazdasági eseményektől. A szituációban ugyanis sohasem az a kérdés, hogy szereted-e a főnöködet vagy mennyi pénzt adnál egy politikai vezetőnek, hogy ő rendelkezzen felette. Döntéseket kell hozni egy jól definiált szituációban, amely befolyásolja, hogy mennyi pénzt vihet haza az illető a kísérletből.
A közjó játékok olyanok, amelyekben mindenki dönthet, hogy a rendelkezésére álló összegből mennyit ad be a közösbe. A közösbe beadott összeg felszorzódik és mindenki között egyenletesen elosztásra kerül. A játékosok több pénzt vihetnek haza, ha mindenki befektet, de még többet, ha a többiek befektetnek a közjóba, de az egyén nem. A rideg közgazdasági haszonelemzés alapján nem érdemes közjavakra költeni.
A vizsgált négyfős csoportokban, amennyiben mindenki egyszerre dönt a beadásról egészen magas befektetési hajlandóságot mértek (70,95%). Tehát az emberek – ahogy más kísérletekben is – alapvetően hajlandóak együttműködni.
Mi van akkor, ha megváltoztatjuk a szabályokat és lesz, aki a többiek után fog csak dönteni? A főnök (boss) egyszerűen csak a másik három játékos után dönt. A király a többiek után dönt és még el is veheti a közösbe beadott forrásokat.
Valahogy érezzük, hogy ez nem segíti az együttműködést, pedig nem változtatja meg a játék dinamikáját abból a tekintetből, hogy még mindig nem éri meg semmit beadni. De talán még inkább egyértelmű mindenkinek ez. A főnök látja, hogy a többiek mennyit adtak be. Amennyiben keveset, úgy ő sem kapna vissza sokat, ha beadna mindent, veszteség érné. Ha sokat adtak be a többiek, akkor persze tovább növelhetné a közösből fakadó előnyöket, de egyben a saját bevételét még inkább növelheti, ha nem ad be semmit. Ezt persze a többiek is tudják.
A király esete még rosszabb. Ugyanis neki érdemes mindenkinek a beadását elvennie (hiszen megteheti), ezzel a saját "kincstárát" növeli, igaz egyben arra sarkallja a "jobbágyait" (bocs, a tanulmány tényleg ezeket a címkéket használta), hogy azok ne is próbáljanak semmit beadni a közösbe.
Érdekes, hogy a fentiek ellenére is beadnak a játékosok a közösbe, de kevesebbet, mint amikor mindenki egyszerre dönthetett. Sőt a főnökök sem nullázták a beadásukat, igaz lényegesen kevesebbet adtak be, mintha nem lettek volna kitüntetett helyzetben.
A játékban volt még egy csavar. A közjójátékot általában úgy játsszák, hogy a közjóhoz hozzájárulhatnak a játékosok, azaz a pénz sajátként kezd és ebből lehet a kezdetben üres közös kasszába helyezni. A közlegelők dilemmája, ami az első leírása a közjó szituációnak viszont olyan helyzet, amikor a közösben van az érték és ebből vesznek ki az érintettek. A történetben ugye a közös legelő fűhozamából vesznek el a teheneik számára. Minél több a tehén, annál kisebb az egy tehénre jutó tejhozam, de akinek több tehene van, az így is több profitot könyvelhet el.
Ez a kétfajta megközelítés a történetben az egyszerre döntés esetében nem okoz különbséget (ezt más tanulmányok is alátámasztják). Viszont a király esetében, aki mások beadását vagy benthagyását is elveheti, a különbség óriási. Míg, amikor a játékosoknak be kell adni, akkor a király átlagosan nem ad be semmit. Viszont, amikor a játékosok egy közös pénzmennyiségből vehetnek ki maguk számára, akkor a király nemhogy csak a saját részét (a közös negyede) veszi ki, hanem a többiek benthagyását is jócskán dézsmálja.
Mi a különbség a két szituációban? A nyerhető pénzek tekintetében semmi. Viszont mégis máshogy érzékeljük a kettőt. Az egyikben a beadás egy alapvetően önzetlen viselkedés, míg a másikban a kivétet lehet önző viselkedésnek tekinteni. Szóval, ha 10 dollárból 5-öt bead valaki, az önzetlen, de ha bent levő, rá eső 10-ből 5-öt kivesz az önző.
Mit mond ez nekünk? Azt, hogy egy szituáció, ami közgazdaságilag teljesen azonos, teljesen más lehet abból a tekintetből, hogy mi hogyan látjuk. Vagy éppen hogyan látják a vezetőink. Például az ország büdzséjét úgy tekintik, mint mindannyiunk hozzájárulását vagy úgy mint az ország (akármit és akárkit is jelentsen az) jussát, amiből a fránya emberek mindenféle okból (klímavédelem, egészségügy, oktatás, közlekedés, stb.) csak kivesznek maguknak.
A szociológiai / közgazdasági kísérletek azért rendkívül hasznosak, mert valamennyire el lehet vonatkoztatni velük aktuális politikai vagy gazdasági eseményektől. A szituációban ugyanis sohasem az a kérdés, hogy szereted-e a főnöködet vagy mennyi pénzt adnál egy politikai vezetőnek, hogy ő rendelkezzen felette. Döntéseket kell hozni egy jól definiált szituációban, amely befolyásolja, hogy mennyi pénzt vihet haza az illető a kísérletből.
A közjó játékok olyanok, amelyekben mindenki dönthet, hogy a rendelkezésére álló összegből mennyit ad be a közösbe. A közösbe beadott összeg felszorzódik és mindenki között egyenletesen elosztásra kerül. A játékosok több pénzt vihetnek haza, ha mindenki befektet, de még többet, ha a többiek befektetnek a közjóba, de az egyén nem. A rideg közgazdasági haszonelemzés alapján nem érdemes közjavakra költeni.
A vizsgált négyfős csoportokban, amennyiben mindenki egyszerre dönt a beadásról egészen magas befektetési hajlandóságot mértek (70,95%). Tehát az emberek – ahogy más kísérletekben is – alapvetően hajlandóak együttműködni.
 |
| Amíg nem éltél vissza vele, nem is igazán ízlelted meg a hatalmat! |
A főnök és a király
Mi van akkor, ha megváltoztatjuk a szabályokat és lesz, aki a többiek után fog csak dönteni? A főnök (boss) egyszerűen csak a másik három játékos után dönt. A király a többiek után dönt és még el is veheti a közösbe beadott forrásokat.
Valahogy érezzük, hogy ez nem segíti az együttműködést, pedig nem változtatja meg a játék dinamikáját abból a tekintetből, hogy még mindig nem éri meg semmit beadni. De talán még inkább egyértelmű mindenkinek ez. A főnök látja, hogy a többiek mennyit adtak be. Amennyiben keveset, úgy ő sem kapna vissza sokat, ha beadna mindent, veszteség érné. Ha sokat adtak be a többiek, akkor persze tovább növelhetné a közösből fakadó előnyöket, de egyben a saját bevételét még inkább növelheti, ha nem ad be semmit. Ezt persze a többiek is tudják.
A király esete még rosszabb. Ugyanis neki érdemes mindenkinek a beadását elvennie (hiszen megteheti), ezzel a saját "kincstárát" növeli, igaz egyben arra sarkallja a "jobbágyait" (bocs, a tanulmány tényleg ezeket a címkéket használta), hogy azok ne is próbáljanak semmit beadni a közösbe.
Érdekes, hogy a fentiek ellenére is beadnak a játékosok a közösbe, de kevesebbet, mint amikor mindenki egyszerre dönthetett. Sőt a főnökök sem nullázták a beadásukat, igaz lényegesen kevesebbet adtak be, mintha nem lettek volna kitüntetett helyzetben.
Beadni a közösbe vagy kivenni a közösből?
A játékban volt még egy csavar. A közjójátékot általában úgy játsszák, hogy a közjóhoz hozzájárulhatnak a játékosok, azaz a pénz sajátként kezd és ebből lehet a kezdetben üres közös kasszába helyezni. A közlegelők dilemmája, ami az első leírása a közjó szituációnak viszont olyan helyzet, amikor a közösben van az érték és ebből vesznek ki az érintettek. A történetben ugye a közös legelő fűhozamából vesznek el a teheneik számára. Minél több a tehén, annál kisebb az egy tehénre jutó tejhozam, de akinek több tehene van, az így is több profitot könyvelhet el.
Ez a kétfajta megközelítés a történetben az egyszerre döntés esetében nem okoz különbséget (ezt más tanulmányok is alátámasztják). Viszont a király esetében, aki mások beadását vagy benthagyását is elveheti, a különbség óriási. Míg, amikor a játékosoknak be kell adni, akkor a király átlagosan nem ad be semmit. Viszont, amikor a játékosok egy közös pénzmennyiségből vehetnek ki maguk számára, akkor a király nemhogy csak a saját részét (a közös negyede) veszi ki, hanem a többiek benthagyását is jócskán dézsmálja.
Mi a különbség a két szituációban? A nyerhető pénzek tekintetében semmi. Viszont mégis máshogy érzékeljük a kettőt. Az egyikben a beadás egy alapvetően önzetlen viselkedés, míg a másikban a kivétet lehet önző viselkedésnek tekinteni. Szóval, ha 10 dollárból 5-öt bead valaki, az önzetlen, de ha bent levő, rá eső 10-ből 5-öt kivesz az önző.
Az üveg félig teli vagy félig üres szituáció bizony különböző!
Mit mond ez nekünk? Azt, hogy egy szituáció, ami közgazdaságilag teljesen azonos, teljesen más lehet abból a tekintetből, hogy mi hogyan látjuk. Vagy éppen hogyan látják a vezetőink. Például az ország büdzséjét úgy tekintik, mint mindannyiunk hozzájárulását vagy úgy mint az ország (akármit és akárkit is jelentsen az) jussát, amiből a fránya emberek mindenféle okból (klímavédelem, egészségügy, oktatás, közlekedés, stb.) csak kivesznek maguknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése