A rituálék és az emberi viselkedés

Vonzódunk a rituálékhoz. Na nem valami sötét üzelmekre kell gondolnunk, hanem a mindig azonosan végrehajtott cselekedetekhez, amelyeknek nem biztos, hogy van bármilyen haszna. Ezek másolások, egymás cselekedeteinek a másolása. Ilyen másolás egy katonai parádén az egyszerre lépő katonák menetelése. Mielőtt azonban az ilyen szinkron mozgás és a rituálék hasznát mutatnám be (egy következő bejegyzésben) a rituálékra való hajlamunkat mutatom be.

Vegyünk egy dobozt, aminek a tetején van egy rúd az elején pedig egy ajtóka, és van egy pálcánk segédeszközként. A demonstrátor megmutatja, hogy pálcával háromszor ráütve a a rúdra, kitolva a rudat az azt helyben tartó gyűrűkből, beillesztve a rudat az így felszabaduló lyukba, majd felemelve a doboz elején levő ajtókát a mögötte levő üregből a pálcával egy jutalom szerezhető meg. A mozdulatsor eleje teljesen felesleges, a jutalom megszerezhető az ajtóka felnyitásával és a jutalom pálcával való kiszedésével. A felső rúd mozgatása és az ott levő üreggel való kölcsönhatásnak nincs jelentősége a jutalom megszerzése szempontjából. (Horner és Whiten 2005)


Egy átlátszatlan doboz esetén ezt a kísérlet alanya nem tudhatja és így esetleg kénytelen az egész mozdulatsort végigcsinálni. Egy átlátszó doboz esetén viszont egyértelmű, hogy a mozdulatsor eleje felesleges. Lehet rögtön az ajtóval kezdeni és megszerezni a jutalmat.

Fiatal csimpánz a dobozzal. Bal oldalt egy átlátszatlan doboz látható, míg jobbra egy átlátszó.

Fiatal csimpánzok és fiatal emberpalánták markánsan máshogy viszonyulnak ehhez a feladathoz. A csimpánzok átlátszatlan doboznál 60%-ban megismételték a felesleges mozdulatsort, de amikor látható volt, hogy mit is kéne csinálni a jutalomért, akkor céltudatosan csak azt végezték el (6% volt a felesleges mozdulatot is elvégzők gyakorisága). Embergyerekek viszont a doboztól függetlenül 70–80%-ban az egész mozdulatsort végigcsinálták. Tehát akkor is igazodtak a demonstrátorhoz, utánozták azt, amikor egyértelmű volt, hogy ennek nincs jelentősége a jutalomszerzés szempontjából. De a rituáléknak és az elvárásoknak megfelelés nagyon erős bennünk!

Egy másik kísérletben (Clay és Tennie 2018) vegyünk egy kettévágott fadarabot és rejtsünk el a belsejében levő kivájt üregében egy matricát. A fadarabot csap és luk tartja egyben. A két fél simán szétszedhető. Amikor a fa kinyitását 3–5 éves gyerekeknek megmutatták, akkor a kontroll kivételével mindig végeztek a kinyitás szempontjából felesleges műveleteket is. A fát a bal kézben tartva a demonstrátor a jobb kezének hátát a fához dörzsölte kétszer, az óramutató járásával egyező irányban körözve, majd felemelte jobb kezét és a fa fölött csuklóját négyszer körözte. Csak ezt követően nyitotta ki a dobozt. Egy másik rituáléban előbb a jobb mutatóujjával egy X-et rajzolt a fa tetejére, majd a két fél elválásának vonalát végigkövette ujjával. Mindkét esetben az extra cselekedetek teljesen feleslegesek.

Ezt követően a dobozt elvitték feltölteni (a benne levő matricát megkapta a kísérlet alanya), de nem feltöltötték, hanem egy nyithatatlan replikára cserélték. A gyerekek 70–80%-a előbb elvégezte a felesleges mozdulatsornak legalább az egyik tagját (általában a másodikat, arra biztosan jobban emlékeztek még) és csak azt követően próbálta kinyitni a dobozt. Ez nem sikerült. De ez számunkra lényegtelen.

Végezzük el ugyanezt a kísérletet bonobókkal. A matrica helyett almadarabokat kapnak, de amúgy minden ugyanaz. A bonobók rögtön megpróbálják kinyitni a fadarabot. Amikor ez nem sikerül, akkor további olyan cselekedetet végeznek, amivel potenciálisan ki lehet nyitni egy ilyen dobozt (rázás, harapás, rángatás, stb.). A "varázsmozdulatokat" azonban nem utánozzák. A csimpánzok okos állatok és eszközhasználatuk is egészen kivételes tud lenni, de az imitációban nem a legjobbak (Tennie et al. 2012).

Vagy legalábbis a rituális imitáció nem kenyerük. de Waal és munkatársai egy fémdobozba rejtettek élelmet. A dobozon volt egy ajtóka, amit felemelve, vagy oldalra húzva lehet a doboz belsejéhez hozzáférni (mozi 1 és mozi 2). Mindkét módszer működik. Nagyjából a tesztelt csimpánzok és gyerekek fele rá is jött, hogyan kéne magától kinyitni az ajtót. Ez csak azt bizonyítja, hogy a feladat nem lehetetlen és saját megoldás is lehetséges. Újabb csimpánzok és gyerekek bevonásával egy információ átadásos kísérletet végeztek, ami nagyjából a sugdolózós játéknak felet meg, amiben megnézzük mi jön ki több átadást követően az elején megadott mondatból. Itt megtanítottak egy egyedet/személyt az ajtó valamelyik kinyitására. Ezt követően már ő mutatta meg a következő egyednek, és így tovább. Mind csimpánzok, mind embergyerekek (3 évesek) esetében az elsőnek megmutatott kinyitási procedúra ment tovább egyik egyedről/személyről a másikra. Lehet, hogy ez nem pontos imitáció (ezt emulációnak is lehet hívni), de az egyedek ragaszkodtak ahhoz a módozathoz, amit tanultak. Volt olyan csimpánzt, amelyik véletlenül a másik módon nyitotta egyszer ki az ajtócskát. De csak egyszer "tévesztett", és az őt megfigyelő már a többségben alkalmazott módszert alkalmazta és adta tovább. Tehát, amikor van célirányos oka, a csimpánzok is utánoznak (legalábbis másolnak egy bizonyos tekintetben). Az emberek viszont szinte mindig hajlamosak az utánzásra.

A dobozon levő ajtó fel is nyitható (B) vagy félrehúzható (C)

Ez az utánzás lesz az alapja a szinkron viselkedésnek és így a közös rituálék létrejöttének. Ezek a közös rituálék tartják össze a társadalmakat.

Hivatkozott irodalom

Clay, Z. és Tennie, C. 2018. Is overimitation a uniquely human phenomenon? Insights from human children as compared to bonobos. Child Development 89(5): 1535–1544

Tennie, C., Call, J. és Tomasello, M. 2012. Untrained chimpanzees (Pan troglodytes schweinfurthii) fail to imitate novel actions. PLoS ONE 7(8): e41548
Horner, V. és Whiten, A. 2005. Causal knowledge and imitation/emulation switching in chimpanzees (Pan troglodytes) and children (Homo sapiens). Animal Cognition 8(3): 164–181
Horner, V., Whiten, A., Flynn, E. és de Waal, F. B. M. 2006. Faithful replication of foraging techniques along cultural transmission chains by chimpanzees and children. Proceedings of the National Academy of Sciences 103(37): 13878–13883