2020. február 23., vasárnap

COVID-19 és a gazdaság: Az összeesküvéselméleteknek még mindig semmi értelmük

A jelenlegi adatok alapján 79 ezren fertőződtek meg az új koronavírussal (SARS-CoV-2) és 2400-an haltak bele a fertőzésbe (az azzal járó tüdőgyulladásba és általános legyengülésbe). A világ továbbra is aggódva figyeli az eseményeket, főleg mert egyre több halálos áldozatról van tudomásunk Kínán kívülről.



Mivel a fertőzöttek száma túl van azon a határon, ami emberi ésszel felfogható, innentől már csak a nagy számot látjuk. Ez tovább erősítheti az összeesküvéselméletek híveit. Mivel próbálok minél több híradást olvasni a járvánnyal kapcsolatban, bizony belefutok a fura elképzelésekbe is.


Kína hazudik, ennyi emberért nem zárná le a gazdaságát. Biztosan már milliók haltak meg.


Mivel a halál végleges, így természetesen azt a számot nézzük alapvetően. Egy járvány viszont területi szinten nem a pár ezer halálos áldozat miatt problémás. Hupej tartományban, és persze leginkább Vuhanban tízezrek vannak kórházban. Azaz a szokásos sokszorosára emelkedett a kórházi ápolásra szorulók száma. Amennyiben nem kapnák meg a megfelelő kezelést, a halálozás is magasabb lenne. Továbbá, ha Kína nem próbálja meg megállítani a vírus terjedését, az leginkább a saját országát fogja érinteni. Hupej az ország közepén van, jelentős kereskedelmi csomópont, így onnan nagyon egyszerűen tovább terjedhet a járvány (ahogy terjed is). Kína gazdasága, de az egész világgazdaság megérzi a mostani leállást. Képzeljük el, ha ez a járvány szabadon tombolhat végig egész Kínán! Nem az a kérdés, hogy 1% vagy 4% a halálozási ráta. Az a kérdés, hogy mennyi munkaóra esik ki.

Magyarországon betegszabadságra nem igen szokás járni, sőt egyre kevésbé vesszük igénybe ezt (KSH), de így is átlagosan körülbelül 10 munkanap esik ki. Amerikai adatok alapján egy influenza megbetegedés miatt átlagosan 3,7–5,9 nap marad ki (Keech & Beardsworth 2008). Ez országos szinten már több millió munkanap kiesés jelent itt Magyarországon, ahol kevesebb ember él, mint Vuhanban! Ez Amerikában és Európában is milliárdos (dollárban és euróban) költséget jelent (Gasparinin et al. 2012; Klepser 2014). Egy ország reakcióját e szerint is kell megítélni.


A gazdasági racionalitás alapján is érdemes Kínának a járvány terjedését gátolni.


Irán hirtelen 28 fertőzöttet és 2 halottat ismert el (ez ma már 56 fertőzött és 8 halott, azaz Hepejen kívül a 3. legtöbb halálos áldozat). Nem tudni, hogy eddig nem ismerték fel a betegséget (ami egy influenzaidőszak közepén érthető lenne) vagy próbálták titkolni az esetleges járványt. Ez utóbbi is érthető lenne. Így is van pánik és a gazdaság meg fogja sínyleni. És a gazdaság sokkal jobban meg fogja sínyleni, mint önmagában a betegség tenné. A pánik hozadéka, hogy bizalmatlanok vagyunk az adott ország termékeivel szemben, akkor is, ha ennek biológiai alapja nincs (nem marad fertőzőképes a vírus egy több napos szállítást követően, sőt órákat sem bír ki1). Továbbá a turizmus is csökkenni fog, aminek újból van gazdasági következménye. Olaszország ma bejelentette, hogy felfüggeszti a velencei karnevált...

A fertőzés kiterjedését mutató naponta kétszer frissülő adatsor és térkép. Forrás itt.


Továbbá van olyan tanulmány, ami szinte biztosra veszi, hogy Indonéziában is van fertőzött, miközben az ország ilyet nem ismer el. A vélelmezés nem jelenti, hogy van fertőzött egy adott országban! Viszont egyértelmű, hogy van alapja annak, hogy egy ország eltitkolja a fertőzés tényét. Csak nem azért, amiért az összeesküvés elméleteket kedvelők képzelik.


Nem a halálozási ráta túl magas, hanem a gazdasági költség.


Viszont, amint egy fertőzöttet bevallottak, onnan mindegy, hogy hány fertőzött van a külső megítélés szempontjából. Figyeljük meg, hogy Európa területével majdnem azonos nagyságú Kína, amelynek lakossága Európa sokszorosa, számunkra egy nagy massza. Mindentől rettegünk, ami onnan származik. Miközben Európában országra lebontva figyeljük az esetek számát, a tőlünk távoli helyek egybeolvadnak. Csinghaj tartományban alig van fertőzött és azok is mind már meggyógyultak.



Bár sok helyen próbálják hangsúlyozni, hogy az ismert fertőzött turista, nem helyi, tehát helyben nincs probléma, a fertőzések terjednek. Van ahol úgy tűnik tudják kezelni a helyzetet és van ahol elszabadult a fertőzés. A mozgás korlátozása viszont mindenhol elemi érdek!

1 Erre a vírusra vonatkozólag nem tudjuk mennyi ideig marad fertőzőképes különböző felületeken. A becslés más hasonló vírusok ismeretéből ered.

Hivatkozott irodalom


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése