2018. december 2., vasárnap

Kis dinókönyv nagyoknak - Az oktatás mindig évtizedekkel le van maradva

Ez a bejegyzés egy könyvméltatás lesz. A címben is jelzett "Kis dinókönyv nagyoknak" David Norman őslénytanász tollából. A magyar cím találóbb az angolnál, ami egyszerűen "Dinoszauruszok: Egy nagyon rövid bevezető" (Dinosaurs: A very short intorduction). A dinoszaurusz téma olyan, ami minden óvodás és kisiskolás fantáziáját nagyon megmozgatja, miközben nem nagyon találkozunk a közoktatásban velük. Sőt biológusként egyetemen sem igazán volt róluk szó, mert az őslénytan a földtudományokhoz tartozik. Így aztán a gyerekeim több dínót ismerhetnek, mint én.


Egy felnőtteknek szánt dinoszauruszkönyvben viszont nem biztos, hogy a kiejthetetlen nevű szörnyek sorolása a legfőbb cél. Nem mintha – ahogy a könyv elején megtudjuk – nem ez lett volna a XX. század első felében a dínókutatásának központi kérdése. Rengeteg új leletet írtak le, így darabra nőt az ismert dinoszauruszok száma, de ez bélyeggyűjtéshez hasonló cselekedet volt, nem kerültünk közelebb a letűnt kor megismeréséhez. A könyv ennek a megismerésnek villantja fel a kérdéseit és a rájuk adott rövid válaszokat.


A könyvet lényegében ajándékba kaptam, és kellemes apró mérete nem tántorított el az elolvasástól. Jó döntést volt: kellemes és érdekes olvasmány. Nem ismerek több dinót, mert alapvetően nem dinoszauruszismeretről szól. Sokkal inkább az egész dinoszaurusz történet alakulásáról, az ősmaradványos értelmezésének nehézségeiről, a dinoszauruszok rendszertani helyzetéről és arról, hogy mit tudhatunk az életükről annak ellenére, hogy lényegében csak csontokból ismerjük őket.


Az egyik kérdés, amit alaposan körbejár a könyv a dinoszauruszok és a madarak kapcsolata. A medencecsont formája alapján már a 1970-es évektől ismert  hogy a dinoszauruszok és a madarak együtt alkotják a hüllők egy csoportját. Sőt, az Archaeopteryx felfedezését követően Thomas Huxley 1870-ben (!) felveti, hogy átmenet van a dinoszauruszok és a madarak között. Mára egyértelmű, hogy a madarak a dinoszauruszok (Dinosauria) megmaradt utódai. Nagyon erős azonban az a berögzülés, hogy a madarak nagyon mások a hüllőkhöz képest. Pikkelyes vagy tollas bőr, változó vagy állandó testhőmérséklet. És pont a testhőmérséklet és a toll/pikkely kérdés az, ami a csontokból nehezen olvasható ki. Szerencsére vannak lenyomatok, amelyek mutatják, hogy a tollak elég régen kialakultak és a hideg/melegvérűséggel kapcsolatban is vannak elképzelések.


Ahhoz képest, hogy maga az ötlet lassan 150 éves, és a tudományos élet is a születésem előtt lezárta a madár – dinó kapcsolat vitáját, nagyon lassan terjed el ez az elképzelés. Azt szoktam mondani, hogy a közoktatásba az terjed el, amit már 40–50 éve ismerünk, és bizony a felsőoktatásban is eltelhet 10–20 év, amire elkezdünk egy eredmény tanítani. Nemrég kérdeztek rá gimisek, hogy akkor most tényleg igaz a dinók és a madarak kapcsolata, ahogy azt a Jurassic World filmben állítják? Igen, igaz.


Persze biológusként ne nagyon panaszkodjak. Fizikából a XX. századi fizika (pl. relativitáselmélet) alig létezik az gimis tananyagban. Jobbára a fizika oktatása valahol a XIX. század végének, XX. század elejének felfedezéseivel befejeződik. Ehhez képest a kémia egy kicsit jobban járt (az atommodellek finomítása már a XX. századra esik). Mi biológusok, a magunk nagyon fiatal tudományával pedig szinte a közelmúlt felfedezéseit oktatjuk, hiszen például a DNS felfedezése (1953) nagyjából egykorú a mai gyerekek nagyszüleivel.


Szóval, akkor mondjuk ki megint: a madarak dinoszauruszok. Ezen belül az úgynevezett Theropoda csoporton belüli dinoszauruszok. Ezek a dinók két lábon jártak, mellső végtagjuk kisebb. Lábaikon három ujj található. A zsarnokgyík avagy manapság ismertebb nevén a Tyrannosaurus rex is ebben a csoportba tartozik.

A festmény megjelent az egyik szakcikkben is: Benton MJ (2010) Studying function and behavior in the fossil record. PLoS Biol. 8(3):e1000321.

A dinoszauruszok egyik újítása a medencecsont megváltozása volt, ami lehetővé tette, hogy lábuk sokkal inkább a testük alatt és nem a testüktől elfele álljon. Gondoljunk egy krokodilra vagy egy zöld gyíkra. Úgy néznek ki, mint akik folyamatosan széles fekvőtámaszt nyomnának. A dinóknak a lábuk sokkal inkább a testük alatt van. Ez segítette a gyors mozgást.


A medencecsont alapján hüllőmedencéjűekre (Saurischia) és madármedencéjűekre (Ornithischia) osztjuk fel a dinoszauruszokat. Az utóbbiba olyan ismertebb dinoszauruszok tartoznak, mint a Stegosaurus vagy a Triceratops. A könyv hosszan tárgyalja az Iguanodon felfedezését és vizsgálatát. Ez a nagytestű növényevő a legelső elképzelések szerint egyfajta óriásira nőt gyík volt, de ezt az elképzelést már a XIX. században elvetették. Felmerült, hogy két lábon állt, farkát támasztéknak használva, mint a ma élő kenguruk. Ez az elképzelés sem állta ki az idők próbáját. Bár két lábon is tudott járni, ahogy idősödött egyre inkább négy lábon járt, mellső végtagjait is a földre helyezve. Honnan tudhatjuk ezt? Itt jön az a szintű anatómiai ismeret, ami nekem nincs meg. A csontok alakja, az izomtapadások helye utal azok erősségére. A csont keménységének változása pedig a rá ható erőkre. Ezek alapján – feltéve, hogy minél teljesebb csontváz áll rendelkezésre – lehetséges a rég élt élőlény izomzatának és így testtartásának rekonstrukciója. A testtartást bizony újra kell értékelni többnél, ahogy tették ezt a hüllőmedencéjű Spinosaurus-nál.


A ma élő madarak az elnevezés ellenére nem a madármedencéjű dinoszauruszok közé tartoznak.


A hüllőmedencéjűek két nagy csoportja a Sauropodomorpha és a korábban már említett Theropoda. Bár ősileg két lábon járnak, a nagy testű Sauropodomorpha dinoszauruszok egy része  biztosan újból négy lábon járt. Hosszú nyak és apró fej jellemzi ezt a növényevőnek gondolt csoportot. Ilyen például a Brontosaurus vagy a legnagyobb ismert dinoszaurusz az Argentinosaurus. A Theropodák közé tartozik a T. rex és a ma élő madarak is. Megtartották a két lábon járást, illetve a madarak fejlettebb csoportjai jól repülnek (azért az ősinek vélt futómadár-szabásúak zöme röpképtelen).


Úgy tűnik mostanság a rendszertan köt le. A könyvben persze messze nem csak ezzel foglalkozik az író, hanem bemutatja például, hogy a legújabb képalkotó technikák hogyan segítenek a csontok vizsgálatában azok szétvágása nélkül (amit a muzeológusok nem szeretnek engedni). De szó van olyan modellekről is, amelyekkel azt számolják, hogy milyen erők hathattak az egyes csontokra. Ebből lehet olyasmit kiszámolni, hogy milyen gyors lehetett egy T. rex.  Elég lomha volt, mert különben az egész dög egy óriási lábizom lett volna.


Jó olvasást a "Kis dónókönyv nagyoknak" könyvhöz!