Az ember egy nagyon együttműködő lény. Lehet ezt vitatni, de bizonyos szempontból felesleges. Mutogathatunk a világban zajló háborúkra, hogy az milyen negatív dolog. Az. De egyben nagyon kooperatív is. Az együttműködést pozitív cselekedetként értékeljük. De az is együttműködés, ha társakkal együtt masírozok a „mások” megleckéztetése céljából.
Az emberi együttműködés egyik alapjaként tekintik azt a jelenséget, hogy az emberek csoporton belül inkább együttműködőek, de ezért a más csoporthoz tartozókat bizony nem fogják szívlelni. A csoporton belüli együttműködés segíthet a csoportnak, hogy a csoportok közötti konfliktusokban felülkerekedjen. Én ezt nem szeretném vitatni, akkor sem, ha ez a képet próbálja árnyalni a most bemutatandó, régebbi (2014-es) tanulmány (Silva és Mace, 2014).
Ruth Mace több tanulmányában demonstrálja, hogy a gazdasági helyzet (társadalmi-gazdasági helyzet) jelentősen befolyásolhatja, meghatározhatja az önzetlenséget, az együttműködő viselkedést. Akár jobban is, mint a „magunkfajták” vagy „magukfajták”-hoz való tartozás.
A csoporthoz tartozást lehet különbözőféleképpen szimulálni, de a legjobb, amikor egy meglevő, valós és sajnálatos módon konfliktussal is terhelt csoportidentitás alapján vizsgálható. Ebben a tanulmányban Észak-Írországban a protestánsok és katolikusok közötti konfliktus az alapja a csoportelkülönítésnek. A kísérlet 2012-13-ban folyt, tehát egy alapvetően békésebb periódusban (azért 2011-ben 130 felekezeti konfliktusra visszavezethető robbantást és lövöldözést jegyeztek fel, 2012-ben pedig volt egy komoly zavargás is). Az együttműködés mértékét pedig nem a szokványos közgazdasági játékokkal vizsgálják, hanem két olyan szituációval, ami természetesebb, azaz nincs a közgazdasági játékok nyakatekertsége (természetellenessége).
A kísérletet Belfast-ban végezték. 497 személlyel kitöltettek egy kérdőívet, amiben a szokásos demográfiai paraméterek mellett a vallásra és a társadalmi-gazdasági státuszra is rákérdeztek. Az első szituációban jótékonysági hajlandóságot mértek (ami szerkezetében megfelel egy diktátorjátéknak). Ebben az esetben előre megmondták, hogy a kitöltésért 5 font jár. A végén, az 5 font átadását követően, viszont megkérdezték, hogy nem-e ajánlaná fel az egészet vagy egy részét egy közeli általános iskolának vagy egy jótékonysági szervezetnek. Az iskola mindig a leközelebbi protestáns vagy legközelebbi katolikus általános iskola volt. A jótékonysági szervezet egy vallási szempontból semleges intézmény (Save the Children). Egy adott személynek csak az egyik adománycélt ajánlották fel.
A másik szituáció az elveszett levél kísérleti felállás, amiben egy nem esős napon egy felbélyegzett levelet ejtettek el az utcán a címzéssel felfele. A címzés kitalált jótékonysági szervezet nevét tartalmazta, ami vagy semleges volt (Cancer AID) vagy a felekezetre utalt (Catholic AID vagy Protestant AID). A felekezetre utaló levelek visszaadása különösen érdekes ott, ahol 75% feletti az egyik vagy másik felekezet aránya, azaz a helyi domináns felekezetnek vagy megfelel vagy nem. Ebben a szituációban azt nézik, hogy mennyi esetben küldik el a levelet (mennyit kapnak meg a postafiókba). A felbélyegzés okán ez pénzbe nem kerül a megtalálónak, viszont el kell vele menni egy postaládáig.
Az emberek nagyobb része (68%) adakozott. A semleges intézménynek 76,6% adakozott, míg a saját felekezetéhez tartozó iskolának a 76,1%, a másik felekezethez tartozónak 51,5%. Ez utóbbit azért ízlelgessük, egy kicsit! Még a másik felekezetbe tartozók iskolájának is adtak az emberek. A levelek nagyobb részét (61,6%) is postára adták. A semleges cím esetében 65,3%-a leveleknek fel lett adva, a domináns felekezetnek címzett 62,5%-át és a helyben nem éppen jellemző felekezetét 53,3%-ban adták fel.
Minél inkább ki volt téve az adott környék az etnikai/felekezeti konfliktusoknak, annál valószínűtlenebb volt, hogy adakoztak a másik iskolának vagy adták fel a levelet a másik csoporthoz tartozó felekezetnek. Viszont a saját csoport felé mutatott önzetlenség mértékét a konfliktus súlyossága nem befolyásolta. Azaz nem lettek együttműködőbbek a saját csoport felé, akik a saját bőrükön érzik a konfliktust.
Az együttműködés szintjét legjobban a társadalmi-gazdasági státusz határozta meg. A szegények kevésbé adakoztak és a szegényebb környékeken kevesebb levelet adtak fel. Sajnos azonban a cikk nem mond semmit arról, hogy a társadalmi-gazdasági helyzet és a konfliktus súlyossága együtt hogyan hat a csoporton belüli és a csoporton kívüli együttműködésre. A gazdagabbak inkább adnak a saját csoportnak a szegényekhez képest. A másik csoport felé a magasan képzettek együttműködőbbek a kevésbé képzettekhez képest.
A konfliktusok alatt az együttműködés általánosan alacsonyabb (Silva és Mace, 2015), de a saját csoport felé gyorsabban visszaugrik a korábbi szintre, míg a másik felé nem.
Mit mond ez nekem? Egy kevéssé képzett és szegény népesség sokkal kevésbé lesz együttműködő a nem csoportjába tartozókkal. Láttunk már ilyet? Sajnos igen.
Hivatkozott irodalom
-
Silva, A. S. és Mace, R. 2015. Inter-group conflict and cooperation: Field experiments before, during and after sectarian riots in Northern Ireland. Frontiers in Psychology 6: 1790
- Silva, A. S. és Mace, R. 2014. Cooperation and conflict: field experiments in Northern Ireland. Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences 281(1792): 20141435
