2018. április 27., péntek

Az akadémia élet rémálmai egy munkavállaló szemével

Írtam egy cikket a tudomány megbízhatóságának és a tudományos karrier sajátságainak kapcsolatáról. A Publications című folyóirat tudományos etikáról szóló különszámában megjelent tanulmány címe: Ki pusztuljon: te vagy a tudomány?


 A tudományos világban elharapódzott a publikálj vagy pusztulj (publish or perish) mentalitás, ami arról szól, hogy aki nem ír elég tudományos közleményt (tankönyvek, ismeretterjesztés, oktatás nem számít!) annak nincs helye a tudomány művelői között. Legalábbis pénzt nem fog kapni.

Publikálni pedig úgy lehet a legegyszerűbben, ha az ember nem sokat fárad magával a kutatással, mert az pénz és időigényes. Elég kitalálni az adatokat, vagy legfeljebb egyszer elvégezni a kísérletet és behazudni, hogy többször is el lett végezve. Ennek a mentalitásnak az eredménye, hogy a cikkek egy jelentős része nem megismételhető, és egyre többen buknak le a csalással (de így is csak egy kis részük).


Ez az etika része. Engem nem ez érdekelt, hanem az, hogy mi van a mostani rendszerben, ami majdnemhogy megköveteli az etikátlan magatartást? A többségi társadalom foglalkoztatási normáitól teljesen elütő rendszer.

Diákigazolvány és ösztöndíj

Felveszünk minden évben 250+ biológushallgatót. Ezeknek persze egy része nem ide való, de zömük kutató szeretne lenne. Szeretne új dolgokat felfedezni. Ez viszi előre a világot, miért is ne vágynának rá. Ehhez képest nagyjából ha a végző 100 MSc-snek az ötöde kerül be a doktori képzésbe. A doktori fokozat előfeltétele a tudományos karriernek. Ez egy lépcső, amit meg kell ugrani.


És itt kezdődnek a problémák. A doktori képzés alatt a doktorandusz diák (tanuló) ugyanúgy, ahogy 6-7 éves kora óta folyamatosan. Míg a munka világába kikerülő társai munkaviszonyba kerülnek és elkezdik gyűjteni az éveket a nyugdíjhoz, vagy lesz adójuk, aminek az 1%-ról dönthetnek, addig a doktorandusz a napi 8 óra munkája ellenére csak diák. Nincs munkaviszonya. Ez a 4 év munka szempontjából elveszett. Majd 28 éves korától kezdheti el gyűjteni az éveket. A 40 nem lesz meg.


A doktoranduszoknak normális állást kell biztosítani!

Határozott idejű szerződések

Sikeres doktori (PhD) fokozatot követően, ha nagyon szerencsés, nagyon keményen dolgozott és felfigyelnek rá, akkor kaphat egy határozott idejű kinevezést, mint tudományos munkatárs. Fizetése – egy olyan munkakörben, amihez 20 év tanulás kell – 277200 Ft. Bruttó. Havonta. És nem határozatlan idejű a kinevezés. Határozott. Általában 1 legfeljebb 2 évre. Határozott idejű munkaszerződése a magyar munkavállalók 8,7%-nak van (2016), amely szerződés a 16–20 évesek között gyakoribb. Ha minden jól megy, talán folytathatod utána. Vagy nem. Határozatlan idejű munkaviszony pedig... na olyat még nem láttam. Legalábbis olyat nem, amin a nevem is szerepelt volna.


A tanársegédek (tudományos segédmunkatárs), az adjunktusok (tudományos munkatárs), a docensek (tudományos főmunkatárs) és az egyetemi tanárok (tudományos tanácsadó) fizetése (minden év jan. 1. állapot alapján) és az az évra érvényes minimálbér (garantált bérminimum), átlagfizetések a szellemi foglalkozásúaknál és a GDP egy főra jutó része.

A fizetés a tudományos főmunkatársi pozícióban sem lesz sokkal jobb. Ehhez a doktori után legalább 8–10 év eredményes kutatói élet kell. Ekkor még mindig kevesebbet keresünk a szellemi foglalkozásúak átlagánál! Még mindig elevenen él bennem, hogy olyan tizenöt éve, friss lakástulajdonosként festettem két helyiséget (ennyire volt keret, a többit mi maszatoltuk). A festő akkor megkérdezte, hogy mennyit keresek így a húszas éveim végén, túl sok év tanulással. Megmondtam. Sokáig röhögött. Most negyven múltam, és továbbra is meg tudnám nevettetni a szakikat.


Legalább a tudományos főmunkatárs szinttől már állandósítani kell a munkavállalókat.

Az élet az egyetemi tanárok szintjével kezdődik

Az egyetemi tanári fizetés az első, ami átlag feletti. Ez az, amiből már talán meg is lehet élni. Ez az a pozíció, amit mindenki minél hamarabb el szeretne érni, mert innentől nem filléres napi problémákról szól az ember élete. Megjegyzem bár az adatok Magyarországról szólnak, nyugaton sem jobb a helyzet. Az éhbér szint máshol van, de máshol is a professzorok az elsők, akiknek a fizetése kezd összemérhető lenni az iparban foglalkoztatottakéval. És persze fényévekkel marad el a középvezetőkétől (miközben ugye ez a legmagasabb polc az akadémiai ranglétrán).


Az egyetemi tanári kinevezés azonban nem csak arról szól, hogy megvan az ember lányának/fiának nagydoktorija (DSc / MTA doktora). Az csak az előfeltétel. Az is kell, hogy kinevezzék. És a hierarchia egy piramis, ahol egyre magasabban egyre kevesebb a hely. Mindenki a csúcsra szeretne törni, és mivel ez nem rang, hanem cím, így elvileg lehetne is mindenkiből egyetemi tanár. De a folyamatos forráshiány következtében a kvalifikáltak csak egy része kapja meg a kinevezést.


Kisebb legyen a fizetésugrás az egyes szintek között és emeljék a fizetést legalább a duplájára.


Számok bűvöletében


Tehát a normális élethez a professzori szintet kell a lehető leggyorsabban elérni (lehetőleg a többi hasonkorú előtt). Ehhez cikkek kellenek. Sok és lehetőleg jó tudományos lapokban. A probléma nem az, hogy dolgozni kell. Aki valahogy megszerezte a PhD-ját, az hozzászokott a napi 10-14 órás munkanapokhoz és a 7 napos munkahéthez. Örömmel dolgozunk! A munkánknak viszont egyetlen aspektusát, s annak is egy fura számszerűsített értékét veszik figyelembe. Csak a cikkek száma, impakt faktora, a rájuk kapott hivatkozás számít. Senkit nem érdekel, hogy jó tudományt végzünk vagy sem. Számokat kell produkálnunk, amelyek számként mennek egyre feljebb, míg végül valamelyik minisztériumban landol egy nagy szám, ami nem mond semmit, de remélhetőleg több, mint tavaly és akkor minden rendben van.


A számok túlmisztifikálást kell abbahagyni. Egyértelmű, hogy amint egy szám alapján mérnek, onnantól arra kell optimalizálni, hogy az a szám nagy legyen. És onnantól nem az számít, hogy pontos tudományt végezzünk, hanem, hogy nagy szám jöjjön ki a végén.


Ne számok alapján ítéljenek meg, hanem az alapján, amit teljesítek: maguk a cikkek alapján.


 folyt köv...

2 megjegyzés:

  1. Csak azért, hogy megmutassam, hogy az iparban dolgozó szellemi foglalkozásúak sem küzködnek sokkal másabb problémákkal - egy példa. A múlt század 80 - as éveiben a BRG magnók például azért voltak olyan rettentő bonyolultak, mert a fejlesztőket az elfogadott találmányok alapján premizálták. A fejlesztő mérnökök, pedig igen kreatívak, voltak - már akkor is - annyi fillentyűt-kallantyút építettek be amitől már szinte működésképtelenné váltak az eszközök. Ez egészen addig ment, amíg jött egy "erős" főmérnök és azt nem mondta, hogy "ebből elég" ezután az kell, hogy minél kevesebb alkatrészből álljon a termék... aztán jött 89, és "bezárt a bazár"...! - ma meg ott tartunk, mint az 50 - es években a "sztahanovisták korában" csak a "kétkezi munkának" van becsülete - olyan amilyen - nem bírunk normális állapotokat kreálni. Szélsőségek között vergődve találjuk meg az "aranyközép utat" - de nincs olyan kor amikor ez a valóságban, ténylegesen is létezne. Az emberi lét pedig túl rövid ahhoz, hogy ezt az "ideális átlagot" - ami persze van - érzékelni tudja.

    VálaszTörlés
  2. Kik fogják használni azokat az automata autókat, amelyeket automaták állítanak elő, egy automatikusan működő gépsoron, hogy automatikusan szállítsák el, utasaikat, a megadott célpontra?

    VálaszTörlés