2014. július 23., szerda

Több kultúrához több ember kell

A kultúra az emberi faj egyik nagy vívmánya. Nemcsak akármilyen kultúráról van szó, hanem egymásra épülő, folyamatosan egyre összetettebbé váló kultúráról. Kultúrája nemcsak az embernek van. Legalábbis van olyan definíció, amely szerint horizontálisan (tehát nem feltétlenül as szülőről a gyerekre) átadható, nem genetikai úton öröklődő viselkedésmintázat a kultúra. Tárgyi megnyilvánulásai például az eszközök az eszközhasználó élőlényeknél. Ezen definíció alapján egyes állatoknak is van kultúrája. Ez a bejegyzés viszont most nem az állatokról fog szólni, hanem az emberről.

A komplex kultúrához, ami alatt itt most a sokféleségét értem, nem elég egy ember, legyen az akármilyen okos. Régóta feltételezik, hogy kell hozzá bizonyos számú ember, hogy a kultúra minden része stabilan átörökíthető legyen a következő generációkra. Ha nincs elég ember, akkor kiveszhetnek a kultúra, a tudás bizonyos részei. Ezt lehet a tasmániai őslakosság fejletlenségének hátterében, mivel a sziget sokkal kisebb népességet tartott el, mint az ausztrál kontinens, ahonnan a tasmániaiak ősei jöttek.

Az "anatómiailag modern ember", azaz a fajunk, olyan 160-200 ezer évvel ezelőtt jelent meg Afrikában. S bár a technológiai fejlődésnek voltak korai nyomai (akár 160 ezer évvel ezelőtti is), de ezek sohasem voltak tartósak. Azonban olyan 45 ezer évvel ezelőtt hirtelen, Európában és Ázsiában nagyon gyorsan, elterjedt és tartósan megmaradt egy sor fontos újítás, mint a nyíl, a dárdavető, kőhegyek és pengék, csontfurulya, testfestészet, díszítésként alkalmazott kagylóhéjak, stb. Mi okozhatta ezt a hirtelen fejlődést? Kizárhatjuk, hogy az emberi faj szellemi képességei nőttek meg valamilyen mutáció okán, mert az egyszerűen nem terjedhetett el ilyen gyorsan (genetikai jele sincs egy ilyen gyors elterjedésnek) egy olyan fajban, amely már 3-4 kontinenst benépesített (Ausztrália ekkortájt lett meghódítva, Amerika pedig még vagy 30 ezer évig mentes az emberi jelenléttől). A szükséges népsűrűség Európában (Skandináviától délre, az túl hideg volt) olyan 0,000327 / km2. Ez 30 embert jelentene egész Magyarországon. Európára vetítve is kevesebb mint 3000 ember. (Ez effektív populáció méret, ami mindig kisebb a valósnál, de nem sokkal, tehát a nagyságrend stimmel.) Mai szemmel nézve ez hihetetlenül csekély populáció, de azért ne feledjük, hogy 1 milliárdot valamikor 1804 körül érte el az emberi populáció, csak az utóbbi évtizedekben van, hogy 12-15 évente 1 milliárddal több ember él a Földön. A lényeg, a lényeg, hogy olyan 45 ezer évvel ezelőtt megnövekedett a populáció mérte, s ezzel együtt a kulturális komplexitás is.
Az emberi effektív populációméret becsült értéke és az egyes régiót részesedése ebből. Jól látszik, hogy úgy 50-45 ezer évvel ezelőtt elkezdődik egy jelentős növekedés. Dél-Ázsia, később Kelet- és Közép-Ázsia jelentősége megnő. Az effektív populációméret itt csak a nőkre vonatkozik. Teljes populációméretre átszámítani lehetetlen, egyes időpontokban a régiók effektív és tényleges populációméreteinek aránya jól egyezik.

Kisebb léptékben de hasonló a populáció mérettel összefüggő kultúra növekedést máshol és máskor is megfigyelhetünk. A dél-amerikai Atacama-sivatag egyes részei a 17,5-14,2 illetve 13,8-10 ezer évvel ezelőtt kicsit nedvesebbek voltak, még növényzet is volt. 7,8-6,7 ezer évvel ezelőtt megint magasabb csapadék volt a környéken. Az első ilyen csapadékosabb periódus alatt még nem éltek emberek a világnak ezen részén, de a következőknél már bizony igen sok emberi települést találunk a környéken. A magasabb csapadék több forrást és kisebb patakot jelent, az amúgy sivatagos, száraz területen. Ehhez jött, hogy a tenger is gazdagabb volt egy ideig. És az alábbi ábra tanulsága szerint a populáció méret szépen megnőtt a klimatikusan kedvezőbb időszakokban. A legutolsó ilyen magas populációméretnél megjelenik a mesterséges mumifikálása a halottaknak. A száraz éghajlaton a testek maguktól is mumifikálódnak (nincs elég víz, hogy elrohadjanak), a mesterséges mumifikáció viszont a halottak megváltoztatásából (pl. a belső szervek kivevése) egyértelmű. Ezen ősi indiánok még vadászó gyűjtögetők voltak, mégis megjelenik náluk ez a komplex temetkezési szokás pont akkor amikor elég sokan vannak. És bizony amint úgy 4 ezer évvel ezelőtt az éghajlat szárazabbá válik, s a parti halászat is nehézkesebbé válik, ez a temetkezési szokás el is tűnik a magas populációval együtt.