COVID-19: médiaparadicsom

A bizonyítottan 2019-nCoV vírussal fertőzöttek száma közel 10 ezer és a halottak száma 200 felett van. A WHO kihirdette az egészségügyi vészhelyzetet. Európában Olaszországban és Svédországban is találtak fertőzött személyt.

Ezek a hírek a legkülönbözőbb formában és hosszal jellemzik a tegnapi napot. Minden napra több cikk is jut (Index mai termés 1, 2), talán a Qubit visszafogottabb, csak napi egy cikk van a témáról (29., 29., 30., 31.) (na jó nem, több van).

Az új járvány szenzáció és lehet róla írni

Vegyük észre, hogy ez most minden mást feledtet. Az Egyesült Királyság kilép az EU-ból. Nem erről kéne szólnia mindennek? Közben egy távoli országban levő tízezer (biztos) betegről írunk és olvasunk. Még akkor is, ha a fertőzöttek számát modell számítások alapján (itt és itt) 39–190 ezer közé teszik jelenleg Vuhanban, miért kéne pánikolnunk? A korábbi évek statisztikái alapján ez alatt az idő alatt többen haltak meg Hupei tartományban (ahol ugye Vuhan is van) közúti szerencsétlenségben, mint az új vírusfertőzés okozta tüdőgyulladásban. És mégsem a kínai utakról, autókról vagy vezetési stílusról beszélgetünk.

Könnyű belátni a veszélyét

Egy vírusjárvány problémáit egyszerű belátni. Emberek betegek lesznek, napokig rosszul vannak, nyomják az ágyat, egyesek akár kórházba is kerülhetnek. Lehet, hogy kicsit más a lefolyása, de betegséget már láttunk. El tudjuk képzelni. A vírus a távolság ellenére elérhet ide, hiszen már Európában is jelen van. A járványoktól félünk. Jó okkal. Ez evolúciós múltunk része. Járványok mindig is voltak. És mindig veszélyesek voltak (sőt, sokkal veszélyesebbek, mint most).

Rájátszik az idegenekkel szembeni előítéleteinkre

A járványok terjedése ellen lehet tenni. Például az idegen kizárásával. Ugye ez reflex rögtön beütött? Hirtelen minden ázsiai (még csak ne is szorítkozzunk kínaira) gyanús lett. A kínai büfés, akit minden nap látunk a boltjában, nem hordozza a vírust. Nem, hiszen minden nap láttuk, itt él már évek, ha nem évtizedek óta. Nem ment rokonokat látogatni karácsonykor, mert esetleg a kínai újévkor szerette volna ezt tenni. És különben is Csilinből származik, ahol 14 ismert fertőzött van (a 27 millió lakosból). A gyerek iskolájába járó másik "ferdeszeművel" mi van? Persze tudjuk, hogy a nagyszülei költöztek ide Vietnámból (ilyen távolságból apróságra nem adunk), de miért írná ez felül a jól beidegzett idegengyűlöletünket? Az indiaiakról ne is beszéljünk! Biztosan annak az 1 ismert fertőzöttnek a rokona (a több mint 1 milliárd lakosból) az aki szembe jött az utcán.

No és ott vannak a kínai áruk, amelyek biztosan fertőzöttek. Ne zavarjon a tisztánlátásban, hogy ezek a vírusok nagyjából órákat léteznek fertőző formában a szabadban, a most megkapott áru meg két-három hetet utazott. Persze ahol a vírusfertőzésre antibiotikumot eszünk, ne is lepődjünk meg ezen a gondolatmeneten (a baktériumok akár ki is húzhatnák azt a hajóutat).

És kiélhetjük az összeesküvés elméletek iránti beteges vonzódásunkat

Rossz információs buborékban élek. Én csak a cáfolatait olvasom ezeknek az elméleteknek. Gondolom, a hívők meg pont azokat nem. És miért ne hinnénk el minden rosszat a háttérhatalmakról meg a gyógyszerlobbiról? Lehetőleg egyszerre azt, hogy a teszteletlen oltásaikkal au..., aut..., auzi... (nem mindegy? valamit) okoznak, de ha a meg nem levő vakcináról azt állítják, hogy biztonságos kifejlesztéshez kell legalább egy év, akkor meg a gyógyszerlobbi szeretne így meggazdagodni. Értsd úgy, hogy nem elad, hanem vár. Mert a várakozás pénzt termel, de legalábbis rózsát. Venezuela is azért áll olyan jól anyagilag, mert bár tömegével adhatna el olajat, de inkább kivár (szarkazmus). Bill Gates meg biztosan azért pénzelte ezt a járványt, hogy megmutassa, ha minden emberen is Windows futna, akkor nem terjednének rajtuk számítógépes kórokozók. Vagy valami ilyesmi. A fene érti a háttérhatalmakat.

Végre lehet egy kicsit a reflektorfényben lenni

És a lényeg. Nem csak jól kommunikálható a probléma, hanem olyan világban élünk, ahol a figyelemért versengünk leginkább. Még mi kutatók is. A mi teljesítményünket is lényegében figyelemben mérik (tanulmányokra kapott hivatkozások). Nekünk is reklámozni kell magunkat és az intézményünket is. És miért ne lovagolnánk meg a trendeket? Az elmúlt hetekben több, mint 50 szakcikk jelent meg az új koronavírusról (lásd a Nature összefoglalóját itt). Önmagában persze az is indikatív, hogy a legnagyobb tudományos szaklap is folyamatosan frissülő hírben tudósít a járványról.

Továbbá minden kutató adhat a történetnek egy olyan vetületet, ami a saját/intézménye kutatási területének fontosságát mutatja. Ne feledjük, hogy ingyenélőnek lettünk titulálva egész 2019-ben, aztán most milyen jól jön, hogy valaki mégiscsak tudja értelmezni a világot. Például Kemenesi Gáborral készített interjú rendkívül higgadt hangvételben tájékoztat a helyzetről egy olyan kutató által, aki ilyen vírusokkal foglalkozik. Müller Viktor barátom az ELTE elméleti biológusa, akinek a kutatási területe is a járványok, betegségek evolúciója szintén a pánik ellen szólt. Jövő szerdán (febr. 5.) az MTA épületében fog előadni újságíróknak az új járványról és, hogy hogyan kéne ezt kommunikálni. (Csak megjegyzem, hogy én pedig a klímaváltozásról fogok előadni ugyanott, de az úgy sem érdekel sokakat.)

De szűkebb pátriám, az Ökológiai Kutatóintézet munkatársai is nyilatkoztak az ügyben. Evolúciótudományi intézetünk kórokozók evolúciójával is foglalkozik, amely kutatásokat Rózsa Lajos vezeti. Ő és Garamszegi László (az Ökológiai és Botanikai Intézet igazgatója) volt a vendége január 29-én az M5 ez itt a kérdés műsorának. Garamszegi László a VálaszOnline-nak is nyilatkozott az ügyben, kiemelve az intézményi tervünket, hogy egy megfigyelőszolgálatot üzemeltessünk be, amely a klímaváltozás okán hazánkba újonnan megjelenő kórokozókra figyelmeztetne.

Tehát tudunk kapcsolódni a témához és így a higgadt tájékoztatás felé tudjuk terelni a diszkurzust (pánikot egyetlen kutató sem keltett) és el tudunk oszlatni félreértéseket. És nem mellesleg megmutatjuk az országnak, hogy van értelme tudományra és kutatókra költeni.

Én is valami ilyen indíttatásból írom ezeket a bejegyzéseket. Evolúcióbiológiát oktatóként tanítom az új kórokozók emberre való átugrásának kihívásait és lehetséges következményeit (ez nagyjából 3 hét múlva lesz terítéken a tavaszi félévben, most majd időben közeli példával szemléltethetem a témát). Elméleti biológusként láttam már azokat a SIR alapmodellre (lásd egy korábbi bejegyzésemet erről a modellről itt) épülő egyenletrendszereket, amelyekkel a járvány lefutásának paramétereit becslik. És mivel ezt most aktuális (és nagyobb olvasottságot is generál), így más érdekes hírek háttérbe szorulnak (pedig gyülekeznek egy alkönyvtárba mindenféle íráskezdemények és egy másikba az érdekes szakcikkek, amelyekről írni kéne).

Köszönöm, hogy olvastok!

COVID-19: Emberről emberre terjed

A Nature folyamatosan frissülő beszámolója alapján több esetben, Kínán kívül is kimutatták az emberről-emberre terjedését a fertőzésnek. Bár a 8000 felett járó, bizonyítottan fertőzött beteg önmagában is jelzi, hogy ennyien nem biztos, hogy mind jelen voltak a vuhani halpiacon, a dokumentált emberről emberre átadás fontos mérföldkő a vírus megismerésében.

A fertőzés Afrikán és Dél-Amerikán kívül minden kontinensen jelen van. Európában Németországból, Franciaországból és Finnországból jelentettek megbetegedést.

Január 27-én (hétfőn) Japánból és Vietnámból adtak hírt emberről-emberre való átterjedésről. Egy kínaiakat szállító buszsofőr fertőződött meg Japánban. Vietnámban családon belül adódott tovább a vírus.

Január 28-án (kedden) egy német férfiről derült, ki hogy fertőzött. Ő egy Vuhanban járt kollégájától kapta el. Itt nagyon fontos a terjedési hálózat ismerete. A szóban forgó személy nem járt Kínában, de kapcsolatban volt valakivel, aki igen (és aki szintén fertőzött).

Január 30-án (csütörtökön) az USA-ban is dokumentáltak egy fertőzést, amely során egy Kínából hazatérő hölgy fertőzte meg férjét.

A Lancet orvosi folyóirat 24-én számol be egy esettanulmányban (Chan et al. 2020) a szencseni kórházban kezelt betegekről, akik emberről-emberre terjedés következtében fertőződtek meg. A betegek rokonokat látogattak december 29 és január 4 között Vuhanban. Egyikük sem járt a halpiacon és nem fogyasztott vadételt az ott tartózkodás során. A rokonok sem látogatták a halpiacot, de más piacot igen. Viszont közösen meglátogatták egy beteg rokonukat a vuhani kórházban. Ez lehetett a fertőzés színhelye. Érdekes, hogy a 7 éves kislány, aki szülei utasításának megfelelően végig maszkot viselt nem fertőződött meg, míg 10 éves bátyja, aki a maszkot levette, igen.

A vuhani betegek alapján a vírus alapvetően idősebb, más, meglevő betegségben legyengült embereket fertőz inkább (Chen et al. 2020). A fertőzöttek között több a férfi. A láz és a köhögés, mint tünetek, az esetek 80%+-ban jelen voltak. A kezelt betegek mind tüdőgyulladásban szenvedtek.

A fenti esetekben a betegeket letesztelték mindenféle ismert influenzavírusra, több légúti fertőzést okozó vírusra és baktériumra, valamint az új koronavírusra. Minden esetben ez utóbbit kimutatták. Egyes esetekben bakteriális felülfertőzést is azonosítottak.

Hivatkozott irodalom

• Chan, J. F.-W., Yuan, S., Kok, K.-H., To, K. K.-W., Chu, H., Yang, J., Xing, F., Liu, J., Yip, C. C.-Y., Poon, R. W.-S., Tsoi, H.-W., Lo, S. K.-F., Chan, K.-H., Poon, V. K.-M., Chan, W.-M., Ip, J. D., Cai, J.-P., Cheng, V. C.-C., Chen, H., Hui, C. K.-M. és Yuen, K.-Y. 2020. A familial cluster of pneumonia associated with the 2019 novel coronavirus indicating person-to-person transmission: a study of a family cluster. The Lancet, DOI:10.1016/S0140-6736(20)30154-9
• Chen, N., Zhou, M., Dong, X., Qu, J., Gong, F., Han, Y., Qiu, Y., Wang, J., Liu, Y., Wei, Y., Xia, J. a., Yu, T., Zhang, X. és Zhang, L. 2020. Epidemiological and clinical characteristics of 99 cases of 2019 novel coronavirus pneumonia in Wuhan, China: a descriptive study. The Lancet, 10.1016/S0140-6736(20)30211-7

COVID-19: jobb félni, mint megijedni

Vuhan (egy 11 milliós város Kínában) most sokszor szerepel a világsajtóban, mert egy új vírus ütötte fel a fejét a halpiacán. A vírus valamilyen vadon élő állatról került át az emberre, feltételezések szerint kígyóról (ezt a tudósok jelentős része vitatja, ez a vírus eddig emlősökben és madarakban volt csak kimutatható), amit ugye ott esznek (Kínában én is megkóstoltam a sült kígyót, nagyon sok éve volt és Pekingben). A vírus biztosan terjed emberről emberre is, erre utal, amikor kórházi dolgozók is elkapják. Ők ugyanis valószínűleg az ápoltaktól kapták el és nem valami egzotikusabb hússal való érintkezés vagy annak fogyasztása okán.

Az új koronavírus elektromikroszkópos felvételen. Az elnevezés onnan ered, hogy a vírionon található fehérjekitüremkedések következtében kinézete egy napkorongra hasonlít.

Az első fertőzések decemberben lehettek. Január elején még pár tucat fertőzöttről adtak hírt Kínában. Jelenleg (január 23-án) 618 fertőzöttet tartanak nyilván a világban, amelyből 17 halt meg. Ez 2,8%-os halálozási ráta.

Vuhan igen kiterjedt légi és vasúti kapcsolatokkal rendelkezik. Párizsba, Londonba, Moszkvába, Rómába és Isztambulba is van közvetlen járat onnan, hogy csak a közelieket említésem. A vírust Kínán kívül, ahol majdnem minden tartomány érintett, Thaiföldön, Japánban, Dél-Koreában, Taiwanon és az USA-ban mutatták ki. Az USA-ban január 21-én azonosították az első beteget, ezzel egy új kontinensen is megjelent a vírus. Európát 25-én érte el, amikor három fertőzött személyről adtak hírt Franciaországban.

Az emberre újonnan átkerült vírus egy úgynevezett koronavírus, egy egyszálú RNS örökítőanyagból, vírusburokból és membránból álló csomagocska, ami igen beteggé tud minket tenni.

A Vuhanból közvetlenül elérhető repterek a Flightradar 24 alapján.

A tudományos világ is – ahogy az ilyen esetekben mindig – feszülten figyeli a fejleményeket. Több rangos tudományos folyóirat részletesen és gyakran frissülve számol be az eseményekről (lásd pl. a Nature-ban). A fentiek az eddigi száraz tények.

Miért is kell most pár száz beteg ember miatt izgulni?

Teljesen jogos a kérdés, hogy miért is érdekel pár száz, nagyjából megfázásos tüneteket mutató ember? Viszonyítási alapként legyen itt pár adat. Egy-egy influenza szezonban itthon tízezrek fordulnak orvoshoz, ami még mindig csak egy része a tényleges fertőzötteknek (én is próbálom lábon kihordani, mert vizsgákat és határidőket nem lehet lemondani betegség miatt...). Például a múlt héten 12370 fő kereste fel háziorvosát influenza szerű tünetekkel. És bár minden évben végigsöpör rajtunk, nem tartjuk egy kimondottan halálos betegségnek. Egy-egy szezonban 389 ezer (294–518 ezer) ember haláláért felelős világszerte az influenza-szerű megbetegedés (Paget et al. 2019). Azaz nagyjából olyan halálos, mint a malária, ami 2018-ban (WHO) 228 millió fertőzött mellett 405 ezer halálos áldozatot szedett.

A 2018/2019-es téli influenza szezon lefolyása a megbetegedettek számával (kék görbe) 100 ezer emberre vetítve (forrás ANTSZ). Ha nagyjából 10 millióan vagyunk (már nem, de úgy könnyebb számolni), akkor a bal oldali Y tengely százszorosa az egész országra vonatkozó betegszám.

A történelmi rémképek

A világtörténelemben a leggyorsabb lefolyású, legtöbb halálos áldozatot követelő járvány a spanyolnátha volt, ami 1918–1920 között becslések szerint 500 millió embert betegíthetett meg és 50–100 millió ember haláléért felelős. Ez az akkori lakosság 3–5%. Ez az az influenzajárvány, amelynek megismétlődésétől mindig rettegünk. Az emberiség negyedét betegítette meg, miközben messze nem volt annyira összekötve a Föld lakossága, mint most. A spanyolnátha rémképe az, ami miatt minden új, influenza szerű járványt nagyon komolyan kell vennünk.

A spanyolnátha számomra csak egy történelmi adat, nem sokban különbözve a fekete haláltól: mindkettő régen volt. De (potenciálisan) veszélyes járványból a saját életemből is lehet példát hozni. Az első ilyen példa a 1997-es H5N1 madárinfluenzavírus volt, ami átterjedt emberre. Fertőzéseket később is kimutattak és emberről-emberre való terjedése is dokumentált. Járványt még szerencsére nem tudott okozni. Mortalitási rátája 60% lenne. Járványként ez a vírus, ha megfertőzte volna az emberiség negyedét és 60% belehal, akkor 870 millió ember halálát követelte volna (1997-ben nagyjából 5.8 mrd ember élt a Földön).

A 2002–2003-as SARS járványt a vuhanihoz hasonló vírus okozta. A SARS kb. 8000 embert fertőzött meg, akiknek a 9,6%-a halt meg a fertőzéssel járó betegségben. Ez a vírus szintén egy koronavírus, így félő, hogy a mostani is képes lesz sokkal több ember megbetegítésére. A fertőzés kordában tartása a SARS esetében sikeres volt.

A 2009-es H1N1/09, közismertebb nevén sertésinfluenza, járvány a Föld lakosságának 11–21%-át fertőzhette meg (Kelly et al. 2011) és a hivatalos kb. 150–180 ezerhalálos áldozattal szemben akár fél millió ember is meghalhatott (Dawood et al. 2012). Ezen járvány különlegessége az volt, hogy zömében a fiatalabbakat támadta, miközben a szokásos influenzajárványok inkább az idősebbeket érintik. Tehát a virális hasonlóság és a tünetek egyezése ellenére merőben más hatása lehet. A jelenlegi járványban az eddigi halálos áldozatoknak mind volt valamilyen meglevő betegsége. De a H1N1 járvány példája mutatja, hogy egy új vírus támadhatja akár az erejük teljében levő ifjúságot. Képzeljünk el egy spanyolnáthához hasonlatosan virulens kórokozót, ami jellemzően a 18–25 korosztályból szedné az áldozatit. Belegondolni is borzalmas, hogy milyen világot hagyna maga után egy ilyen járvány.

Kell pánikolni?

Tehát adott egy betegség, ami minden évben végigsöpör az egész bolygón, ritkán, de súlyos szövődményei vannak (vírusos tüdőgyulladás, illetve felülfertőzés következtében bakteriális tüdőgyulladás), ami éves szinten fél millió ember haláláért felelős. És most jött egy új vírus (nem influenza, tünetei hasonlóak), ami éppen csak átugrott egy állatról az emberre. Meg tudta betegíteni az embert és úgy tűnik képes emberről-emberre terjedni. És az influenzáról tudjuk, hogy gyorsan terjed. A Föld lakossága olyan mértékben össze van kötve, hogy bármely vírus nagyon gyorsan az egész glóbuszon minden zugába eljuthat.

Bár volt némi ködösítés a fertőzés körül, maguktól a kínaiaktól is egyre többet lehet tudni az esetekről. Például az első 41 kórházban kezelt esetről részletes leírás jelent meg a Lancet-ben. A teljes genomját megszekvenálták és hozzáférhetővé tették (lásd itt). Így lehetőség van a vírus pontos kimutatására. Eddig jól vizsgázik a rendszer és az információáramlás példás.


Pánikolni nem kell! Nem is szabad. Jó tudni az eseményekről és észben tartani, hogy lehet probléma. Mint minden influenzaszerű megbetegedés esetén fontos, hogy mossunk kezet és arcot, ha lehet kerüljük a nagy embertömeget (tudom nehéz), ha elkaptunk valamit, akkor heverjük ki és ne próbáljuk meg lábon kihordani (bagoly mondja...).

Hivatkozott irodalom

• Kelly H, Peck HA, Laurie KL, Wu P, Nishiura H, Cowling BJ (2011) The age-specific cumulative incidence of infection with pandemic influenza H1N1 2009 was similar in various countries prior to vaccination. PLoS ONE 6(8): e21828 
• Dawood et al. 2012. Estimated global mortality associated with the first 12 months of 2009 pandemic influenza A H1N1 virus circulation: a modelling study. Lancet Infectious Disease 12:687–695
• Paget, J., Spreeuwenberg, P., Charu, V., Taylor, R. J., Iuliano, A. D., Bresee, J., Simonsen, L., Viboud, C., Global Seasonal Influenza-associated Mortality Collaborator Network és GLaMOR Collaborating Teams*. 2019. Global mortality associated with seasonal influenza epidemics: New burden estimates and predictors from the GLaMOR Project. Journal of Global Health 9(2):020421
• Gralinski, L. E. és Menachery, V. D. 2020. Return of the coronavirus: 2019-nCoV. Viruses 12(2): 135
  
   

Kőeszköz-használat a közönséges csuklyásmajmok körében

Az eszközhasználatra valamikor az ember és elődeinek sajátjaként tekintettünk, mára viszont igen sok állatról kiderült, hogy vadon és gyakorta alkalmaz eszközöket. Ki kell emelni a varjúfélék családját és a főemlősöket, amely csoportokban az eszközhasználat különösen elterjedt. A kőeszközök alkalmazása valamivel ritkább, zömében magvak/csonthéjak feltörésére használják.


Az élővilág sokféleségének feltérképezése mellett a főemlősök eszközhasználatának megismerése azért is fontos, mert magyarázatot adhat az emberi eszközhasználat és eszközkészítés kialakulásának kérdésére. Pattintott kőeszközöket az elmúlt 3,3 millió évből találunk, ezek már megmunkált eszközök, azaz minőségileg többek egy egyszerű kőnél, amit mondjuk egy dió feltörésére használnánk.Az emberi evolúció megértéséhez különösen fontos, hogy megértsük miért alkalmaznak ilyen eszközöket a főemlősök. Minden új példa segíthet ebben a keresésben.

A csuklyásmajmok robusztusabb tagjai (Sepajus nem) között ismert a kőeszköz használata, de a gracilisabb Cebus nemen belül eddig nem. A kis termetű újvilági majmok Közép-Amerikában és Dél-Amerika északi, észak-nyugati részén élnek. Barett et al. (2018) tanulmányukban a közönséges csuklyásmajom (Cebus capucinus)egy panamai populációjában mutatta meg az eszközhasználat elterjedését.

Közönséges csuklyásmajom eszközhasználat közben

A megfigyelések a Coiba Nemzeti Parkban végezték, ami Panama csendes-óceáni partja mellett található szigetcsoportban van. A trópusi éghajlatú szigetek a XX. század nagyobb részében büntető kolónia helyszínéül szolgáltak, ami magyarázza, hogy miért maradhatott meg rajta a majdnem érintetlen őserdő. 2005 óta a nemzeti park a Világörökség része.

Coiba Nemzeti Park

A kutatók a szigetcsoport több tagjának partjai közlében helyeztek el filmfelvevőket, hogy hátha sikerül lencsevégre kapni eszközhasználatot, amit egy elmesélés már valószínűsített. Ebben a majmok a mirtuszvirágúak rendjébe tartozó nagylevelű emeletfa vagy indiai mandulafa (Terminalia catappa) termésének csonthéján belüli, ehető magjához jutottak hozzá annak feltörésével. A kemény héj eszközök nélkül nem feltörhető. Ezen kívül remeterákok és tengeri csigák evésénél is jól jön egy nagy kő.

Egyedül a Jicarón szigetén szigetén figyeltek meg eszközhasználatot. A többi szigeten – beleértve a névadó, legnagyobb szigetet Coibát is – bár a növény (remeterák, tengeri  csiga) rendelkezésre állt, kövek is voltak és persze csuklyásmajmok is vannak, de a viselkedés nem tapasztalták. Lehet ettől, hogy van, hiszen akármilyen gondosan tervezték meg a kamerák kihelyezését, az messze nem fedi le az összes lehetséges magtörő helyet. (Egyes helyeken pedig nem érdemes kirakni kamerát, mert túl sok a drogszállító a környéken. Csak, hogy értsük a nehézségeit a természettudományos megfigyeléseknek.)

Tehát a közönséges csikályásmajmot is felvehetjük a kőeszközhasználó főemlősök listájára.

A köveket lényegében kalapácsként alkalmazzák az állatok. A feltörendő magot vagy védőburokba burkolódzott zsákmányállatot egy üllőként funkcionáló nagyobb kőre helyezik, majd arra ejtik a követ. Nagyobb köveknél, ahogy ez a videón látszik, két lábra állva emelik fel azt és ejtik a célra. Kisebb köveknél ülve (guggolva) maradnak és csak karjuk jár szorgosan.


Az kőeszköz-használat nem elterjedt a csuklyásmajmoknál, aminek az oka lehet az, hogy általában kevés időt töltenek a földön, ahol ugye találkozhatnának megfelelő kövekkel. A szigeteken viszont nincs szárazföldi ragadozójuk, így itt viszonylag több időt tölthetnek az avarszinten és így a kövekkel is bensőségesebb kapcsolatba kerülhetnek. Nemcsak a szükség (több élelem a kinyert táplálék következtében), hanem a lehetőség is fontos része egy adaptáció létrejöttének.


További érdekesség, hogy csak hím egyedeket figyeltek meg kőeszközt használni. A hölgyek nem végeznek ilyet. Nem tudjuk miért. Biztosan nem erőkülönbség van a megfigyelés hátterében, az átlagos felnőtt nősténynél kisebb fiatal hímek is törnek magvakat. Lehet, hogy több élelemhez jutnak a nőstények, és így nem kell nehezen hozzáférhető táplálékkal bajlódniuk.

Hivatkozott irodalom

Barrett, B. J., Monteza-Moreno, C. M., Dogandžić, T., Zwyns, N., Ibáñez, A. és Crofoot, M. C. 2018. Habitual stone-tool-aided extractive foraging in white-faced capuchins, Cebus capucinus. Royal Society Open Science 5:181002

Játékok és a törvényhozás

Még mindig közjójátékokkal kapcsolatos cikkeket olvasok. Itt két olyat mutatok be, amelyben törvényhozással kapcsolatos kérdéseket boncolgatnak. A kérdés, hogy hogyan lehet az embereket a társadalom számára előnyös viselkedés fele terelni.

Például rá szeretnénk venni az embereket, hogy ne használjanak műanyag zacskókat, mert lassan bomlanak le, növelik a szemét mennyiségét, bekerülnek az állatokba és amúgy meg egy vászonzsákkal kiválthatóak. Egyre több helyütt erre a megoldás azt lett, hogy a műanyag szatyrokért fizetni kell (emlékszünk a boldog időkre, amikor a Tesco-ban mindent szépen elrakhattunk az általuk adott szatyorba?). Mindenféle szatyrokat magunkkal vinni költséges, egyrészt emlékezni kell és az agymunka az bizony nehéz, másrészt azt a szatyrot is be kell valamikor szerezni (bár a költség ezen része elenyésző). Ehhez képest a műanyag zacskók ára nem súlyos, mondjuk 50 Ft, ami az általában vásárolt termék töredéke. A triviális költség ellenére is sikeresen szorítja vissza a műanyag-használatot ez a szabályozás. Lehetne máshogy is szabályozni? Természetesen. Például növelhetnénk a szemétszállítási díjakat (bár ugye itt nehéz mérni, hogy több burgonyahéj vagy több műanyag zacskó van a szemetesben), esetleg több közterület-felügyelő szabhatna ki büntetéseket a szemetelőkre.

Törvényekkel nehéz kísérletezni, bár szabályozásokat be lehet vezetni kisebb területeken és megfigyelni hatásukat. Lehet továbbá kísérletezni és itt jön be a közjójáték alkalmazásának lehetősége.

A közjójáték, ahogy az az előző bejegyzésekben (itt és itt) már írtam róla, egy társadalmi dilemmát mutat be, amelyben mindenki jobban járna, ha együttműködne, de egyénileg a nem-együttműködő viselkedés előnyösebb. Minden játékos kap valamennyi zsetont, amit vagy bead a közösbe, vagy megtart magának. A közösbe beadott zsetonok száma felszorzódik és az összeg egyenlően elosztásra kerül a játékosok között. Aki nem ad be semmit, az is megkapja a mások által beadott és felszorzott zsetonok ráeső részét. A nem beadás a racionális, bevétel maximalizáló viselkedés, akkor is, ha így senki nem fog semmit beadni. Az emberek nem így viselkednek.

Az ismert, hogy büntetés kilátásba helyezésével hatékonyan lehet emelni az együttműködés szintjét. Ez esetben általában a többi játékos dönthet, hogy büntet-e valakit vagy sem. A törvények vizsgálatánál viszont automatikus büntetést feltételeznek. Például olyat, hogy ami zsetont nem helyezett a közösbe az illető, abból levonnak valamennyit.

Romaniuc (2016) az alap közjó játékot háromféleképpen módosította: (1) büntetést kapott mindenki, aki nem adott be a közösbe, (2) a nem beadott zsetonok kevesebbet értek, (3) mindenkinek a figyelmét felhívták a társadalmilag kívánatos cselekedetre. A büntetésnél explicit megmondták, hogy minden maguknál tartott zseton után 0,3 zsetont levonnak. A közösbe beadott zsetonok 0,4-et érnek (de a más által beadott is ennyit ér), tehát még így is többet ér magunknál tartani a zsetonokat (0,7 zsetont). Az ösztönzőnél egyszerűen a maguknál tartott zsetonok értéke 0,7-re lett állítva. Nem nevezték ez büntetésnek, egyszerűen kevesebbet ért a megtartott zseton. Ez a két kezelés közgazdasági szempontból ugyanaz. A harmadik kezelés az emberek jóságára apellál, azaz elég emlékeztetni őket a megfelelő cselekedetre és úgy fognak tenni. Hozzáteszem, hogy sok kísérlet tanulsága, hogy ez működik.

Büntetésnél hatékonyabb, ha az embereket a pénztárcájukon keresztül vesszük rá a helyes cselekedetre.

A pozitív üzenetnek nem, vagy inkább negatív hatása volt. Ez különösen furcsa, hiszen sok kísérlet pont azt mutatta, hogy van pozitív hatása, akár egy üzenetnek is. Viszont ebben a kísérletben előbb játszottak a játékosok 10 kör sima közjó játékot, és ezt követően kapták az üzenetet. Az meg is emelte kezdetben a beadásokat, de az gyorsan le is csökkent, egy alacsonyabb szintre, mint a sima játék során. A szerző szerint azért, mert a játékosok már ismerték a többieket (nem személyesen, de ugyanaz a négy személy játszott együtt végig), így tudták, hogy a többiek nem tartják be az üzenetet. Ebben a játékban szinte minden azon múlik, hogy mit gondolunk a többiekről. A való életben is van közvélekedés, hogy mennyire tartják be az emberek a különböző törvényeket és senki nem akar az a balek lenni, aki saját kárára betartja, míg mindenki más vígan potyázik (lásd adózási fegyelem...).

A beadások összege (maximálisan 80, azaz a 40-nél van az átlagosan felét beadják a játékosok a kezdeti zsetonjaiknak) a körök függvényében. Az első 10 körben mindenki sima közjójátékot játszott, ebben statisztikai különbség nincs a három csoport között. Aztán az egyiknél büntetés (piros rombusz), a másiknál ösztönzés (kék négyzet), míg a harmadiknál üzenet (sárga kör) volt. A harmadik tízes etapban büntetés és két üzenetes kezelés volt.

A vélekedés fontosságára egy kis adalék. Egy kíséretben (Greig and Bohnet, 2009) azonos nemű és 2 nő 2 férfit tartalmazó csoportokban vizsgálták az együttműködést. Az azonos nemű csoportok között nincs különbség (igen kevés kísérlet talál különbséget a férfiak és a nők együttműködő viselkedése között). A vegyes csoportokban viszont a férfiak sokkal együttműködőbbek, mint a nők. Mivel a kísérletben megkérdezték, hogy miért annyit adtak be, amennyit, így ennek okára is fény derült. A nők meg voltak győződve, hogy a férfiak nem együttműködőek és nem akartak a vesztes szerepében maradni, míg a férfiak meg voltak győződve, hogy a nők együttműködőek, és így van értelme a közösbe adni, annak magasabb hozadéka okán. Mindenki a vélekedésének megfelelően viselkedett, ami így azzal ellentétes eredményt hozott.

Visszakanyarodva a törvények tálalásához: a büntetés és az ösztönzés két megoldás arra, hogy elrettentsük az embereket a közjóval ellentétes viselkedésről. Ezen kettő közül az ösztönzés működik jobban. Az ösztönzés itt nem a büntetéstől való félelemmel operál, hanem a gazdasági racionalitással, azaz, hogy kevésbé térül meg a társadalmilag nem helyes viselkedés. Úgy tűnik a büntető törvények kevéssé hasznosak.

Az eddigiekben a törvény mindig tökéletesen működött: akik nem tartották be, büntetést kaptak vagy csökkent a hatékonysága a közjó elleni viselkedésüknek. A műanyag zacskóért pénzt kérő kereskedő esetében nem is várjuk, hogy legyen hiba: a kereskedő pénzhez jut, neki nem éri meg pult alatt mégis adni egy zacskót. Az ÁFÁ-s számla adás már egy más kérdés, ott a résztvevő feleknek jó kijátszani a rendszert és a büntetés sem garantált. A törvény alkalmazásának hibáját vizsgálta egy másik kísérlet (Marksussen et al. 2016): az első típusú hibánál egy együttműködőre súlyt le a törvény ereje, míg a kettes típusú hibánál egy csaló ússza meg. Az elsőfajú hiba elkerülése fontos(abb) a bíráskodásban (nem szeretnénk, ha ártatlanokat ítélnénk el).

Először megnézték hiba nélkül a játékot: vagy kevéssé elrettentő volt a büntetés (mint fent) vagy teljesen elrettentő, azaz olyan, ami mellett nem érdemes megtartani semmit, mert kevesebbet ér, mint a közösbe berakott zseton. Ez utóbbi majdnem 100%-os együttműködést eredményez (azért abban is van valami báj, hogy akkor sem 100%, amikor ez a racionális döntés). De a nem elrettentő büntetés is jelentősen növeli az együttműködést. A törvények akár működhetnek is. No de vannak hibák.

Vegyünk egy életszagú példát. Egy BKV jegy kerüljön 300 Ft-ba (10-es gyűjtő például így jön ki). A büntetés 8000 Ft. Ez majdnem 27 jegy ára. Amennyiben mindenütt van ellenőrzés (első ajtós busz vagy metró), akkor nem sok értelme van a bliccelésnek, fel se engednek szállni. De elég, ha minden tizedik utazásnál találkozik valaki ellenőrrel, hiszen utazása jeggyel 3000-be, míg büntetéssel kilencszer ingyenes, de az az egy alaklom 8000-be kerül. Összességében tehát nem éri meg.  Ellenben, ha a törvény ereje átlagosan 27 utazásnál ritkábban sújt le a bliccelőre, akkor bizony már gazdaságilag nem elrettentő a büntetés mértéke. Ettől még egyéb okból lehet elrettentő, például az ember nem akarja kitenni magát a megaláztatásnak, hogy megbüntetik. De ugye meg lehet úszni.

A megúszás lehetősége és az ártatlanul meghurcolásé is csökkenti az átlagos együttműködés, törvénybetartás, mértékét.

Legyünk őszinték, ezt vártuk. A kísérletek sokszor megerősítik a közvélekedést. De nem mindig. Például nincs hatása az együttműködésre a hibák irányának, tehát mindkettő azonos mértékben csökkenti azt. Hiába gondolják (a játékosok is) rosszabbnak az együttműködők hibás büntetését, ami a közjógenerálás mértékét is jelentősen aláássa, attól még hatása hasonló a megúszáséval.

Én most ezzel búcsúzom a 2019-es esztendőtől. Boldog Új Évet!

Hivatkozott irodalom

• Greig, F. és Bohnet, I. 2009. Exploring gendered behavior in the field with experiments: Why public goods are provided by women in a Nairobi slum. Journal of Economic Behavior & Organization 70(1): 1–9
• Markussen, T., Putterman, L. és Tyran, J.-R. 2016. Judicial error and cooperation. European Economic Review 89: 372–388
• Romaniuc, R. 2016. What makes law to change behavior? An experimental study. Review of Law & Economics, 12(2): 447–475

Miért nem működik a technooptimizmus?

Technooptimizmus az, hogy a technológiai fejlődés minden problémánkat megoldja. A klímaváltozás, klímakatasztrófa kapcsán hallottan először ezt a kifejezést és azt a hamis bizakodást fémjelzi, hogy „nem kell semmit tenni, majd a tudomány megoldja”.

Nehéz nem technooptimistának lenni.

A világ objektíve egyre jobb hely. Kevesebb a háború, az erőszakos cselekmény, az éhezés, a gyerekhalandóság, a járványok. Többen jutunk hozzá egészséges élelmiszerhez, télen melegben hatjuk nyugovóra fejünket, mindenkinek van mobiltelefonja (emlékszik még valaki, hogy egy városi vonal léte nagy szó volt?), amin a világ minden tudása (és hazugsága) elérhető. És mindez igaz. Tényleg van technikai fejlődés és tényleg egyre jobb lehet tőle a világ.


És a klímaproblémára is van technológiai megoldás. Mert a fúziós erőművekkel lényegében ingyen jutunk majd elektromos áramhoz. A műanyagszemetet speciális baktériumok majd szépen felzabálják. A széndioxidot majdcsak megkötjük valahogy (bár a fák is képesek erre). Vannak ellenálló és egyre többet termő gabonafajták. Áttérhetünk az elektromos autókra, és akkor a szmog sem fogja elönteni a városokat. Minden problémára van valami megoldás.

Megoldás van, idő nincs.

A probléma nem a technikai vívmányokkal van. A technika és a tudomány tényleg hihetetlen sebességben fejlődik. Egy megoldás azonban nem attól megoldás, hogy feltaláltuk, hanem, hogy alkalmazzuk is.


Gondoljunk olyan régen ismert technikára, mint az elektromosság. Elég nehéz elképzelni az életünket nélküle (főleg, amióta a mobilokat állandóan tölteni kell és nem tudjuk kivárni, míg valakivel másnap úgyis találkozunk személyesen). A világon még mindig majdnem 1 milliárd embernek nincs hozzáférése áramhoz. Tehát a XXI. században nincs mindenkinek bevezetve az otthonába az áram, amikor az elektronika évtizedei már a régmúlt.


Ezen sok százmillió ember nem önkéntesen mondott le az elektromos áram áldásos hatásáról, hanem nincs bevezetve hozzájuk az áram, mert az államuk nem tudta még ezt megtenni (vagy ők kifizetni a bekötést, ami lényegében ugyanaz). Tehát minden világmegváltó technológiával kapcsolatban fel kell tenni két kérdést: mennyibe kerül és milyen gyorsan terjeszthető el?


A klímaváltozás kapcsán az időfaktor kérdését kell megérteni. Nem az a feladat, hogy majd egyszer legyünk karbonsemlegesek és csökkentsük a légkör széndioxidkoncentrációját. Hanem, hogy ezt MOST tegyük meg.

Az új technológia drága

Az új technológiák drágák. Az elektronom autók drágábbak, mint a régóta ismert, fejlesztett és gyártott benzines vagy dízeles autók. De a kevesebb károsanyagot kibocsátó motorral szerelt járművek is drágábbak, mint a régi, környezetszennyezőbb autók. Magyarországon az autók átlagos életkora 14,2 év. Ebben vannak 30 évesnél öregebb Wartburgok, Zasztavák és Trabantok, és persze vadiúj Teslák is. Mikor fogjuk a gépkocsiállományt csökkenteni és fiatalítani? A válasz nem annyira akarattól függ, mintsem az ártól. Az új autók drágák, a legolcsóbb elektromos meghajtású Smartok is 5 millió felettiek.

Egy új rendszerre való átállás tehát drága. Lehet, hogy a napkollektorok egyre olcsóbbak, hogy a vízerőmű technológia sok tekintetben régebbi, mint a fosszilis tüzelőanyagokra épülő, de ha váltani kell, akkor az befektetést igényel.

Marokkó például egy igen nagyszabású napenergia parkot épített (illetve még épít). A Noor Solar Complex 580 MW energiát termel, ezzel nagyjából el tudja látni energiával Marrákes és környéke 2 millió lakosát. Az építés költségeit a Világbank kölcsöne és a Tiszta Technológia Alapítvány állta, összesen 616 millió dollár értékben.

Kezdjünk számolni! Ez az összeg Marokkó GPD-jének (118.534M$) 0,5%-a. 36,7 millió ember lakja az országot, így 18-szor ennyi befektetésre lenne szükség, hogy az egész országot ellássák tiszta energiával. Marokkó a jelenlegi fejlesztést is kölcsönből állta. Az építkezés 2013-ban kezdődött el és 2019. januárjában adták át a III. fázisát. Tehát időben is jelentős befektetés egy ilyen projekt, hasonló ütemben a teljes tiszta energia kiépítés 100 év lenne… Megjegyzem, hogy az energiatermelésével kapcsolatban láttam olyan beszámolót, ami csak felére taksálja azt, és az árról, olyat, ami az itt közölt sokszorosa.

Az új technológiát lassan fogják bevezetni

Az új technológiák elterjedését nem csak az áruk akadályozza, hanem mert az emberek lassan váltanak. Lehet, hogy a legújabb mobiltelefonokra sokan lecsapnak, de mi van az olyan újdonságokkal, mint a szelektív hulladékgyűjtés, a saját szatyor alkalmazása, a műanyagszatyrokkal szemben, vagy egy új mezőgazdasági eljárás meghonosítása? Bizony lassan változunk. Egy új technológiába bele lehet nőni, és akkor az mindig az ember életének része. Például a szelektív hulladékgyűjtés az én generációmnak ilyen. Felnőtt életem jelentős részében már elérhetőek voltak a szelektív szigetek, jó pár éve pedig a papír- és műanyaggyűjtő kuka háznál van. De biztosan mindenki így gyűjti a szemetet? Nem lehetne még több mindent szelektíven gyűjteni?

Példaként felhozhatjuk a lakások hőszigetelését is. Az utca felesleges fűtése helyett nemcsak pénztárcánkat kíméljük, hanem a kevesebb felhasznált fűtés következtében a környezetet is óvjuk. Az elmúlt évtizedek panelház felújítási programjai ellenére, még mindig alig a harmada van felújítva a házaknak. És lehet, hogy 2020-tól csak olyan ház építhető, amely közel nulla energiaigényű, de attól még a meglevő házak nem lesznek jobb energiahatékonyságúak. Az ár is persze lehet elrettentő, de vannak támogatások. Ami jelenleg szűkösebb az az építőipari kapacitás. Tehát megvan a technológia, megvan a pénz is (legyünk optimisták), mégis évek, ha nem évtizedek fognak eltelni mielőtt akárcsak többségbe kerülnek a szigetelt lakóépületek az országban.

A fúziós erőművel rengeteg problémát megoldanának, hiszen tiszta és majdnem végtelen energiaforrást szolgáltatnak. De mielőtt még fúziós minierőművel hajtott autókat kezdünk vizionálni, azért értsük meg, hogy az ITER talán 2025-ben fog először működni, majdnem 15 év építést követően. És ez az erőmű még nem fog energiát termelni. Ez amolyan kísérlet, hogy egyáltalán meg tudjuk-e valósítani a magfúzió kontrollált, áramtermelő működését (hidrogénbombát már tudunk készíteni). És ezt követő 100–200 évben fognak elterjedni a fúziós erőművek. Persze, ha 100 év múlva van még technikai civilizáció.

Most versenyt futunk a klímaváltozás sebességével. Most kéne drasztikusan csökkenteni a CO2 kibocsátást, a fosszilis tüzelők alkalmazását és úgy általában a környezet kizsákmányolását. A technológia megoldások viszont sokkal hosszabb időhorizonton nyújtanak csak tényleges megoldást, akkor is, ha a technológia jelenleg már rendelkezésre áll. Nem dőlhetünk hátra, hogy a mérnökök és tudósok majd megoldják.

Ezt a problémát, most az egész emberiségnek kell megoldani, mert a viselkedésünkön kell változtatni.

A zsarnokok nem emelik az együttműködés szintjét

Az előző bejegyzésben a választott vezetők és a jó példával előljárás együttműködést emelő hatásáról írtam. Most egy tanulmány (Cox et al. 2013) alapján a zsarnokok hatását mutatom be. Sejteni lehet, hogy nem tesznek jót az együttműködésnek.


A szociológiai / közgazdasági kísérletek azért rendkívül hasznosak, mert valamennyire el lehet vonatkoztatni velük aktuális politikai vagy gazdasági eseményektől. A szituációban ugyanis sohasem az a kérdés, hogy szereted-e a főnöködet vagy mennyi pénzt adnál egy politikai vezetőnek, hogy ő rendelkezzen felette. Döntéseket kell hozni egy jól definiált szituációban, amely befolyásolja, hogy mennyi pénzt vihet haza az illető a kísérletből.


A közjó játékok olyanok, amelyekben mindenki dönthet, hogy a rendelkezésére álló összegből mennyit ad be a közösbe. A közösbe beadott összeg felszorzódik és mindenki között egyenletesen elosztásra kerül. A játékosok több pénzt vihetnek haza, ha mindenki befektet, de még többet, ha a többiek befektetnek a közjóba, de az egyén nem. A rideg közgazdasági haszonelemzés alapján nem érdemes közjavakra költeni.


A vizsgált négyfős csoportokban, amennyiben mindenki egyszerre dönt a beadásról egészen magas befektetési hajlandóságot mértek (70,95%). Tehát az emberek – ahogy más kísérletekben is – alapvetően hajlandóak együttműködni.

Amíg nem éltél vissza vele, nem is igazán ízlelted meg a hatalmat!

A főnök és a király

Mi van akkor, ha megváltoztatjuk a szabályokat és lesz, aki a többiek után fog csak dönteni? A főnök (boss) egyszerűen csak a másik három játékos után dönt. A király a többiek után dönt és még el is veheti a közösbe beadott forrásokat.


Valahogy érezzük, hogy ez nem segíti az együttműködést, pedig nem változtatja meg a játék dinamikáját abból a tekintetből, hogy még mindig nem éri meg semmit beadni. De talán még inkább egyértelmű mindenkinek ez. A főnök látja, hogy a többiek mennyit adtak be. Amennyiben keveset, úgy ő sem kapna vissza sokat, ha beadna mindent, veszteség érné. Ha sokat adtak be a többiek, akkor persze tovább növelhetné a közösből fakadó előnyöket, de egyben a saját bevételét még inkább növelheti, ha nem ad be semmit. Ezt persze a többiek is tudják.


A király esete még rosszabb. Ugyanis neki érdemes mindenkinek a beadását elvennie (hiszen megteheti), ezzel a saját "kincstárát" növeli, igaz egyben arra sarkallja a "jobbágyait" (bocs, a tanulmány tényleg ezeket a címkéket használta), hogy azok ne is próbáljanak semmit beadni a közösbe.


Érdekes, hogy a fentiek ellenére is beadnak a játékosok a közösbe, de kevesebbet, mint amikor mindenki egyszerre dönthetett. Sőt a főnökök sem nullázták a beadásukat, igaz lényegesen kevesebbet adtak be, mintha nem lettek volna kitüntetett helyzetben.

Beadni a közösbe vagy kivenni a közösből?

A játékban volt még egy csavar. A közjójátékot általában úgy játsszák, hogy a közjóhoz hozzájárulhatnak a játékosok, azaz a pénz sajátként kezd és ebből lehet a kezdetben üres közös kasszába helyezni. A közlegelők dilemmája, ami az első leírása a közjó szituációnak viszont olyan helyzet, amikor a közösben van az érték és ebből vesznek ki az érintettek. A történetben ugye a közös legelő fűhozamából vesznek el a teheneik számára. Minél több a tehén, annál kisebb az egy tehénre jutó tejhozam, de akinek több tehene van, az így is több profitot könyvelhet el.


Ez a kétfajta megközelítés a történetben az egyszerre döntés esetében nem okoz különbséget (ezt más tanulmányok is alátámasztják). Viszont a király esetében, aki mások beadását vagy benthagyását is elveheti, a különbség óriási. Míg, amikor a játékosoknak be kell adni, akkor a király átlagosan nem ad be semmit. Viszont, amikor a játékosok egy közös pénzmennyiségből vehetnek ki maguk számára, akkor a király nemhogy csak a saját részét (a közös negyede) veszi ki, hanem a többiek benthagyását is jócskán dézsmálja.


Mi a különbség a két szituációban? A nyerhető pénzek tekintetében semmi. Viszont mégis máshogy érzékeljük a kettőt. Az egyikben a beadás egy alapvetően önzetlen viselkedés, míg a másikban a kivétet lehet önző viselkedésnek tekinteni. Szóval, ha 10 dollárból 5-öt bead valaki, az önzetlen, de ha bent levő, rá eső 10-ből 5-öt kivesz az önző.

Az üveg félig teli vagy félig üres szituáció bizony különböző!

Mit mond ez nekünk? Azt, hogy egy szituáció, ami közgazdaságilag teljesen azonos, teljesen más lehet abból a tekintetből, hogy mi hogyan látjuk. Vagy éppen hogyan látják a vezetőink. Például az ország büdzséjét úgy tekintik, mint mindannyiunk hozzájárulását vagy úgy mint az ország (akármit és akárkit is jelentsen az) jussát, amiből a fránya emberek mindenféle okból (klímavédelem, egészségügy, oktatás, közlekedés, stb.) csak kivesznek maguknak.

Hivatkozott irodalom

Cox, J. C., Ostrom, E., Sadiraj, V., Walker, J. M., 2013. Provision versus appropriation in symmetric and asymmetric social dilemmas. Southern Economic Journal 79: 496–512.