A múltkor más írtam a rasszizmusról s valahogy most megint valami hasonló jön. Felmerülhet a kérdés, hogy úgy születünk, hogy a mi és az ők megkülönböztetés erős bennünk, vagy ezt a társadalmi elvárás oltja belénk?
A tanulmány gyerekek bevonásával kereste a választ, hogy a gyerekek mennyire hajlandóak büntetni az önzőséget, s ezt hogyan befolyásolja, ha az önzés elszenvedője vagy maga az önző csoportbeli vagy nem csoportbeli.
Azt tudjuk, hogy olyan 6 éves korra alakul ki a gyerekekben egyfajta moralitás, amikor hajlandóak a költséges büntetésre. Költséges büntetés alatt az ilyen kísérletekben az értjük, hogy valaki lemond valamiről (cukorka), ami az övé, hogy valaki egy nagyobb levonást szenvedjen el. A csalók, önzők, norma nem követők, különcök, stb. büntetése felnőttkorban is fontos eszköze a közösség összetartásának.
Szóval vegyünk egy adag 6-8 éves gyereket. Osszuk őket be a "kék" és "sárga" csoportba. Fontos a mesterséges csoport, mert egyrészről ezekkel is tudunk azonosulni, de mégse olyan erős, mint a valós csoport, ahol a tagsághoz személyes kapcsolatos is tartoznak. Nagyon más, amikor Pistikéről, Bélusról és Esztikéről van szó egy szituációban és más, amikor "csak" mi kékek és ők a sárgák vannak. Mégis, ha a mesterséges csoportokkal is működik valami, akkor az valós csoportokkal még inkább úgy van. Szóval a gyerekeknek felügyelni kell némi cukorosztást. A cukorosztás során 6 cukrot oszt el valaki maga és társa között. Az osztást alapján a bíráskodónak dönteni kell, hogy mehet-e az osztás, vagy megvétózza, amely esetben az osztás nem történik meg. A megvétózás 1 cukorba kerül. A gyerekek 33 cukorral kezdenek és 20 esetben kell bíráskodniuk.
Mint az ilyen kísérletekben általában a kísérletezők csalnak. Nincsenek gyerekek, akik osztanának, a kísérlet alanyainak csak azt mondták, hogy "valaki a kékekből mind megtartotta magának a 6 cukrot, s nem adott egyet sem a sárágnak". Egész pontosan 5 esetből 4-szer teljesen önző osztást mutattak nekik, amelyben az osztó nem ad semmit a másiknak, míg 1 esetben 3:3 teljesen fair osztásról van szó. Ezzel próbálták a büntetni való szituációk gyakoriságát növelni, amúgy - ha tudják, hogy büntethetőek -, a gyerekek sokkal együttműködőbbek. Mindenféle variációban volt saját vagy másik csoportbeli az osztó vagy a fogadó.
Így aztán négy lehetséges szerepkiosztás lehet:
- kék osztó, kék fogadó
- kék osztó, sárga fogadó
- sárga osztó, kék fogadó
- sárga osztó, sárga fogadó
Így jön ki a 20 döntés, minden szerepkiosztáshoz 4 teljesen önző és 1 önzetlen osztás tartozik. A sorrend keverve volt.
No és mi lett az eredmény?
A gyerekek hajlandóak voltak büntetni, s inkább büntették az önző elosztást, mint a fair elosztást. Egész pontosan az önző osztások 36,1%-át büntették, a fair osztásoknak csak az 5,5%-át (azért az a 5,5% megérne egy misét). A 8 évesek inkább büntettek, mint a 6 évesek.
A gyerekek (6 és 8 évesek is) inkább büntették az önző más csoportbelit, mint az önző saját csoporttagot.
A 6 évesek inkább büntettek, ha egy csoporttag rovására követtek el önzőséget, mintha a másik csoportbeli nem kapott cukrot.
A 8 éveseknél azonban nem találtak hatást a fogadó csoporttagságával kapcsolatban.
Szóval az elfogultság gyerekkorban is jelen van. Sem az elfogultságban, sem a büntetési hajlandóságban nem találtak nembeli különbséget. Az idősebbeknél az elfogultság egy kicsit csökkent (legalábbis a fogadó fél tagsága szempontjából). Ez egybecseng azzal, hogy idővel megtanulják a gyerekek, hogy nem illik a más csoportbelieket megkülönböztetni. Nem tudható, hogy ez mennyire befolyásolja az eredményt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése