Még mindig közjójátékokkal kapcsolatos cikkeket olvasok. Itt két olyat mutatok be, amelyben törvényhozással kapcsolatos kérdéseket boncolgatnak. A kérdés, hogy hogyan lehet az embereket a társadalom számára előnyös viselkedés fele terelni.
Például rá szeretnénk venni az embereket, hogy ne használjanak műanyag zacskókat, mert lassan bomlanak le, növelik a szemét mennyiségét, bekerülnek az állatokba és amúgy meg egy vászonzsákkal kiválthatóak. Egyre több helyütt erre a megoldás azt lett, hogy a műanyag szatyrokért fizetni kell (emlékszünk a boldog időkre, amikor a Tesco-ban mindent szépen elrakhattunk az általuk adott szatyorba?). Mindenféle szatyrokat magunkkal vinni költséges, egyrészt emlékezni kell és az agymunka az bizony nehéz, másrészt azt a szatyrot is be kell valamikor szerezni (bár a költség ezen része elenyésző). Ehhez képest a műanyag zacskók ára nem súlyos, mondjuk 50 Ft, ami az általában vásárolt termék töredéke. A triviális költség ellenére is sikeresen szorítja vissza a műanyag-használatot ez a szabályozás. Lehetne máshogy is szabályozni? Természetesen. Például növelhetnénk a szemétszállítási díjakat (bár ugye itt nehéz mérni, hogy több burgonyahéj vagy több műanyag zacskó van a szemetesben), esetleg több közterület-felügyelő szabhatna ki büntetéseket a szemetelőkre.
Törvényekkel nehéz kísérletezni, bár szabályozásokat be lehet vezetni kisebb területeken és megfigyelni hatásukat. Lehet továbbá kísérletezni és itt jön be a közjójáték alkalmazásának lehetősége.
A közjójáték, ahogy az az előző bejegyzésekben (itt és itt) már írtam róla, egy társadalmi dilemmát mutat be, amelyben mindenki jobban járna, ha együttműködne, de egyénileg a nem-együttműködő viselkedés előnyösebb. Minden játékos kap valamennyi zsetont, amit vagy bead a közösbe, vagy megtart magának. A közösbe beadott zsetonok száma felszorzódik és az összeg egyenlően elosztásra kerül a játékosok között. Aki nem ad be semmit, az is megkapja a mások által beadott és felszorzott zsetonok ráeső részét. A nem beadás a racionális, bevétel maximalizáló viselkedés, akkor is, ha így senki nem fog semmit beadni. Az emberek nem így viselkednek.
Az ismert, hogy büntetés kilátásba helyezésével hatékonyan lehet emelni az együttműködés szintjét. Ez esetben általában a többi játékos dönthet, hogy büntet-e valakit vagy sem. A törvények vizsgálatánál viszont automatikus büntetést feltételeznek. Például olyat, hogy ami zsetont nem helyezett a közösbe az illető, abból levonnak valamennyit.
Romaniuc (2016) az alap közjó játékot háromféleképpen módosította: (1) büntetést kapott mindenki, aki nem adott be a közösbe, (2) a nem beadott zsetonok kevesebbet értek, (3) mindenkinek a figyelmét felhívták a társadalmilag kívánatos cselekedetre. A büntetésnél explicit megmondták, hogy minden maguknál tartott zseton után 0,3 zsetont levonnak. A közösbe beadott zsetonok 0,4-et érnek (de a más által beadott is ennyit ér), tehát még így is többet ér magunknál tartani a zsetonokat (0,7 zsetont). Az ösztönzőnél egyszerűen a maguknál tartott zsetonok értéke 0,7-re lett állítva. Nem nevezték ez büntetésnek, egyszerűen kevesebbet ért a megtartott zseton. Ez a két kezelés közgazdasági szempontból ugyanaz. A harmadik kezelés az emberek jóságára apellál, azaz elég emlékeztetni őket a megfelelő cselekedetre és úgy fognak tenni. Hozzáteszem, hogy sok kísérlet tanulsága, hogy ez működik.
Büntetésnél hatékonyabb, ha az embereket a pénztárcájukon keresztül vesszük rá a helyes cselekedetre.
A pozitív üzenetnek nem, vagy inkább negatív hatása volt. Ez különösen furcsa, hiszen sok kísérlet pont azt mutatta, hogy van pozitív hatása, akár egy üzenetnek is. Viszont ebben a kísérletben előbb játszottak a játékosok 10 kör sima közjó játékot, és ezt követően kapták az üzenetet. Az meg is emelte kezdetben a beadásokat, de az gyorsan le is csökkent, egy alacsonyabb szintre, mint a sima játék során. A szerző szerint azért, mert a játékosok már ismerték a többieket (nem személyesen, de ugyanaz a négy személy játszott együtt végig), így tudták, hogy a többiek nem tartják be az üzenetet. Ebben a játékban szinte minden azon múlik, hogy mit gondolunk a többiekről. A való életben is van közvélekedés, hogy mennyire tartják be az emberek a különböző törvényeket és senki nem akar az a balek lenni, aki saját kárára betartja, míg mindenki más vígan potyázik (lásd adózási fegyelem...).
 |
| A beadások összege (maximálisan 80, azaz a 40-nél van az átlagosan felét beadják a játékosok a kezdeti zsetonjaiknak) a körök függvényében. Az első 10 körben mindenki sima közjójátékot játszott, ebben statisztikai különbség nincs a három csoport között. Aztán az egyiknél büntetés (piros rombusz), a másiknál ösztönzés (kék négyzet), míg a harmadiknál üzenet (sárga kör) volt. A harmadik tízes etapban büntetés és két üzenetes kezelés volt. |
A vélekedés fontosságára egy kis adalék. Egy kíséretben (Greig and Bohnet, 2009) azonos nemű és 2 nő 2 férfit tartalmazó csoportokban vizsgálták az együttműködést. Az azonos nemű csoportok között nincs különbség (igen kevés kísérlet talál különbséget a férfiak és a nők együttműködő viselkedése között). A vegyes csoportokban viszont a férfiak sokkal együttműködőbbek, mint a nők. Mivel a kísérletben megkérdezték, hogy miért annyit adtak be, amennyit, így ennek okára is fény derült. A nők meg voltak győződve, hogy a férfiak nem együttműködőek és nem akartak a vesztes szerepében maradni, míg a férfiak meg voltak győződve, hogy a nők együttműködőek, és így van értelme a közösbe adni, annak magasabb hozadéka okán. Mindenki a vélekedésének megfelelően viselkedett, ami így azzal ellentétes eredményt hozott.
Visszakanyarodva a törvények tálalásához: a büntetés és az ösztönzés két megoldás arra, hogy elrettentsük az embereket a közjóval ellentétes viselkedésről. Ezen kettő közül az ösztönzés működik jobban. Az ösztönzés itt nem a büntetéstől való félelemmel operál, hanem a gazdasági racionalitással, azaz, hogy kevésbé térül meg a társadalmilag nem helyes viselkedés. Úgy tűnik a büntető törvények kevéssé hasznosak.
Az eddigiekben a törvény mindig tökéletesen működött: akik nem tartották be, büntetést kaptak vagy csökkent a hatékonysága a közjó elleni viselkedésüknek. A műanyag zacskóért pénzt kérő kereskedő esetében nem is várjuk, hogy legyen hiba: a kereskedő pénzhez jut, neki nem éri meg pult alatt mégis adni egy zacskót. Az ÁFÁ-s számla adás már egy más kérdés, ott a résztvevő feleknek jó kijátszani a rendszert és a büntetés sem garantált. A törvény alkalmazásának hibáját vizsgálta egy másik kísérlet (Marksussen et al. 2016): az első típusú hibánál egy együttműködőre súlyt le a törvény ereje, míg a kettes típusú hibánál egy csaló ússza meg. Az elsőfajú hiba elkerülése fontos(abb) a bíráskodásban (nem szeretnénk, ha ártatlanokat ítélnénk el).
Először megnézték hiba nélkül a játékot: vagy kevéssé elrettentő volt a büntetés (mint fent) vagy teljesen elrettentő, azaz olyan, ami mellett nem érdemes megtartani semmit, mert kevesebbet ér, mint a közösbe berakott zseton. Ez utóbbi majdnem 100%-os együttműködést eredményez (azért abban is van valami báj, hogy akkor sem 100%, amikor ez a racionális döntés). De a nem elrettentő büntetés is jelentősen növeli az együttműködést. A törvények akár működhetnek is. No de vannak hibák.
Vegyünk egy életszagú példát. Egy BKV jegy kerüljön 300 Ft-ba (10-es gyűjtő például így jön ki). A büntetés 8000 Ft. Ez majdnem 27 jegy ára. Amennyiben mindenütt van ellenőrzés (első ajtós busz vagy metró), akkor nem sok értelme van a bliccelésnek, fel se engednek szállni. De elég, ha minden tizedik utazásnál találkozik valaki ellenőrrel, hiszen utazása jeggyel 3000-be, míg büntetéssel kilencszer ingyenes, de az az egy alaklom 8000-be kerül. Összességében tehát nem éri meg. Ellenben, ha a törvény ereje átlagosan 27 utazásnál ritkábban sújt le a bliccelőre, akkor bizony már gazdaságilag nem elrettentő a büntetés mértéke. Ettől még egyéb okból lehet elrettentő, például az ember nem akarja kitenni magát a megaláztatásnak, hogy megbüntetik. De ugye meg lehet úszni.
A megúszás lehetősége és az ártatlanul meghurcolásé is csökkenti az átlagos együttműködés, törvénybetartás, mértékét.
Legyünk őszinték, ezt vártuk. A kísérletek sokszor megerősítik a közvélekedést. De nem mindig. Például nincs hatása az együttműködésre a hibák irányának, tehát mindkettő azonos mértékben csökkenti azt. Hiába gondolják (a játékosok is) rosszabbnak az együttműködők hibás büntetését, ami a közjógenerálás mértékét is jelentősen aláássa, attól még hatása hasonló a megúszáséval.
Én most ezzel búcsúzom a 2019-es esztendőtől. Boldog Új Évet!
Hivatkozott irodalom
- Greig, F. és Bohnet, I. 2009. Exploring gendered behavior in the field with experiments: Why public goods are provided by women in a Nairobi slum. Journal of Economic Behavior & Organization 70(1): 1–9
- Markussen, T., Putterman, L. és Tyran, J.-R. 2016. Judicial error and cooperation. European Economic Review 89: 372–388
- Romaniuc, R. 2016. What makes law to change behavior? An experimental study. Review of Law & Economics, 12(2): 447–475
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése