Emberfélék, mint gyomfajok

A gyom faj egy olyan faj, ami nagyon gyorsan képes elterjedni / elszaporodni. Bár elsődlegesen növényekre alkalmazzuk, de más élőlényekre is használhatjuk. És az a 7,6 milliárd ember, akik az egész Földet benépesítik egészen gyomszerűvé tesz minket. Az ismertetendő tanulmány a mellet érvel, hogy már távoli őseink az ausztralopitekuszoktól kezdve ilyen gyomfaj volt, s ebben segítette őket a monogámia elterjedése.

A probléma felvetését kezdjük onnan, hogy a jelenlegi emberfélék alcsaládjának (Homininae) tagjai egy kivétellel Afrikában élnek és igen csekély egyedszámuk miatt veszélyeztetettek. A gorillák, a csimpánzok és a bonobók egyedszáma csökken és a kihalás fenyegeti őket. Az alcsalád jelenleg élő egyetlen másik tagja viszont benépesítette az egész világot. S ez evolúciós szétválásunk óta így lehet. Bár az ausztralopitekuszok nem jutottak ki Afrikából, de azt teljes egészében belakták. Az ember nem (Homo) viszont kilépett a fekete kontinensről és Eurázsiát is birtokba vette (majd később a modern ember hódítja meg Amerikát és Ausztráliát). Mi tette ezt lehetővé?

Felegyenesedtünk és talán egy kicsit okosabbak lettünk (a 375–525 cm³ között agytérfogattal egy ausztralopitekusz agya kissé nagyobb egy csimpánz átlagosan 350 cm³ agytérfogatánál). Egyik sem magyarázhatja a sikerünket, hiszen a felegyenesedés bár lehetővé tesz nagyobb távolságok megtételét, de négykézláb is elég messze el lehet jutni és messze nem lettünk annyival okosabbak, hogy ez legyen a különbség oka. Adjuk ehhez hozzá, hogy a fákra egyre kevésbé tudtunk ügyesen felmászni, ami bizonyos élelemforrásokhoz – gyümölcsök – való hozzáférést nehézkesebbé tett.

Megváltozott viszont a szaporodásunk. A gyermekek közötti idő csökkent. Nem tudjuk pontosan mikor történt ez. A csimpánzok körülbelül 6 évenként szülnek, a bonobók 5,5 évente. Ezzel szemben a vadászó-gyűjtögető társadalmakban a gyermekek közötti átlagos idő 4 év (s ez csökken majd 2 évre a mezőgazdasággal). Ez önmagában segíthet a világ benépesítésében.

A makákók egy hasonlóan széles körben elterjedt, gyomfaj, mint az ember. A jégkorszakok előtt egész Eurázsiában elterjedtek voltak, mára "csak" Ázsiában (kivéve a Giblartáron és Afrikában élő berber makákót) jellemzőek. Városokban és vadon is csoportokban járkálnak (ajánlom a Majom királyság filmet megtekintésre), talán az egyik legismertebb majomfajták. A tanulmányban a rhesusmajomra (Macaca mulatta), a közönséges makákóra (Macaca fascicularis), a parókás makákóra (Macaca radiata) és a Ceyloni makákóra (Macaca sinica) fókuszálnak. Ezen fajok akár 10%-os évenkénti növekedési rátát képesek produkálni. Mauritiusra például a XVIII. század elején 10–15 makákót telepítettek. Mára lényegében kimeríthetetlen forrása a laborokban használt makákónak csak ez a populáció. Ez a jelentős növekedési pontenciál magyarázza, hogy bármely helyet képesek belakni, illetve rossz évek / katasztrófák követően újra belakni / elterjedni.


A demográfiai adatok elemzésével a kutatók arra jutottak, hogy nem az ivarérés korai kora (4–6 év) vagy a gyerekek nagy száma következtében lesz sikeres egy faj. A rhesusmajmok 15 éves korukra biztosan befejezik a szaporodást, olyan 8 évet élnek és az átlagos generációs idő 7 év. A közel rokon közönséges makákó később válik ivaréretté, de tovább is él. A növekedési rátájuk azonban közel azonos. Mindegyik makókófajban igen jelentős az első 5 évben a halandóság. Nagyjából 50% körüli (ami amúgy az emberi populációra is jellemző volt, és a csimpánzokban is hasonló figyelhető meg). Az igazán nagy populációnövekedés akkor figyelhető meg a makákóknál, amikor a fiatal nőstények túlélése valamiért (például jobb évek, amikor több az élelem) megnövekszik. A több szülőképes nőstény jelenléte teszi lehetővé a magasabb növekedési rátát.


Mi van az embernél, illetve tágabban az emberszabásúaknál? Egy alapvetően hosszú életű fajnál már az átlagos generációs idő is igen jelentős. Embernél és csimpánznál is nagyjából 22–24 év (fogamzásgátlót nem használó populációban). És ahogy előbb említettem, a gyerekkori mortalitás igen jelentős. Ennek csökkentése mellett a populáció növekedés jelentősebb. Ne feledjük, hogy az emberi populáció elmúlt két évszázadban tapasztalható exponenciális növekedésének az alapja is a gyerekkori mortalitás csökkenése. Magyarországon 1900-ban az 5 éves kort a születettek 65–70%-a érte el, míg 1976-ban ez 96-97%.


Mi lehetett az a változás őseinkben, ami lehetővé tehette a magasabb túlélést? A közlemény a szociális monogámiát azonosítja fő okként. A viselkedés nem mutatkozik meg a csontleletekben, viszont már az ausztralopitekuszoknak is visszafejlett a szemfoga, ami az egymással versengő hím csimpánzok esetében igen kifejezett. Ez utalhat arra, hogy bizony már ekkor sem volt jellemző az erős hím-hím versengés. Monogámiának ez a fő előnye számunkra, hímek számára. A nők viszont segítséget kaphatnak a gyermekek felnevelésében, ami javíthatja az apróságok túlélését. A cikk a mellett érvel, hogy a nőknek nem kellett vadászni elmenni, így biztonságban maradhattak, ebben nem biztos, hogy hiszek, de a monogámia túlélést javító hatásában igen. Újabb érv, hogy a monogámia régebben van velünk, mint szeretnénk gondolni.


Az embarszabásúak őse promiszkuus társadalomban élhetett, azaz minden hím, minden nősténnyel kapcsolatba kerülhetett. A gorillák háremtartása levezetett bélyeg lehet. A csimpánzok és bonobók  ilyen társadalomban élnek. Az ember pedig áttért a monogámiára. És ez sikeressé tette! Éljenek a családok!

 

Hivatkozott irodalom

• Meindl, R. S., Chaney, M. E. és Lovejoy, C. O. 2018. Early hominids may have been weed species. Proceedings of the National Academy of Sciences 115(6): 1244–1249
• Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország halandósági táblái, 1900/01-tól 1967/68-ig. Budapest, 1971, p. 54-105
• Human Life Table Database http://www.lifetable.de