A történet három szereplője a kodiak-medve (Ursus arctos middendorffi), a vörös lazac (Oncorhynchus nerka) és a fürtös bodza (Sambucus racemosa). A szárazföld legnagyobb ragadozójaként ismert, kodiak-medve a barna medve egyik alfaja. Méretéhez képest nemcsak a lazacot nem veti meg, de a bodza bogyós termését sem. A málnásban habzsoló medve nem kitaláció.
Az Alaszkához tartozó Kodiak-szigeten a medvék július - augusztusban a több százezer felfele úszó lazacból lakmároznak (akkor finomak, amikor még nem ívtak), majd az ősz elején az akkor érő bodzát eszik. Így lényegében mindig van mit enniük.
A globális felmelegedés megzavarja a szokásos táplálkozási mintázatot.
Az egyre melegebb tavaszok következtében a bodza érése korábbra húzódik, s az utóbbi évtizedekben egyre jellemző, hogy a lazacok felúszása és a bodza termésének érése átfed. Ez régebben igen ritka esemény volt. A medvék pedig, ha választhatnak, akkor a bodzát választják.
Ez önmagában érdekes, hiszen a bodza messze nem olyan energiadús élelem, mint a lazac. S bár a bodza nem megy sehova, de a lazacot sem túl nehéz elkapni a sekély patakokban, amikor felfele úsznak.
Miért eszik mégis a bodzát? Abban több a szénhidrát, s arra nagyobb szüksége van a medvéknek, mint a fehérjedús lazachúsra. A gond az, hogy így nem biztos, hogy lesz mit ennie a medvéknek szeptemberben. A kétféle élelemforrás jól kiegészítette egymást, ami a környezet változásával megszűnhet.
A tanulmány közvetlen eredményét nagyon egyszerű elmondani (alátámasztani már nem volt olyan egyszerű, jó pár évtizednyi megfigyelés áll mögötte). Viszont ennél sokkal többről van szó. Rávilágít kevésbé ismert ökológiai összefüggésekre és a klímaváltozás problémáira is.
Az ökológiában az elsődleges, közvetlen populációk kölcsönhatásokról mindenki hallott: ragadozás, versengés, parazitizmus, stb. A közvetett hatásokról viszont nem. A medve és a lazac kettősét figyelve azt látnánk, hogy a medve egyszer csak nem eszi azt a rengeteg élelmet, ami szó szerint a szájába repül (ugrik). És hosszan gondolkodhatnánk, hogy mi változott a medvével vagy a lazaccal. Semmi. A bodza változott meg. Egy harmadik faj alapvetően felforgatja a medve-lazac páros kölcsönhatását. Ez a tanulmány egy csodálatos példája egy közvetett kölcsönhatásnak. A lazac szemszögéből a bodza ugyanis életmentő, bár fizikailag sohasem találkoznak.
A másik tanulság pedig, hogy a klímaváltozás egy összetett folyamat és a hatásait nem tudjuk jósolni. Messze nem arról van szó, hogy a tengerszint felemelkedik és New Yorkot elönti a víz. Ez is lehet, de nagyon valószínűtlen. Florida elöntése az egyre gyakoribb hurrikánok miatt már egy valóságosabb veszély. Ezek azok a veszélyek, amelyekkel könnyen lehet riogatni az embereket. Vannak kevésbé grandiózus, de hasonlóan drámai veszélyek: a megváltozott ökológia környezet következtében tovább gyorsulhat a fajok kihalása. Mi lesz a medvével, ha szeptemberben nem lesz mit ennie? A több túlélő lazac ugyanúgy meg fog halni útja végén, s trágyázni fogja a folyót és a part menti földeket. Mely növények fognak elterjedni ennek hatására? Nincs veszélyben a bodza maga?
Miért gond a fajkihalás? Miért gond, ha megváltoznak az ökológiai kölcsönhatások? Nem ez a világ természetes rendje? Ez volt a Föld történetében mindig. Igen. Voltak kihalások, voltak környezetváltozások (melegedések és lehűlések is). Mi viszont azt tudjuk, hogy ebben a környezetben megél az ember és a civilizációja. A más környezetekről ezt nem tudjuk. Ökológiából az egyik oktatóm mindig a következő hasonlattal magyarázta problémát: egy nagy hajón vagyunk mi emberiség. Most éppen nagy elánnal dobáljuk ki a hajó alkatrészeit. Nem tudjuk melyik mire jó. Egyelőre még megy a hajó. Meddig? Mikor dobunk ki valami olyasmit, amitől összedől az egész?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése