Jól viselkedünk csak ne büntessetek!
Az emberi viselkedés egyik lehetséges kutatási módja a Neumann János által kifejlesztett játékelmélet. A lényege, hogy a "játékosok" (személyek) kifizetése (nyeresége) függ attól, hogy ők hogyan döntenek, s a társaik döntésétől is. A játékelméletet sikeresen alkalmazzák a közgazdaságban (Harsányi János is ilyen jellegű kutatásért kapott Nobel-díjat) és a biológiában is (ez utóbbival foglalkozom én is).
Az egyik központi kérdés az úgynevezett társadalmi dilemmák megoldása. Társadalmi dilemmáról akkor beszélünk, ha a társadalom teljességére nézve egyfajta viselkedés lenne a legjobb, míg az egyéni nyereség szempontjából egy másik.
Vegyünk egy konkrét játékot, ahol a játéknak külön érdekessége, hogy gyerekek játsszák. Minden gyermek 2 zsetonnal kezd. Ezt követően eldönti, hogy a 2 zsetont odaadja-e egy másik gyereknek, vagy sem. Amennyiben nem adja oda a 2 zsetont, úgy azt megtartja. Amennyiben odaadja a 2 zsetont, akkor az a játék szervezői megduplázva adják oda a másik gyermeknek (azaz 4 zsetont kap). A vele egy játékban levő másik gyermek hasonló döntéshelyzetben van: a 2 zsetonját odaadhatja vagy sem. Megvizsgálhatjuk, hogy hány zsetonja lesz egy gyermeknek a saját és a másik gyerek döntése alapján:
Vegyünk egy konkrét játékot, ahol a játéknak külön érdekessége, hogy gyerekek játsszák. Minden gyermek 2 zsetonnal kezd. Ezt követően eldönti, hogy a 2 zsetont odaadja-e egy másik gyereknek, vagy sem. Amennyiben nem adja oda a 2 zsetont, úgy azt megtartja. Amennyiben odaadja a 2 zsetont, akkor az a játék szervezői megduplázva adják oda a másik gyermeknek (azaz 4 zsetont kap). A vele egy játékban levő másik gyermek hasonló döntéshelyzetben van: a 2 zsetonját odaadhatja vagy sem. Megvizsgálhatjuk, hogy hány zsetonja lesz egy gyermeknek a saját és a másik gyerek döntése alapján:
| Másik gyermek odaadja a 2 zsetont | Másik gyermek nem adja oda a 2 zsetons | |
|---|---|---|
| Első gyermek odaadja a 2 zseont | 4 zseton | 0 zseton |
| Második gyermek nem adja oda a 2 zsetont | 6 zseton | 2 zseton |
Jól látható, hogy a legrosszabb kimenet az, hogy ha ő beadja a zsetonjait, de a másik nem (0 zseton). A legjobb kimenet, pedig (számára), ha a másik ad neki zsetont, de ő nem ad semmit (6 zseton). Mindkettejük (most ez a társadalom) számára a legjobb, ha mindketten odaadják a zsetonjaikat, mert akkor összesen 8 zsetonjuk lesz (ez a legnagyobb összeg, amit együtt kaphatnak). A zseton átadása együttműködés, míg megtartása egyfajta önzőség. Ez a dilemmát szokták Rabok Dilemmájának nevezni (bár annak a története olyan bonyolult, hogy nem is érdemes elmesélni).
A gyerekek a zsetonokat később cukorkára és kisebb játékokra válthatták. Ez volt számukra a nyereség, azaz valós döntési helyzetben voltak.
A kérdés, hogy mit fognak tenni a kísérletben részt vevő 7-11 éves gyerekek? Mennyire együttműködőek? Hozzáteszem, hogy a gyerekek egymást nem ismerik (másik iskolába jár), személyesen nem találkoznak, de mindenképpen azonos évfolyamra járnak (tehát koruk azonos).
Bár a "racionális", azaz bevétel maximalizáló, cselekedet a zseton át nem adása (ami ugye 2 zseton nyereséget jelent), az esetek olyan 20%-ban a zseton átadását választották. Érdekes, hogy az eredmény kihirdetése előtt megkérdezve őket, hogy a másik fél szerintük fog-e együttműködni, 40-60%-ban azt várták, hogy a másik együttműködik. Tehát lényegesen magasabb az elvárás, mint a tényleges együttműködés.
A kísérletnek azonban nincs vége. Azon gyermekek számára, akiknek a játék ennyiből állt, volt még egy forduló amelyben dönthettek, hogy ha egy másik játékban egy gyerek nem működne együtt, akkor büntetnék-e? Mindenki kapott 1 zsetont. Ezt megtarthatta vagy felajánlhatta büntetéshez. Ha a büntethető gyerek nem működött együtt (nem adta át a 2 zsetont), akkor büntetése az volt, hogy minden nyereményét elvették tőle (0 zsetont kapott). A büntethető játékban mindkét fél "fölött" állt egy döntnök (mindkét játékos büntethető volt), s persze a játékosok tudták, hogy büntethetőek.
A gyerekektől megkérdezték, hogy szerintük a másik fog-e együttműködni, s a "felügyelőjük" (nem így nevezték) fogja őket büntetni, ha nem viselkednek megfelelően. Most a gyerekek 60% gondolta úgy, hogy a másik együttműködik, s olyan 55% gondolta úgy, hogy büntetnék őket, ha önzőznének.
A valóság részben igazolta őket. A gyerekek tényleg körülbelül 60%-a együttműködött. Viszont a büntetés tekintetében túl sokat képzeltek a büntetőkről. A gyerekek olyan 5-7% büntetett (vagy büntetett volna).
A 7-11 éves gyerekek tehát arra számítanak, hogy társaik büntetni fogják az önző viselkedést, s ennek megfelelően együttműködőek. A büntetés hatására megnövekvő együttműködés a felnőttekre is jellemző.
Lergetporer, P., Angerer, S., Glätzle-Rützler, D. & Sutter, M. 2014 Third-party punishment increases cooperation in children through (misaligned) expectations and conditional cooperation. Proceedings of the National Academy of Sciences 111, 6916-6921.
A gyerekek a zsetonokat később cukorkára és kisebb játékokra válthatták. Ez volt számukra a nyereség, azaz valós döntési helyzetben voltak.
A kérdés, hogy mit fognak tenni a kísérletben részt vevő 7-11 éves gyerekek? Mennyire együttműködőek? Hozzáteszem, hogy a gyerekek egymást nem ismerik (másik iskolába jár), személyesen nem találkoznak, de mindenképpen azonos évfolyamra járnak (tehát koruk azonos).
Bár a "racionális", azaz bevétel maximalizáló, cselekedet a zseton át nem adása (ami ugye 2 zseton nyereséget jelent), az esetek olyan 20%-ban a zseton átadását választották. Érdekes, hogy az eredmény kihirdetése előtt megkérdezve őket, hogy a másik fél szerintük fog-e együttműködni, 40-60%-ban azt várták, hogy a másik együttműködik. Tehát lényegesen magasabb az elvárás, mint a tényleges együttműködés.
A kísérletnek azonban nincs vége. Azon gyermekek számára, akiknek a játék ennyiből állt, volt még egy forduló amelyben dönthettek, hogy ha egy másik játékban egy gyerek nem működne együtt, akkor büntetnék-e? Mindenki kapott 1 zsetont. Ezt megtarthatta vagy felajánlhatta büntetéshez. Ha a büntethető gyerek nem működött együtt (nem adta át a 2 zsetont), akkor büntetése az volt, hogy minden nyereményét elvették tőle (0 zsetont kapott). A büntethető játékban mindkét fél "fölött" állt egy döntnök (mindkét játékos büntethető volt), s persze a játékosok tudták, hogy büntethetőek.
A gyerekektől megkérdezték, hogy szerintük a másik fog-e együttműködni, s a "felügyelőjük" (nem így nevezték) fogja őket büntetni, ha nem viselkednek megfelelően. Most a gyerekek 60% gondolta úgy, hogy a másik együttműködik, s olyan 55% gondolta úgy, hogy büntetnék őket, ha önzőznének.
A valóság részben igazolta őket. A gyerekek tényleg körülbelül 60%-a együttműködött. Viszont a büntetés tekintetében túl sokat képzeltek a büntetőkről. A gyerekek olyan 5-7% büntetett (vagy büntetett volna).
A 7-11 éves gyerekek tehát arra számítanak, hogy társaik büntetni fogják az önző viselkedést, s ennek megfelelően együttműködőek. A büntetés hatására megnövekvő együttműködés a felnőttekre is jellemző.
Lergetporer, P., Angerer, S., Glätzle-Rützler, D. & Sutter, M. 2014 Third-party punishment increases cooperation in children through (misaligned) expectations and conditional cooperation. Proceedings of the National Academy of Sciences 111, 6916-6921.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése